Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-27 / 48. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN Kiadóhivatal Kárász utca 9. • • • • • egész évre . K 24 — félévre.... K 12 — egész évre . K 28'— félévre.... K14-— ..... Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-— negyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Kiadóhivatali-telefon: 305. Éjjeli-teleion: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. I!. évfolyam 48, szám. Csütörtök; február 27 Szeged, 1913. Roham. Kiszámított lépésekkel, nap-nap után folyik a hajsza Lukács László miniszterelnök és a nemzeti munkapárt ellen. Az akció egy-egy mozzanata külön-külön folyik le, de Összefüggésük olyan nyilvánvaló, hogy tervszerűségük kétségtelen. A terrornak hihetetlen eszközeit próbálják meg, hogy a kormányt és a munkapártot sarokbaszoritsák és megbontsák. Támadásuk célja kettős: kiszoritani a kormányelnököt vezéri székéből, azután megbélyegezni a munkapártot, mint amelynek többsége vesztegetésből származott. Mind a két célzat valótlanságra, rágalomra van épitve. Sajnálni való tehát, hogy a nagy hajsza jelszavai s talán egyik-másik hajsza-rendezőnek egyénisége befolyásolnak és megriasztanak némely különben érdemes politikust is. Ebbe a kategóriába kell sorolnunk gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter föllépését is, amelylyel épen a legnagyobb hajsza közepette az ellenzéki jelszavak értelmében való követeléseket támaszt. A kultuszminiszter e föllépését a nemzeti munkapártban erős kritikával illetik; a miniszter ez egyéni téves fölfogása nem zavarhatja meg a pártot vállalt politikai föladatai megvalósításában. Annyival kevésbé, mert minden gondolkodó ember tisztában van vele, hogy az a terrorizáló hadjárat, amely Lukács László és a kormány ellen irányul: tulaj donkép a nemzeti munkapártot akarja halálosan megsebezni. Hiszen a hatalomra vágyó ellenzéki grófok és őrszem-társaik mit sem nyernének azzal, ha Lukács László és kormánya helyébe más munpárti kormány lépne, — ők az egész munkapártot akarják megsemmisíteni. Ezért intéztek Lukács László ellen oly támadást, melyeknek mérgezett éle voltaképen a munkapárt ellen irányul. Akaratuk ellenére hozzájárultak ahhoz, hogy Lukács László és a munkapárt között még erősebbé, még bensőbbé váljék a kapcsolat Még a néhány kilépés is csak üdvös hatást ért el: az élvek teljes összhangját hozta létre s egy minden izében egységes, hatalmas munkapárt kialakulását tette lehetővé. S miinél rosszabb hiszemü támadások érik e pártot és vezérét: annál kevésbé engedhet erős meggyőződéséből, ragaszkodásából. De nemcsak önmagában nem tudják a munkapártot megbontani: az ország előtt is hasztalan próbálják a többség eredetét bemocskolni a pártkasszakérkések szélesre taposásával. Hisz a munkapárt jelentőségét és hivatását — akárhogy gyalázzák is — ők maguk kénytelenek nap-nap után elismerni. Ma Holló Lajos az, aki — bár kelletlenül s egyáltalán nem elismerés céljából Két nő... Irta: Hans Kaldenberg. I. Azt mondják, 'hogy nagyon beteg vagyok. Mindenki szelíden beszél velem és gyakran könyeket látok szemükben. Minden nap eljön az orvos; ő is jó. Amit kívánok, megkapom. De én nem kivánok sokat, tudom, hogy m.eg fogok halni. És soha sem szerettem. Egész fehér kis szobám van. A függönyök fehérek, az ágyam fehér, a fallakra fehér liliomok vannak festve, kékeszöld, hegyes (levelekkel. Ezek a liliomok mind a kezüket nyújtogatják, táncolnak az ágyam körül, porzódik a hosszú, sárga hajuk, a ruhájuk ezüstfehér selyem s a földig ér. — Mindig hallom, ahogy táncolnak, láb nélkül, csupán a selyem ruhájuk sikló szegélyén. Mindnyájan szüzek, akik meghalnak, mielőtt szerettek volna. És én soha nem szerettem. Az én nagy testvérem férjhez megy. Ö szép és szedid. Fölolvas nekem és megigazítja a párnámat. Gyakran megáll az ablaknál, sokáig ott marad és a nap felé néz. De ő ezt nem tudja. A szeme álmodozó, a fejét mindig