Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-08 / 81. szám

HÍ igazán mást érdemelt volna a SzAK. Pus­kás biró ezúttal neon volt a szokott jó^ B. ö. o SzTK-Szabadkai SE 2:0. Első győ­zelmét aratta SzTK a folyó szezonban az­'zal a csapattal szemben, melyet a SzAK vég­telen könnyelműséggel 7:1 arányban szintén annak a pályáján vert meg. SzTK kommü­nikéi szerint ellene eresebb esaipatot szere­peltetett Szabadka, a valóság pedig az, hogy .a SzSE otthon most soklkai gyengébb tizen­eggyel kénytelen játszani, mert legkiválóbb képességű diáktagjai el vannak tiltva a já­téktól. o SzAK II-Gyomai Kner SK 1:1. Szép eredményt ért el a kombinált SzAK II. Gyomán, ahol a jókiépességü nyomdászok el­len eldöntetlen eredményt ért el. Imre aradi biró gyenge tuidása miatt győzelmet kivívni nem tudott, no meg azért, mert az életbe lép­tetett miniszteri rendelet folytán a SzAK tel­jesen felforgatott csapatot küldhetett csak Gyomára. A SzAK -gólját Vér rúgta, a gyo­maiaké indokolatlan tizen egy esiből valő. o Városi - állami főgimnázium (3:1.) (0:1). A SzAK mérkőzése előtt lelkes és han­gos társaik sokaságának jelenlétében játszott egymással a két intézet legjobb tizen-egyje, azonban a városiak a kitűnő Báli nélkül. Ámbár a győztes csapat mind-végig uralta -a helyzettel, álíllami két siker-e® kiszökósscil két góllal v-ezet, de végül győz a nagyobb rutin és városi gyönyörű három góllal a ma­ga ja-vára billenti a mérlegek Különösen Tóth győzelmet jelen-tő fejes-gólja volt na­gyon sz-áp. A mezőny legjobb emberei Leo­pold és Hegyi. Tóth önző. Az államisták kö­zül Gráber a legkiválóbb. Kitűnően birásko­dott, min-dkót fél teljes megelégedésére, Kar­dos. TÖRVÉNYKEZÉS. Akártyanyereség következményei (Saját tudósítónktól.) Ma kezdődött meg a szegedi törvényszéken az áprilisi esküdt­széki ciklus. Az első napon Fenyves Ferenc, volt 'szabadkai, jelenleg nagyváradi lapszer­kesztő került az esküdtek elé, nyomtatvány utján elkövetett rágalmazással vádolva. Fenyves Feren-c annak idején megírta 1 apjában -a Szabadkán megjelenő „Bácsm-e­gyei Napló"-ban- Piukovics István szabadkai rendőrkapitány zsarolási pőrének törvény­széki tárgyalását, amely az ottani törvény­szék előtt folyt l-e. Piukovics, Gálffy György szabadkai gyógyszerésztől a szabadkai Nemzeti Kaszinóban 1600 koronát nyert el kártyán. Gálffy ezt a veszteséget nem akar­ta P-iukovicsinak kifizetni, -mert szerinte Piu­kovics nem rendes utón, szerencse folytán jutott a nyereséghez, hanem összepaklizta elébb a kártyát. A rendőrkapitány Piukovics ezen kije­lentése dacára, többször fölszólította a gyógyszerészt, hogy -az 1600 korona. vesz­teségét fizesse ki. Mikor erre a gyógysze­rész a fölszólitások ellenére sem volt haj­landó, akikor a rendőrkapitány ázzál fenye­gette meg Gálffyt. hogyha adósságát ki nem fizeti, alklkor kigoiyóztatja őt a Nemzeti Ka­szinóból. A gyógyszerész erre a fenyegetés­re azzal felelt, hogy zsarolásért följelentette Piukovics Istvánt. A bünügyet először a szabadkai királyi törvényszék tárgyalta és fölmentette a kapitányt a zsarolás vádja alól. Gálffy azonban nem nyugodott bele ebbe az Ítéletbe és fellebbezett e'll-ene a szegedi táb­lához. A szegedi királyi tábla megsemmisí­tette a szabadlkai törvényszék ítéletét és Piu­kovicsot jogerősen 40 korona pénzbüntetésre ítélte zsarolás vétségéért. Ezt a kártya-affért irta meg