Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-04 / 28. szám

DÉLMAOYARORSZÁQ 1913. február 4 barátságot az emberekkel, akik az ügyekben vannak. A szinügyi bizottság nern hatóság és ha véleményében lehet elfogult, ennek igen hathatós korrektivumai vannak. Ha egy ember valóban tehetett volna elfogulttá tizenkét másik embert, mint testületet, akkor ez valóban a testület gyöngéje volt és nem az egy emberé. Személyi és asszonyi tisztességi kérdéseknek nyilt ülésen olyan hangon való tárgyalása, a hogyan ez a bizottság emlékezetes ülésén törtónt, bizonyára nem helyeselhető. Férfiak elfogultságaikat jobban tartoznak tisztelni és talán szégyelleni is, de jobban tartoznak becsülni a nyilvánosságot is, semhogy olyan lapitáris merevséggel vágják egymás fejéhez többékevósbbé alapos gyanujokat. Egy embert hibássá tenni és felelőssé egy egész rendszer lazább ügykezeléseért — ez nem lehet normája a közéleti erkölcs sokathányatott kiskátéjának. De hát nem is igy van ez a dolog. A szinügyi bizottság véleményezés helyett hatalmat kezdett gyakorolni. A tag urakat kezdték mindenféle hatalmasságokként tisztelni, ami talán nem is esett olyan rosszul. A direktorok kezdték keresni a bizottság kegyét és a bizottság kezdett gyámkodni a direktorok felett. A bizottság zárt ülésékre vonult vissza, meglepetesszerü üléseken meglepetésszerű határozatokat hozott és a sajtó, a nyilvánosság fegyveres birája, kikezdte ezt a politikát, épen az ügyek sokszor kényes természetére tekintettel és mert ebben ebben ellenállottak, sőt a zárt üléseket szabályrendeletileg kiterjesztették és állán dósitották, a sajtó meg is buktatta ezt a rendszert. — Wimmer Fülöp — bocsássa meg, ha védelem gyanújába keveredünk az ő szereplése körül -— határozott ellenese volt a titkolózásnak, a zártülésezésnek. Exponálta magát a nyilvánosságért és helyt állott a személyi kérdésekben, ha Nem is volt bűnös. Nem a pajtásával csalt meg, hanem a cirkusszal, ugy, amint a cirkuszt megcsalta velerj, mert egy időre hütelen lett hozzá. Engem csak azért ámított szerelmével, mert a megélhetés nehéz és drága, a jelmezek, toalettek és ékszerek sóikba kerülnek ... — de szivét megosztotta a bohócok, lovasok, atléták és akrobaták közt ... j — Meg ne feledkezzél a sapsróll, Henry, — igy szólt ártatlan mosolyával, — most következik a mi számunk. Fölálltam a padról és követtem. Prindeps a porondon állott. Amig Minr-ha a rendezővel beszélt, én izgatottan közeledtem az akrobatához. — Prindeps, — igy szóltam hozzá halkan, — maga Mirrha kedvese! Az imént megleptem, amint átölelte! Borzasztó pillanat volt rám nézve, mert én szeretem Mirrhát! Prindeps tagadni akart, de nem engedtem szóhoz jutni iés folytattam: — Külsőleg nyugodt vágyóik, de ha bensőmbe tekinthetne, megborzadna tőlem! Maga elrabolta tőlem a nőt, akit mindennél jobban szerettem és ezért én magát megölöm! Nem tűrök ellentmondást! Abban a pillanatban, amikor Mirrha a trapézen megadja a jelt az ugrásra, nézzen le rám. Ott leszek a helyemen, kezemben a revolverrel és a következő pillanatban a szép, erős Prindeps már nem lesz az élők közt. A zene elhallgatott, az előadás kezdetét vette és Prindepsnök csupán annyi ideje maradt, hogy felém kiálthassa: — Nem félek öntől! Később maid beszélhetünk a dologról . . . most a közönség vár