Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1913-04-12 / 85. szám

12 4 DÉLMAGYARORSZÁQ 1913. április 10 den egyéb indoktól eltekintve, már csak azért sem, mivel felelősséggel tartozik az országnak, mely őt harcában támogatta. A győztes vezérek mellett való kitartás pedig a morál követelménye, melynek figyelmen kívül hagyásával a többség súlyos erkölcsi gyöngeségről tenne tanúságot. Senki sem csodálkozhatik hát rajtat ha erre a nemzeti munkapárt nem mutat hajlandóságot. A tanács a szinházi szerződés meghosszabbításáról. (Saját tudósítónktól.) Pénteken reggel kilenc órakor ülésre ült össze a tanács, hogy határozzon a szinházi szerződés sokat vitatott ügyében. Rövid vita volt és a vita során a dolog lényegére nem is került a sor. Lázár György dr. polgármester ugyanis mindjárt az előadói javaslat beterjesztése után elmondta, hogy információi szerint a belügyminiszter már aláirta döntését a szinház 'bérbeadására vonatkozó közgyűlési határozatról. Ennek következtében ugy határozott a tanács, hogy végleges döntésével nyolc napig vár, ha addig nem érkezik le a miniszter válasza, érdemileg is foglalkozni fog a szinházi szerződés ügyével. E mögül a szürkének látszó határozat mögül érdekes vita kívánkozik elő, amelyet lehető részletességgel közlünk. Az elnöklő polgármjaster mellett a: tanács tagijai közül megjelentek Gaál Endre dr. előadó, Bokor Pál, polgármester-helyettes, Tasehler Endre, főjegyző, Balogh Endre, Kocz-or Ján,os, Tóth Mihály dr. tanácsosok «és Turóczy Mihály dr., tiszti főügyész. Az elnök: Előadó ur, terjessze elő javaslatát. Gaál: Mindjárt .kérem, inem találom a színházi szabályrendeletet. Balogh: Nem baj, tudjuk mi azt ugy is. Gaál: Az eredeti szinházi szerződés sincs itt. Balogh: Elhisszük, ihogy a polgármester ur is aláirta a város képviseletében, meg a direktor ur is. Tasehler: Dohát mi a javaslata az előadó urnák? Gaál: Az én javaslatom? Hát- azt javaslom, hogy most ne határozzon a tanács. Tasehler: Ah! Gaál: Addig kérem, amig a miniszter döntése le nem érkezik, tartsa függőben (határozatát Balogh: Semmi összefüggésben sincs a mi jogaink a miniszteri döntéssel, az ügy érdeke megkívánja, hogy határozzunk. Az elnök: Meg kell jegyeznem, .kérem, hogy azt az információt ka-ptam, hogy a miniszter határozata már alá van irva és csak az expediálás van még hátra. Talán még Ss -opportunus volna várni addig. Tasehler: Semmi esetre. Bokor: A szinházi szerződés első pontja kötelességünkké teszi, hogy határozzunk a szinházi szerződés meghosszabbítása ügyében;. A .szinügyi bizottság javaslata is .előttünk fekszik már, dle közben a közgyűlés a szinház bérbeadása mellett- foglalt állást. Ugy gondolom tehát, hogy helyes v-olna, ha bevárnák a miniszteri döntést, de föltétlenül opportunus-, mert -elejét vennők v-ele a további kontroverziáiknak -és annak, hogy a tanácsnak esetleg újból kelljen határoznia. Tasehler: A függőben levő közgyűlési határozat semmikép sem aUerálja a helyzetet. Legalább iis elő kell kószitleini -a kérdést és 8 napon belül döntenünk kell. Az elnök: Nem jobb lenne olyan termimis, hogy a 3 (Tiki közgyülés-be bervihessiük a dolgot. Balogh: A -szerződés alapján gyakorolni kell