Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-13 / 60. szám

I Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász utca 9. • e • • • egész évre . K 24-— félévre.... K 12.egész évre . K28-— félévre.... K 14 — • • • • • Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2'— negyedévre K T— egy hónapra K 2-4Ű Kiadóhi vatall-telefon: 305. ÉJJell-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1913. II. évfolyam 60. szám. Csütörtök, március 13. Béke az orosz határon. „Az a kéziratváltás, amely legutóbb történt Ferenc József császár és király őfelsége és Miklós cár őfelsége között, ujabb bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a Balkán-félszigeten történt események a két uralkodó baráti érzelmeit semmiben sem csökkentették és állandó törekvésük célja marad továbbra is a béke föntartása. A két kormány tehát elhatározta, hogy bizonyos, tisztán defenzív intézkedésekre, amelyeket a két birodalom határtartományaiban tettek, a mai körülmények között nincs föltétlen szükség. Ennek folytán elhatározták, hogy a galiciai osztrák-magyar csapatok létszámát a normális mértékre redukálják. Hasonlókép el fogják rendelni azon orosz tartalékos legénység szabadságolását is, amelyet a mu.lt év őszén kellett volna szabadságolni." Megvan a leszerelés! Ez a három szó, s aminek ez a foglalatja — az orosz és osztrák-magyar külügyminiszterek fenti hivatalos kommünikéje, igazán végignyilal az egé'sz világon. Micsoda fölszabadulása a lelkeknek a nagy lidérc alól, micsoda megkönnyebbülése népeknek' és országoknak, micsoda föltámasztása a vállalkozási kedvnek, a munkára, a gazdasági kockázatra való bátorságnak, szóval micsoda megnyitása a modern emberiség erőforrásainak ebben a három szóban! A megállapodás végleg ugy történt meg, hogy Ausztria-Magyarország a déli határon egyáltalában nem fog leszerelni, az északi határon pedig csapatainak egy részét bocsátja haza; még pedig ugyanannyit, hogy az arányban maradjon a gaiiciai határon levő orosz csapatok létszámával. A most kiadott hivatalos jelentésekből tudjuk meg azt, hogy a galiciai határon az.osztrák-magyar csapatok békelétszáma ezentúl állandóan a fölemelt békelétszám lesz. Mig ugyanis a rendes békelétszám 93, addig ez a fölemelt békelétszám 150 ember lesz, amely megfelel a normális orosz békelétszámnak, amely századonkint 165 emberből áll. Csapatainkból előreláthatólag mintegy 32.000 tartalékost bocsátanak haza, orosz részről pedig 360.000 embert, ebből 160.000 katonát a galiciai határról. Hatodik hónapja, mióta a balkáni háború kitört s azóta egy aggodalma volt a világnak: hogy az érdekelt hatalmak belevonódnak a bonyodalomba. És egy törekvése a nagyhatalmaknak, hogy ez a rettegett eshetőség el ne következzék. Előljárt ennek a célnak szolgálatában a Habsburgok monarchiája önzetlenségével s a történelemben párját ritkító türelmével. A balkáni helyzet fordulatai nem egyszer erősen próbára tették mind a két tulajdonságunkat. Külpolitikánk intézőjének, Berchtold gróf külügyminiszternek az elmúlt hónapok során akárhányszor kettős, szinte elviselhetetlenül terhes föladat jutott osztályrészül: mérséklőén hatni a nyugtalan közvéleményre, másrészt fentartani a hatalmaknál a monarchia önzetlensége és békés szándékai iránti bizalmat, a nélkül, hogy ezért a monarchia érdekeiből bármit is föláldozzon. A kényes és veszélyekkel teljes szituációban azonban döntő támaszt ós irányítást talált a külügyminiszter királyunk, I. Ferenc József megingathatatlan békeszeretetében, két emberöltő tapasztalatain épült biztos diplomáciai Ítéletében és abban a jóságos bölcseségben, amely királyunk egész uralkodását jellemzi s a mellyel az európai uralkodók között „az első békefej edelem" melléknevet vivta magának. Őfelségének e nagy emberi és uralkodói tulajdonságaiból folyt 'az a lépés, melyet a döntő percben tett meg, elküldve kéziratát Miklós orosz cárnak. E kézirattól kelteződik a világhelyzet tulaj donképeni fordulata. Egyszeriben megoldódott a roppant feszültség, mely a nemzetközi politikát megülte s a monarchia jó szándékairól