Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-16 / 63. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. •••fa Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre . . K tori egyedévre K 6'— egy hónapra K 2 Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre . . K 14.— negyedévre K 7 — egyhónapraK 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. ••••a Kiadóhivatali-telefon . . 305. Kiadó telefonja .... 81. Szeqed, 1913. II. évfolyam 63. szám. Vasárnap, március 16. Az elintézett ügy. A főrendiház tegnap a Désy-ügygyel foglalkozott, mely az Andrássy- és Dessewffy-családok által kifejtett féktelen izgatás dacára mint politikailag végleg elintézett ügy került ki a felsőház tegnapi tanácskozásából. Az ügy jogi részéről senki se állitja ugyanezt. Désy Zoltán megvádolta a miniszterelnököt. Erre Lukács László a maga részéről igenis megtett mindent, amit tehetett. Elment a független biróság elé. A törvényszék meg is hozta már Ítéletét, a mely Désy Zoltánt a rágalmazás büntetésével sújtja. De tegnapi beszédében maga a miniszterelnök volt olyan tárgyilagos, hogy kiemelte az Ítélet jogrendjének hiányát. A független felső fórumok Ítélkezése még hátra van. A törvénytisztelet és az igazságszolgáltatás! függetlenségébe vetett hit mindenkitől megkívánja, hogy várja be az ítélkezést. Aki nem igy cselekszik, vagy aki független birák igazmondását előre meggyanúsítja: az a jog uralmát ássa alá és anarchiát szit. Kétszeresen súlyos1 dolog. ha a legmesszebbmenő előjogokat élvező főnemesek és a törvényhozás felsőházának tagjai tesznek ilyent! . . . Jogi részében biróság keze alatt áll, politikai részében azonban el van intézve az ügy. A miniszterelnök alkotmányos felelősséggel tartozik a királynak, aki őt kinevezi és a törvényhozás mindkét házának, melyek megadják neki a parlamentáris kormányzás módjait. Lukács László megállta helyét mindezen tényezők előtt és mindegyiktől megkapta a maga fölmentvényét. A király elé Zichy János gróf vitte föl az ügyet. Tudjuk, hogy huszonnégy órába sem telt és élesen kidomborult Lukács László javára az uralkodói kegy és bizalom. Sőt azóta is már, bevégzett munkálatokról referálva, alkalma nyilt a magyar miniszterelnöknek közzétenni, hogy a király az ő működése felett legteljesebb megelégedését fejezte ki. Lukács László tehát, dacára Désy vádjainak, teljes bizalmát birja a koronának. A képviselőház elé interpelláció alakjában került a kérdés. A Ház túlnyomó többsége hallgatta a miniszterelnök válaszát és tudomásul vette azt. Ezzel az országgyűlés alsó háza is kimutatta bizalmát Lukács László iránt. A főrendiházban a kormány politikai ellenfelei tolták a Désy-ügyet napirendre. A mult ülésen Dessewffy Aurél gróf a legélesebb gyűlölködés hangján interpellálta meg a miniszterelnököt. Amikor pedig Lukács László tegnap válaszolt, Hadik János a felsőház levegőjét sértőn hasogató közbeszólásokkal és maga az interpelláló is majdnem hasonló jellegű viszonválaszszal igyekezett a miniszterelnök által logikus világossággal körülhatárolt képet eíhomályositani. Sőt megtörtént, amire a főrendiház történetében még nem volt eset, hogy Dessewffy Aurél gróf eleve meggyanúsította azokat a főrendeket, akik nem lennének hajlandók szavazatukkal az ő és Andrásisy, Hadik politikai klikkjének érdekeit előmozdítani. Dessewffy Aurél gróf később aztán maga is eíszörnyüködött elszólásán és visszavonta azt, de ez az elszólás, ez az erkölcsi fenyegetés sem volt képes megállitani az igazság útját. A főrendiház négy-ötöd többséggel tudomásul vette a miniszterelnök válaszát, ezzel bizalmat szavazván neki és végleges befejezéshez juttatván a Désy-ügy politikai fejezetét. S ma a helyzet az, hogy a kormány iránt bizalommal van a korona, az ország, sőt a főrendiház is. Leányfej. Irta: Bródy Sándor. I. Találkoztam Ágnessel. Azzal az Ágnessel, akivel egyszer megszöktünk. De nem mentünk tovább a pályaudvarnál. Ö tizenhét