Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-18 / 90. szám

m Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon . . . . 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. Szeped, 1913 ELŐFIZETÉSI ÁR SZEOEDEN egész évre . K 24-— félévre . . K12-negyedévre K 6*— egy hónapra K 2-— Egyes szára ára 10 fillér. ELŐF1ZETÉ81 ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 - félévre . .Klánegyedévre K 7-— egy hónapra K 2 40 Egyes szára ára 10 HUér. K 11 11 Kárász-e tea 8. Kiadóhivataif-teletoa . .309. Kiadó telefonja ...... II. évfolyam 90 szám. Péntek, április 18. Iskolás irodalom. Hosszú hallgatás után életjelt adott magáról a Dugonics-Társaság „tudományművelő" osztálya, mely évenkint egyszer, a közgyűlés előkészítésének ürügye alatt, a legkomolyabb formában dokumentálja saját létezését. Azt hinné az ember, hogy ilyenkor megvitatásra kerülnek a jelenkori tudományos irodalom' főbb problémái vagy legalább szó esik bizonyos programról, a mély szerint egy nagy város szellemi életének irányításában a tudományos érdeklődés felébresztése és fokozása iránt való vágy némi szerephez, vagy kielégüléshez jut. Miderről szó sincs. Lássuk tehát, hogyan műveli a tudományt az érdemes társaságnak ez az osztálya? Kitűz egy pályatételt Dugonics András tudományos munkálkodásának méltatására. A néhai való tudós litterátor és királyi oktató érdemes emléke, melynek megőrzésére első sorban ez a társaság hivatott, mindenesetre méltó arra, hogy a késő utókor érdeklődése reá irányittassék. A téma fölvetését tehát a kegyeletes cél teljesen -indokolja. De másként áll a dolog, ha figyelembe veszszü'k, hogy a tudományos osztálynak egész évi tevékenysége alig mutat föl más eredményt, mint ennek az egyetlen kérdésnek a fölvetését, Ebből a nézőpontból tekintve lehetetlen észre nem Vennünk, hogy a társaság tudományos osztályának egész létezése majdnem' illuzórius, hogy eredeti céliát betölteni nem képes s hogy működésében a magát már számtalan izben kompromittált Akadémia kétes értékű nyomdokait követi. Ki tüz ki manapság pályatételeket? Az Akadémia és a középiskolai önképzőkör. Már pedig egy társadalmi jelentőségű irodalmi egyesülésnek egészen más ambíciókat kellene táplálnia, mint hogy saját tagjait önképezze, vagy hogy az akadémikus jellegű, abszolút tudományosságot hosszú idők eredményeként egy-egy irodalomtörténeti tanulmánnyal gazdagítsa. Az ilyen munkásságnak iskolás jellege van, „de semmi közé a lázas sietséggel elfolyó élethez, a gyakorlati emberhez, a mai tudományosság eszmei tartalmához. Azt hjhetné az ember, hogy ily egyszerű preceptoros félfogással át lehet siklani a modern ember tudományszomjas mindent meglátása felett, mellyel még a kenyérhajsza rideg és színtelen rabmunkájában is mélységes érdeklődéssel fordul a világ 'képét átformáló találmányok, fölfedezések, gyógyászati, filozófiai, technikai nagy eredmények felé. Pedig dehogy. Az iskolás ; műveltségen már régen tul vagyunk, hiszen nem ritkán az egynapos életre szánt újságcikk több gyakorlati értéket revelál, mint egy ásatag szellemű tankönyv. Maga az iskola is elavult már mai szellemében; nem képes haladni a korral, mert az iskolai rendtartásokban nincs rugéikonyság és alkalmazkodó képesség, a tanítás szellemében pedig nincs a megismeréshez vezető őszinte vágy, ellenben annál több tilalom' s retorzió. Dugonics András tudományos és irodalmi munkássága, ugy, amint a régi magyar könyvnyomtató Grünn Orbán ódon formájú betűiben megörökitve előttünk áll, magában véve készeredmény: egy munkás és derék élet. Alig ismerek finomabb, hangulatébresztőbb iitteráris örömet, mint ezekben a rozmaringszagu, puhalevelü, öreges könyvekben való elmélyedést. Derült életöröm árad ki belőlük s mégis mintha a túlvilágról jönne. Némelyiknek levelén sárga nyomot hagyott a nagy árviz. A másiknak tábláját szitává ette a szu. Ó, Arany Perecek, ó Példabeszédek! De sok pillanatnak szivsimogató melegségét nyújtottátok felém! Ámde mit érnek már