jogainkat. De vigyázzunk, hogy ki ne fogyjunk az időből, mert akkor ki vagyunk szolgáltatva. Tasehler: Ép azért nem szabad hagyni, hogy -a közgyűlést előkészítő ülésen foglalkozzunk a -dologgal. Az elnök: Nem, nem, hát ki mondta azt? Tasehler: Addig el kell készíteni az uj szerződést, tisztázni a helyzetet, hogy jelentést tehessünk a köz-gyűlésnek. Az elnök: Kérem szépen, nyolc napig várunk. Ha addig nem érkezik le a miniszter döntése, belemegyünk az ügy érdemi tárgyalásába. Balogh: Szóvá kell tennem ez alkalommal a szinházi szerződés utolsó pontját, melyben az igazgató kötelezettséget vállalt arra, ihogy a szinházi díszleteket az uj plasztikus diszitlői rendszernek megfelelően teljesen átalakíttatja. Gaál: Megtörtént. Balogh: Igy nem tehet hivatalos ügyeket -elintézni. Tessék aktaszerüleg becsatolni, akkor a tanácsos ur felel is érte. Gaál: Bocsánatot kérek, én láttam, ne tessék azt kétségbevonni. Tasehler: Én meg határozottan állítom, hogy nem ugy van, Az elnök: Nyolc nap mntva erről is jelentést. tesz az -előadó ur. Mikor mond le Kovács Gyula ? A gyomai kerület képviselője, Kovács Gyula még ed-di-g nem adta be lemondását a mandátumról. Ennek az a magyarázata, hogy Kovács Gyula mindaddig, mig kerületének minden községét he nem járta, nem -mond le. Eddig csak Gyomán és Endrődön -mondta el a kép-viselő beszáímolóbeszódét, -amelyben lemondó szádékát is jelentette. Ezután még a Sárrét községeit járja be, azután pedig elküldi a Ház elnökének levelét, amelyben lemond mandátumáról. Gyomán és a környékén -már most is mozgalom indult meg, hogy a kerület újból Kovács Gyulát válassza meg. A kerületben népszerű a képviselő. hasonlatos, de annál drámaibb és in'kább átfogja a korszakokat, az egész világtörténetet. És e kategóriába tartozik Byron Manfrédja is. Manfréd az emberfölötti -ember, szinte olyan nagy, mint Krisztus a rajongás művészetén át nézve. De mégis más: mert Jézus az emberiségért, szenved — Manfréd pedig csupán önmagáért. A fehér Názáretiben csak szeretet lakozott, — Manfrédban szeretet és gyűlölet. Jézus megtartotta önmagát és mindenkit, aki benne hisz, — Manfréd pedig elveszítette az életet és az egész világát. A legsötétebb tragikum Manfrédé, annyira, hogy sokszor félünk őt hallgatni. Milyen bánatos lovag; milyen rettenetes; bátor; kegyetlen; erős. A belső világa előttünk külsővé válik, annyira, hogy átlát az életen és előhívja a holtakat, hogy a szellemeknek parancsol- és azok engedelmeskednek néki. „Nincs, kit szeressek, senkim a világon!" — -kiáltja Manfréd. S benne már beteljesedett a későbbi Ibsen legnagyobb theoriája, mely szerint „az a legerősebb, aki egyedül áll". — S milyen szédületes perspektiva, hogy a -következő szellemek jelennek meg Manfréd előtt, ez ember előtt: A felhővilág, — a hegjtek világa, — a tengervilág, — a föld szelleme, — a levegő romboló szelleme, — a világtalan és a belső: titkos világ. Tehát mindaz, -ami körülvesz mindnyájunkat, akikben élünk és akik ellen küzdünk itten, itt: „a széttört világnak izzó r-oncsain" — ahogyan Manfréd mondja. Milyen nagy gondolat és abszolút logika nyilatkozik -meg abban a párbeszédben, melyet Manfréd vált a szellemekkel. Nincs