Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-02 / 76. szám

fO DÉLMAGYARORSZÁG 1913. április 5. Az ellenzék reménységei. (Saját tudósítónktól.) Milyen reménysé­gekkel nézhet az ellenzék a politikai jöven­dő elé? A parlamentben a csatát elveszítette. A mi volt, áz többé vissza 'nem tér. Az obstruk­ciónak örök időkre befellegzett. Nem képzel­hető a politikái helyzetnek olyan fantaszti­kus fordulata, melynek a megjavított ház­szabály áldozatul eshetnék. Ha holnap a koa­lició 'kerülne kormányra, 6 legkevésbé vol­na hajlandó lemondani az uj ügyrendről. Legföljebb titokban örvendezne rajta, hogy a nehéz harcokat az elődje vivta meg. A választói jog körül sincs egyelőre az ellenzéknek mit kereskednie. A választójogi törvény még nincs végrehajtva. Meg kell tehát várni, hogy a gyakorlatban milyennek bizonyul. Csak az élet fogja igazán megmu­tatni az előnyeit is, a hibáit is. Az országnak a saját észrevevése alapján kell majd meg­győződni, melyik félnek van igaza? A mun­kapártnak-e, mely azt hirdeti, hogy becsüle­tes, liberális és demokratikus reformot kí­nált, avagy az ellenzéknek-e, mely a meg­tett lépést kevesli és a reform értékét alábe­csüli? Amig az ország a saját tapasztalatai szerint nem itélihet, addig az ellenzéknek hir­detett agitációja eredménnyel nem kecseg­tethet. Ha pedig a nemzet majd a gyakorlati észleletei alapján mondhat véleményt, akkor meggyőződésünk szerint, a nagy pör vég­képen el is dőlt a kormány és a többség ja­vára. Mindenesetre teljes igazsággal állítha­tó, hogy a parlamenti reform Magyarorszá­gon a közel jövendőnek nem problémája. Nincs az az agitáció, mely ezt a kérdést a következő esztendőikben Napirenden tartani képes volna. Uj problémák fognak előtérbe nyomulni, uj kérdések felé fog fordulni a közfigyelem és kikapcsolja magát az aktuáli- ­tásból, aki a választójogról fog beszélni, a miképen föllegekben járó politikus volna az már ma is, aki a már életbelépett véderő­törvények ellen kezdene most agitációt. Ha egyszer a közvélemény bizonyos kérdések felett napirendre tért, a politikus sem tehet egyebet, minthogy ő is az ujabb problémák felé fordul. Ha nem teszi, ugy az akciója vér­szegény marad és a vele szemben álló kor­mányra nézve egy ilyen akció minden egyéb, csak nem félelmetes. Politikai sikerrel az ellenzéket csak az kecsegtethetné, ha visszacsinálhatná azt, a mi a többség küzdelmének tárgyi eredménye: a véderőtörvényeket, a házszabályt és a vá­lasztójogot. Ennek lehetőségében pedig a koa­líció maga sem hisz. Mi marad hát számára? A boszu, a gyűlölködés és a személyeskedés. Erre a terrénumra vetették most magukat a vert hadak teljes energiájával. De hát ezt is váj­jon meddig csinálhatják? A parlamenti bot­rányokat a nagyabb fajsúlyú politikusaik máris megunták. Nem kérnek azokból. A kormányelnök személyé ellen '.indított haj­szában is, mintha már csak inkább Andrássy Gyulának telnék gyönyörűsége. Az ország semmi esetre sem szekundál nekilk. A kormány politikai helyzete szilárd. Bizalmi szavazatot kapott épen a Désy-ügy­ben a képviselőháztól is, a főrendiháztól is. A törvényhozás másik faktora a kultuszmi­niszter lemondásának elintézése által elég érthetően sejttette álláspontját, Igy hát a Lukács-kabinet egy kormányt szilárditó-bi­zalommal kétségtelenül rendelkezik. A nemzeti munkapárt is teljesen egy­séges. Ezt a pártot a közösen megvívott harc még jobban összeforrasztotta. Nagy próbát állott ki. Bebizonyította életképessé­gét, amikor másfél évtized kétségbeejtő par­lamenti nyomorúsága után leszámolt végre az obstrukcióval. Magyarországon végre mu­tathatja magát a többség is, A gyűlölködés és személyeskedés teré­re átvitt harcban sem virul az ellenzék ré­szére babér. Nem képesék megtalálni azt a pontot, melyből a kormányzást megakaszt­hatnák, amelyből a minisztérium politikai vagy parlamenti akcióképességének gátját vethetnék. , r,. Vergődnek incidensről, incidensre. Egy­szer méltóságosak, másszor botrányt haj­hásznak. Délelőtt hetvenkedően visszautasi­tók, délután lakást tévesztenek. Közben pedig a politika halad azon a mesgyén, melyen a kormány tervszerűen és megfontolva irányit. Igazán keserű kenyér most az ellenzéké! Csatát vesztve, a közvélemény közömbössé­ge mellett tengődik a nélkül, 'hogy tudná, mi­képen kerüljön ki a zsákutcából, amelybe be­lejutott. Nincs más reménységük, mint az An­drássy Gyula legközelebbi cikke, melyben kilátásba helyezte, hogy a jelenlegi politikai rendszer megbuktatásának módját fogja ki­fejteni. Sokan annyira el vannak keseredve, hogy már ettől a cikktől se várnak semmit. Tisza István gróf állapota javul, Tisza István gróf jobb szemén tudvalevőleg ope­rációt végeztek. A házelnök állapota annyira javul, liogy néhány nap múlva mint teljesen egészséges elhagyhatj szobát. Minisztertanács. Budapestről jelentik: