Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-29 / 73. szám

188 délmagyarország 1913. március 16. felségsértés miatt hivatalvesztésre ítélte és csak másfél év múlva kapta vissza hivatalát. Benedek Sándor ma délelőtt ellátogatott a kultuszminisztériumba, ahol megtekintette hivatali helyiségeit. Benedek kinevezésével képzettsége és tehetsége mellett kétségtelenül az is latba esett, hogy református, igy a protestánsok mindig respektált szokásjogai is érvényesült. A 'kultuszminisztériumban különben nagyban készülődnek a fölszaporodott teendők elvégzésére. Elől jár a munkában Jankovich Béla miniszter, aki betegsége miatt kinevezése után programot se adhatott. A miniszter, aki tudvalevőleg átvette Zichy János tanitótörvényét is, nagy 'szeretettel foglalkozik a tanítók és az oktatás érdekeivel. Jankovich a képviselőház legközelebbi ülésszakában mindenre kiterjedő programot fog adni. , Senki se épít! — Szünetelnek a köz- és csökkennek a magánépitkezések. — (Saját tudósítónktól.) Más időben ilyenkor, tavasszal van a legélénkebb szezonja a magánépitkezéseknek. Föllendül a vállalkozási kedv, munkát kapnak az építőiparosok és keresethez jutnak az építőmunkások. A télen még reménykedtek, hogy a tavasszal majd csak változnak a viszonyok, lesz, aki házat épit, megszűnik a munkahiány és rendes menetébe gördül a gazdasági élet. A tavasz azonban csalódást hozott, mert nemcsak hogy a magánépitkezéseknél tapasztalható csökkenést a tavalyi forgalomhoz képest, haneim bajok varrnak a középítkezések körhl is. A februári közgyűlésen ©gyik törvényöiatósági tag épen a munkanétieég enyhítésére tett 'inditványt. Azt kérte, hogy a városi középitfezésiekcit a sok nyomorgó immfeásra való tekintettel kora tavasszal kezdjék meg. Az inditványt pártolta a tanács és a közgyűlés is, igy tehát papiroson minden akadály nélkül -el is intézték a -dolgot. Benne vagyunk a tavaszban, die az épiitő ipar csak pang továhlb és az építkezés csak nem akar föllendülni. Jóformán azt som tudja senki, vájjon melyek is azok a közápitiktezések, amelyeknek a foganatosításával valamit mégis segiteni lehetne a munkanélküliségen'? Tudomásunk szerint jelenleg a legnagyobb küaépitkezés a javadalmi palota, ez azonban még igen kevés1, csalk egy morzsa ahoz, bogy az építőipar pangását elevenség váltsa föl -és a munkások mind keresetihez jussanak. A rossz viszonyok .akkor enyhülnének valamit, ha szaporodnának a magánépitkezések, mint ahogy más évelőben történt, ha szelídre fordult az idő. Mert a közápitkezések általában kisebb részét foglalkoztatják csak a munkásoknak s az az egészséges állapot az, ha a magánépitkezések legalább is kontaktusban lennének a középitkiezésekkiel. Magánházak építéséiről ebben az éviben — eddig legalább — beszélni sem lehet. Holott tavaly, tavaly előtt a szemünk előtt épültek a hatalmas, háromemeletes bérpaloták s amerre csak járt az isrnjber, miinidíeinfelié épülő házaik bukkantak föl, nyüzsgött a sok-sok .munkás, volt élénkség és forgalom és kevesebb volt a PRuar-íz az Ínség, a munkahlány, a pénztelenség miatt. Az idén, az előző évekhez képest, megdöbbentő mértékben csökkentek Szegeden a magánépitkezések. A mérnöki ás építészeti hivatalba alig egy-két engedély iránti kérelem érkezik be, azok is egészen kicsi vália.lhozások. Vagy íuein is vállalkozások, haniem csupán ópület-toklalíók építése, valamilyen uj épületszárny kibővítése ós hasonló