Fenyves Ferenc szerkesztő a lapjában. A cikket Piu­kovics imagára nézve -sértőnek találta és saj­DÉLMÁGYARORSZXO tó ,utján elkövetett rágalmazásért följelen­tést tett Fenyves dllen. Az ügy-et ma dél­előtt 9 órakor árgy-alta a szegedi esküdtbí­róság. A tárgyalás folyamán kitűnt, hogy Fenyves a tényeket irta meg. Ezért az es­küdtek Fenyves Feranoejt fölmentették. A vádlott szerkesztőt Temunovich Zoltán dr. szabadkai ügyvéd védte. IBHESBBSBBBBBflHBBBBaBBHBBBB Dr. Rottenberg Pál ügyvéd irodáját április 1-től kezdve Bástya-utca 9. sz. alá helyezte át. BBBBBBBBBBHBBBBHBBiaBBBBBBE KÖZGAZDASÁG. A kormány a szegedi paprika­termelésért. — Mintatelepet létesit a Bodomi-réten. — (Saját tudósítónktól.) Nemrég (küldött­ség járt Szegedről a belügyminiszternél, akit arra kértek a küldöttség tagjai, hasson oda, hogy a kormány a szegedi paprikatermelés érdekében mintatelepet létesítsen Szegeden. A kérelmet azzal indokolta a küldöttség, hogy az utóbbi időkben a szeg-edi paprilka­termelés hanyatlásnak indult, ment eláraszt­ják a várost külföldi spanyolpaprikával s azt mint világhírű „szegedi paprikát" hoz­, zák forgalomba. Ez az oka annak, hogy sok gazda már nem is igen ambicionálja -a valódi szegedi paprika termelését. A mintatelep számára a város nyolc hold területet aján­lott föl a kormánynak a Bodomi-réten. A miniszter most leiratban közli a várossal, hogy a küldöttség kérelmét hajlandó telje­síteni és a Bodomi-ré-ten, a fölajánlott terü­leten létesíti a mintatelepet. A leirat így hangzik: - ) -Szeged város és az ottani paprika keres­kedők részéről folyó évi március hó 19-én a vezetésem alatt álló -minisztériumi illetékes főosztályában küldöttség jelent meg abból a célból, b-o-gy az ottani hanyatlásnak indult vagy legalább is stagnáló paprika termelés fellendités-ének módja iránt tárgyalások in­dütassan-ak. A nevezett küldöttek á szegedi paprika termelésének hanyatlását részben a közönsé* . gese-n elérni szokott csekély hozamra, rész­ben pedig a termelés és feldolgozás" aránylag nagy mnn-kiaikültségeáre vezetik vissza, amely okok következtében a szegedi termelők nem képesek a spanyolországi paprika behozatal­lal versenyezni. Ezekre való tekintettel a paprika terme­lés intenzivébbé tételét, a versenyképes spa­nyol-paprika meghonosítását, valamint a ter­melőknek a paprika palántáik nevelésével já­ró előnyökre való kitianitását és ezekre vo­natkozólag megfelelő kísérletek, kezdemé­nyezését kérték. A kivitel módozataira nézve a további tárgyalások eredményének kialakulásai lesz­nek irányadók s igy e tekintetben a kiküldöt­tek konkrét javaslatot nem tettek: kívánatos­nak tartanák azonban mindenek felett egy mintatelep létesítését. Magam teljes mértékben .méltányolva a hazai paprika termelés kérdésének fontossá­gát, a gondozásomra Ibizott érdekek szempont­jából ezt a kérdést tárcám részéről is a fen­tieknek figyelembe vételével állandó gondos­kodás tárgyába kívánóim tenni. Ezért az idevágó termelési kísérleteket már a folyó évben óhajtom megkezdetni olyan irányban, hogy a termelés fokozását öntözés utján is kísérlet tárgyává tegyem és ilyen módon megállapítást nyerjen az a kö­rülmény, hogy az öntözés, a paprika termelés­re nézve mily befolyással van. 