Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-18 / 40. szám

1913. február 18. DEEMAQY ARORSZÁG Az árvaszéknek ez a véájzése persze na­gyon kellemetlenül érintette az ifjú Wíim­mersberg bárót, akiit azóta tényleges szolgá­latra hívtak be és aki most újra közhuszár, a bajai negyedik honvédhiüszárezrednél. Elő­ször jól bánták vele és talán azért, mert a huszártiszteket bántotta, hogy egy bárógye­rek közhuszár leigyen, valamit akartak tenni, hogy Wimanersberg mint önkéntes szolgálja le az idejét. De {hiábavaló volt miniden igye­kezet. A fiatal báró mindegyre összeütközött a szubordináció paragrafusaival, egyik bün­tetést a masnik után kapta és egy szép nlapon azzal állított be a századparaucsnöksághoz, hogy kutyamosó akar lenni. Igyekeztek lebeszélni erről a szándékáról de hasztalan volt miniden kísérlet. Wkn­mersberg báró hajthatatlan maradt ós kutya­mosója leit Viczián hadnagynak, aki után éppen ngy vitte a csoanagokat, miint akárme­lyik miábik tisztiszolga. Most már azoníblain vígabban fogja föl a „gyöngyélete!" is ós ugyancslak örül néki, hogy a hossza késsél nem ejtett halálos sebet magán. Boldogan és reménykedve várja szabadulását, csak­hogy mielőbb megesküdhessen a, Mariival. KÖZIGAZGATAS (—) Az uj postaügynökségek. Megírtuk tegnap, hogy a kereskedelmi miniszter leiira­ta értelmiében a tanyai postaügynökségeket feleiészben márciusban már felállítják, a töb­bit pedig fokozatosan léptetik életbe. A pos­taszelkrényebet a város szerzi be s a tanács ma tartott ülésében jelölte meg azclkiat a he­lyeket, aboiva a gyüjtőszekrémyek kerülnek. Ezek: Rőszike,, Szentmihályteielk, alsóvárosi feketeföldielk, rókusi feketeföldiek, AJsóköz­pont, Móra és Zákány, felsővárosi feketeföl­dék, FeJsőközpont, Gajgouya, Fehértó éis Ba­lásfya. (-) A parkok rendezése. A városi fő­kertész elkészítette a paíkok rendezésének terveit éls költségvetését. A tanács maii ülé­sén vizsgálta fölül a tervieket, amelyekből ki­tűnik, hogy ez év tavaszán nagy átalakítá­sok lesznek a Széchenyi-téri és Dugonics-tíóri parkokban. Nagyobb munkálatok várnak az újszeged i népligetre is. A parkok rendezésé­nek és átalakításának költségéit a közkerté­szetd alapból fedezi a város. (—) Szatmár tanulmányozza Szeged közigazgatását. Szatmárnémeti város három tisztviselője hétfőn Szegedre érkezett, hogy a vidék legnagyobb városának közigazgatását tanu'MáUyozzák. A polgármester Balogh Károly tanácsost rendelte melléjük kalauzul. A vendégek hétfőn dléíelőtt mái több ügyosz­tályiban tettek látogatást s tapasztalataikról jegyzeteket készítettek. (-) Pazarolják a villanyáramot. A mult év decemberének közvilágításáról kiál­lított gázviilágítési és villany-számlákat mai ülésén vizsgálta át a tanács. A kiimutatáSiok­ból ismét megállapítást nyert, hogy decem­berben is rendkivül nagymértékű volt az áram-pazarlás. A tanács intézkedett, hogy az áram-pazarlás ngy a zárt helyiségekben, mint utcákon és tereken a jövőben lehetőleg reduikáltassék. (—) Megbüntetett háztulajdonosok. A kihágás! biróság ujabban isnnét egy egész sereg olyan háztulajdonost büntetett meg, a kik dacára a többszöri felhívásnak, nean jla­vittattálk M megrongálódott kerítéseiket A kihógási .biróság pénzbírságát soíkialló háztu­lajdonosok a tanácshoz fölebhezitek. A tanács ma tartott ülésén a kíhágási biróság Ítéletét minden esetben jóváhagyta. (—) Uj napidijasok. A polgárinester__a rendkívüli katonai szolgálatra behívott vá­rosi tisztviselők teen dőlnék ellátására há­rom uj napád'íjlast nevezett ki ideiglenes mi­nőségben. de®®®®®®®®®® | URÁNIA 0 magyar tudom.1 ® színház Kedden 5542 r visszavonulása Orosz­országból. Verescsagin festménye után. [ MIKLÓS OROSZ CÁR en­gedelmével készült film a ] napoleoni hadjárat száz éves [ fordulójára. — Az orosz [ hadsereg közreműködésével, i i Előadások d. u. 6, este fél 8 és 9 órakor, j Vasárnap d. u. 2 órától éjjeli 1 óráig. j §3000000000000000 SPORT 1„VASS" ® mozgófénykép Sí szinházi ® ® ® ® ® ® ® ® ® @ ® ® fii Kedden Dán dráma. Dán színészek. A nras szerelem. ® @ 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ifi Drávne két felvonásban, irta Fred Jörgsen. — A főszere­pet Edtth Buemann játsza. — A dán udvari színészek. 