Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-06 / 30. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász -utca 9. egész évre . K 24-— félévre.... K 12.— egész évre . K28-— félévre.... K 14 — • • • • « Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — negyedévre K 7-— egy hónapra K 2'40 Kiadóhivatali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó teleionja: 81. Szeged, 1913. II. évfolyam 30. szám. Csütörtök, február 6. A nagy munka. A választójogi reformjavaslat tárgyalását csütörtökön kezdi meg a képviselőház e célra kiküldött bizottsága. Ezzel a magyar parlamenti reform nagyszabású s a választójog lényeges kiterjesztése által korszakossá váló kérdése immár napirendre került és megindul a végleges megoldás felé. Homloktérben áll e probléma hónapok óta már. A Lukács-kormány ennek a jegyében vállalta és vette át az államügyek gondját s az értük való felelősséget. A miniszterelnök programbeszéde nagy nyomatékkal igérte, hogy a képviselőválasztási jogrend korszerű átalakításáról mielőbb javaslatot tesz. Lukács László a legteljesebben beváltotta, amit az országgyűlésnek és a nemzeti közvéleménynek ünnepélyesen megígért. Menynyire hálás érte a magyar közvélemény, bizonyítják a testületi megnyilatkozások, melyek a kormányelnököt s históriai cselekete alkalmából a táviratok és föliratok hosszú sorával üdvözlik. A kérdés most lép második stádiumába. Az első a várakozásé volt, mely a kész javaslat előterjesztésekor véget ért és megállapíthatjuk, hogy hatalmasan rácáfolt azokra a kétségekre, melyeket a pártelfogultság fogásai megrögziteni próbáltak a kormány szándékaival szemközt. A bizottsági tárgyalások által ez a benyomás kétségkívül erősödni és állandósulni fog. Meg fog belőlük győződni a magyar közönség, hogy a törvényalkotási folyamatot többé semmi törvényes akadály nem tartóztathatja föl útjában. A bizottsági munka pár hét alatt véget ér, ezt követni fogják pár hónapon át a képviselőház plenumának és a főrendiháznak tárgyalásai, Alapos a remény, hogy a javaslatból, valamint a választójogi kérdésben vele összefüggő későbbi előterjesztésekből mielőbb törvény lesz és az uj képviselőház tagjai már a megreformált jogrend szerint fognak bizonnyal országosan megválasztatni. De a közvélemény más irányban is teljes megnyugvást meríthet a most megindulandó bizottsági tárgyalásokból. Tapasztalni fogja szakszerű objektív vita világításánál, hogy a reform mennyire eleget tesz a nemzet igényeinek, mily szerencsésen egyezteti össze a demokratikus -haladás szükségleteit a magyar állam történeti fenmaradásának kriterionjaival. A vita fényénél majd meglátja a közönség, mit bir Lukács László javaslatában, mily nagy érdekei kapnak ez által kielégítést s mily bajokat előz meg, vagy hárit el a reform a maga keretei által, melyek a radi- > kálizmus féktelenségemek vetnek a közügy oltalmazására hathatós korlátokat. Bebizonyul végre ezekben a dolgos hetekben, hogy a kormányjavaslat minden pártszempont fölött állólag, az ország számára készült. Gonddal munkáltak rajta alkotói, hogy müvüknek az ország valóban hasznát vehesse és minden jogos közérdek a nemzet javára érvényesülhessen a magyar választójog területén. Ez lévén az ideális célzat, a kormány élénken óhajtja, hogy a vita beható, meggyőző és minden komoly szempontra kiterjedő legyen. Az ellenzéktől sajnosan cserben hagyott munkapárt egymaga kénytelen a szükséges kritikai föladatokat vállalni s végezni; de meg van hozzá a szükséges intellektuális készsége, a föladat történeti és politikai jelentőségének teljes tudatával bir s győzni fogja a munkát, a melynek .egész felelőssége a történelem előtt őt fogja illetni. Munkájának teljes sikerét a kormány előzékenységgel, a kapacitáció széles területeinek megnyitásával és minden helyes ok, jogos szempont honorálásával kivánja előmozdítani. Lukács László miniszterelnök eddig is súlyt helyezett rá, hogy ez a törvényalkotás valóban kielégítse