Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-29 / 73. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K 12negyedévre K 6-— egy hónapra K 2Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — télévre . . K 14.— negyedévre K 7*— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca Kiadóhivatali-telefon. .305. Kiadó telefonja .... 81. II. évfolyam 73. szám. Szombat, március 29. Szened, 1913. Emberfejek. Andrássy Gyula gróf Zemplénben végre bevallotta, hogy semmi közügy, semmi országos érdek, hanem csak egyedül és kizárólag az vezeti, hogy miniszteri állásba jusson s ezért kész minden meg nem engedett eszközt fölhasználni. Bevallotta, hogy „a békét mindig meg lehetett volna kötni, annak csak egy akadálya volt". Ez az akadály pedig Andrássy saját szavai szerint „mindig is az volt, hogy az ellenzék a miniszterelnök fejét kívánta. Ez volt mindig az akadály". Tehát sem restitució, deklaráció, reparáció, sem más valami, ami az országnak, a törvényhozásnak, a parlamentnek vagy a népnek hasznos, — hanem csak Lukács László feje kellett és kell az ellenzéknek, csak kormányválság, csak miniszteri állások megüresedése. S a nyilt elvtelenségnek ekkora önvallomása után Andrássy még kérdezni meri a munkapárttól, hogy: „Szabad-e egy fejért, bármilyen becses az, ilyen küzdelmet megreszkirozni?" S nem veszi észre, hogy nem a munkapártot, hanem önmagát s az ellenzéket sújtja. Rá hull vissza a sújtó kérdés: — „Szabad-e egy fejért, bármilyen becses ; az, ilyen küzdelmet megreszkirozni?" Szabad-e pusztán miniszteri állás megüresedésének reményeért Andrássynak a nemzet nyugalma, léte ellen törő parlamenti sztrájkot, az értelmiség elleni hadjáratot, a magyarság ellen való demagóg hajszát támogatni? — Azt is kérdezi Andrássy, hogy „mért olyan becses az a fej", <t. -1. Lukács László feje? S egyúttal gúnyosan azt mondja Lukácsról, hogy mióta a király kinevezte, „az egyetlen lehető vezér, akiért élni-halni kötelessége mindenkinek". Hát Andrássy ama kérdésére, hogy mért olyan becses ez a fej? — maga Andrássy felel .meg. Hiszen nagyon becsesnek kell lennie annak a fejnek, amelyet az egész ellenzék állandóan követel, amelyen kivül követelni valója nincs s amely ellen a legádázabb harcot vivta .s kész újra vivni. E fej rendkivüli becses voltát maga Andrássy ismeri el tehát akaratlanul. S van is oka rá. Hiszen Lukács László az, aki — ismét Andrássy önkéntelen vallomása szerint — az egyetlen lehető vezér. A munkapártot Lukács László vitte a legnagyobb diadalokra, amit szintén Andrássy ismer el, mikor azt mondja, hogy az ellenzék az, melyet „megaláztak, megtörtek, kidobtak, lenéztek". S ez volt az az ellenzék, amely törvényellenes obstrukcióval a parlament fölött egyeduralmat gyakorolt, amig Lukács László nem jött s a törvény uralmát, az alkotmányt helyre nem állította. De ezenkivül más korszakos reformokat is létesített Lukács László s a munkapártnak századokra kiható történelmi érdemeket szerzett. Hát csak természetes, hogy a munkapárt módfelett becsesnek tartja e fejet. S tartja oly becsesnek azért is, mert további nagy alkotásokra van szükség s annak a nagy államférfiunak vezetése alatt bizton reméli a megvalósítást. Andrássy kritikája különben ojyan dolog, ami az ellenzék mai helyzetét és elveit is jellemzi. Hiszen az tagadhatatlan, hogy a parlament szinvonala mindenütt a világon — az ellenzék színvonalától függ. Hisz az ellenzék a támadó fél, a mellyel szemben a kormánynak mindenütt csak védekeznie kell. Ha az ellenzék elvtelen, eszmétlen, ha komoly ellenőrzés hiányában botrányokat rendez, szakszerű viták helyett kürtölést, sipolást végez, ha a szellemi mérkőzés fegyvere helyett a technika silány eszközeivel él, ha nagy ügyek feszegetése helyett személyek ellen rendez hajszákat: — lehetetlenné teszi a magasabb parlamenti szinvonalat, mert mindig arra kényszeríti a kormányt, hogy az emiitett kicsinyes támadások ellen védekezzék. Az alantas színvonalú ellenzék megrontja tehát az egész nemzeti politikát, de megmételyezi az egész nemzet műveltségét is. Mert a politikából kiáradó hang és szellem kihat a társadalom minden osztályára és sülyeszti a műveltséget. A magyar