'Erre nézve a szegedi Bodomi-réten levő s a város tulajdonát képező öntöző telepen egyesek által még M nem, bérelt mintegy, 8 1913. április 8. holdnyi területet óhajtom az ingyenes víz­szolgáltatás és rendes bérleti feltételek mel­lett Pick Jenő kereskedelmi tanácsos, sze­gedi lakos részére átengedtetni, mint aki haj­landónak nyilatkozott a kísérleteket a folyó évben saját, költségén végeztetni, állami ker­t-ész szaktanácsa és ellenőrzése mellett. -Ennélfogva a kérdéses öntözőtelep keze­lése tárgy álban általán a mult évi december bó 3-án jóváhagyott szerződésre v-al-ó hivat­kozással felhatalmazom a polgármester ur'at, hogy amennyiben a kérdéses 8 holdnyi terü­letet az idézett szerződés értelmében egy hol­das parcellákban tényleg bérbea-dni nem le­het, azt a folyó évben kivételesen a nevezett­nek paprika termelési kísérleti célokra bér­beadh-assa. .Félkérem végül a polgármester urat, hogy erről Pick Jenő kereskedelmi tanácsos urat értesiteni és eljárásának eredményéről hozzám lehetőleg azonnal jelentést tenni szí­veskedjék. Állalmi kertiész kiküldéséről s az ezen jelentésének beérkezte után fogok intéz­kedni. A miniszter rendeletéből: Tervey minisz­teri tanácsos1. A budapesti gabonatőzsde. A határidőpiacon ma 28.000 mm. búzát, 33.000 mm. rozsot, és 16.000 mm. zabot jelen­tettek be szállíitásra. A forgalom nyugo-dt volt, mert különösebb impulzus, hiányában ma is csak a kulisz vett részt az üzletben. A vidékről és Ausztria több .helyéről jelentett esőnek sem volt nagyobb hatása -a-z áralaku­lásra, ímert. az ennek nyomán keletkezett ki­sebb kínálatot fedező-vásárlásra használta föl a kulisz. Délben ismét lanyhább az üzlet. Az árfolyamok a következők: Buza áprilisra 11.07—11.08, májusra 11.20 —11.21, -októberre 11.79—11.80. Rozs áprilisra 9.30—9.31, októberre 9.51—9.52. Tengeri má­jusra 7.67—7.68, juliusra 7.90—7.91. Zab -októ­berre 8.55—8.56. A k-észáruvásár-an változat­lan iránnyal néhány ezer métermázsa buza kelt el. A budapesti értéktőzsde. A legmesszebbre menő tartózkodás jelle­mezte a mai előtőzsde üzletmenetét. Az el­lentmondó hivatalos, félhivatalos és magán­közlések arr-a kényszeritik az érdekelteket, hogy -addig, a-mig valami döntő fordulat be­áll a külpolitikában, uj vagy komoly üzle­tekbe ne bocsátkozzanak. Az üzlet alapiránya mindazáltal tartott volt, az árnivó a szomba­tihoz képest pedig csaknem változatlan. A nemzetközi, nevezetesen a berlini pénzpiac megenyhülését a vas-piac ko-njuklurájának hanyatlásáról kolportált liirek ellensúlyoz­ták. A bécsi piac magatartása is teljesen azo­nos volt az ittenivel, miért is nagy érdeklő­déssel -várják a inai berlini tőzsde lefolyását. A határ időpiac csöndes, változatlan. A helyi piacon a rima-murányi részvény tűnt ki te­temes árhányatlása nyomán. A készárupiac és járadékpiac forgalma stagnált, A zárlat változatlan. Kötöttek: Magyar hit-elrészv. 807.50— 808.50. Osztrák hitelrészvény 618.50. Jelzálog­bank részvény-e 423.50. Magyar bankrészvény 547.25—548. Közúti vasiut 647,50-048.25. Ri­mamurányi 713.50 korona. A bécsi börze. Kötöttek: Osztrák hitel 619.50. M-a-gyar hitel 807. Angló bank 338.50. Bankverein 509.75. Unió bank 588. Lánd-erbank 518.50. Osz­trák államvasút 703.50. Déli vasút 116.25. Ri­mamurányi 713. Alpesi bányarészvény 1020. Török sorsjegy 229. Márka készpénzért 117.90. Skoda 830.50. Felelős szerkesztő : Pásztor József. Kiadótulajdonos : Várnay L. ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••a

Next

/
Thumbnails
Contents