Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-11 / 58. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász utca 9. • • • • • egész évre . K24-— félévre.... K 12.— egész évre . K28-— félévre.... K14-— • • • • • Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6'— egy hónapra K 2*— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Kiadóhi vatall-telef on: 305. ' ÉJJell-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1913. II. évfolyam 58. szám. Kedd, március II. Megszűnt a terror. A magyar szótárból most két csuí idegen szót törülnek ki. Ez a két szó: obstrukció és ex-lex. Az uj házszabályok végleg megszüntetik e két fogalmat, a magyar alkotmányosság két súlyos nyavalyáját, .amelyek másfél évtizeden át mármár a sir szélére vitték alkotmányunkat. Minden magyar ember csak keserűséggel gondol vissza azokra a pusztításokra, a melyeket az obstrukció végzett s csak hálával tekint azokra a férfiakra, akik most a veszedelmes kórságot végkép kipusztítják. A nemzetet súlyos átoktól szabadítják meg. A kiegyezéstől egészen a század végéig a legviharosabb politikai harcok dacára sem jutott senkinek eszébe, hogy a házszabályokkal visszaélve, technikai obstrukciót rendezzen. A legádázabb ellenzéki harcok sem fajultak annyira, hogy akadt yolna olyan, aki a parlament létét gyökerében megtámadni merte volna. Még a szenvedélyek dolgában legfóktelenebb véderő-vita idején sem gondolt senki technikai obstruikcióra s nem is voit rá szükség, hiszen az ellenzék a nélkül is tudott eredményeket elérni. Csak amikor külföldön az obstrukció divatja terjedt s Bécsben is szokássá vált: hatott át hozzánk is, mint a hogy, fájdalom, országunk oly könnyen hajlandó a külföldtől a rosszat átvenni. A mióta az ostrukció magyar földön először megjelent, megszűnt a törvényhozás rendje. De nemcsak a többség, hanem a kisebbség is a pusztulás szélére sodortatott. Hiszen megszűnt az elvek harca, az érvek küzdelme, az ész uralma. Többé az ellenzék jelesei sem harcolhattak lelkiismeretesen, tisztességesen, — mert mindjárt lelkiismeretlen vád érte őket, hogy miért beszélnek, vitatkoznak, miért folytatnak eszmei harcot, holott a házszabályok betűivel való visszaélés biztos győzelemre vinné őket. Az ellenzéknek tehát el kellett zül'lenie s még a jobbaknak is nemtelen eszközökkel kellett küzdeniük. A terror, s a terrorral való időleges megalkuvás vált a magyar politikai élet törvényévé. Ez tehetetlenné tette a parlamentet befelé és kifelé egyaránt, buíkásról-bukásra vitte a nemzeti ügyet. A presztízs, amelyet Magyarország Tisza Kálmán kormányzásának évei alatt kivívott, az erkölcsi, anyagi, közjogi tekintély mind-mind kárba veszett, elpusztult. — S kitűnt, hogy az obstrukció 48-as párti szempontból még végzetesebb, mint 67-es szempontból. Hiszen sohasem sikerült megakadályozni azt, ami ellen támadt. Tehát a nélkül, hogy „közjogi", „nemzeti" vagy bármi más vívmányt szerzett volna, csak bennünket pusztitott, saját vesztünket okozta. Oly fegyverre lelt, mellyel a nemzet csak — önmagát ölhette. Most végre-valahára megszabadultunk ettől a nemzetrontó eszköztől. Másfél évtizedes pusztulás után lesz újra rendes parlamenti élet, újra lesz értéke a szellemnek, értelemnek, tudásnak, politikai tehetségnek. Hogy most még egyelőre duzzog az ellenzék: az mit sem jelent. Még nem tudott beltörődni abba, hogy ismét megengedett fegyverekkel kell küzdenie. De mivel tér üresen soha nem maradhat, a parlament sem maradhat soká uj küzdelmek nélkül. Csakhogy a küzdelem ismét igazi politikai harc lesz. S ki fog tűnni, hogy ez nemcsak .a többségnek jobb, hanem a kisebbségnek is. Ennek körében is vége lesz az alsó elemek terrorista uralmának s fölszinre