rövid lélekzetü építkezések. Igaz ugyan, liog-y nemcsak Szegeden akadt meg az építkezés, hanem a legtöbb nagy vidéki városban, sőt Budapesten is. Aradon példáiul oly nagy a pangás az építőipariban, liogy az Aradi Építőiparosok Szövetsége kéréssel fordult a városihoz, hogy áldjon közmunkákat, mert senkise épit. A város visszanyerésének vágya vezérel s akik ezért a parlamenti harc elvadulásánalk minden eszközét fölhasználták. Ezek között is a legalsóbb rendű az olyan, aki az embervadászó rágalmazás fegyverével küzd. Az ilyen ember nemcsak az ország műveltségi és erkölcsi színvonalát szállítja alá, — de ferde irányba tereli a politikai élet alapjait is, -— mert hiszen az igazi politika nem orv-vadászat, nem egyes nagy emberek elleni személyes hadjárat, hanem közügyeiknek a nemzet érdekében való elintézése. Hát képzelhető, mily nagy lehet most a keserűség azok körében, akik az alantas szinvonalat fentartani akarták s .a politika összes meg nem engedett fegyvereivel tovább élni kívántak s aikiknek szereplését megtörte Lukács László s a munkapárt. Hogy ők ezentúl megengedett fegyverekkel, magasabb színvonalú szellemi harcot vívjanak?! Hát ez — valljuk be — nemcsak a többség jogos óhaja, hanem az ország határozott kívánsága is. Munkában a kultuszminisztérium. A kultuszminisztérium uj Államtitkára, Benedek Sándor holnap teszi le a hivatali esküt Jankovich Béla kultuszminiszter kezeihez és a jövő hét folyamán foglalja el állását. Az uj államtitkár, aki fényes képességeivel közel két évtizeden keresztül szolgálta a közigazgatási bíróságot, két nap óta már nem jár be az Uri-uteában lévő hivatalába. Ide érkeznek halomszámra az írások és táviratok, amelyekkel az'ország minden részéből gratulálják a szimpatikus államtitkárt Mert Benedek Sándor, aki az államtitkárjelöltek közül győzelmesen került ki, mindenfelé nagy népszerűségnek örvend. Ha meggondoljuk, hogy Benedek Sándort valamikor hivatalvesztésre ítélték, az államtitkári kinevezés bizony szép karriér. Ugy történt, hogy 1878-ban az államvizsga letétele után Benedek Sándor pénzügyi fogalmazó lett, de szorgalmasan foglalkozott a hírlapírással is. Egyik akkoriban megjelent cikke miatt bajba is került: tiszttársai fegyelmi bírósága vasó. Világosan látom ezt. A régi iró megvetette a közönséget akkor, midőn mindent kimondott előtte, .az uj iró megbecsüli azt, sok dolgot rábiz és mer diszkrét és titkolódzó is lenni. Nem ad befejezettet, tökéletesebbet ad, befejezetlent, amit az olvasónak, a nézőnek kell befejeznie, kiteljesiteni, a tökélyig emelni. Ezen a ponton érkeztünk el az uj művészet mély és egész különös értelmezéséhez. A festő csak egy vonalat buz meg, egy színfoltot ken a vászonra, amely titkokat tár ifel, mélységekbe mutat. Az iró is ezt teszi. Szavakat mond, amelyeken még ott az érzés frissesége, ködösen és chaotikusan szakadnak fel belőle <s ezek a szavak nem mondanak ki .valamit nyersen, csak megindítják a fantáziát, aeterinjekciót adnak neki és fölpezsdítik s ezek a szavak többek, mint a valóság jelzői, ezek a szavak szimbólumok. De mi a szimbólum? Az uj művészetei magát is szimbolizmusnak nevezik. Mi tehát a szimbolizmus? Sokat tépelődtem ennek a szónak a jelenésén s kerestem a determinánsait, de én is odajutottam, aihova a többiek. Csak néhány külsőséget tudtam meghatározni. A szimbolista .művész hajlandó az életben, minden cselekedetünkben és szavunkban többet