Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-13 / 60. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. március 16. litika irányítóit is, elsősorban magát II. Miklós cárt, aki maga is a világbéke harcosa, egyben mindenkor ápolta a Habsburg és a Romanov-dinasztiák közötti hagyományos viszonyt. Királyunk kezdeményezése csak kedvező viszonzásra találtatott Miklós cár részéről. S a következmények megmutatták, hogy a viszonzás nem is -maradt el. Az uralkodók kéziratváltását nyomon követte az államférfiak tárgyalása, amely bosszú hetek tanácskozásai folyamán megállapito-tta, hogy a két uralkodó régi viszonyához hasonlóan a két birodalom és azok népe közötti viszony elhomályosodásra nincs semmiféle ok. A nemzetközi helyzet részletkérdéseinek megbeszélése konkrét formában is megerősitette azt a királyunk kéziratküldése által dokumentált tényt, hogy Ausztria-Magyarországnak és kormányainak a mindenki által elismert jogos érdekek védelmén, illetve figyelembevételén kiviil semmi egyéb szándéka a Balkánon s a balkáni királyságokkal szemben nincsen. Megerősödött az a benyomás, hogy a Habsburg-monarchia, amikor intézkedéseket tett a békés készenlét állapota felé, kizárólag és őszintén defenziv célokat tartott szem előtt, amelyekre a külpolitikai helyzet alakulása folytán kénytelen volt. Megerősödött az a meggyőződés, hogy mi nemcsak a cári birodalommal, hanem más országokkal, nevezetesen déli szomszédainkkal szemben sem viselkedtünk semmiféle agresszív szándékkal. Ez a meggyőződés, melyet az orosz kormány kommünikéje külön és hangsúlyozottan ki is emel, végre lehetővé tette a leszerelés, a csapatok létszámának a galíciai határ mindkét oldalán való leszállítását. Európa, valamint Magyarország és Ausztria népei hálatelten tökintenek föl a bölcs uralkodóhoz, akinek békeszeretete ezt a válságot is elhárította. A képviselőház ülése. — Párhuzamos ülések. — (Saját tudósitónktól.) A képviselőház érdekessége ma az volt, hogy Khuen-Héderváry Károly gróf indítványt adott be a párhuzamos ülések kérdésében. Hirtelen és váratlanul jött az indítvány. Tizenegy óra után Tisza István elnök, a napirend rövid megszakításával, a következő bejelentést tette: — Qróf Khuen-Héderváry Károly képviselő ur és társai indítványt adtak be hozzám, ihogy a képviselőház március 14-étől kezdődően naponként két ülést tartson, az egyiket délelőtt tiz órától délután kettőig, a másikat délután négytől este nyolcig. Az indítvány felett a holnapi iilés végén egyszerű szavazással dönt a képviselőház. A folyosón nyilatkozott Kimen az indítványáról: Ezt mondotta: — Semmi egyéb célja nincs a párhuzamos üléseknek, mint az, hogy szombatra készen akarunk lenni. A házszabályok revíziójához nyilván sok szónok fog jelentkezni és nem szeretnők, ha esetleg szombaton tui is együtt kellene maradnunk. Ezért pénteken délután is ülés lesz, sőt esetleg szombaton délután is, ha szükség volna rá. a folyosón Lukács László miniszterelnök is 'megerősitette, hogy a parallel ülések elrendelésére csak azért van szükség, mert a húsvéti ünnepek előtt el akarják intézni a napirenden levő kérdéseket. A Ház folyosóján ma egyébről se beszéltek, mint az ellenzék legújabb taktikájáról, a mely erőszakos harcot hirdet a kormány és a többség ellen. Holnap lesz a nagy harc. Valaki megjegyezte, hogy félóra alatt elintézhették volna az egész házszabályreviziót. Ki kellett volna