ma a. Tudákosság Könyvei-mk bájos naivságu megállapításai? Mit az ősmagyar mitosz hitelességét kedvesen erőszakoló, komoly történetnek indult legendagyüjtemények? Mit ér a tudat, hogy a gömb szót Dugonics alkotta a gömbötyü-bol, mikor a nyelszépségét nem a fogalmak megjelölései, hanem a kifejezések variációi adják meg? Mindez nem egyéb teljesen befejezett irodalomtörténeti megállapítások gyűjteményénél, mely magában véve minden lényeget kifejez, de semmiféle további magyarázatra nem szorul. A Dugonics-Társaság tehát, mikor föladja az ö érettségi színvonalú pályatéíelét, ugyanazt az iskolát járja kicsiben, ? amit a Magyar Tudományos Akadémia nagyban. Mindkét intézmény jelentőségével arányos tő'kék felett rendelkezik, melyekkel nem tudván mást kezdeni, gyakorlatiatlan irodalompártolást játszik velük. Ez ugyan a kérdéses intézményeknek szabad rendelkezési jogukban áll, de mégis — legyen szabad rámutatnunk arra a körülményre, hogy ezer és ezer nagy föladat áll még megoldatlanul, melyeknek tisz tázását egy irodalmi intézménynek bátorítása, presztízse és anyagi támogatása igen jelentős mértékben mozdíthatná elö. A sok közül csak néhányat sorolunk itt föl. Vájjon megiratta-e már a Társaság a város jelenkori életének igazi monográfiáját, szociológiai összetételének olyan rajzát, a melyre ragyogó példa a fiatalon elhunyt Bosnyák Bélának egyik pompás munkája? Serkentette-e a társaság valamelyik tagját, hogy a városnak vizzel való ellátása kérdését, az apadó kutak problémáját megoldani igyekezzék? Megiratta-e Szeged flórájának és faunájának rajzát, népesedési statisztikáját, gyáripara pangásának sivár történetét? Foglalkozott-e valaha a tuberkulótikus fertőzés tudományos megelőzésének kérdésével, figyelemmel arra, hogy a megbetegedések és halálozások száma az egész országban legkedvezőtlenebb a Tiszai—Maros-szögén? Irt-e ki pályatételt a tanyavilág közlekedési ügyének, vagy mezőgazdaságának és kertészkedésének fellendítése érdekében? Nem emlékszem, hogy e kérdéseknek komolyabb tudományos formában való megoldása egyszer is szóba került volna. Pedig, ha valahol szükség van az intelligens és öntudatos szellemi vezetésnek fokozottabb hangsúlyozására, ugy első sorban Szegeden van arra szükség, amely város rendkivüli anyagi javak és mérhetetlen gazdasági értékek felett rendelkezik, de tőkéivel élni nem tud, élete pangó vegetálás és közönybe fulladó, tehetetlen, lusta heverés. A ma társadalma, mely újságot olvas és benne él a találmányok korának az alkotó munka lázától égő levegőjében, a tudományosság terén olyan eredményeket akar látni, melyek a kor ideáljait fejezik ki, nem rég elmúlt idők és emberek törekvéseit tükrözik. Gyakorlati célokat kérünk, nem l'art pour l'art tudományt. Az élet nem áll meg, mint egy irodalmi társaság, hanem szakadatlanul uj meg uj variációkat hoz létre és 'ezzel az öntudatlan törekvéssel együtt jár az uj kifejezési és közlési módoknak elismerése, valamint a megváltozott kiélési formákhoz való alkalmazkodás is. Addig, amig a törekvéseiben egyébként tiszteletreméltó Társaság csupán iskolás színvonalú pályázatok kiírását és eldöntését tartja egyedüli céljának, aligha fogja remélhetni, hogy a mindennapos élettel bár a legtávolabbi kapcsolatba is kerülhessen. És erről elmélkedvén, lehetetlen, liogy eszünkbe ne jusson a néhai boldog emlékű királyi oktatónak ez a jeles példabeszéde: „Spanyolok királya kétszáz ezer forintokat adott vala egykoron bizonyos frantzia embernek, azokon nékie idegen országokban lovakat vásárolandó. Mit is hallván az király uramnak udvari bolondja, királynak nevét béjegyzi fekete könyvébe, melyben a legnagyobb bolondságok számadásba vétetnek. Mért irod föl — igy a király — e tettemet, holott meglehet, hogy a frantzia ember visszajövend a lovakkal. Mire a bólond: Akkor pedig kitörlöm felséged nevét a könyvből s ama frantziáét jegyzem bé, — ekként válaszola." Bocsánat a példáért, de önként kínálkozik: hpgy amikor akad majd ember, aki