Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)
1913-04-08 / 81. szám
1913. április 9. DÉLMAGYARORSZÁG 85 1 „VASS" mozgófénykép szinhái Minden előadáson bemutatásra kerül Budapestre érkezése. Ez a kép helyszíni felvétel után készült és csak a Vass-mozgókép színházban látható. még szokatlan { mert 'nekünk Szegeden ez volt. i. Pontiban négy órakor a BAK támadásával kezdődik a játék. Már az első perc két karriert hoz a vendégeknek, amelyeket neim tudnak kihasználni, mert György remekül ment. A SzAK azonnal viszonozza a támadást, majd ismét Györgynek van alkalma fényes védésre. 3. perc. Csizik szabad a halszélen, ágyuszerü lövése hajszálnyira a kapu mellé kerül. Majd Fiirst küld gyönyörű lövést, amelyet viszont a kapus tevéd. Élénkül a játék. A BAK is támad Grosz révén, aki veszélyesnek látszik, azonban Rudolf leszereli. Előreadott labdáját csatártársai megkaparintják, mellyel Blum három embert kicselezve, menthetetlen szép gólt rug. A viharos tetszésnyilvánítás fokozott munkára sarkalja a SzAK-ot. Állandó fölényben van. Alig két percre Blum gyönyörűen kifejeli a labdát Csiiziknek, ez pompásan centerez, Blum ismét fejei, de most a jobb oldalra, a labdát. Hapa fogja el, még egy-két .előretolás és helyezett lövését csak a háló tartja fel. Két, gól! A közönség tombol örömébem A BAK igyekszik enyhíteni az eredményt, A 15. p. szabadrúgáshoz jutnak, de ezt Volenszky mellé plasszirozzá. 16. p. Gyönyörű összjáték a SzAK részéről. Hapa-—Hevesi, majd Blum -—Fürst visznek szép támadást, a labdát egymásnak adogatják és minden támadásuk veszélyes lövéssel végződik, de a kapus fényesen ment. 20. p, BAK van támadásiban. Volenszky éles lövését György jól fogja. Nagy eső miatt félbeszakítva. Újrakezdés után ismét és ismét a SzAK-ot látjuk frontban. Lélekemelő az a gyönyörködtető összjáték és stílus, amit- a vidéken páratlan csatársor bemutat. Vajha mindig ilyen játékra törekednének! 21. p. Csizik támadásálból korner esik, •majd Fiirst és ismét Csizik lő szépen a kapura. Változatosabb játék, a BAK is támad, de könnyen feltartóztatják. 28. p. Hevesi élesen bajszálnyira mellé rug, majd a BAK támiad és a 29. p. szabadrúgásból kifolyólag Volenszky egész közelről védhetetlen gólt rug. 2:1! Most változatos játékot látunk, hol a SzAK, hol a BAK támad. Volenszky egymásután kapu mellé lő, ellenben Hevesinek mesés löivését Gerenday csak korner árán mentheti. 39. p. Blum és Hapa remek összjátékából Blum csaknem gólt ér el, de a rúgás pillanatában elcsúszik. I)e csakhamar kárpótolja magát, a 41. percben egyedül szökik és vódlb eteti énül háromra szaporítja a gólok számát. A BAK ellentámadása Grosz szédületes lefutásával góllal kecsegtet, de György sikeresen, bár korner árán közbelép. Igy végződik a félidő: 3:1 a SzAK javára. Helyesére után, mintha klcsetelték volna a SzAK-iot A BAK első támadását Weisz lekapcsolja ugyan, de gyengén előreadott labdáját ismét a vendégek ejtik hatalmukba és Grosz már a 4. perében szép gólt lő. Egy percre rá már Deutsoh jobbössziekötőjük helyezi a kiegyenlitő gólt. Állandóan offenzívában marad a BAK. A játékot csak Csizik eredlményesnek látszó lerohanása élénkíti. 5. p. György csak kornerre tud menteni. 9. p. Ligeti centerük kapu fölé fejel. Erős BAK támadási, melyet szép SzAK támadás vált fel, de Hevesi gyönyörű lövését a kapus kornerre menti. 11—16. p. BAK offenzíva, melyből Fürst visz ellentámadást, éles lövését azonban ismét fogja a kapus, 17—22. percben a BAK van frontban és sikerül nekik óriási szerencsével gyors egymásután 2 gólt rugniok. Erre teljesen fejét veszti a SzAK védelme és a 30. percben a balhátvód tétovázása folytán hatodik góljukat érik el a vendégek. Most teljes összeroppanást várunk a kimerült SzAK-tói, de a közönség hangos biztatására összeszedi magát és élénk tempót diktálva, a csatársor szép munkát produkál. Fáradozásukat szép siker koronázza, amennyiben az utolsó pillanatban Blum nagyszerűen szökteti Fürstöt, kinek hatalmas lövését a kapufa tartja fel, de a labda Hevesihez kerül, ki a kapus feje fölött a SzAK negyedik gólját szerzi meg. Igy 6:4 arányban enyhült az eredmény, mely a BAK nálunk járt csapatától épen nem szégyelni való vereség, •csakhogy az első félidő impozáns játéka után 0000000000000000® fal f magyar tudom. s^iaiház Kedden A szegedi honvédzenekar szimfónikus hangversenye Vezényli Fichtner Sándor karmester A Pilllangfo kisasszony E E 554a[a 0 0 0 0 0 [¥ a litPOLLO 0 mozgófénykép ijssinház @ E fi íi 0 0 il 0 0 0 Dráma 3 felvonásban, irta Dávid Belasco. — 0 Zenéjét szerzette Puccini. A főszerepet Saharet, a világhírű táncosnő, játsza. (Mimosa san.) A zeneszámokat játsza a részegedi honvédzenekar. |f 0 0 Előadások d. u. 6, este fél 8 és 9 órakor. Vasárnap d. u. 2 órától éjjel 11 óráig. m 3 Kedden A Pathé filmgyár szenzációs felvétele. Harc az örökségért I m 0 Dráma 2 felvonásban. 0 |a| fai] Előadják a legkiválóbb francia ® 0 szinészek. 0 0 0 ? ü 00000000000000000'