Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-02 / 51. szám

8 hatásai, a vállalkozási kedv összegubba­dása, az eddigi vállalatok vérvesztése s mindezeknek a munkástársadalom helyze­tére is hátrányos reakciói. Tartunk tőle, hogy a hatalmas moz­galom utólag keserű gyümölcsöket terem­het és ugy lehet, áldozatai is lesznek majd. amire igazán nem volt szükség. Arról pe­dig biztosak vagyunk, hogy a szomorú kö­vetkezmények napjaiban majd a kormány lesz a mentőakció lelke, a sújtott társada­lom támasza, soknak a romlásból kimentö­je s a tömeg hálával fog ugyané kormány felé fordulni, mely ellen oly igaztalanul szitkozódott. Nem is hibáztatjuk mi a tömeget, mert a történőkért nem lehet felelős, hisz esz­köz volt csak bennük. S nyiltan kimondjuk, hogy e hivata­los demagógia nem odavaló alakjait nem a sztrájkmozgalom irányító munkásvezé­reiben látjuk, hanem azokban a modern Subákban, akik eme Mariusokkal hazug frigyre léptek, hogy őket a saját politikai exisztenciájuk javára irányithassák. A magyar munkástársadalom talán meg se mozdul, az ultima ratiora pedig nem is gondol, ha nem kap hozzá sugallatot, ösz­tönt, buzditást a koalició bukott nagysá­gaitól. Az obstrukció hadjárata, a parla­menti zendülés macskazenéje, az ellenpar­lament tüntető szervezete, az utcai szenve­delmek szövetségében tartott körmenetek, csak átmeneti állomások. De majd csak tul leszünk e bajokon is. Mennél rövidebb lélegzetű talál lenni a nagy sztrájk, annál kevesebb a belőle ered­hető kár. Az a jótékony utóhatása igy is, úgyis remélhető, hogy az izgalmak a drá­Niki: Igazán ... (Mosolyog) nagyon fontos és nagyon sürgős ügyeim voltak. Stefi: Oh nagyon élénken el tudom kép­zelni. Szeretném tudni, mi dolgod van néked Berlinben. Miért jöttél ide? Niki (mosolyog): Miért jöttem ide? ... (Habozik.) Stefi: Miért? Niki (kimondja): Nászuton vagyok itt. Stefi: Tessék? Niki (mosolyogva): Nászuton. Stefi: Hja ugy!... Most már érteim Niki: Nem érted. A feleségemmel va­gyok itt. Stefi: Tessék? Most már igazán nem értem. Niki: A feleségemmel vagyok itt. Itt van a feleségem. Felment átöltözködni az ebéd­hez. Stefi (felemeli a két kezét): Hát nem értem, na! Ha csak te... hacsak nem volnál szives megmagyarázni. Niki: Megmagyarázni? De igen, azt hi­szem megmagyarázom. Sőt azt hiszem, örü­lök neki, hogy elmondhatom valakinek. Ja­víthatatlan fecsegők vagyunk; minden férfi az; kamaszkorunk óta rászoktunk, hogy a szerelmi boldogságunkkal eldicsekedjünk, hacsak hősiességből, úgynevezett lovagias­ságból nem kell hallgatnunk... És ez olyan bolond eset. Stefi: Beszéld el. Niki: Igen. Hát a dolog ott kezdődik, hogy én a nyár elején beteg lettem. Stefi: Tudom. Hiszen az első időben vol­tam is nálatok néhányszor tudakozódni az állapotodról. Niki: Igen, utólag nagyon hálás voltam érte. Tehát előbb torokgyulladást kaptam. Mikor ez elmulóban volt, akkor jelentkezelt rgy mellháTtyalob és egy tüdögvuladás. Stefi: Igen. Niki: Igen; egy kissé a sir szélén állot­_ DÉLMAGYARORSZAG ma feszültségei közepett elfogyasztván sa­ját energiáikat, előidézik a kimerülést s létrehozzák a megkönnyebbülést és vala­mi eredményt, ami kibékítő lesz. A kormány föladata, hogy a meg­próbáltatás napjai alatt megsokszorozza