Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-07 / 31. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász utca 9. ..... egész évre . K24-— félévre.... K 12.— egész évre . K28-— félévre.... K 14-— • • • • « Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Kiadóhivatali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1913. II. évfolyam 31. szám. Péntek, február 7. Szomorú hatások. Most, e helyen kaleidoszkopszeriien csoportosítunk dolgokat, melyek életünkben uton-utfélen elénk kerülnek. Rendszer nélkül rántjuk elő a jelenségeket, j hogy végső eredményben mégis rendszert láthassunk, mert rendszeres is. Hiagyjük egy kissé a kül- és belpolitikát, amelynek ujabb fázisairól főbb vonásokban 1 úgyis tudomást szerezhetünk a legújabban beérkezett jelentéseikből s fordítsuk figyelmünket a közélet másirányu jelenségei felé, hisz az emberiség életműködése ezerfélekép nyilvánul s következményeiben kisebb s nagyobb jelentőséggel bir, de amikkel időközönként a napisajtónak foglalkozni kell, nemcsak azért, hogy rámutasson a bajokra, hogy, hogy ezáltal bizonyos kérdéseket felszínen tartson, propagáljon. Az az örvendetes fejlődés, ami a mult év elején csaknem a közgazdasági ágak mindegyikében mutatkozott, ősz óta teljesen megalkadt, aminek oka a külpolitikai helyzetben, a külföldi tőke fokozatos elmaradásában és a hitel óriási megrovásában keresendő kizárólag. Különösen az ipari vállalatok sínylették meg ezt. A drágaság még inkább fokozódott. A megélhetés még nehezebbé vált. A vásárlási kedv a legszűkebb korlátok közzé szorult. A jelenlegi védővámok a drágaságot még inkább fokozták. Közgazdasági életünk tehát fel fog lélegzeni, ha teljesen elül a háborús veszedelem. Egyszerre ismét föl fog lendülni 'az ipari vállalkozás. Megindul majd az egész vonalon az építkezés s pezsgővé válik a kereskedelmi forgalom. Bizony egészségtelen állapot ez! A következménye pedig nem lehet más, mint hogy a gazdasági életünk nap-nap után egészségtelenebb képet fog mutatni. Más országokban a bankoknak, a nagy tőke képviselőinek van érzékük a nemzeti közgazdasági élet fejlődése iránt. Ezért láthatunk pl. hihetetlenül nagy ipari fejlődést Németországban és Ausztriában, de nemcsak ipari, hanem mezőgazdasági fejlődést is és a kereskedelem óriási fellendülését, mert hiszen ott a tőke készséggel áli a 'szolgálatába a közgazdaság minden egyes ágának. Németországban és Ausztriában ma is tud a gazda elegendő pénzt kapni a belterjes gazdálkodás folytatásához, nálunk azonban nem. Németországban és Ausztriában minden reális ipari és kereskedelmi vállalkozáshoz is van elegendő pénz. Nálunk azonban nincs! Ezért nincs nálunk egészséges ipari fejlődés, hanem csak mesterséges, amit kényszerűségből állami föladattá tettek. A balkán-háború gazdasági következményei rengeteg fontosságúak kereskedelmi és ipari érdekeink szempontjából. Egyedüli exportterületünk a Balkán és az ott legutóbb végbement politikai változások gazdasági érdekeinket exisztenciális alapjukban rázták meg. A Balkán-államok által meghódított török területeiken helyeztük el eddig ipari termelésünk fölöslegének igen tekintélyes részét. Eddig a török rezsim alatt 11 százalékos értékvám terhelte az odavitt ipari termékeket. Jövőben a Balkán-államok szabják meg majd kivitelre kerülő áruink után a fizetendő vámot. Hogy minők lesznek ezek a vámok, azt a kötendő kereskedelmi szerződések fogják megállapitani. A Balkán-államokkal való kereskedelmi összeköttetéseinket szabályozó uj szerződéseket éppen ezért a legnagyobb körültekintéssel kell majd megcsinálni. Kétségtelen, hogy az eddigi vámpolitikával szakítani kell. Nem lehet többé kiszolgáltatni a kettős monarchiát a birtokososztály egyoldalú politikájának. Az agráriusok vezetői érzik, hogy az ö védővámos politikájukat nem lehet többé föntartani és koncessziókat kell majd tenni a Balkán-államoknak az ő mezőgazdasági termékeik exportjának lehetővé tételére, ha viszont a mi ipari és kereskedelmi érdekeink számára a további terjeszkedés lehetőségét nem akarjuk elzárni a Balkánon. Ez ellen most minden képzelhető eszközzel próbálnak védekezni az agráriusok. Szóval megpróbálják föltartóztatni azt a törekvést, mely