Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-24 / 95. szám

DÉLMAQYARORSZÁO 1913. április 24 • Nemzetiségi világ Magyarországon. — Egy bojkott és egy püspöki levél. — (Saját tudósítónktól.) Az utóbbi években nagyon liberálisok és meglehetősen nemzetköziek akartunk lenni és kiadták a jelszót, hogy békével és szeretettel kell a nemzetiségieket magunkhoz vonni. A tendencia helyes volt, csak ,nem mindazokkal szemben, akikkel alkalmazták. Ugyanis az utóbbi évben, de különösen az idén, léptennyomon tapasztaljuk, hogy a nemzetiségiek igen nagy urak'lettek fölöttünk, hogy türelmetlenek és nyíltan ártani igyekeznek mindennek, ami magyar, ami a magyar államformával és magyar társadalommal kontaktusban van. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy Szegeden napról-napra szaporodott a nemzetiségi izgatók száma, hallatlan arányokban növekedett és a társadalom mindenféle rétegéből akadtak nemzetiségi izgatók. De nemcsak Szeged bíráskodási nagy területén, de az egész .Délvidéken és Aradmegyében ez az arány, — Erdélyről és Horvátországról nem is szólván. Túlzás nélkül állápithatjufc meg, hogy nemzetiségi világ fajzott el Magyarországon és ha radikálisan nem intézkednek, rövidesen annyi bajt okoznak, hogy alig győzzük'végit várni. Ezúttal (dokumentumot nyujtunk arról, hogy a társadalmi és az egyházi téren mint dolgoznak a nemzetiségi testvérek — ellenünk. Leközöljük az aradi szinházbojkott ügyében a román fölhívást és visszaadjuk azt a levelet, amit ,a temesvári szerb püspök küldött el Aradra a .magyar nyelv ellen hadakozva . . , Tegnapi szánwinlaban mi is megártok, hogy az „Elnémult harangok", Rákosi Viktor ismert színmüvének előadása miatt az aradi román társadalomban bojkott-mozgalom indult meg a szinház ellen. Ennek a -mozgalomnak az élén természetesen a. románok sajtóorgánuma, a „Románul" áll, amely mint m-egirtuk, vezető helyen foglalkozik a.z esettel. Az aggressziv hangú cikk a következő: Az aradi magyar szinház, a művészet hajótöröttjeinek e siralmas menhelye, ez a sötét .katakomiba, alhová nem világit be Thália jótékony fáklyája, de amelynek féhtartásáért megnyílnak -naponkint a román bugyeüárisok, megint azzal a szemtelen ötlettel állt elő, hogy az ismert, át ved lett zsidó, Rákoki Viktor „Elnémult harangok" oimü, a közönség butaságára spekuláló darabját portálja. Nem elégedett meg e tüdőbajos szinlház igazgatósága, hogy többször felkorbácsolta legmélyebb érzelmeinket, ép itt, egy erősen románlakta vidék szivében, ujabb merényletet kísérelt meg. Tényleg a mii TjutáakgWfflik ós gyávaságunknak a megcsúfolása, hogy oly sokszor részesít bennünket inmhtúrtba.n -a vásári komódiások e ihatodrendü sátora. Estéről-estére az aradii román társadalom tölti ineg annak a színháznak a nézőterét, amely kizárólag csalk ugy létezhetik, h-a bennünket napról-napra ostoba tendenciája darábakfeal inzultál, mert ezek a stilisztikai korcsmüvek hízelegnék az üres, érzéstelen magyar közönségnek. Va-n azért mégis olyan magyar, aki hasonlóan a nemzeti érzése ellen irányult darabot békésen eltűri? Képzeljétek el ezít- a csodát! És mégis a mi népünkből került ki ennek a szinlház közönségének legalább is egyharmada. Megáll az eszünk a-z ilyen pimaszkodásekra és vájj ön akad-e román, aki