erélyét, ébren figyelje az eseményeket, őrködjék a sztrájkmozgalom kereteinek törvényessége s a közvagyon, a köz­biztonság épsége fölött. Nehéz tiszte lesz előmozdítani a sztrájk által veszélyezte­tett közérdekek ügyét az egész vonalon, enyhíteni lehetőleg az előállható bajokon. Az uj honvédezredek. — Szegedi változások. — (Saját tudósítónktól.) Nevezetes nap volt a honvédség történetében az 1913-ik év március elseje. Az 1912-ik évi véderőtörvény alapján átszervezett honvédség ezen a na­pon vette föl azt a köntösét, melyet az uj tör­vény kiszabott a számára. Tiz ezred, mely eddig négy zászlóaljból állott, a negyedig zászlóaljait átadja annak a négy uj ezred­nek, amelyek közül a 29-ik és 30-ik Buda­pesten, a 31-i!k Veszprémben, a 32-ik pedig Déván alakul meg. Ugyanekkor a Fiúméban kikülönített honvéd század zászlóaljjá fejlő­dik. Március 1-én érkeztek meg a csapatok az állomáshelyekre. Budapestre szombaton délután érkezett meg a kassai 9-ik honvéd gyalogezred eperjesi zászlóalja és a szegedi 5-ik honvéd gyalogezred negyedik zászlóal­ja kőbányai alsó pályaudvaron. Az egyik há­romnegyed négykor, a másik háromnegyed hatkor. Az eperjesi zászlóalj a 29-ik, a sze­gedi zászlóalj a 30-ik ezredhez kerül. Az el­ső honvéd gyalogezred félegyházi zászlóal­jának egy százada délután négy órakor a jó­zsefvárosi pályaudvaron érkezett meg és a tam, valami harmadfél hónapot töltöttem ágyban, másfél hónapig voltam lábbadozó. Azonban nem haltam meg. Stefi: Sőt amint örömmel látom, pom­pás erőben és .kitűnő színben vagy. Niki: Igen, éppen ez az. Stefi: Tessék? Niki: Várj csaik. Te tudod azt, hogy az én budapesti házamban a hálószobánk a föld­szinten van. A közös hálószobánk ... én gyű­lölöm a külön hálószobát, nevetséges és ostoba intézmény, olyan emberek találták ki, akik sohasem szerették egymást. Stefi: Na... Niki: De igen. Két szerelmes ember, aki állandóan... de hiszen ez mellékes. Szóval a mi hálószobánk a földszinten van. A gye­rekeim és az édesanyám az emeletén alsza­nak. Amikor én beteg lettem, akkor a fele­ségem természetesen nem maradhatott a szobában. Kiköltözött, fel az emeletre, egy kis szobába, amely a gyerekek szobája és az édesanyám szobája között van. Egy ideig még ott aludt a hálószobánk mellett, az öl­tözködő szobában, de itt soha nem tudott egy negyedóránál tovább aludni, minden ne­gyedórában felriadt és bejöt megnézni, hogy vagyok, szinte tönkrement; az édesanyám végre rákényszeritette, hogy menjen fel az emeletre. Dtt lakott tehát a kis szobában, egyik oldalon a gyerekeim, másik oldalon az anyám között. Késő este feküdt le, kora reg­gel kelt fel, állandóan ellenőrizte a kát ápoló­nőt, de ott fent lakott még teljes négy hó­napig. Stefi: Négy hónapig? Niki: Négy hónapig. Igen, teljes négy hónapig, fin már egy hónapja lábbadozó voi­tam, már szinte teljesen egészséges voltam, az ápolónőket elküldtük és az inasom szol­gált ki, már sétálni jártam, már kilovagol­tam és ö még mindig ott lakott. Miért? Stefi: Miért? 1913. március 1. 