Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-04 / 28. szám

Szeraesztőség Kárász-utca 9. Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken K i a d ó h i vja t"a 1 Kárász-utca 9 egész évre . K 24-— félévre.... K 12.egész évre . K28-- félévre.... K14-— Nappali-telefon: 305. negyeüévre K 6-— egy hónapra K 2'— negyedévre K T— egyhónapraK 2-40 kiadfónivatali-telefon': 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szátn ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1913. Sl. évfolyam 28. szám. Kedd, február 4, Ha a verebek szétrebbennek,.. Ismét fölvetették a közéleti erkölcs kérdését Szegeden és az eredmény: egy csomó ízléstelenség, tévhit és strucc-igazság — semmi egyéb. A közgyűlés lecátolta a tanácsot, a sajtó megbuktatta a szinügyi bizottságot, a jelenlegi szinházigazgatót elszomoritották és sietve vigasztalgatják megint — mégsem történt semmi, csupán a jogos önvédelem harcában nyertek rikító megvilágítást olyan dolgok, a melyek eddig a város kulturális közbétkéjét nem zavarták. A sok bűnbak közt el fog veszni a bűnös, azt hisszük, ha ez igy megy tovább. Mindenki sebbel távozik abból a felesleges és erőszakolt ütközetből, amely a szinház jövőbeli sorsának ezúttal nem aktuális kérdése körül kerekedett, — a szinház sorsa pedig a hatásköri féltékenykedés és az egyéni érzékenység hullámverései között talán olyan erők döntése elé kerül, akiknek ugyan van joguk, de nagyon kevés értelmi közösségük a színházzal. ; A szinügyi bizottság tegnapi ülése ugy hatott, mint egy kellemetlen járásbirósági tárgyalás, amelyen a vádlott viszszavádol és a sértett védekezni kénytelen, vádaskodtak és védekeztek az urak és tették ezt a tárgyilagosság, a testületi szellem minden jele nélkül, ötletszerűen, egyénekre szakadozva, szinte kétségbeesetten a közvélemény érdeklődésének attól a viharától, amely a törvényhatósági bizottság csütörtöki közgyűlésén forgószélét vert maga körül. Nem volt épületes látvány. Az urak búcsúzkodtak attól a hatalomtól, amelyet a tanács és a törvényhatóság annak idején egyáltalában nem hatalomnak kontemplált és ezenközben igazságtalanok voltak a múlttal és kishitűek a jövővel szemben. Vagy van-e olyan komoly ember a bizottság tagjai között, aki ma is azt hinné még, hogy a bizottság azért veszítette el a közönség bizalmát, t— mert hogy elveszítette, az nem ktéséges — mert vannak tagjai, akiik színészekkel és színésznőkkel barátságot tartanak fön. Van-e olyan jóhiszemű férfiú közöttük, aki a saját meggyőződése előtt is — például — Wimmer Fülöpöt okolja ezért a bizalom fogyatkozásért, mert volt, vagy van egy szinésznő, akihez az ő kizárólagos egyéni megítélésére tartozó kötelékek fűzik, vagy elhiszi a közvéleményről azt, hogy a tizenkéttagu bizottságot egy tag miatt tartja egyszerre megbizhatatlamnak? Alig hisszük. Vitának, védekezésnek jó lehetett ez a pénteki szellemi és erkölcsi autodafén, de tény erősségnek vajmi kevés. Wimmer Fülöpnek kikalodázott inkompatibilitása régibb, mint az egész szinház és Almássykérdés és .máig sem akadt ember, aki a puritán Cátő pózábain fölvetette volna az öszszeférhetetlenség dolgát. Ha Wimmer bűnös az összeférhetetlenség létrejövetelében — és vájjon bünös-e, — bűnös a bizottság annak tűrésében. Ha a közéteti erkölcs védelmében elmegyünk az egyéni gyanúnk mágneseihez is direktívát keresni, akkor nem védekezhetünk olyan tényekkel, amelyek egy kicsikét mireánk is tartoznak. A bizottsági tag urak tegnap hivalkodtak azzal, hogy nem isimerik a színészeket és a színésznőket, — vájjon más bizottságokban megemlékeznek-e öndicsérettel arról, hogy nem ismerik a polgármestert, a tanácsnokokat, a referenseket és a közhatóságok egyéb hatalmasait. Azt hisszük, hogy nem, pedig a színházon kivül is vannak közügyek és azok intézése is függ emberektől, vagy nyerhet befolyásolást kívülről. A közszállitási bizottságban szoktak-e beszélni arról, hogy melyik bizottsági tag isimeri a pályázó vállalkozó unokahugát, vagy keresztanyját, ha már mindenáron a chercher la femme gyönyörűségeit kell hallanunk ebben a kérdésben is? Ismét azt hisszük, hogy nem s ha nem: mit akarnak