Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-26 / 97. szám

s a lg Kárász-utca 9. NappaH-tetetoa .... 305. ÉUeH-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre . . K 12"— negyedévre K egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 Hltór. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28"— félévre . . K14.— negyedévre K 7 — egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca & Kiadóhivat&li-tetefon . .305. Kiadó telefonja .... 81. Szaged, 1913. II. évfolyam 97. szám. Szombat, április 26. Egy mandátum. A bizonyitási eljárás be van fejezve. Eredménnyel járt. Megdönthetlen tények igazolják, hogy a marosvásárhelyi második választókerület képviselői megbízólevelét Désy Zoltán függetlenségi és negyvennyolcas Kossuth-párti képviselő a munkapárt támogatásának köszönheti. Összefoglaljuk a lefolytatott bizonyítás adatait: » 1. A kérdést már a statisztika eldönti. A második marosvásárhelyi választókerületben az abszolút többséget 470 szavazat adja meg. A kerületben a választást megelőzőleg Désy Zoltán legfeljebb 140—150 szavazattal rendelkezett. A vele szemben álló Justh-párti jelöltnek kétszáz biztos szavazatra volt kilátása. A választásban Désy Zoltán mégis kétszáz szavazattal győzött. A kérdés: Miképen jutott Désy a reá leadott 250 szavazathoz? Ennek a ténynek igazságát még Désy Zoltán sem vonja kétségbe. Pedig minden napra esik két nyilatkozata. Ellenben megerősíti volt ellenjelöltje, a Justh-párti Petri Zsigmond is, aki hitélesen megállapítja, hogy néki a munkapárti szavazatokból mindössze kettő jutott. 2. Aktaszerüleg be van továbbá igazolva, hogy a marosvásárhelyi munkapárti választópolgárok a kormány világosan kifejezett óhajára adták le szavazataikat Désy Zoltánra. Igazolja ezt az akkori főispán és az akkori polgármester, akik határozottan hivatkoznak rá, hogy a kormány utasítására Désy Zoltán megválasztása mellett dolgoztak. De latba vetette szavának súlyát Désy Zoltán . érdekében magárnak a kormánynak egy tagja is. Székely Ferenc akkori igazságügyminiszter, aki a város másik választókerületében jelölt volt, kijelentette a főispánnak: — Mindennél fontosabb, hogy a Justhpárt ne győzzön. Hogy ezt biztosan elérjük, inkább Désy Zoltánt támogassuk. 3. A kormánytámogatás, melyben a Kossuth-párti Désy Zoltán részesült, fölötte hathatós volt. Dernády György akkori polgármester odáig ment, hogy Désy Zoltán pártirodájának élére a saját bizalmasát állította, aki közismerten munkapárti volt. 4. Előttünk fekszik magának Désy Zoltánnak beismerő nyilatkozata. A kormánytámogatással megválasztott Kossuthpárti képviselő a következőket jelenti ki: — El voltam határozva és ismételten kijelentettem, hogy ha a 'kormánypárt jelöltet állit és másképen a pártegységet megmenteni nem tudom, akkor magam lépek vissza s támogatom a másik függetlenségi jelöltet, mert szégyelleném, hogy a mi civakodásunk miatt ezt a tősgyökeres függetlenségi kerületet a függetlenségi párt elveszítse. Nyilvánvaló tehát, hogy a munkapártnak módjában állott volna jelölt állítása utján Désy Zoltánt visszalépésre szorítani. Már magával avval a ténnyel, hogy jelöltet nem állított, a kormány a választást Désy Zoltán javára döntötte el. Ezekkel a faktumokkal szemben a tagadásnak, a magyarázkodásnak minden kísérlete hiábavaló. Mi közöm nekem mindehhez? — mondja Désy Zoltán. Mit tartozik ez én reám, hogy a polgármester és a főispán a kormánynak mit jelent? Ez valóban nem tartozik Désy Zoltánra. Ami rá tartozik, az csak annyi, hogy mandátumét a munkapárti kormány támogatásával nyerte el. Ezt a tényt a nyilatkozatok áradatával elborítani és eltemetni nem lehet. De ha valakinek, akkor Désy Zoltánnak módjában van az igazságot az egész ország előtt plasztikusan bebizonyitani. Mondjon le arról a mandátumról, melynek eredete egy elvhü függetlenségi férfiura nézve olyan kinosan kellemetlen! Vesse magát alá uj választásnak! A nemzeti munkapárt ünnepélyesen megigéri, hogy a maga részéről a teljes igazság kiderítésének nem áll útjába. Megigéri, hogy a marosvásárhelyi második választókerület munkapárti szavazóit