tűzni a mult hét szombatjára, a választójog harmadszori olvasása után. Mások pedig bizonyosra vették, hogy az a harc nem is lesz olyan nagy harc, különben is nem félnek a legközelebbi eseményektől: minden támadás ellen lehet védekezni. A Ház üléséről ez a tudósítás szól: (Kifogás a zárószántadás ellen.) Féltizenegykor nyitotta meg az ülést Tisza István gróf elnök. Az első fölszólaló Nagy Sándor előadó volt, aiki beterjesztette a zárószámadási bizottságnak az 1907. és 1908. évi állami zárószámadásról szóló jelentését. A jelentés igen kemény és terjedelmes kritikát, mond a koalíciós kormány gazdálkodásáról és e kritika alapján a zámszáinadási bizottság a következő javaslatokat terjeszti a képviselőház elé: 1. A hazai szénbányáik az állam vasúttal kötött szerződéseiket nlem tartották meg; einnek következtéjhen az államkincstár kilenc millióval megkárosodott. A zárószámadási bizottság hwMítványozzia: uttoitsia a képviselőház a kormáinyit a/rra, hogy e kilenc milliónyi kárnak megtérítését pör utjain érvényesítse. 2. A. iföldmivelésiigyi minisztérium a kincstári fürdők kezelésénél és bérbeadásánál nem a kellő gonidoskoriásisal járt el; a bizottság indítványozza, hogy a képviselőház utasítsa a fölcl'mitve'lésiiigyi minisztériumot, hogy a jövőben a kincstári fürdőkre nagyobb figyelmet fordítson. 3. A. záröszómiarMsi-bizottság fölhívja a képviselőház figyelmét a személyzetszaporitás túltengésére. Rendkiivül sok uj .állást létesítettek, aminek leplezett létszámemelés volt az eredménye. Nagy a túltengés a gyógyító in'tézetok, a gyeriniekvédlelem, a csendőrség, hmíaipeisiti rendőrség, a határrendőrség és a pénzügyi szolgálat köréiben. 4. A zárószámadiási bizottság mégálíapltj'a, hogy az igazságügyi tárca keretében megitiakarvtáisok történték. A bizottság hclyteleniti ezt a takarékosságot, mert ez csak az igazságszolgáltatásnak rovására történhetett. (A napirend.) Nagy Sándor előterjesztése után áttért a Ház a napirend tárgyalására. Varga Gábor előadó ismertette a kiisajátitáscról szóló törvény némely szakaszainak kiegészítéséről szóló törványjawiaslatot; igen részletes eilőadáisálban párhuzamot vont az angol éis a miagyar kisajátítási jog között. A törvényjavaslatot a Ház vita nélkül megszavazta. Hoványi Géz'a előadó ismertette ezuitán* a japáni kereskedelmi szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. A Ház a javaslatot elfogadta. akkor belebujt a sárga agyagos lyukba és a nedves, friss föld minden pontját forrón öszszecsókolta. Ugy érezte, hogy a nőt meggyilkolta és most ide fogják eltemetni. Forró imákat mondott. Külön-külön imádkozott a szőke hajtenger minden egyes száláért és a sir északi sarkait csókolgatta. Majd a fehér, vajas felületű vállakért imádkozott és lejebb csókolta az asszonyt. Azután a keblekre gondolt, mind lejjebb kúszott a frissen vágott sir alján és imát mondott a karcsú derékért, a hamvas cipőikért, a karokért — az egész gyönyörű, néma nőért és megnyugodva ébredt föl. Már éjjel volt. Ott az éjszinnel befuttatott gyepen, elszáradva, elalélva. Egy mandulafa állott mellette. Hosszú késével lemetszett egy ágat, lehántotta róla a virágokat és azzal jobbra-balra csapkodván, megindult a kőfal vonalán. Még egyre leszorítva tartotta a szemeit az álam erejétől megbabonázva, szinte-szinte csak az érzés után bandukolt. Most jobbra kanyarodott a kőfal és ő egész testén valami keserű folyadékot