rám! voltak szimpátiái vagy anitipátiái, nem hallgatott róluk és minden egyes ötletét, akaratát a plénum bírálatának keresztvize alá tartotta. Ha mégis túlságos volt az összeférhetetlensége, ez inkább a magánéleti egyéni érzékenységére tartozott, mintsem a közszereplői dekórumára, — mert nem titkolózott és nem járt külön utakon. Nagyon ferde dolog a közéleti erkölcs védőimében magánéletbeli tényekre támaszkodva gyanúsításokkal polemizálni —az ilyesmi a bíróság előtt rosszabbul is sikerülne — akkor, amikor a közéleti illem és köteles tapintat ellen való sokszoros vétségek tragikus kifejleténél tartunk. Amily kevéssé tűrhető a Becsey Károly dr. meggyanusitása azért, mert a Tóvölgyi Margit egykori szerepkiosztási ügyét a bizottság előtt szóvá tette, amily kevéssé támadható Csernovics Agenor, vagy Szmollény Nándor vagy akárki más azért, mert nem dicsekedhetik azzal, hogy Déry Rózsit vagy más valakit csak a Paraszt szivek előadásán ismert meg személyesen, ép olyan kevéssé lehet most — post multos annos — Wimmer Fülöpöt támadni azért, mert barátságban van Fodor Ellával és ellehet képzelni — nem túlsók ravaszsággal — azt, hogy ez a barátság kedvező vagy kedvezőtlen hangoltságba hozza őt egyik vagy másik direktorral szemben. Vagy ha igen, akkor hamarább keilett volna jönni ezzel a kollektív lemondással és olyan férfiakat keresni, akik a társas érintkezés korlátozásai iránt szüzességi fogadalmat tettek. — Az uraknak meg kellett volna maradniok a bizottságban és a bizottságnak a nyilvánosság tükre előtt kellett volna megmondania, — minden gyanú ós mindenkiről visszapattant volna a gyanusitóra. Ez az igazság, ha talán kevésbé alkalma^ is az egyénenkénti guerilla-modoru önvédelemre! — Prindeps és a szép Mirrha, — aki az estén még sokkal ragyogóbb volt — a közönség tomboló tapsai mellett a porondra léptek. Én a kezemet a zsebemben lévő revolveren tartottam. Prindeps tudta, hogy kitűnően kezelem a fegyvert, de azt nem hitte, hogy fenyegetésemet végrehajtom. A döntő pillanat bekövetkezett. A zene elnémult. Mirrha a trapézen csüggve várta Prindeps vakmerő ugrását, aki öt méternyi távolságban egy másik nyújtón himbálódzott és engem egy pillanatra sem tévesztett szem elől ... Én a revolveremet egyenesen az akrobatára irányítottam. A közönség tekintete Prindepsen függött, rám senki se figyelt. Amit előre sejtettem, megtörtént. Prindeps eltévesztette az ugrást és mielőtt Mirrhát elérte volna, kezeivel a levegőben hadonászva, fejjel a porondra bukott. Én eltettem nyugodtan revolveremet . . . boszum ki volt elégítve. Kétségbeesett sikoltások hangzottak a közönség köréből ... az orvosok a porondra siettek, ahonnan Prindepset az öltözőjébe szállították. Azt még láttam, hogy Mirrha kétségbeesetten zokogva kedvese holttestére borult ... í A zenekar azután harsogó indulót játszott és miikor elhallgatott, a két rikitóan kifestett bohóc tovább űzte durva tréfáit, ott, ahol még akkor a szerencsétlen Prindeps piros vére párolgott ... Az élet egy ember haláláért nem szünteti meg körforgását és az emberék könnyelműen átgázolnak a vérnyomokon. Hajnalodott . . . Henry elhallgatott és a társaság rövid idő múlva nyomott hangulatban szétoszlott. A gyáriparosok és a választójogi reform. (Saját tudósítónktól.) A Gyáriparosok Országos Szövetsége vasárnap