Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-09 / 33. szám

1913. február 103. DELMACiYARORSZAQ 11 negyvenezer 'koronát. A monopólium ebben az esetben egyáltalán nem veszélyes, sőt nem is lehet egészben monopóliumról beszélni, mert a város időközben szaporíthatja a mozik számát. Könnyelműség volna elutasítani a vállalkozók ajánlatát. Szmollény Nándor szintén a tanács javaslatát pártolta. Két szempontból kell tárgyalni a mozit: anyagi és kulturális szempontból. Sem rokonszenv, sem pedig ellenszenv nem lehet irányadó ebben a kérdésben. A mozi igen hatalmas kutlturtényező. Az ajánlat elfogadása olyan anyagi hasznot jelent a városra, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Bokor Pál elnök elsőbben Bokor Adolf indítványát tűzte ki szavazásra, amelyet a közgyűlés többsége elfogadott. A közgyűlés tehát napirendre tért a javaslat fölött. A januári közgyűlést ezzel befejezték. Segítség a munkanélküliség enyhítésére. — Beadvány a szegedi tanács előtt. — (Saját tudósítónktól.) Szeged város tanácsának legközelebb érdekes ügyben kell határoznia. Ugyanis a városhoz beadvány érdekezett. Varró Kálmán és társai, a szegedi .szociáldemokrata szakszervezetek nevében kérnek intézkedést. A munkanélküliség lehető leküzdéséről van szó. Illetve arról, hogy e téren Szeged város igen keveset tesz, hogy mindent a szakszervezetek teljesítenek, magukra hagyva. Holott — és igy igaz — ez az államnak 'és a városi hatóságoknak is jó részben föladatuk volna. Az állam és némely város tényleg foglalkozik e bajjal, viszont Szegeden ez mostoha kérdés mindmáig. Tehát itt az idő a cselekvésre. Érdekes a beadott kérvény. Érdekes és igaz, minden megállapítása az. „A válságos idők legbiztosabb jele a munkanélküliség s ez soha nagyobb mértékű nem volt, mint a mostani napokban". Igy mondják, majd fölsorolják, hogy a szakszervezetek mennyit áldoztak az elmúlt évben, Szegeden. Kiderül, hogy hatezerhétszáztizenkét koronát áldoztak. Ki hitte volna, ilyen sokat! Büszkén is kérdik, hogy vannak-e Szegeden intézmények, amelyek a humánizmus terén ily áldozatot hoznak, rnint a proletárok egyesületei? — Magunkra vállaljuk a hatóság helyett a szegényügyi igazgatás föladatának nagy részét, — mondják tovább. Végül, évi, városi segélyösszeg megszavazását kérik. Bizonyosra vesszük, hogy Szeged város telejsiti a humánizmus szolgálatában elhangzott kérelmet. Elvégre ez erkölcsi és föltétlen kötelessége. A beadvány szövege igy hangzik: Tekintetes Tanács! A mai neliéz helyzet, a nyomasztó gazdasági viszonyok azokat sújtják leginkább és legjobban, akiknek a jobb viszonyok között is ,a nélkülözés az osztályrészük. A válságos idők legbiztosabb jele a munkanélküliség. S ez soha nagyobb mértékű nem volt, mint a mostani napokban. A gyárak, az ipari vállalatok egymásután küldték el munkásaikat, részint a csőd, részint az üzemredukáció következtében. A munka néiküil maradt munkások és családjuk sorsa a nélkülözés és az éhezés. Nem hallottuk, hogy illetékes helyen valakinek is eszébe jutott volna, liogy a munka nélkül maradt ,munkások helyzete mlinő leliet most-, amikor a jobb sorsú is érzi a viszonyok terhét. Honnan van az, hogy az éhező munkanélküliek nem ostromolják a hatóságot .a rögtöni segélyért, hogy nem koldulnak az utcákon a munkások feleségei és gyermeked? Az egyszerű magyarázat az, hogy a munkások az önsegély elvére támaszkodva, alkottak maguknak olyan intézményeket, menten eddig minden hatósági támogatástól, amelyek a segélyre szorulónak segélyt és támaszt képesek nyújtani. A lenézett és kiaknázott szakegyesületek azok, amelyek megmentik a hatóságot attól, hogy a munkanélküliek segélykéréseikkel szaporítsák gondját és munkáját. A szegedi szakegyesületek munkanélküli segélyezése az elmúlt évben a következő volt: Vasmunkások kiadtak Famunkások Sütők Könyvkötők Cipészek Nyomdászok K 1057.— K 2611.98 K 300.— K 262.— K 650.— K 1832.— Összesen K 6712.— Megjegyzendő, hogy a segélyezések tetemes része az elmúlt év utolsó hónapjaiban merültek föl, amikor fokozódott a válságos állapot, s nőtt .a munkanélküliség. Vannak-e Szegeden intézmények, amelyek a humanizmus terén ily áldozatot hoznak, mint a proletárok egyesületei? Nagy garral csinálnak állandóan egyesületeket, tekintélyes vezéremberek állanak élükre s az eredmény még sem más, mint hogy .a jegyzőkönyvekben örökített indítványok és határozatok száma légió. Mit tudnak kimutatni velünk szemben a város által segélyezett iparosifjusági egyesületek? Semmit, vagy esak határozatokat és a pénzpnmpolás nagy alkalmait, a zátszlószenteleseket s a zászlióanyák és a védnökök névsorait. Mi .ezekkel az egyesületekkel