ezúttal nem fogja befolyásolni a tekintetben, hogy a Kossuth-párt jelöltjére adják le szavazatukat. Hadd lássa az ország, mire megy Désy a maga erejéből! Ez az ellenpróba lesz az igazságnak legdöntőbb bizonyítéka. Délvidéki történet. Irta : StriegI F. József. Évek óta él özvegyi soriban Keller Miklósné. Energikus, kardos asszony volt az első perctől kezdve, hogy huszonöt évvel ezelőtt bekötötte fejét az ura. Ö parancsok, az ura meg a két leánya pedig szót fogadott. Az ura halála nemhogy megtörte volna energiáját, de még növelte is. Megnövelte energiáját az a tudat, hogy az a hatalom, melyet csak bitorolt, rnig a férje élt, most jog és törvény szerint illeti meg őt. Más sváb asszony, ha özvegységre jut, föl nagy a gazdálkodással s vagy felibe, vagy bérbe adja a földjét, mert hát a szegénv özvegyasszonyt mindenki nyúzza, csalja, ha a saját kezére gazdálkodik. Nem ugy Kelierrté! Ö tovább folytatta a gazdálkodást. S mert rendet tudott tartani a háza táján, de még kint a gazdaságban is s mert a jó isten, mintha különös kegyébe fogadta volna Kellerné asszonyt, meg a két árváját, a családi vagyon éeről^évre gyarapodott. Nagyon szaporító volt a bő termés, amit az Isten adott és a jó árak, amiket az emberek adtak. Volt is tekintélye Bogároson Kellerné asszonynak. Tudnivaló, hogy sváb faluban két dolog ad tekintélyt: a gazdagság, a jómód és az, ha valaki tud magyarul. Akiről azt mondják, hogy: „Der kanm ungarisch!" (Ez tud magyarul) annak megvan a kvalifikációja a legfőbb tisztségre: a birósájgra. Kellerné nem tudott magyarul, de asszony létére ugy sem lehetett volna biró, ellenben vagyona s igy tekintélye volt bőven. Minél nagyobb a paraszt ingatlana, annál megtngathatatlanabb a tekintélye. Kellerné asszony ingtlana pedig bogárosi fogalmak szerint nagy volt: 120 hold, az is katasztrális. A tekintély fattyuhajtása a gőg s a Kellerné tekintélyéből bőviben sarjadt ki ez a faítyuhajtás. Ezt a gőgöt leányaiban is nagyra akarta nevelni. — Akinek van mit aprítania tejbe, az legyen rátartós, az ne keveredjék össze mindenféle ágrólszakadttai, szokta mondogatni, de főleg vasárnaponkint, mielőtt a Náni meg a Lizi a nagykocsmai táncba indulták. A Nánin fogott is valamelyest Kellerné' nevelése, mert ő csak a gazdag Reiter Jóskával táncolt s rá sem nézett más legényre. A sok együtt táncolásnak aztán sürgős házasság lett a vége. A ikis Reiterre még azt sem lehetett ráfogni, hogy koraszülött, mert bizony nem héthónapra született, mint más tisztességes koraszülött, hanem pont — öt hónapra a lakodalom után. Lizin azonban nem igen fogott az édes anyja, nevelése. Hiába szidta, korholta, hogy legyen igy meg ugy rátartós, ne táncoljon a szegényebb fajtájú legényekkel. Esze ágában sem volt válogatni .a táncosba, táncolt ő mindenkivel és szívesen, aki osalk kérte. A szidást, ami aztán otthon kijárt érte, inkább szó nélkül lenyelte, de kosarat senkinek sem adott. Nagyon-nagyon haragudott ezért Kellerné Lizire. Mintha nem is az édes leánya, hanem valami mostoha gyereke volna, ugy bánt vele. Valósággal kínozta, gyötörte a leányt és hétszámra sem volt hozzá egy jó szava. Mikor aztán tűrhetetlenné vált a helyzete, Lizi lemondott a falusi leányok egyetlen szórakozásáról: a vasárnap délutáni táncról. Ezzel a lemondással akarta megvásárolni a békét. De csak rontott a helyzetén. Édes anyja ezt a lemondást makacsságnak, dacnak minősítette. Nagyon szerencsétlennek érezte magát Lizi és sokat szomorkodott. S keserűségét magába kellett fojtania, mert Náni és az ura is az öreg asszony pártján voltak. Mikor egy alkalommal nagyszomoruan a vasárnapi misére ment, egyszerre csak mellette termett Acker Pali: — Ejnye, ejnye Lizi, talán apáca akar lenni? Misére jár minden vasárnap, táncba azonban sohasem jön. Mi leli? — Nem lel engem semmi, volt Lizi egykedvű válasza. — Nem hiszem én azt, — mondta Pali kétkedően. — Nagy oka lehet, hogy nem jön. — Eleget táncoltam, jóllaktam vele. — Hogy várom pedig magát minden vasárnap délután, — szólt most meleg, bensőséges hangon az Acker-fiu. — Engem? — kérdi csodálkozva Lizi. — Magát és csak magát!