lehajtva hordja, mert áldás van fölötte. Szeretem őt, alakjának lágy vonalait, melyekben nincs semmi szögletesség, sem nyugtalanság. Á hangja meleg. Mindénkihez jó, mert boldog. •s —Anyám nem boldog. A fájdalom - barázdákat vésett az arcába. Nem látja minden ember ezeket a barázdákat — lágy, szelíd az arca — de én látom: a nagyok, mélyek, a szájszögleténél húzódnak el, a kicsik a szemei körül, melyeken látszik, hogy sokat sirt. És sok ránc van a homlokán. Ezeket a gondok, a kétkedések és aggodalmak okozták . . . Oh, én ismerem valamennyit! Néha megpróbálom s a fehér, vékony ujjaimmal utána rajzolok. S ő igy szól: „Kis leányom, mit csinálsz? Anyád hibáit le akarod leplezni?" Pedig ezeik a nyomok nem hibák, szeretem azokat és szépeknek találom. A szerelem rajzolta azokat oda. Csak 'én nem fogok szeretni soha. Történeteket odvasnak föl nekem, meséket királyleányokról, akik üvegkoporsóban alszanak, lovagok sietnek a kalandokra s a varázsberekben énekelnek a madarak. Szeretem ezeket a régi gyermekimeséket. Fehér vizi nimfáik zöld, soha sem nyugvó hullámokon ringatnak. Soha sem halnak meg s nem érzik az emberek vágyait és fájdalmait. i Soh sem fogok szeretni. A mesebelli herceg megcsókolja a hercegnőt. rövid bíborköpenyt hord és a tollas fövege alatt aranyos fürtéi hullámzanak. Egy lovag közeledik ragyogó fegyverzetben s egy fehér leányt emel maga elé a nyeregbe. Az ég megnyílik s az angyalok — mégis kénytelen a munkapárt nemzeti alapját, hazafias küldetését koncedálni. Gróf Andrássyval szemben folytatott polémiájában ugyanis indokolni kivánván azt, hogy a munkapárt annak idején mikép semmisíthette meg egyszerre a koaliciót a következőket irja: „Ha nem kap ez a vállalkozás (t. i. a munkapárti vállalkozás) abból a nemzeti erőből is némi segélyt és támogatást, ami a koalíciónak a nemzet lelkes felbuzdulása folytán rendelkezésre állott, a választásoknál elért sikerre a legnagyobb erőfeszités mellett sem tehetett volna szert". — Holló Lajos tehát egyáltalán nem a munkapárt iránti méltánylásból, csupán csak Andrássyval szemben való polémikus érvelés céljából kénytelen kimondani, hogy a legutóbbi választások alkalmával a nemzeti munkapárt „némi" segélyt és támogatást nyert a nemzeti erőből s hogy e nélkül a nemzeti erö nélkül hiába lett volna a munkapárt minden erőlködése. S ha ezt egy szélsőséges ellenzéki párt egyik vezérlő egyénisége sem fojthatja el, képzelhető, mily nagy mértékben érezhették a volt koalíciós urak a legutóbbi választáskor a velük szemben föltámadt nemzeti erőt. Ezt különben nem csak Holló Lajos ismerte el, — régebben Apponyi, Kossuth és mások is ismételten bevallották. De vallomás nélkül is nyilvánvaló, hogy a nemzet tőlük elfordult, — hisz azért fordultak a nemzetközi szociálujjonganak, énekednek a glóriás anya körül, aki fénysugárban tartja kis gyermekét. Az én gyermekem, az én kis gyermekem! Az én szám. melyet sohasem csókoltak meg! Az én keblem, mely soha sem adott életet! Hosszú selyem hajamat senki sem simogatta, keskeny ujjamon nem volt gyürü. Meg kell halnom. És nem szerettem. Soha sem szerettem. Itt mindig meleg van és süt a nap. — Sok virágot hoznak nekem. Jácintokat és sápadt primulákat. Mert a nap nem csókolta őket, halaványak maradtak. S mire a nap jön, már meghaltak, ágyacskáikban alusznak ismét a föld alatt. Egész évben a napról álmodoznak s már kora reggel fölébrednek, mert szenvedélyes volt az álmuk. De sohasem csókolja meg őket a nap. Soha sem szerettem. Soha, sohasem fog engem szeretni senki. Elnézem a kisebbik testvéremet. Egészen kicsi, de gömbölyű és erős, mint a gummiílabda. Arcocskája forró lesz a játék izgalmától, vagy ha sirt, a méregtől. Szemei kristályok, kis ökleit összeszorítja ugy. hogy nehéz kinyitni. Lágy meleg ajkaival megcsókol s érzem meleg lélekzetét, mozgolódó élő testének illatát s ettől fáradt leszek és lehunyom a szememet. Nem szabad sokáig velem maradnia, mert ő hangos,