a romángyülölet mérgével megfertőzött színház küszöbét átlépi. Képzeljétek el az istenért, hogy mit tennének más népek a mi helyzetünkben. El kellen-e veszíteni minden reményünket, ha a mi butaságunk és gyávaságunk továbbra is elsötétítené agyiunkat ezzal a gálád merénylettel szemben, amely a legelemibb önérzetünkben bántott meg bennünket. Bojkottáljátok az atradi színházat!! így a Románul. És Aradon tényleg megindult a román bojkott-mozgalom a magyar szinház ellen. U-gyanekkor, kipattant egy másik jelenség, melyből ismét látjuk, hogy ebebn az országban az állam nyelvét a főpapok veszik legvakmeiőbben üldözőibe. Természetesen a nemzetiségi püspölkökiről van szó, akik között most Letics György dir. temesvári görög-keleti szerb "püspök személye nyomul előtérbe, mint szláv hős, aki méltóságát arra használja fel, hogy a magyar nyelv elleni gyűlölettel tüntesesn hazafiasabb éraelrnü híveinek méltó megbotránkozására. Prodmwpits Döme>, alkti az) arladlj| gorög-ikdlét-i 2 tette elő magát és tízezer koronát meghaladó-évi jövedelmet biztosított magánajk. A budapesti osztálynak tizenhétezer koronát kitevő jövedelméből pár száz korona jutott csak kulturális célra. A könyörtílet nevében összeszedett fillérekből orvos nélküli szanatórium létesült a kies tengerpartra, hol a mindenható alelnök békén üdülhetett. Szöljun'k-e a közéleti és politikai világ legelőkelőbbjei nevének jogosulatlan fölhasználásáról? Szóljunk-e arról a hallatlan merészségről, és megfeledkezésről, mely egy királyi herceg és hercegnő nevének nimbuszát sem találta megközelithetetlennek? Vagy a hamis adatokat tartalmazó, hazafias frázisokkal színessé tett fölhívásokról, melyek bőséggel hozták az alapítványokat és a lelkes falusi tanítónők csörgő koronáit? ... Elszörnyiiködve állunk a mélység előtt, mely egy letört karriér bukásának nagyságái mutatja. És ebben a szomorú órában, mikor talán az egész müveit világ figyelme Szeged felé irányul egy pillanatra, nincs más kívánságnak helye, csak annak az egynek: hogy a bűnös bűnhődjék meg. A vezeklés itt már ugy sem sokat segít. A DMKE vezetősége, amelyre a szomorú itólet kimondása vár, bizonyára teljesíteni fogja kötelességét és ezzel talán még elérheti, hogy a további fenmaradásna méltó egyesületet .megmentheti eredeti hivatásának a jövőben több szerencsével leendő betöltésére. Lukács László miniszterelnök a Semmeringen. Bécsből táviratozzák: Lukács László minisztereinak ima titkára, Latinovits Endre kíséretében a Semmer ingre utazott s a Paríháns-szá 1 lóban szállt meg. A miniszterelnök vasárnap vagy hétfőn tér vissza Budapestre. Azim zokogva leborult. — Ne kívánd, uram! — De esküdj, Azim! Akarom! — Én! Én kaptalak a karomba, mikor homlokon ütött az orosz. Féltem, hogy agyonver. — Aziim! Te szerencsétlen! Mért 'nem hagytál ott. Hadd vertek volna- agyon vagy vártad volna meg, mig kivernek az aranyszékből a hitetlenek. Mi meghátráltunk, mi nem vagyunk méltók a nagy Khudarajhoz. Azim! Azim! gyöngeszivü öreg ember vagy te már. Hogy lefogták . mikor az oroszra akartam rohanni, aki az én aranyszékembe ült és nem engedtél akkor sem, mikor elrabolták az aranyszéket és elvitték, Meskuba a császáruknak. — A nyomorult taskenecek, miikor betörtek a kincstárba, hogy raboltak! Firkinszámra