Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-30 / 100. szám

Szerkesztőség Kárász-otca 9. Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K 12"— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2"— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egésxévre . K28-- félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2"40 Egyes szán ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca ft, Kiadóhivatali-telefon . .305. Kiadó telefonja .... 81. Szeged, 1913. Az uj szövetkezés. Eredetileg nem igy gondolták. Eleinte egységes párttá akartak tömörülni. Már akik akartak. Mert a többségük nem akart. Andrássy akart. Szmrecsányi és Zichy Aladár is akart. Justh és Kossuth, főiképpen pedig Justh, kevésbé akart. Pedig Andrássy gyönyörűen megmagyarázta nekik, dogy ki-ki tovább is hirdetheti, amit eddig hirdetett. Az egyik a perszonáluniót. A másik az egyházpolitikai revíziót. A harmadik az önálló bankot. A luminozus idea azonban még se kellett. Megbuktatta a feneketlen erkölcstelensége. És megbuktatták azok, akiknek anélkül is volt pártjuk. Azután egyre lazább szálakkal összefűzött alakulások terve került előtérbe. A mig végre a tehetetlenül vergődő ellenzék a választójogi blokk ideájához jutott el. Lesz-e valami ebből a legújabb tervből, avagy ez is áz elődjeinek sorsára jut-e, .nem tudjuk megmondani. Valami nagyon nem is érdekel. Az az érzésünk, hogy velünk együtt az ország is teljes közömbösséggel fogadja ezeket a tervezgetéseket, amelyek a szituáción semmit se változtatnak. Ha az alakulás létrejön, a részletek ismeretében majd előadjuk róla a mondanivalónkat. De olvasván e terv propagálását, egyés más gondolat önkénytelenül is a tollúnkra tolul. Ez a választójogi blokk — sit venia 11. évfolyam 100. szám. Szerda, április 30. verbo — egy nagy politikai humbug. Hiszen mindazok, akik most választójogi blokkba készülnek tömörülni, már egyszer összeállottak egy ilyen blokkba. Mert alapjában véve a volt koalició is mint választójogi blokk vette át az ország kormányzatát. Az általános választójog megalkotása volt a kormányprogramjuk koronája. A mire ezenfelül még vállalkoztak, az az akkoriban aktuális folyó ügyeknek elintézése volt, ami alkotó programszámba nem igen mehetett. A külkereskedelmi szerződések és a kiegyezés batáridőhöz kötött folyó ügyek voltak, melyeket bármilyen színezetű vagy pártállásu kormánynak el kellett volna intéznie. Az elsőrendű államszükségletek honorálása még nem kormányprogram. Különösen 'ha azok elintézése a régi keretben történik. A jegybank közösségének fentartásia, a vámterületi egység konzerválása pedig, valóban nem jelentett novumot ezeknek a függő kérdéseknek rendezésében. Az uj véderőtörvény megalkotását kikapcsolták. Maradt tehát mint egyetlen érdemi és döntő programpont: a parlamenti reform, az általános szavazati jog alapján. A koalició tehát kétségtelenül választójogi blokk volt. És megcsinálta a pluralitást. Ilyen előzmények után akarnak újra választójogi blokkba összeállani! Hát komolyan veheti az ország a történtek után ezt a kísérletet? És azután, ha valakinek olyan fontos a választójog, hogy annak a kedvéért a programja többi részét háttérbe szorítja, — mert a választójog előtérbe tolása természetszerűleg a többi program háttérbe szorítását jelenti, .akkor isehogyse lehet azt megérteni, hogy ezt a kérdést sem tartották elég jelentősnek ahhoz is, hogy a képviselőházban való tárgyalásán részt vegyenek s ott kíséreljék meg a harcot a radikálisabb irányzat érvényesitésére. De Károlyi Mihály grófnak, aki az eszmét olyan buzgósággal propagálja, a legfatálisabb tévedése az, hogy az ellenzéket kormányképessé teszi, ha egyazon választójogban megegyezik. Az ország kormányzása nem merül ki a választójog reformálásában. A „blokk" ismét csak az elé a probléma elé volna állítva, amellyel elődje, a 'koalició nem tudott megbirkózni, hogy ráhelyezkedik-e fentartás nélkül a hatvanhetes alapra s hajlandó-e és képes-e