éves volt, én húsz. Ott megállapítottuk közösen, hogy mégse szeretjük egymást igazán, hát visszajöttünk lóvasuton. Én fiakkeren akartam, de ő nemtelen dolognak tartotta a rejtőzést. Csak hazajövet, búcsúzóra a kapu alatt csókolhattam meg a tiszta homlokát, melyre >m ráakkor se volt frou-frou fésülve, pedig még mindenki viselte. És egy négyemeletes ház szédítő magasságú lépcsőházában volt vége a szerelmi idillnek, mely olyan erőszakosan verődött föl, mint a főváros kövezetén akármily kicsiny, szabad földes helyen a sárga virág, amjt pampukának hívnak a gyermekek. A nagyvárosok tavaszi virága, mely ma még duzzasztja sárga virága szirmait, holnap már egy csomó kerek pehely, a szél játékszere. Nincs többé, csak az üres kocsány a... Sietve elváltunk, gyorsan bucsuzkodtunk: — Lássuk csak, vizsgáljuk meg, szeretjük-e egymást igazán? Óh, Istenem, ha már vizsgálnunk kell!? Jgenlőleg bólintott bájos fejével. -- Bizony, ha már vizsgálódni kell! Talán jobb is volna ... — Ne többé soha! És találkoztunk .mégis! Természetesen jó sokára. Akkor, amikor újra elárasztotta a várost a sárga virág. A kövek, az aszfalt közül duzzadtak ki a mohó, sárga fejei. Frissek és vidámak május lanyha esőjétől, mely napszálita óta egyre permetezett és estét csinált az alkonyaiból. Csak a tömegeket lehetett látni és egy-egy arcot a gázlángok alatt. Ezeket néztem. Nő és férfifejek közel egymáshoz. Szerető, vagy ugy lehet hitves pár arcát, melyek maguk is világitottak a rajtuk szétáradó belső mosolygástól. A szerelem ezerszínű sugarából volt rajtuk összeszőve ez a fény. Ujan kelt, újra éledt illúziókból s szikrázó, szenvedélyes Ígéretekből, elfojtott érzések villogásából, lopott fényből, nehéz diadalok sápadtságából ... Csak néztem* néztem ezeket a mosolyokat, melyekben az ember minden édes, gyönyörteljes titka, életének célja, a földön való minden cselekedetének magyarázata benne van. Szerelem nélkül s irigység nélkül néztem a szerelem e íoszforeszkálását, melyet megtaláltam a magányos, szűzies női fejeken is, ha bágyadtabban, titokzatosabban is, bimbóban csupán. És megrészegedve tőlük, szinte megrendültem, amikor az utcai lámpás fénye, alig két lépésnyire tőlem, megvilágította az Ágnes arcát, talán az egyedülit, mely hideg és tiszta maradt a szerelem forró lehelletétől. Semmi titok, semmi igéret, semmi érdek a hamvas, fehér arcban, a maiakit szinü szemekben, melyek minden megíitődés, valamely jó vagy rossz érzés visszatükrözése nélkül simultak arcomba. Éltek, csillogtak, mélyek és bűvösek valának — de csak maguknak. Meg sem szólítom, ha fejének egy könynyed billentésével nem köszönt előre. Mosolygott egy kicsinyt, azt mondta, hogy örül, mert találkozott végre velem. — öt év után. — Hát megismert? — Meg? hiszen mi megszöktünk együtt. — Csakugyan? Én nem hittem magamnak, ugy véltem mindig: mese volt, álom volt, nem volt igaz. Szemének egy hunyorgásával köszönte meg ezt a kis lovagias hazugságot és — valószínűleg hálából — megengedte, hogy hazakísérjem. Bemutatott garde des damesjának, családi örökségben rámaradt nevelőjének, kinek minden öltözetdarabja mintha az ószerről került volna. Még sem restelt vele itt a belső városban bolyongani, sőt karjába kapaszkodott s a mig vetem beszélt, közbenközben megmagyarázta annak társalgásunk egy-egy mondatát: — Igen, megszöktünk ezzel az úrral, miss Anna, de csak egy kicsinyt... — Miss Anna, a gentlemannak férjemről beszélek, azt mondom neki, hogy jó lett volna, ha attól is visszatérek már a pályaudvarból... És nem a hogy cselekedtem, csak egy év után! A miss bólintott a fejével és ugy cselekedett, amint az becsületes garde des dameslioz illik: keveset figyelt reánk, rettenetesen érdekelték a kirakatok. Beszélhettünk szabadon. Ha tett volna mit! Hallgatagon ballagtunk előre a még egyre szitáló májusi esőben, melynek illata betöltötte körülöttünk mindenki szivét, talán csak az övét nem egyedül. Legalább nem