jönnek a jobbak. S mint régebben technikai obstrukció nélkül fontos eredményeket tudott elérni az ellenzék: — ezentúl ismét ugy lesz, az ellenzék erkölcsi súlya, befolyása nagyobbnak fog bizonyulni, mint a terrorizmus idején. S az obstrukcióval együtt vége lesz örökre a gyászos emlékül ex-lexnek, mely a parlamenti hanyatlás egyik legszomorúbb következményekép a magyar alkotmány felesleges voltát mutatta be ugy a külföldnek, mint itthoni ellenségeinknek. Véget ér a törvényen kivüli állapot lehetősége .a nemzeti háztartás dolgában, — biztosítva van tehát a magyar államnak Az eskü. Irta: A. Brie. — Egy nyaklánc, gyémánt és zafir, tizennégyezer frank; két pár függő, tizenhétezerötszáz, ugy-e bár? — Ugy van, biztos ur! — Hozzászámítva még a nyolc karperec, rnelltü és gyürü értékét, egészben 54.000 frankról van szó. — Azonkivül még a készpénz! — Pénzt is lopott él öntől? — Elvitt mindent, ami gyémántjaim mellett a kazettában volt. Ellopott mindent! Mily szerencsétlenség! De hogyan is gyanithattkm volna, mikor oly előkélő úrral volt dolgom ! ' — Bocsánat, — vágott szavába a rendőrtisztviselő, — mennyi készpénzt vitt el? — Négyezer frankom volt papírpénzben s hét vagy nyolcszáz frankom aranyban. — E szerint 59,000, vagy mondjuk kerek összegben: 60,000 frankról van szó. Mondja kérem, hol ismerkedett tneg azzal az úrral? — A Moulin Rougeban, biztos ur. Egy izben, körülbelül egy hete már, megszólított. Nagyon udvariasan kérdezte tőlem: — Nem Mor'tagne asszonyhoz van szerencslém? — Nagyot néztem, mert még nem láttam őt soha. Honnan tudhatja a nevemet? Egyáltalán nem akarhatta megmondani, mert néhány perc múlva ott hagyott. És az este újra megjelent ... — Megint a Moulin Roügeban? — Ott... Kérdezte, mint vagyok, elmondotta, hogy már türelmetlenül várt s végre meghivott vacsorára. Elfogadtam ímeghivását és csakhamar egymás mellett ültünk a külön asztalnál. Pezsgőt, osztrigát, foglyot rendelt. Szép pénzébe ikerülhetett. De finomul eszelte ki tervét, azt hiszem, nem voltaim egészen józan, mikor fölkeltünk az asztal mellől. — Hm! — Nem csodálnám, ha kisülne, hogy kábítószert kevert az italomba. Hazáig kísért s reggelre kelve, fölfedeztem . . . Oh, a bitang, a nyomorult! — Mily idős lehetett az illető? — Harmincöt, legfeljebb negyven éves. — És mem idegen? Párisiuiak gondolja? — Egész bizonyos, hogy az. Ugy ismeri Parist, mint akár én .magam, biztos ur. Beszélt színházakról, színésznőkről, futtatásról .. . ii — S a magánéletéről nem mondott semmit? — Semmit! — Nem is emiitett nevet, olyanvaliakinek a nevét, akit öin ismer? — Nem, nem emlékszem . . . Valószínűleg nincsenek nőismerősei; de egy izben kérdezősködött egy 'bizonyos mr. d'Hastryról . . . ; i — Miféle ur az? — Oh, nagyon finom ur volt, nagy tőzsdei veszteségek után agyonlőtte magát. — De miért, hogy ép róla kérdezősködött kegyednél az a gazember? Hogyan vetődött föl beszélgetésük közben ép az a név? — Kétségbeesett tettekről, öngyilkosokról beszélgettünk, ö példaképen megemlítette d'Hastryt. — Talán emlékszik még erre a névre az újságokból, — mondotta. Hogy emlékszem-e még! Azt feleltem, hogy nagyon jól ismertem d'Hastryt. — Vájjon ismerte ön is? — Láttam egyszer, — felelte. — Ennyi az egész. — Mikor ölte meg magát d'Hastry? — Tavaly, körülbelül háromnegyed évvel ezelőtt. — Minő viszonyban állt ön vele? — Egyik barátom volt, — felelte minden habozás nélkül madame de Mortagne. — Párisban ölte itneg magát? — Párisban, biztos ur; a Rue Trouchet 75. számú házában lakott. — Mi volt a foglalkozása? — Nem tudom, volt-e. A tőzsdére járt. — Köszönöm, ez elég. Ha szükségem lesz még valami fölvilágositásra, hivatni fogom. • — Jaj, biztos ur, ugy-e bár, meg fogja