látni, mint mások. Minden valamit jelent. Nemcsak magát, de ezenkívül mást is. Ez az asztal csak egy asztal, de ha valami emlék köt ide, minden lehet, lehet nekem egy siker, egy kudarc vagy fájdalom szentelt emléke. A 'szimbólista érzi azt a kapcsot, amely minden ismeretes dolgot összefűz a nagy egésszel. A szimbolista titkolódzó. A szimbólista kevésszavú. A szimbólista arisztokrata. Önök bizonyára emlékeznek Ibsen drámájára, a Nórára, ama felvonására, amelyben Ránk orvos elbúcsúzik Nórától. Mielőtt elmegy, mielőtt meghal, rágyújt egy szivarra. Nóra nyújt neki egy gyufát. Rank orvos pedig csak ennyit mond: „köszönöm a tüzet". Nos, ezeknek a szavaknak rendkivül! értelmük van, ezek szimbolikus szavak. Azt mondhatta volna, hogy szerette öt, de menynyivel többet mondott, hogy semmitse mondott. Mennyivel többet mondott, hogy elharapta szájában a szót s félénken, szemérmesen a gyufára vitte a beszédét s szavait egy uj, isteni dimenzióba lendítette. Az érzéseimet brutálisan, nyilt szavakkal is kifejezhetem, de egy tekintettel is közölhetem ugyanazt és talán jobban és közölhetem ugy is, hogy lehunyom a szemem és a zárt szemen át nézem azt, akihez beszélni akarok. Ez az érzésközlés módja a modern verseknek is. Most uj uton vagyunk. Éreznünk kell, hogy a szimbolizmus tiszteli minden ember életét. Minden ember végzetesen különbözik a másiktól, minden ember egy ,néma költő és egy nagy tragikus jelenség és minden ember egyformán művész lenne, ha a formákat elvetve ki tudná fejezni mi a különbség közte és egy másik ember között. Shakespeare épen olyan külön világ, mint akármelyikünk. ö csak jobban tudott beszélni. A modern művészet mindenkinek megadta a teljes szólásszabadságot. Egyénien, bátran kimondhatja, hogy kicsoda, miben kiilönbö- i zik a többiektől. A festő nem azt festi, ami l van, de amit lát. Ez a szabadság is egy fő- j jellemvonása az uj költészetnek. A költő nem ' az érzéseket dalolja, de az érzéseit, azt, amit érez, ebben pedig az egész világ érzéseit. Mi igenis minden pillanatban, minden szónál és gesztusnál teljesen érezzük magunkat. Ha azt mondja egy poéta: „szomorú vagyok", akkor ez a szomorúság nem egy perc szeszélye, hanem minden szomoraság, a szomorúság kvintesszenciája, az, ami kiséri életét, az, ami minden ember szomorúsága Az öröm pedig minden öröm, a sirás minden sirás és a jaj minden jaj. Valami egészei akarunk. Itt kapcsolódik össze az uj költészet esztétikai igazsága azzal a hatalmas szellemi áramlattal, amely most fölemeli az egész világot és újra egy finom spirituális ködbe burkolja. A tudós tört lombikkal ál'l a dolgozószobája küszöbén s az ekszperimentáüs tudományok teljes kudarcával metafizikai igazságot keres. A művész se elégszik meg a részletekkel, mint a naturalisták, anekdotákkal, mint a régiek, hanem a részletekben is az egész világot akarja átkarolni. Szétszedték a világot, kimutatták, hogy az öröm piros, a bánat fekete, de ez ép oly keveset ért, mint az a sarkigazság, hogy a = a, vagy 2X2 = 4. Intuíciót akarunk és szimbólumokat, amely földi létünket fönségessé leszi és elmélyiti. Hitet akar a modern iró, hitet kéj Önöktől is, azt a hitet, amely az embert és érzéseit végtelenné feszíti. Ebben a lelki reneszánszban született meg az uj költészet, egy világban, amely a gondolkozás i csődje után misztikumokhoz fordult és várta a csodát. Ez a csoda a magyar lifteraturában i már megtörtént.