Ma délután a kormány tagjai minisztertanácsra gyűltek össze, melyen Lukács László elnö­ikölt. Folyó/ügyeket tárgyaltak egészen este 8 óráig. hirdettetett, mert a barmok pajtájában, ökör, szamár jászolában üdvözítőnk született Az ének elcsendült, három pásztor lépett most elő a betlehemesek sorából, fehér volt a ködmönük és fehér volt a szöghajuk, mely ráverődött a vállukra. Fölemelték a szántott arcukat és csodálkozva, gajdolva igy szól­tak: — Igy nagy történetet még soha nem értünk, hogy szózatot halljunk az égen. Azt haloottuk, Ihogy Betlehembe siessünk, a világ Megváltójának a köszöntésére. A parasztok, férfiak, asszonyok, gyere­kek fölkeltek az asztal mellől- és gomolyog­va a jászol elé siettek. — Hol van a Megváltó? — Megszületett? — Eljött értünk?... Letérdeltek a kis házikó előtt, elvették a betlehemesektől, ölelgették, cirógatták, örö­mükben ujjongtak: — Színarany az istálló is, ahol meg­született . . . — Juj, a szerecsen király ... az is el­jött hozzá . . . — Ni! A csillag, hogy repült a házikó­ra .. . Magasra emelték a jászolt és most már valamennyien, parasztok, betlehemesek da­lolták: — Uj csillag támadt az égen, kit 'meg­prófétáltak régen, kit szomjúhozó lelkek vár­nak ... Lassankint, ájtatosan elhangzott az ének ... és az ajtón újra kocogtak. Három öreg pásztor jött be a szobába. Fehér volt a ködmönük, fehér a szöghajuk, mely rá­verődött a vállukra. Körülnéztek és köszön­töttek: — Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus! — Mindörökké amen! Hová igyekeznek kigyelmetek? — Megyünk a harmadik határba. — Milyen járatban ilyenkor? — Megyünk az igazságot meghallgat­ni .. . — Az igazságot? . . . Aztán a harma­dik határban találják meg azt? Kinél-minél? Hogy gondolják? — Egy szegény ember ajkáról csörge­dezik, mint a tiszta patak és aki meghallja, megérti, friss lesz tőle a lelke . . . — Csodákat beszélnek, ott keresik az igazságot, nem hóbortosok kigyelmetek? — Nem, ami szót elejt, érdemes fölven­ni, mint a kincset . . . — Hiszen tudják, hogy az igazságot ne­künk nem mutogatják, bujtatják, takar­ják, tudj' isten, hol bujdosik . . . — Jöjjenek velünk és meglátják, hogy nála van és irral keni be az ember szivét, amikor beszél . . . — Aztán miről szól, mi van a szavá­ban, hogy ugy megindulnak rajta? . . . — A szegény ember bajáról, amin ő se­gíteni. fog ... — És hiszik kigyelmetek, segithet em­berfia? . . . A parasztok, pásztorok és betlehemesek leültek az asztal mellé, a cicomás házikót le­tették az asztalra a lámpa mellé és az arany, ezüstös és gyémántos szinek mind ragyog­tak rajta, amikor az öreg, társainál is öre­gebb pásztor igy szólt: — Az Urnák vannak kiválasztottjai és kifürkészhetetlenek az ő titkai . . . — Hallgatják-e sokan, keresik a !böl­cseségét? — Kicsiny szobában prédikál, de elzeng a szava messzire. Távoli vidékekről fölke­rekednek az emberek és mennek, mennek az igazság forrásához, amely megbuggyan, mi­helyt körülveszik. És beszél a szegény em­berek országáról, mely nemsokára itt a föl­dön megnyílik. A szava olyan, mint az égő iszegfü és megfestegeti a szebb jövendőt, hogy ugy piroslik, mint a küzködő hajnal.... — És melyik a jobb jövendő? — Az evangéliumban meg van írva . . . egy akol lesz a világ. Isten képére teremtett emberek között különbséget nem tesznek, kezünk munkáját megbecsülik, családunknak örülhetünk és millió-millió ember fog rávi­gyázni arra, hogy a földet alólunk ki ne lop­ják .. . — És mindezt, mindezt, egymaga az az ember? . . . — ö az apostol, aki eljött közénk a nagy városból. Onnan magasról ellátnak minden­felé. Elküldték az üzenettel ... A paloták árnyékában már nyüzsögnek az uj embe­rek, akik a szivükkel szövetkeztek. Egy ki­csi, szegény ember — ugy mondják — gi­liszta, akit eltaposnak, de millió és millió nyomorodott, egy akarattal, jóakarattal, erős kar, mely megfordítja a világot . . . Jöjjenek kigyelmetek, az igazság magukat is várja, éjszakára odaérünk s mire elnémul a világ, a prédikátor hallatja szavát és meg­látják, miként a szent könyv mondja, ez fé­nyes dél lesz és éjszakának nem mondhat­juk . . . A pásztorok, parasztok és betlehemesek fölkerekedtek és elindultak a harmadik ha­tár irányában. Amerre mentek, az esti ha­rangok csilingeltek, friss hangjuk meg-meg­kongatta a jeges menyboltot, zengett a leve­gő, a harangok muzsikáját vissza-vissza­küldték az égből s méla, ringó melódiák úsz­tak az igazság-kereső emberek fölött. Egy gyönyörű nagy csillag vezette őket, mely nyájasan nézett rájuk, mintha az Isten sze­me volna. És a nagy hidegben nem fáztak, a lelkük sóvárgott, a nagy szeretet, mely be­töltötte szivüket, terelte őket, küldte, biztat­ta a pásztorokat, parasztokat, hogy megke­ressék az aposolt, aki a szegény emberek megváltására megszületett és közéjük le­szállt ...

Next

/
Thumbnails
Contents