való meggyőződés egyre jobban befolyásolta ,az orosz külpoA könnyező halott. Irta: Somlyó Zoltán. Hat éve sétáltak már a kastély előtt, a bokáig érő fűben és télen a nagy hóban. Közben sírtak is otthon sokat egymásért, utazgattak szép, idegen vidékek felé és újra hazatértek sétálni. A nőnek közben két gyermeke született. Mind a kétszer a halál rideg lehelteié fürösztötte szebbre, mindig szebbre. Már olyan szép volt, hogy alkotnyatban a park fái között egyszerre csak megjelent a hold, amikor bent a szobákban fölkacagott, vagy a hegyek felé tekintett vágyó szemeivel. i Hat évnek zsongitó tüzében forrtak, forradoztak, folyton követve egymást lelkeik néma szárnyalásaiban és örökkön távolodni kényszerülvén egymástóS testeik hideg útjaiban. Egy elkeresztelhetetlen és leírhatatlan szerelem forrása bugyogott közöttük és ők sohasem nyithatták ki mohó és elszáradt ajkaikat ennek a forrásnak s minden találkozásukkor szájpadláshoz ragadt nyelvük megmozditásához kinos könyekhez kellett folyamodniok. A férfi sokszor reggel beleült egy csöpp csónakba, amely a gyönyörű parkot körűicsillogó tavon ringott. A csónakon körülkerült a park fái közt, az egész kastélyt megkerülte, isten tudja 'hányszor és estefelé szállt csak ki a csónakból. A nő az ablakban állt és nézte a csónakos férfit, aki mozdulatlan volt, mint a befejezetten reménytelen szerelmek. Hosszú fekete köpenyt hordott és ebben, mint egy gyászvirág, ugy lebegett a halványkék vizű tó fölött, amely hosszú sávokban rajzolta vissza a vigasztalan férfi alakját. Napok voltak néha, amikor a nő bátorságot vett csüggedésen és erőt merített a napsütésből, vagy egy virág illatából. Ilyenkor elrohant a csónakos férfihez és zokogva borult eléje. Beszélni csak ritkán tudtak, mert a fájdalom egészen megtöltötte őket. Ilyenkor együtt voltak egész estig. Hol a vizén nézték egymás elsötétült szemeit, hol a parkban sétálgattak, ahol élővirággal lágyitott kőpadokra le is ültek és meg is érintették egymásnak a félelemtől és fölvert láztól jéghideg kezét. Ha gyermeksirás jött a kastély ablakaiból. a nő fölrezzent és futásnak eredt. De a férfi ott maradt oilve s némelykor csak napok múlva jött ki újra a nő. Egyenest ahhoz a padhoz ment és a férfit még mindig ott találta. Bocsánatot kért tőle, hogy ennyire megvárakoztatta és leheveredett előtte a fűbe, amelynek harmatából fölcsillogtak a haj fürtjei. — Már nem szeretlek annyira — mondotta egyszer a nő, mert már egészen biztosan és rémitő világossággal érzem, hogy sohasem merek a tiéd lenni. Ugy félek ettől, mint a gyilkosságtól. Te sem érzed már, hogy nem szabadna előbb meghalnunk, mert már hetek óta fehér vagy és sovány és alig ég már a szemed. Ne felejtsd el, ha előbb halsz meg, mint én, akikor ugy érzem, hogy megcsaltál és akkor bele fogom kiáltani a hideg füleidbe, hogy soha se szerettelek és akkor meg is foglak csalni. Ha csak egy szál virággal is, de megcsallak, mert a haláloddal nekem tartozol és az életed az enyém. — Nem, nem szabad előbb meghalnom, mint neked — mondta a férfi zimankós és tompa ajkrándulással, de már hónapok óta nem alszom és nem tudok ellene tenni. Minden éjjel idejövök az ablakod alá, hogy a tóban megmossam a szemeimet. Eddig nagyon biztam ebben és használt is. De most már nem tudok benne bizni és nem használ. Nem szabad előbb meghalnom, de — légy az enyém és akkor elébe fogunk vágni minden rettegésnek és gyásznak! A hegyek felől szürke fátylak ereszkedtek a tóra és végig seperték a kék vizet. Aztán a hegyek közelebb jöttek, összetömörültek a fejük fölött, ráfeküdtek a szivükre és kipréselték onnan a sötét és pótolhatatlan könyeket. i f ^f? Egy este egyedül bolyongott a férfi a park körül. Hirtelen vértolulást érzett a szivében és ugy érezte, hogy menten összeesik. Rémülten futásnak eredt. A hosszú, fehér uton talán egy kilométernyire rohant, a mikor magas kőfal elé ért. Itt ledült a pázsitra. Rettenetes fáradtságot érzett a tagjaiban és lassan elaludt. Mély és részeg álom lepte el. A temetőben járt s egy frissen ásott uj sir elé térdelt. Ott megeredtek a könyei és