30-ik ezred első zászlóaljának fogja egyik századát alkotni. Az uj ezredek egyelőre csak három századból álló zászlóaljakkal alakul­nak. A negyedik századokat fokozatosan fogják fölállítani. Az uj budapesti házi ezredek magját te­hát az eddig Eperjesen és Szegeden volt zászlóaljak alkotják. Ezekből és még néhány más zászlóaljtól áthelyezett egyes századok­ból alakul meg Budapesten, a két uj ezred két-két zászlóalja. A 20-ik ezred harmadik zászlóaljának állomáshelye Jászberény, a 30-ik ezred harmadik zászlóaljáé pedig Fé­legyháza. Az előbbit a gyulai második ez­redtől, az utóbbit a budapesti első ezredtől helyezték át az uj ezredekhez. A Budapestre bevonuló csapatokat a pályaudvarokon az uj ezredek szervezésével megbízott tisztek, élü­kön Hadffy tábornokkal, az uj dandár pa­rancsnokával ünnepiesen fogadták. Mind a két ezredet addig, amig számukra az uj ka­szárnyák elkészülnek, ia Népligettel szemben lévő Ferenc József honvéd gyalogsági lak­tanyában helyezik el. Szegedről katonabanda szavával kisér­ve ment el szombaton a Budapestre helyezett honvédzászlóalj. A zászlóalj szombaton reg­gel indult el a városból Márky István őr­nagy, zászlóaljparancsnok vezetésével A Berlini-körúti kaszárnyából nagyobb kerülő­vel ment ki ia távozó zászlóalj az állomásra a honvédzenekar kiséretében. Az állomáson megjelentek távozó bajtársaiktól elbúcsúz­ni az ezred összes tisztjei. Az áthelyezéssel megüresedett a Berli­ni-köruti kaszárnya, amelyet a honivédkerü­leti parancsnokság gazdasági célokra használ föl majd. Az 5. honvéd gyalogezrednek most már csak két zászlóalja van Szegeden, egy ezután is Nagybecskereken marad. A szegedi helyőrség veszteségét majd ia honvédtüzér­ség pótolja, amelynek idehelyezése iránt még a kaszárnyakérdés miatt függőben van­nak a tárgyalások. Niki: Miért? Ezt kérdeztem tőle én is: reggel és délben; és este... Miért? Azért barátom, mert szégyelt lejönni, szégyelt le­költözködni, szégyelte kiadni azt a parancsot, hogy az ágyát hozzák rendbe és a holmiját hozzák le. Ö — mondta — nem tudja elvi­selni azt a gondolatot, hogy az egész ház tudja, hogy a ház ura és asszonya ismét megkezdték házaséletüket, ő nem tudja az anyámnak azt mondani, hogy ezentúl lent al­szik. ö nem tud a gyerekei szeme közé néz­ni, ha azt kérdezik, miért megy le, miért nem alszik többé a szomszédságukban, ö nem türi a cselédek pofáit... Stefi: Óriási! Niki: Hihetetlen, mi? Vannak ilyen asz­szonyok, barátom. Ez olyan szemérmes, mint egy tizenhétéves lány ... Olyan szemérmes, mint az esküvőnk napján volt, pedig nincs még két ember, aki ugy szeretné egymást, mint mi. Stefi: Igen. És? Niki: És? Én kértem; könyörögtem ne­ki, udvaroltam néki. Nem használt. A végén — elcsábítottam. Stefi: Tessék? Niki: Elcsábítottam, barátom; elcsábí­tottam a feleségemet. Előbb arra kértem, jöj­jön le hozzám éjjel, ha már mindenki el­aludt. Nem, mondta, azt nem teheti, minden­képen keresztül kellene mennie egy szobán; vagy az anyám ébredne föl, vagy a gyere­kek; megkérdeznék, hová megy; az inasom is itt alszik a szomszéd szobában... Tehát ezt nem. És meddig akar igy élni? ö nem tudja, ő nem tehet róla, majd lesz valaho­gyan ... Azonban sehogysem volt. Megkér­tem tehát, jöjjön le hozzám egyszer délután, amikor én hivatalosan, orvosi tanácsra alud­tam. Ekkor csendes a ház; meleg szeptember vége az idő, ilyenkor mindenki a szobájában van ... Lejött. És elcsábítottam. Stefi: Igen. És?

Next

/
Thumbnails
Contents