0 0 [il I ifi j Előadások d. u.6, estefél 8 és 9 órakor, [il Vasárnap d. u. 2 órától éjfél 11 óráig. mozgófénykép | fi világító torony hősnője, il .. Dráma. (0Í000000000000000® o A SzAK sporttelepén. Igen, a sport­telepen! Mert eddig szerényen csak a SzAK pályájáról irhattunk. És milyen büszikén hangzik az! A SzAK sporttelepe vagy a sze­gedi sporttelep! Hoigy háne terjedt az épít­kezésiéit megkezdésének, napról-napra rándul­nak Újszegedre a sportihyénálk. Neim sértés ez, így hívja a sportrajongóikat a fottbalivi­lág. És hogy eljött a vasárnap és elmúlt mái­három napja az első kapavágásnak, szem álig hitte, tele volt az egykori pálya órdleklő­dőkkel. A tömeg nőttön-nőtt ós a Tamesváry­utra téveldőik kíváncsian füleltek. Mi az, ta­lán meccs van már? Neim, csak nézni, örülni jöttek a Szaklisták. Elég volt annyit ils látni, hogy a töltés jókora része már a leendő foot­bállpáilya tölteléke. Végigsétálódik a telep, mert az éiidieklőldés főtárgya most az uj ha­tárvonal. A földibte vert kis lécek jelzik a meghódított területet és mindenki örül, liogy a vér nélkül, d,e annál nagyobb lelkesedéssel szerzett területtel a vidék legelső ós legszebb sporttelepe, a Szaké lesz. Mivel az érdeklődés, a kíváncsiság és a megelégedettség is kielé­gülést talált ós a kedves fiuk, no igen, mert ők is dtt voltak, szabad földet éreztek lábuk alatt, egyszeribe rohannak a meleg szóbáju ruhatárba, hegy néhány perc múlva veres dresszükben a még szabadon álló páholyré­szen teremjenek. Először is vígan ropták mindannyian a köröket. Hogy irigyelte az atlétikai a footibal-osztályt, hogy nem cross­co'untry verseny folyik itten. Mivel azonban egy kapu is állit még és labdia is előkerült, uccu kezdetiét vette a Griff-imladár kapujának bombázása. Igy jutottak a hyénák footbáll­es.emegéihlez is és ennél többet a. vasárnaptól igazán nem vártak. (W. ö.) o Az SzTK közgyűlése. A Szegedi Test­gyakorlók Köre vasárnap délelőtt 11 órakor a Royal-kávélházban tartotta meg évi rendes közgyűlését. Elnöki megnyitó után Kiss Ist­ván titkár terjesztette ellő jelentését, amely részletesen beszámol a Kör mult évének je­lentősebb mozzanatairól. Különösen Magyar József igazgató érdemeit emelte ki a jelentés, aki megállította rövid fönnállás után a rom­lás útjára tévedt egyesületet a lejtőn >s tiszt­társaival összefogva sporttársi szeretettel, összetartással emelte rövid egy esztendő alatt az SzTK-t a délvidék első klubjai közé. A közgyűlés tudomásul vette a titkári jelen­tést és Magyar igazgatónak az egyesületet anyagiakban és erkölcsiekben támogató nagy munkájáért jegyzőkönyvi köszönetet mon­dott. Pénztári jelentés után az alelnök he­lyezte vissza a tisztikar mandátumát a megbízók kezeibe s fölhívta a közgyűlést az uj tisztikar megválasztáisára. A közgyűlés , az elnökségbe elnökül Gerle Imre dr.-t, társ­elnökükül Meák Gyulát és Wimmer Fülöpöt, ügyvezető alelnökül Lendvay Sándort, alel­nökökiil Hollós. József dr.-t és Nekich Ri­kárd dr.-t egyhangúlag választották meg. Á tisztikar és választmány megválasztására 1 husz tag titkos szavazást kért, amelynek .eredménye ez: Igazgató: Magyar József. Főtitkár: Mar­tiny László dr. Titkár: Kiss István. Főpénz­' tárnok: Mosonyii Béla. Pénziárnokok: Sza­bó Géza és Vlgh Rezső. Ügyész:Hajnal Ist­ván dr. Orvosok: Erdélyi Jenő dr., Mugyari István dir., Szarnék Sánidör dr. Mérnök: Se­bestyén Endre. Háznagy: Pertilicsiek Manó. Főellenőr: Fliegel Maurus. Ellenőr Klivinyí Gyula. Főjegyző Czill Ferenc. Jegyző: Glück Leó. Szertáros: Gsáky András. Football osz­tályvezető: Sajó Vilmos. Atlétikai osztályve­zető Barezány Imre. Uszó osztályvezető: Tóth János. Amatőr tréner: Berke Árpád. Választmány: Berecz Sénidior, Bokor An­tal, Bálé István, Szekeres Sándor, Franki Antal, Htertus Arthur, Horn József, Griffaten Mihály, Keserű Imre, Kirohienmayer János, Klivinyi István, Kubinyi Károly, Lajos Gé­za, László Gyula dr., Matejka József, Papp József, Sőreghy Mátyás dr., Teptiezky Ár­pád dr., Tóth Iimre dr., Ungár József. Pót­választmány: Balossá József, Deirn László,

Next

/
Thumbnails
Contents