állottak ott a gyémántok, gyöngyök s az egyéb drágaságok. Másnap reggelre ez a palota puszta volt. — És ma-holnap rom lesz. Holnap már nein tudom. Azim, mit adok neked enni. Szinte örülök, hogy szolgáim megszöknek, 'egalább nem kell szégyelnem magam előttük, mikor enni kell adni. Nincs nálam nyomorultabb, szegényebb egész Ferganábati. A pusztuló teremben sötétedni kezdett, kint bíborpiros felhők között nyugodott a nap. A muezzin ezzánja behallatszott. — Jöjj uram, imádkozzunk! Nem én! — kiáltott föl a kis khán. — Nem segit már rajtam Allah. A földön keresek szövetségest, nem az égben. Rokonaimmal van tele a világ, majd segítenek azok. Miért könyörgöm Allahoz, ha nem küld védelmemre a Szultani-Rumot. Oh, a nagy Kalifa maga sem bír ezekkel a moszkovitákkal. Ezek ugy tudják keverni a fekete kását, hogy halomra lövik embereinket, mielőtt nekik a legkevesebbet ártani tudnánk. Tüzes kigyók tépjék szét az agyát annak, ki azt kitalálta! — - Mondd, Azim, te tudós vagy, te bölcs vagy, te hadzsi vagy, nincs .nékünk olyan rokonunk, aki szintén ugy tudja keverni a fekete port. — Van egy. Régi testvéreink. Hatalmasak és erősek. Látod, ahol most ,a nap nyugszik, arra laknak, öik a fehér hunok. Tul a maszkénak császár birodalmán. Birodalmukon egy óriás folyó, a Duna folyik keresztül. ; — Mondd, Azim, a fehér hunoktól félnek az oroszok? -- Félnek! — Mondd, Azim, ha a fehér hunok császára azt mondaná a moszkovita császárnak, hogy adja vissza nekem az én aranytrónomat, megtenné-e?.. , — Meg! Bizonyára megtenné. — Akkor én elmegyek a fehér hunok császárához. Megkérem. Megtehetem, mert rokonom és én árva gyermek vagyok, — Kis uram! Ilyeneken ne gondolkozz, hisz tudod, Ihogy nem szabad a palotából kilépned s a fehér hunok nagyon, messze laknak. Hónapokig kellene napnyugat felé menni. — Majd megszökünk, — Allahra kérlek, életeddel játszol. S ha sikerülne is, hogy jutnánk tovább. Az útnak rettenetes megpróbáltatásai vannak. Te gyermek vagy, én öreg vagyok. Elpusztulnánk. Ne gondolj ilyenekre. Jöjj, imádkozzunk. — Eredj, én megvárlak itt. Azim kiment. A kis khán kiihajolt az ablakon, s mereven 'nézett nyugat felé. ,Az egyre erősbödő szürkület megelevenedett szeme előtt s látta a fehér hunok hatalmas birodalmát. A kék Duna és óriáisi seregeket észak felé rajzani. Az ablak alatt az ostromhoz elpusztult kertek terültek el. A fák virágoztak, a fü között alattomosan csillámlottak elő a vadvizek s gyilkos lázak lebegtek levegőjében. Délre a város terült el. Ünnepi fényben ragyogott. Minden ablakban gyertya égett, A harangok elnyomták a muezzin szavát. Khókán bevételének első évfordulóját ünnepelték. , A kis khán visszaíhökkent a látványtól. Kis szivét óriási keserűség szorította össze. Ilyen ünnep az ő gyászának első évfordulója. — Csak a fehér hunok segíthetnek rajtam, gondolta. Egy .hirtelen elhatározással letépte a függönyt, Összecsavarta, megkötötte az ablakdeszkába s lekúszott rajta a kertbe. Az ég egy pontján egy pici fényes folt jelezte még a nap nyugvóhelyét. Folyton azt nézte. — Az után kéli mennem! És mikor az ünnepi tűzijáték első rakétája föl kúszott az égre, a kis khokandi khán szégyenkezve takarta el szemét és vad rohanással futott be a virágzó mocsaras kertbe, a gyilkos tavaszba.