délelőtt Chorin Ferenc elnöklésével 'közgyűlést tartott, •melynek napirendjére az adóreform és a választójogi javaslat dolgában való állásfoglalás volt kitűzve. Chorin Ferenc megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy miután a kormány az adótörvények végrehajtását egy évre elhalasztotta, ebben a kérdésben nem ikelti a szövetségnek most már állást foglalnia. A választójogi reformnak — a másik kérdésnek, amelyik miatt a közgyűlést egybehívták — a magyar gazdasági élet szempontjából is óriási jelentősége van, a kormány javaslata nem alkalmas ennek a kérdésnek megoldására s nem más bátortalan kísérletnél, mostani formájában nem is teljesíthetné hivatását és sok tekintetben az eddigi állapothoz viszonyítva is visszaesést jelentene. Részletesen kifejti, hogy a javaslat, ha törvénnyé válnék, végkép elmérgesítené a munkaadó ós munkás viszonyát. Gratz Gusztáv dr., a szövetség ügyvezető igazgatója beterjesztette azokat a statisztikai adatokat, melyeket a szövetség időközben a javaslatok megvilágítására beszerzett. 294 vállalkozótól közel ötvenezer huszonnégy éven felül (lévő férfimunkásra érkezett válasz. Az adatokból kitűnik, hogy a 30 éves korhatár folytán a munkásoknak 26 százaléka elesnék szavazati jogától. A 30 éven felül llévő munkások közül a hat elemi osztályt csak 19 százalék végezte el. Tízezer huszonnégy éven fölül lévő munkás közül, aki elvégezte a hat elemi osztályt, ezt csak 4400 tudja igazolni. Hétezer harminc éven fölüli munkás közül pedig, aki ugyancsak elvégezte a hat elemit, csak háromezer tudja ezt igazolni, ,Végső eredményben a beszerzett adatok szerint a 28.410 teljeskoru munkás közül a hat elemi iskola elvégzése címén csak 3000, tehát csak alig tiz százalék kerülne be a választók listájába. Határozati javaslatot terjeszt elő, amely kimondja, hogy a kormány javaslata nem alkalmas a választójogi probléma megoldására, különösen a 30 éves életkornak s az egy helyben töltött hosszú munkaidőnek, mint a szavazati jog előfeltételének fölállítása folytán. Schwartz Gyula védelmébe vette a kormány javaslatát. Nem hiszi, hogy volna munkaadó, alki munkását politikai okokból elküldené. i Wimmer Fülöp (Szeged) beszélt ezután, akinek beszédét annál nagyobb figyelemmel várták, ímert ő volt az egyetlen, alki vidékről felszólalt és — fölhívásra — egyenesen az ország vidéki gyárosai nevében beszélt. Wimmer azt hangoztatta, hogy a választói jogosultság megállapításánál minden korláttól el kell tekinteni. Energikusabb tartalmat szeretne adni a határozati javaslatnak. Ullmann Gyula az építőiparosok nevében foglalkozik a javaslattal s kifejti, hogy ebben a szakmában csak három munkást ismer, aki két évnél tovább dolgozott egy helyen. Nem fél a szociálisták előnyomulásától. , Lukács Jenő azt óhajtaná, vegyék be a határozatba, hogy az ellenzék részvétele nélkül ne tárgyalja a képviselőház a javaslatot. Mondja ki a szövetség azt is, hogy a tömegsztrájkkal szemben semmiféle retorzióval nem fog élni. Szentpály István országgyűlési képviselő a 24 éves korhatár mellett szólal föl. Az ipari munkásságnak jogokban való részesítése a magyarság javára szolgál. Hegedűs Lóránt, Wottitz Qusztáv és Chorin Ferenc felszólalása után a közgyűlés a Qratz Qusztáv által előterjesztett határozati javaslatot elfogadta. ... . .. .1