épen a szinügyi bizottságtól? Külföldön, ahol nem a bürokratikus elfogultság, hanem a szellemi vérrokonság alakítja meg a hasonló szervezeteket, ott épen olyan egyének ülnek a bizottsági helyeken, akik rokonságot tartanak az ügyekkel és Cirkuszban. Irta: André Beury. Tikkasztó hőség uralkodott a kis teremben, ahová a régi, jó barátok, hosszas elválásuk után, kedélyes vacsorára összegyűltek. Amikor már mélyebben néztek a palackok fenekére és a jókedv tetőfokára hágott, bizonyos visszahatás keletkezett és a társaság kimerülten, mámorosan, önkénytelen pihenőt tartott a mulatozásban. Ezt a szünetet arra használták föl, hogy egy-egy szerelmi kalandot beszéltek el mozgalmas életükből. — Emlékeztek-e még Prindepsra, a kitűnő akrobatára, aki néhány év előtt a Splendid-cirkuszban szerencsétlenül járt? — igy kezdte elbeszélését Henry. — Nos hát bevallom, hogy halálát én okoztam és még most is érzem a lelkiismeret furdalásait. Elmondom az esetet ugy, .mint történt. Akkor majdnem minden estémet a cirkuszban töltöttem. Szerettem a bámulatot keltő erömutatványokat, a kecses mülovarnőket, akik lengő ruháikban vakmerő táncokat lejtenek a nyergeletlen lovon és szeretem a buta bohócok Íztelen, durva tréfáit. A Splendid-cirkusz csillaga akikor egy csodaszép akrobatanő voilt, akinek szerelmét sikerült elnyernem. Esténkint, amikor föllépett, én adtam meg az első jelt a tapsra. Büszke voltam sikereire és szerelmére, amellyel látszólag boldogított. Fiatal voltam és hiúságom nem engedte föltámadni lelkemben a gyanút, hogV esetleg meg is csalhatna és igy nem ütköztem azon a benső barátságon sem, amellyel partnere iránt viseltetett. Ez a partner Prindeps volt, a hatalmas ] termetű, széles vállú és örökké mosolygó ajkú, rendkívül ügyes és vakmerő légtornász. Az a produkció, amelyet Prindeps és Mirrha együtt végeztek a lebegő trapézen: volt az előadás legnagyobb vonzóereje. Hiszen emlékezhettek még a feltűnő, rikító plakátra, amelyek Páris minden utcasarkán magukra vonták a járókelők figyelmét. Mirrha fejjel lefelé függött a trapézen és elfogta röptében Prindepset, aki a levegőben még kétszer megfordult, mielőtt célját elérte. Nem csoda, hogy a közös veszedelem közelebb hozta egymáshoz a művészpárt és kifejlődött köztük az a könnyen érthető barátság, amelyen senki sem ütközhetett meg jogosan, mert még én is egészen természetesnek találtam, hogy ' az iélet-hálálra szövetkezett kollégák tegeztek egymást, hiszen az egyiknek ügyetlen', eltévesztett mozdulata okvetlen a másiknak halálát idézné elő. Egy este — szokásom ellenére — korábban jelentem .meg a cirkuszban és azonnal kedvesem öltözőjébe siettem. Miikor az ajtót kinyitottam, ott találtam Mirrhát Prindeps karjaiban, aki szenvedélyesen csókolta ajkát. A tagadás itt mitsem használt volna. a. Még ma sem tudnák beszámolni arról, hogy mi birt rá, hogy hirtellen fölhevülésemet megfékezzem és hallgatással vegyem tudomásul Mirrha hűtlenségét. Talán gyáva voltam vetélytársamat érdeme szerint megfenyíteni. A tény az, hogy hallgattam és nesz nélkül távoztam, ugy, hogy a boldogságban elmerülő pár észre sem vehette jelenlétemet. Mikor az előcsarnokba értem, olyan gyöngeség vett erőt rajtam, hogy lerogytam a legközelebbi padra. Az emberek gyülekeztek a cirkuszba. Magamhoz tértem kábultságomból és nem tudom, hogy miért, de minden ostobaság kacagásra ingerelt . . . őrületes állapotban voltam . . . Végre — mikor magamra maradtam, — erőt vett rajtam a boszu gondolata . . . Mirrha árulása annyira bántotta hiúságomat, hogy szerelmem helyet adott az elkeseredett gyűlöletnek . . . Ma, — a mikor keserű tapasztalatok árán megokosodtam, — látom csak be, milyen ostoba voltam, hogy a cirkuszhölgy szerelmében egv pillanatra is szentül hinni tudtam ... Ö csak a saját fajtáját szerethette, mig én, a megtűrt idegen, mindig gyűlöletes i voltam előtte. Az én világom más, mint az ő világa. Áthidalhatatlan szakadék választott el egymástól. Az ő élete a cirkuszban kezdődött; itt érezte magát otthon, a csillogó jelmezben, a fényes világításban, a közönség tomboló tapsai közt és ez elválasztotta az éu gondolatvilágomtól.