közünk ahoz, amit halálnak mond az ember, mondja az egyik szellem. Az élet és halál problémáját e jelenetnél mélyebb logikával senki se mutatta meg. Általán fenséges gondolatok, igazi zseni klasszikus szelleme vonul v-égig az egész munkán. Csak egy-két gondolatot idézünk: — Tetteinkben vannak a korszakok. — Az -ember félig por, félig isten, sem -sülyedni, sem fölszárnyalni nem tudó . . . gőg és aljasság árad ki belőlünk. — És milyen forradalmár is lord Byron (minden nagy művész avval kezdődik) : — Hódoljak én? — kérdi. — Kinek? A szellemeknek, kik fölött parancsom uralkodik? Szolgáimat szolgáljam? Soha! — Aztán mennyire igaz és csupa sziv -ebben: — A szenvedés oly halhatatlan lény-egében, mint mi. — És e byroni mondatban : — önmagának felel csupán a halhatatlan lélek a jóért s rosszért, ami benne él, — hát -ebben ott ragyog a későbbi Nietzsche egész hitvallása. Manfréd, Manfréd: te bus férfibánat, ki az életet mindhalálig imádod, perverzitással, igen : perverzitással szereted az életet, akárcsak a legnagyobb három angol: lord Byron, Shakespeare és Wilde Oszkár. Manfréd, t-e v-agy a bánatlovag, ki az uj idők Jungfrau hegyéről nézel vissza a középkor tengerére. Két korszak határán állasz é-s mi is igy tekintünk terád. Szellemi valóságnak veszünk és megértjük, -hogy mit jelent az, mikor a szellemek testté válnak és elénk jönnek, hozzánk beszélnek, — hitnek és szívnek játéka az egész és még valaminek: a zsenialitásnak s az őrületnek. Figyeljük meg jól: Manfrédban majdnem annyi az őrület, mint a zsenialitás, — ő az, -a-ki egyedül áll, aki szembeszáll a fantázia egész világával. Hasonlatos ebben a másik brittóriás legcsudálatosabb emberével: Hamlettel. De Manfrédnak senkije: se apja árnyéka, se anyja szemei, se jegyes-ének test-e, se testvér vagy barát, — Manfrédnak senkije a világon, csak a bánat, a férfibánat, számára minden elveszett tragédia. Azért nem lehet teljesen soha a mienk Manfréd, mert messzi van tőlünk — fönn a legmagasabb hegyen é-s a lovagvárban, nékünk soha nem lesz ilyen véres bánatunk. Ezért olyan -nehéz Manfréd színpadi idézése, hiszen olyan-, mintha egy másik világ kriptályából kelne föl és szólna hozzánk. És az egész három fölvonás is anynyira -az illúzió lírája s a fantázia játéka, hogy igazán hihetetlen föladatokat kiván- a rendezőtől, sőt a közönségtől is. Csak gondoljunk a szellemek jelenésére, a Jungfrau hegy és a zuhatagos völgy visszaadására, Arimán csarnokára, — bizony illúzió csudavilága az egész és a mi fantáziánk is k-ell. Aztán a dráma, az igazi: cselekvési dráma nem előttünk történt meg, mink inkább a dráma perspektíváját kapjuk: a belső -és fantasztikus kínokat. És az is súlyos föladat, hogy csakis egy szerepért van minden, -egyedül Manfrédért. Ezért nem szokás m-ég külföldön se játszani -ezt a Byron-drámát. S a színpadon könnyen letörnek a lira, a zengő lira gyémántrimei. Ennyi lira . . . egy kicsit sok is. És mind nem elég és mennyire szeretik az embereket a művészek: lord Byron találkozik Schumannal, a legromantikusabb zenealkotóval . . . Byron lírája és Schumann muzsikája — -ez árad most le ránk, ez visz bennünket, föl, föl a magasba, át a nagyvilágon, a világon át,