Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-15 / 62. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon .... 305. Éjjeli-telefon . . . 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24—félévre . . K 12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 Hllér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28 — félévre . . K 14.— negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. Kiadóhivatali-telefon . . 305. Kiadó telefonja .... 81. Szeged, 19(3. II. évfolyam 62. szám. Szombat, március 15. Elvégeztetett. Elkészült tehát a házszabályok organikus reformja is. Ezzel a magyar képviselőháznak olyan tanácskozási rendje van, amely a parlament tanácskozó képességét valóban biztositja s a Házat és vele együtt az országot többé politikai rázkódtatások prédájává tenni nem engedi. Elmultak azok a legendás idők, amikor száz és száz komoly embernek, az ország választott törvényhozóinak avval kellett az idejét tölteni, hogy haszontalanságok felett névszerint szavazzon. Óriási többségi pártok nem fognak megremegni többé, ha apró minoritások, még a kisebbségeknek is kisebbségei, névszerinti szavazást kérő iveket lobogtatnak. A magyar parlamentben nem fognak többé négyszázötvenhárom nevet fölolvasni annak eldöntésére, hogy a jegyzőkönyvbe januárius helyett télhava Írassék. Néhány évtized múlva talán el sem is fogják hinni, hogy valaha járta az ilyesmi; semmiesetre sem fogják megérteni, hogy évtizedeken át mindezt eltűrték. A nemzeti munkapárt örök emléket állított magának avval, hogy ennek az állapotnak véget vetett. Maga ez az eredmény megérte a harcot. Befelé rendezett és cselekvésre képes parlamentárizmus, kifelé presztízsünk emelése, a monarchia keretében pedig Magyarország politikai és erkölcsi súlyának meggyarapodása jár nyomában. A helyzet, amely ezzel előállott, fölötte érdekes, mert a magyar képviselőház tanácskozási rendjének konszolidáltsága mellett, sok változásról esik szó. A homloktérben természetesen Tisza István gróf lemondása van, amiről mai számunkban közöltünk megbízható helyről jött hiteles értesülést. Szóba került ismét Lukács távozása — az ellenzék régi óhaja — ami alaposan megváltoztatná a helyzetet. A Tisza lemondásával kapcsolatban ugyanis tegnap óta különböző forrásokból eredőleg Lukács miniszterelnök távozásáról is kolportáltak hireket, amelyekről egyenesen magát a miniszterelnököt kérdeztük meg. Lukács László a leghatározottabban megcáfolta az ő lemondásáról szóló híresztelést s azután érdekes és értékes kijelentéseket tett. — összezavarása volna a közhatalomról és annak hatásköréről való fogalmaknak, — mondta a miniszterelnök, — hogy ha a főrendiház állandóan vindikálna magának olyan szerepet, mint amiivet egyesek ott játszani próbálnak. A legtöbb tekintetben téves ez a szerep és az alkotmánynak is ellent mond. A főrendiház nincs hivatva magának bírói funkciókat követelni, csak akkor, ha a miniszterek a 48-as törvény alapján vonatnak felelősségre, de még akkor sem a főrendiház Ítélkezik, hanem a képviselőház. Egyszóval szerintem azok, akik a főrendiházba az ilyen dolgokat szóvá teszik és ilyen határozatokat forszíroznak, tulajdonképen betolakodnak a bírói hatáskörbe és összezavarják a törvény alapelveit, amelyek a miniszter felelősségre vonását kizáróan az alsóház hatáskörébe utalják. Egyébiránt fölösleges talán mondanom, hogy az egész csak személyes hajsza jellegével bír. Ez sajnálatos ugy a közérdek általános szempontjából, mint különösen azért, mert a közfelfogást megtévesztik. De viszont, éppen ilyen elégtétel a számomra, hogy olyan ellenállásra, amilyet a főrendiházban az ellenzéki főrendek kis csoportjának kirohanása tegnap fölidézett, a főrendiházban aligha volt példa. Elég! Ne gyanúsítson! Eláll! — és más ilyen kifakadások röpködtek a levegőben, de viszont az elnök részéről történt rendreutasitások is, úgyszólván, példa nélkül állanak. Ha ezt megállapítjuk, világosan látható, hogy az ellenzéki kirohanásnak a közfelfogásra még sem lehet hatása, nem is szólva a szavazatok aránvárói, amelv ,az ellenzéki kísérletezésnek kudarcát