ellenzék körében észlelhető alantas szellemi színvonalnak fentartói, megszemélyesítői, vagyis az ellenzék tulajdonképeni megrontói azok az „őrszemek", akiket csak vesztett hivataluk Az uj irodalom. — Egy husz perces előadás. — Irta : Kosztolányi Dezső. — Hölgyeim és uraim! Husz percnyi időnk van. E husz perc alatt husz év küzdelmét keli vázolnom. Addig, mig órámon a nagyimutató megfutja ezt a ,kis utat és a kismutató 1200-at recseg, eseményeken kell végigszáguldanom, vágtatva kell átugranom éveken, irókon, könyveken s célhoz kell érnem, egy udvariatlan hajszában iel kell vinnem önöket az uj irodalom koszorús kapujáig. Nem sápadt fogalmakat akarok most latolni. Nem akarok vitázni és szavakat hüvelyezni. Nem akarom önöket fárasztani. Csak egy hangot akarok megütni, hogy tovább rezegjen önökben s emelni akarom, intenzív érzéssé akarom fokozni azt, mit jelen a modern poézis. Nekem most az a szerepein, mint az indiai íakiré. A szinpadon, a közönség szemeláttára pár perc alatt nedves és édes datolyákat kell tépnem egy száraz kóróról. Önöknek pedig ezalatt husz év életét kell átélniök, elevenen és lángolón, mintha ez a terem, amely ránk borul egy okszigéues bura volna. Kedves eseménynek, szenzációnak érzem, hogy itt vagyok és erről a dobogóról magyarul az uj költészet mivoltáról beszélhetek. Mi tehát az uj költészet? A szót helyesen választottam ímeg. Uj és ragaszkodom ehez. Tüntetés, gőg és forradalom lüktet benne, de érték is van, jellemző érték. Ahogy a régi poétáknak az árvalányíiaj vagy az atilla volt a jelképe, vagy a kalász, mely a zsiros földből nőtt, ugy kell nekünk ez a szó, amely a csufnevünk, de egyben dicséretünk is. Mert a modern poézisnak nemcsak jellemvonása, de igazolása is- az, hogy uj. Elkoptak a régi szavak, meghalványultak a régi ritmusok s az idegrendszernek uj ingerekre van szüksége, hogy remegjen. Aranykalászos rónaság. Béh szép, gyönyörű szép, de ma talán mégsem oly szép, mint volt azelőtt. Isten tudja, talán kevesebbet érzünk belőle, mint a régiek, akik már leszüretelték a szavak mézét. íme, jön valaki és azt mondja nekem jó estét. Ki jön eksztázisba, ha azt hallja? Egykor pedig ez egy ember kivánsa volt, egy ember egyéni kivánsága, aki nekem jót kivánt, aki azt akarta, hogy nyugalmas és békességes legyen az én estém, egykor áldás volt, barátság volt, ma konvenció. Jó estét, — válaszolom neki és tovább megyek és nem érzek semmit. Igy vagyunk a versek szavaival is. Némely szó már eredménytelenül verdesi dobhártyánkat. Az, ami atyáinkat könyre fakasztotta, minket megnevettet. Az, ami egykor poézis volt, ma banalitás. Ismerik Voltaire bon mot-ját: „Az első ember, aki kedvesét a rózsához hasonlította: lángész volt, a második szamár". Qondoljuk el, iiány szamár élt azóta. De sokan azt mondják, hogy olvastak modern verseket és novellákat s bizarrnak találták, nem értették meg. Az uj irodalom ellen általában az a divatos vád, hogy érthetetlen. A klasszikusakat nem éri ez a vád. De azért nem vagyunk biztos abban, hogy a klasszikusokat jobban értik, őket egyszerűen csak illik érteni: Ha az olvasó nem érti meg, akkor a közhit szerint benne a hiba. Nem vallja be tehát, hogy nem érti. De ha egy uj költőt nem értenek, akkor a költőben a hiba. Egyáltalán nagyon relatív dolog, hogy micsoda érthetetlen. Az előbb emiitettem a hasonlatok ükapját, a vén és rozsdás hasonlatot, hogy egy leány egy rózsához hasonló. Önök ezen nem csodálkoznak, megértik, természetesnek tartják. Egy kis rosszhiszeműséggel azonban badarnak találom és csodálkozom, hogy mi volna hasonlatos a rózsa levelei és a kedvesem ruhája, a tövisek és a gombostűk között s én ugyanilyen jogon egy rózsaszinü díványhoz, egy karcsú vázához, vagy egy gyémántcsillárhoz hasonlítom őt. Minden megértéshez és szeretethez megértés is kell és hit. Bizalom a művészben, aki beszél, az igazságban, az érzései és szavai fatális szükségességében. Az uj művészet nagysága épen abban van, hogy több hitelt követel, mint a régi s a művész alkotása szempontját a közönségbe helyezi, amely nemcsak tétlen befogadó közeg, de munkatársa is. A közönség a munkatársunk. Igen, az ui versedet ketten irják, a ppéta és az ól-