végeredményében a drágaság leküzdésére irányul és legfonA római Corso. Irta: Színi Gyula. Egy hosszú és szűk utca, hová a város minden vérkeringése íbetorkollik és ahová annyi ember, kocsi és automobil tud beleszorulni, hogy sokszor életveszedelemmel lehet csak rajta járni: ez a római Corso. Első pillantásra leginkább ez ötlik az ember szemébe és önkénytelenül kérdi, hogy a városok úgynevezett ütőerei miért emlékeztetnek többnyire olyan szűk és duzzadt véredényre, amely orvosi beavatkozásért, érvágásért kiált. Szük a mi Váci-utcánk és a Kossuth Lajos-utcát csak ujabb időben szélesítették ki. A Kárntnerstrasse Wien-ben s a Friedrichstrasse Berlinben feltűnően keskenyek. A párisi boulevard elég széles, de viszont annyi ember és kocsi özönlik át rajta, hogy maholnap lehetetlenné teszi a közlekedést és a hatóságok 'mesterségesen szeretnék a forgalmat mintegy lecsapolni. Róma, a történelmi tanulságok örök városa egyébként arra is ad példát, hogy milyen volt az utca, milyen volt egy corso jó néhány ezer esztendővel ezelőtt. Az a hires Via Sacra, amelyet a kiásott Forum Romanum-on egész pontosan lehet megállapitani és követni, amely a régi fórumon nyüzsgő tömegek közlekedő ere volt és .amely az antik történelem legforróbb napjait látta, hihetetlenül keskeny utca, amelyet szédületesen nagy, monumentális templomok, épületek és szobrok szegélyeztek. A későbbi Via ,Nova sem nagyobb. Egyáltalán a Forum egész medencéje nem nagy és az ember alig tudja megérteni, hogy ilyen aránylag kis .helyen fért el a világ legmozgalmasabb közepe. Azt kell hinnem, hogy igazán széles, impozáns és forgalomra alkalmas avenuek csak amerikai városokban, vagy az európai városok újonnan épült negyedeiben vannak. A történelmi multu és évszázadokon át fejlődött utcák mind keskenyek. Nem mondva csinált és előre kitervezett utvonalak, hanem lassan és a szükséghez képest alakultak ki. Évszázadok megszokása fűződik hozzájuk, amihez az emberek még akkor is ragaszkodnak, ha csak könyökkel tudnak bennük utat vágni. A szép kirakatok, szép kocsik, szép toalettek szeretnek mind egyhelyüvé furakodni, hogy mennél közelebb legyenek egymáshoz, mennél több bámulőjuk legyen, még ha meg is pukkasztja őket a csődület, a vetélkedés, az irigység. Az antik fórum, a középkori gorgo-k és piazzák, a modern boulevard és corso, mind-mind a csődület és a versengés helyei; az ember társaséletének legizzóbb pontjai; a népszerűség fókuszai. Ennélfogva a jellemük is többnyire demagóg, lármás, rikitó, reklámszellemü, zsúfolt. És ebben a tekintetben nincs is különbség a régi Via Sacra és a mai Corso közt, amely évezredekkel ezelőtt a Via Flaminia nevet viselte. A mai Corsonak talán az a legcsodálatosabb jellemvonása, amely minden mástól megkülönbözteti, hogy modern világvárosi sürgés-forgásába bele-belerévedez egy-egy régi emlék, amely talán még szebb és még lármásabb napok emlékeztetőjelekép maradt ott irmagul. A Corso derekán, hol az utca térré szélesedik, ott áll a Marcus Aurelius császár óriási, huszonkilenc méter magas diadaloszlopa, amelyen spirális szalagként futnak föl nagyzoló, de művészileg jelentéktelen domborművek. Ezerhétszáz , év óta áll ezen a helyen és a nap is, amely csodálatos fényeket és árnyékokat tud vetni erre a domborművei teleirt márványhengerre, mintha megkülönböztetett tisztelettel bánna vele. A tövében a római életnek egy sajátságos jelenségét lehet megfigyelni. Az esti órákban két-háromszáz ember sűrűsödik össze alatta. Aki ilyet még nem látott, nem tudja elképzelni, hogy micsoda titkos jelszó hozta össze ezt az embertömegef, amely nem járkál, nem „korzózik", hainem egyhelyütt áll, újságot olvas, vagy a szomszédjával beszélget, de valamennyien, mintha várnának valamire. Az olasz városi élet ismerője tudja, hogy ilyen helyeken katonazenekar, városi zenekar vagy a bersaglierek kedveit zenészei szoktak fölállni és ingyenes hangversenyben részesíteni a közönséget. De az ember naponta húszszor és hónapokon át elmehet e Colonna alatt anélkül, hogy egyszer is hallana katomazenét; csak az embertömeg áll ott rendületlenül minden este. Ugyanilyen tömött emberi sorfal áll a közeli Aragno-kávéház körül, hol a Corso