még rikítóbban mutatja. — Olvasta-e nagvméltöságod a bécsi lapokat és köztük a Reichsvost vezércikkét, amelv szerint a mai parlament mandátumának leiárta után nem lehet az uj törvény alapján választani, mert hiányzik a kerületek uj beosztásáról és a választói bíráskodásról szóló törvények életbeléptetése után törvény szerint szükséges egy esztendő? — Igen, olvastam a mai bécsi lapoAz időjós. Irta: Henri Lavedan. I. Vasúti kocsiban ültem pár nappal ezelőtt. Szemben 50 év körüli, egyszerűen, de finoman öltözött úrral. Darab papírokra gyorsan jegyzett valamit, de mindjárt szét is tépte és kidobta az ablakon. Hamarosan érdeklődni kezdtem iránta. Pár pillanatig nyugodtan ült. Gondolkodni látszott. Megint csak elővette papírjait és jegyezni kezdett, de előbb ujjain számolt valamit. Érdeklődni kezdtem, vájjon mi lehet a foglalkozása útitársamnak. Talán tudós vagy mathematikus — gondoltam magamban — ki talán ujjainak segítségével! most akar megoldani i valami számtani problémát. Lehet az is, hogy csillagász. Töprengéseimet hirtelen félbeszakította az étkezőkocsi pincérje, aki jelentette, hogy az ebéd elkészült. Útitársam sietve távozott. Lázas sietséggel kezdtem jelek után kutatni, hogy végre is megtudjam társam kilétét. Lábaimnál apró papírszeleteket pillantottam meg. A szél visszahozta őket. Gyorsan összerakni kezdtem a papirosokat. De a szavak teljesen értelmetlenek voltak és ilyenformán hangzottak: megy — hő — szám — zi — az — hat — tar — or — II. Mit jelent ez? Útitársam sok időt töltött az ebédnél s igy nem kellett sietnem. Sokáig i rakosgattam a kis papirszeleteket, mig végre sikerült megtudnom, mi van rájuk irva. Kitörő örömmel olvastam: — Negyedikétől hatodikáig nagy hőség, sok helyen zivatarral. Az öreg őrnagy. Tehát „az öreg őrnagy" az útitársam, akinek jóslatai egész Parisban és Franciaországban mérvadók, attól a perctől kezdve, mikor azok egyik előkelő párisi lapban először megjelentek. Emlékszem arra is, nevét milyen érdekes módon ismerték meg. Egy napon az emiitett párisi lap szolgája a levélszekrényben irást talált „az öreg őrnagy" aláirással. Valami időjóslás volt rá följegyezve. A lap — szerencséjére — közölte s az időjóslás nagyszerűen bevált. Ez esettől kezdve minden hónapban megjelentek a titokzatos ember jóslatai. Elhatároztam, hogy e szerencsés fölfedezést kihasználom. Pár pillanat múlva megjelent útitársam. Leült helyére s lehunyta szemeit. Nem aludt, inkább csak pihent. Ha tudná — gondoltam, — hogy inkognitója el van árulva. Eszembe jutott, ha detektivek bűnösökkel állnak szemben, de kétségeik vannak a személyazonosság felől, neveiket kiabálják hangosan. Az illető hátra fordul, ha tényleg az ő nevét mondják. Egész tüdőmből kiabáltam: őrnagy ur! őrnagy ur! Útitársam előbb elsápadt, elvörösödött s dadogva kérdezte: — Mit akar uram? Engem gondol tálén? Nem is hagytam neki időt, hogy lelki egyensúlyát visszanyerje, hanem hamar folytattam: — Ne tagadja uram, ez ugy sem használna semmit. Biztos forrásból tudom, hogy ön a megcsodált, a titokzatos időjós, a misztikus és világhírű személyiség, akit egész Európa csodál. Nem ember, hanem Übermenscheek, aki az esőt és napfényt csodálja. Látta, hogy fölfedeztem. Mindjárt föl is hagyott a tagadással. — Igaza van — felelt jókedvűen. Én vagyok ... az öreg őrnagy, akiről ön beszél. Beismerését még nem is fejezhette be, mikor már számon volt a kérdés, miért marad ismeretlen. Rövid pár perc múlva beszélni kezdett. — Hallgasson meg uram. Párisban születtem, közel a csillagvizsgáló toronyhoz. 16.9 foknyi átlagos déli hőmérsékletnél. De minek azt tudni, ki vagyok, honnan származom. Kit érdekel ez? Elégedjék meg uram, ha ennyit mondok: francia állampolgár vagyok, agglegény és — itt megállt egy kicsit — emberbarát. Éppen az emberszeretetem vitt erre a hálátlan szerepre. Kora ifjúságomban észrevettem, hogy az idő milyen fontos szerepet játszik az ember életében. Pénz, szerelem és idő, ez iránt érdeklödnek a legtöbben. A tegnapi, a mai, a holnapi idő, nézze, ez a menedéke, a megingathatatlan alapköve az emberi beszélgetésnek. Ez-