levonni a konzekvenciáit? Ismét csak fölmerülhetne hova-tova a vámterületnek, a jegybanknak problémája; a kényszerűség előtérbe sodorhatná a katonai kérdéseket, amelyek megoldására a „blokk" éppen olyan képtelennek bizonyulna, mint a koalició, melyet ugyanezek a problémák robbantottak szét. Igy a dolog nem fog sikerülni. Nem fog sikerülni mindaddig, amig a „kormányképesség" a függetlenségi pártok részére csak politikai erkölcstelenség árán lesz elérhető. Amig egy szájból meleget és hideget akarnak fújni, addig nem Annáról, messziről. Kis falvakon és nagy pusztákon át A város küld felém vig harsonát. Vig harsonát és vad nászindulót. Ma még, szivem, ma még, elindulok! Ragyogva várnak messze körutak, Kongó terek, zengő szökőkutak. Ott tündököl száz arany kirakat Egekbe néző erkélyek alatt. 8 a kirakatok előtt Anna jár, Ó, boldog, fényes, selymes annabál. Fiatal arcán uj tavasz ragyog, Mely engemet örökre elhagyott. Fiatal teste vigan megfeszül, Akit imádtam reménytelenül, Fiatal ajkán uj mosoly nevet: Felétek uj, boldog sihederek! JUHASZ GYULA. A Török menyasszonya. Irta: Ady Endre. Sírtak és dacosan hajtogatták a poharakat a fiuk: szegény Török házasodik. Török, a kis, sovány, lobogó, bolond magyar színész, nini ez a Török. Török el fogja venni a nagyon vidám Vermes Klárát, avagy ami mindegy: Török elvesz valakit. Becézik, részegülik, uszítják Törököt a fiuk s akarják, hogy valami nagy botrány legyen. Főnek, irigykednek, harag úsznak valiamennyien s mivel szegény magyarok, tehát isznak. Isznak és keserű torkukba már csúfondárosan bepislog a hajnali Budapest. Gencs, a rongyos, Párisi-látott s nagyoni szomorú piktor, részeg beszédet mond. Nagyon. örül, hogy ilyen, kis penészes fráter, miűt ez a Török, olyan pompás feleségre tehet szert, mint Vermes Klára, ö ebből megállapítja, hogy Magyarországon is hajnalodik immár. Vermes Klára ugyan csaik afféle 'bódé-primadonna, de kedvence felső köröknek. Bizonyos, hogy ez a zseniális; de kenyértelen kis Török e házassága által egyenesen a Nemzeti Színházba kerül. Ez az igazi demokrácia, harsogja Gencs ördögi pofával s, a józanabbak rémülve hallgatják. Ime a magyar zseni, a magyar művészet a legfelsőbb osztályokkal sógorságba kerülhet. Igy békül ki a hármas arisztokrácia: a történelmi, a pénzes és a szellemi. Ime a nagy példa: asszonnyal át lehet hidalni' Magyarországon minden szédítő űrt.. Emeli poharát, ő, Gencs, azokra a feleségekre, akik a magyar művész-világot a rang és pénz világával összefűzik. A kis Törők részeg lehet már nagyon: nem értette meg a ioasztoit. A cigányok lármáztak s a fiuk fölocsudniak a nagy ijedtségből. A közeli Andrássy-ut is segít a maga friss, siralmas lármájával. Kattogó fájdalommal kezd az agyakihoz férkőzni a józanodás s Gencs megrendeli az erősebb italokat. Ki-ki mulat most már a maga módján a zárt, sók lámpájú, megéjszakásiitott szobában. Veszett és bus lesz a lump fiuk lelke s keltenként beszélgetnek. — Ez a Török, ez a Török, hiszen ez becsületes fiu. Hát nem sejti ez a Török, hogy kicsoda Vermes Klára? Ezt egy zsibbadt homlokú, véres szemű poéta kérdezte okvetlenül valami fanyar novellistától. — Ez a Török sejti, hogy Vermes Klára kicsoda, én. szamár poétám. Annyira sejti, hogy talán meg is fogja ölni magát miatta, amilyen szamár is. De se Töröknek nem lesz igaza, se neked, talán- nekem se, ' — Megint a te ostoba réibuszaid, öreg. — Nem is olyan ostobák, fiam, csak magyarok. Szeretném már, ha minden szegény magyar müvészfigura tisztán látna valamit. Ott kezdődik ez a valami, ihogy Magyarországnak semmi szüksége sincs művészre. Nem is volt soha, tehát nem is lesz. A bolond gőzös elvisz bennünket Rómába, Münchenbe, Párisba. Hazajövünk s ugy teszünk, mintha Magyarországon ránk szerep várna. Egymást bolomditjuk: író a piktort, piktor a színészt, színész a muzsikust. Az a csoda, hogy nem zárnak be bennünket a bolondok házába. Ne higyj azoknak, akik azt mondják, hogy ez az ország Ázsia. Éppen