szemlben rámutathatunk nevezetes szociális föladatok teljesítésére. Sőt, többet merünk mondani. Magunkra vállaljuk a hatóság helyett a szegényügy igazgatás föladatának nagy részét. Mert kérdezni bátorkodunk: mi .lenne akkor, ha a sok családos, vagy osaládtalan munkanélkülit mi nem segélyeznénk? A hatóság a szegényalap terhére volna kénytelen őket segélyezni. Amint tehát a város méltán követeli, hogy az állaim helyett végzett közigazgatási teendők megfelelő állami dotálással járjanak, mi is azt kérjük .a várostól, hogy a helyette végzett föladatokat megfelelően értékelje. Ezúttal tehát azon kérelemmel járulunk a tekintet.es tanácsihoz: kegyeskedjék az alulírott egyesületeknek, amelyek munkanélküli segélyt is adnak tagjaiknak, évenkint bizonyos városi segélyösszeget megszavazni s őket eddig végzett segélyezéseikért ezúttal is segélyben részesíteni. met, hadd fosszanak .ki, hadd öl jók meg mindenemet és eresszenek el. — Emlékszel reá? — kérdezte még egyszer a kis lengyel, nagyon jelentősen. Csend volt. Lehajtottam a fejem és halkan mondtam: — Igen. őrült kavarodás támadt. A röhej sortüze pattogott. Poharakat emeltek, éljeneztek, táncoltak. Én pedig összeszedve minden erőmet, fölkerekedtem és haza akartam menni. — Nem ugy, — orditott egy szélesarcu, erős szláv, egy óriás, aki eddig meg se mukkant — ily könnyen nem menekülsz. Engemet egyszer valaki pofonvágott, hátulról orvul, egy sötét folyosón. Most már tudom, iki volt az. A vér megdermedt az ereimben. Felemelte iszonyú kezét és rám mutatott. — Te vaddisznó, — sápitozott rekedten — te rongy, te szemét. A többiek békitgetni próbálták, de ő nem tágított. —Ez az ember tolvaj! — kiabált torkaszakadtából. — Egyszer ellopott tőlem harminc forintot. Mondd, hogy nem te voltál. Szótalanul kivettem az erszényem, az órám, a melltümet és eléje dobtam. Mindenemet odadobtam volna most, a ruhámat, az ingemet, is esak menekülhessek és mehessek tovább-tovább az éjben. Az öngyilkosok búcsúzhatnak igy az élettől. Röfögve és emésztve kurjamtgattak a munkásak, kérődzve a mámorukoa A szláv óriás diadalmasan lobogtatta a pénztárcámat. De a többiek ezalatt körülfogták s ki akarták csavarni a kezéből. Ez volt a szerencsém. Egérutat találtam. Alattomban az ajtóhoz osontam és kiszédültem az utcára. Alig álltam a lábamon. Csak most fogott el igazán a rettegés. Nem tudtam, hogy mi történt, csalk azt, hogy kiraboltak és elvesztettem önmagam. Ki vagyok, én, szegény ember, egy ember a világűrben, egy senki, áki az utcán ténfereg? Szavakkal és hazugságokkal hűtöttem a lázamat. A kétségbeesésem azonban nőttön-nőtt. Emberek közé vágyódtam, akiket ismerek s akik ismernek, hogy belekapaszkodjak az életembe. De hova menjek? Itten senki se ismer. A vendéglők csukva vannak, a kávéházakban egy lélek sincs. Rohantam hazai. A szüleim már bizolnyára fenn vannak és reggeliznek. Apám koránkelő. Ilyenkor még egyszer átnézi az aktákat, mielőtt a törvényszékre menne. Az éj lassan sziporkázva virradt. Ebben a zöld derengésben kutyák kóboroltak és szörnyű külvárosi alakok, sállal a nyakukon, akiket se éjjel, se nappal nem lehet látni, csak ebben a határozatlan félórában, mikor még habozik az ég, hogy megvirrad-e, vagy sötét marad. Haza értem. Izgatottan rántottam fel az ajtót. A hálószoba lámpája még égett. Mellette az ebédlőben, gyertyavilágnál reggelizett iaz apám és az anyám. A szobában a ködtől sötét volt. Beléptem. Az anyám csodálkozó szemekkel nézett rám: — Kit keres? Az apám pedig felkelt az asztaltól, letette az újságot, kivette szájából a szivart és kissé ijedten tekintett rám: — Bocsánat, uram, egy idegen lakásba... Talán téved... Nem értem, hogy a cselédek... Az anyám azt mondta: — Különös. Csak ennyit hallattam. A másik percben már künn voltam az utcán, hazátlanul, félőrülten, iszonyodva magamtól. Átkotortam a zsebeimet. Megtaláltam az arcképemet. Ez én vagydk. Ott voltak a leveleim is, amelyek a cimemre érkeztek, az okmányaim, a vasúti jegyem. Nekem azonban valami döntőbb bizonyíték kellett. Szemben a körút másik oldalán, egy tükör volt. Odarohantam. Szomjasan néztem bele. Akkor aztán láttam. Mindent láttam és mindent megértettem. Egy kusza és dult arc meredt reám, egy idegen, akit soha, sehol se lattam, egy közömbös és fáradt alak, lebegve a semmiségben. Egy ember, aki elszakadt mindentől. Az ismeretlen. Aléltan hajoltam a tükör lapjára. Az arc tovább is mozdulatlanul feküdt benne, mint üvegkoporsóban a halott. Hova megy bevásárolni? Schőn Jenő, peKetesawtcai uri- & nőidWat üzletébe. Rendkívül előnyös bevásárlási hely mindenféle férfi és női divatcikkekben. - Mélyen leszállított árak.