érzett áthullámzani. A halál nyugalmas-fanyar ize kószált a torka körül és egyszer csak nagy fekete, nyitott vaskapu előtt állott: a temető előtt. Nem lepődött meg; csak a temető kőfala alatt lehet olyan szépet álmodni, amilyent az imént álmodott, öntudata mélyén gondolt arra, hogy nem lehet messze a temetőtől. í Belépett. Fürgén lépegetett el a főúton, a sirok között. Es .minden egyes domb után könnyebbséget érzett a szivében. Valami ismeretlen erő vitte előre, mintha egy ismert sírhelyet keresünk és rátalálunk. Ott állt egy alacsony vasrácsos ajtócska előtt; azon belül volt a nő családjának sírboltja. Keresztet vetett és bemászott a rácson. A jobboldali gránitkövön ott állott a nő fénylő, boldogító, világosító neve. Megcsókolta a követ, megérintette a családfőnek az obeliszkjét és hoszszasan farkasszemet nézett vele. — A te leányod! — mondta halkan. A te leányod! A te leányod! A te gyünyürii, szép, édes, szent leányod, akit férjhez adtál. Miért nem voltunk jó barátok? Miért nem nyújtottad felém a kezedet, hogy megcsókolhassam és öreg, ezüstös fejedet, hogy azt is megcsókolhassam. Hogy beszélgethettem volna veled róla, milyen volt kislány korában, milyen volt az első cipője, milyen volt az első kis ruhája? Mi volt a legelső szava? És hogyan sirt és hogyan nevetett. És milyen volt az a nap, amikor született és mit mondtak az öreg asszonyok, akik az első vékony, tehetetlen kis hangjait hallották? Mért, mért nem tudhatom meg mindezeket? Te öreg ur, kinek a csontjaidban forrott éveken át. legénytivornyákon és báli éjjeleken, te áldott férfi az áldozatok között, nyújtsd ki romictt kezedet a kőlap alól, hogy az ajkaimat enyhitsem vele. Nyisd ki a szemeidet csak egy pillanatra, hogy csak egy pillanatra láss meg engem, hogy tudjam, hogy ugyanaz a szem, amely őt évekig nézhette, engem is nézett egyszer. Csak egyszer . . . Nem is tudta, hogy keservesen, csuklóan zokog, csak zokogott. És elaludt a hideg márványtömbön, amely az obeliszk aljában feküdt. Az ajkairól már cafatokban lógott a luis és az aludt vér, ahogy a rozsdás vasakat, temetői lámpákat és gyöngyfiizér-diszeket csókolgatta. Reggel már ott himbálódzott a csónakban, a tavon. A nő halotthalványan jött elő a fák közül. A haja rendetlenül lógott le kétfelől, a kövér fonatok fáradtan úszkáltak a reggeli levegő tejes párájában. A szemei körül szilvaszínű árkok feküdtek, olyan volt, mint a haldokló. Amikor meglátta a férfit, gyűrött ruhában, sebes ajkakkal, fölsikoltott és hangosan sirva fakadt. Odakúszott melléje a csónak padjára, belehanyatlott az ölébe és igy ülteik egymásban, egész estig. Amikor az esthajnali csillag ékes csóvájával a helyére ért, kikötötték a csónakot és el-elbukó lábakkal kiszálltak. Mindkettőjük aléltan, holtra fáradva húzódott össze az esti szélben. A férfi- néhány lépésnyire elkísérte a nőt, aki váratlanul, szemeit kezeibe rejtve, igy szólt hozzá: — Ma éjjel várlak. Eljöhetsz. Jöjj el hozzám. — Ma éjjel, — mondta a férfi lesütött szemekkel. Eljövök ... Vad, szúrós eső csapkodta a fákat. A levelek egymáshoz súrlódtak és hátborzongató zajban verekedtek egymással. A virágágyakban elfeküdt a sok virág s a kavics közt megállt a viz. A kastély sarkaiban megbotló szélvész irtózatos haraggal ugrott neki a palatetőnek, amelynek sima lapjain ijesztő neszszel elvágódott. A villámhárító pálcáján sípolt a vihar és a melegágyak üvegablakain