a szabadelvűén gondolkodó és demokratikusan érző magyar közvéleményt. Híven ez állásponthoz, a vitát is liberálisan kivánja kezeltetni, hogy minden ellenvetés szóhoz Mézesbetek. Irta: Pearl Wilkins. Henry Scott és fiatal felesége a reggeli asztalnál ültek. Scottné fiatal asszonyhoz illő, kacér, fehér csipkepongyolát viselt, Scott uron világosszürke öltöny volt és lavendulaszinü nyakkendő és selyemharisnya. Behozták a kávét és a menyecske töltött az urának. Háromhónapos házasok voltak és csak a napokban érkeztek vissza nászutjukról. Már megköszöntek minden ajándékot, válaszoltak minden gratulációra és már készen és rendben volt a „saját otthonuk". Hónapokkal ezelőtt, még mielőtt menyasszony és vőlegény sem voltak, egy ilyen otthon volt az álmaik és vágyaik netovábbja. Ez az álom valóra vált. Scott rosszkedvűen, szótlanul evett. Rosszkedvű volt először azért is, mert jam-et adtak az asztalra és nem mézet, amit ő jobban szeretett, másodszor pedig azért, mert pár nap előtt egy kellemetlen fölfedezést tett. A fölfedezés az volt, hogy már nem szerelmes a feleségébe. Rájött arra, hogy menynyire igázok azok a banális mondások, hogy „a mézeshetek után a szerelem kiröpül az ablakon", hogy „a házasság tönkreteszi a férfi illúzióit" és más ehhez hasonlók. Az a szőke, fiatal teremtés, aki itt ül az asztal mellett, ugyanaz a szőke, fiatal teremtés volt, akit legénykori álmaiban az asztalnál ülni látni vágyott. Most pedig esze ágában sem volt, hogy hagyja a kávéját kihűlni azért, hogy odamenjen hozzá és megcsókolja a fehér kezeit. Dacára annak, hogy Soott ezért a tényért szívtelennek, komisznalk és gazembernek nevezte magát, a tény nem változott meg. A szerelme elmúlt, eltűnt. Küzdött ezen tudat ellen, nem akarta bevallani Önmagának sem, de hiába. Még jobb az őszinteség. És ő, aki egész életében azt hitte magáról, hogy képes egy nagy örök szerelemre és szenvedélyre! Borzasztó! Borzasztó! . — Szegény, kis Rosamund, — gondolta Scott a féleségére nézve és szemrehányással illette magát, pnert az asszony sápadtabbnak látszott a rendesnél. És a reggeli is, mintha nem nagyon ízlett volna neki. Szegény, tapasztalatlan fiatal asszony és milyen szerelmes! Nos, nem fog megtudni soha semmit. Valamikor szerette és azért, meg azért, mert az oltár előtt örök .hűséget esküdött neki, inkább tettetni lés hazudni fog neki, de sohasem mondja meg a lesújtó igazságot. Vigyáznia kell, hogy az asszony észre ne vegyem valamit. Beszélgetni .kezdett vele: — Mit irt a bátyja? — Tessék? — Rosamund ijedten kapta föl a fejét. — Hogy Billy mit irt? Köszönöm, jól van. Szórakozik, kirándul a barátaival. Azt kérdezteti, hogy maga nem irigyli-e öt? — Én? Öt? — kiáltott föl Scott. — Hogy én irigyeljem őt! Bolondokat beszél az a fju! Hogy meri föltételezni azt, hogy én, akinek ilyen édes felesége és ilyen szép otthona van, irigyeljem őt a barátaiért és az ő gyerekes, buta szórakozásaiért. Oh, micsoda hazugság és komédiázás! Scott kétségbeesetten evett meg egy tojást. Kellett ennie, különben az asszony rögtön kérdezte volna, hogy mi a baja. Evett tehát még egy tojást és gyors egymásutánban három vajaszsemlyét. — Henry — szólt egyszerre Rosamund fáradtan, — mit gondol, miért szeret maga engem annyira? / — Miért? — Scott megragadott egy pohár vizet és gyorsan megitta. —Hát hogy kérdezhet ilyesmit, Rosamund? — Tudni ákarom, hogy miiért? — ismételte az asszony határozottan. íme, most kezdődött a büntetése. Oh, ezék az asszonyok, akik folyton újra akarják hallani, hogy szeretik őket és hogy miért és mennyire szeretik! — Hát azért, szivem, mert . . . mert maga a legaranyosabb, legkedvesebb, legszerelmesebb kicsi asszony a világon, — mondotta Scott és nehezen fölsóhajtott a súlyos föladat után. De Rosamund nem látszott megelégedettnek. — Ezt mind csak .maga képzeli rólam, — mondta. — Pedig én valóságban önző, hideg és szívtelen vagyok. — Édesem, nem akarom, hogy igy beszéljen sajátmagáról.