Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-16 / 39. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: Éjjeli-telefon: 305. 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K 24 — félévre.... K 12.negyedévre K 6-- egyhónapraK 2Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre.... K14-— negyedévre K T— egyhónapraK 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. 3zeqed, !Si3. Kiadóhivatal Kárász - utca 9. Kiadóhi vatall-telefon: 305. Kiadó telefonja: 81. II. évfolyam 39. szám. Vasárnap, február 16. A legfőbb érv. á miniszterelnök beszéde, a mellyel a választójogi Bizottság általános vitáját berekesztette, uj akaknaf és ürügyet fog adni az ellenzéknek tárnadái'ökra ós ferdítésekre, azt eleve tudta mindenki. Hisz épen a legutóbbi időben is számtalanszor győződhetett meg arról,hogy a szövetkezett ellenzéknek teljesen mindegy, hogy „mit mond", a lényeges Szempont az, hogy „ki mondja" s e szerint irányítja a maga állásfoglalását. Mondhatna Lukács László vagy á Vezérlete alatt álló párt bármely tagja bármilyen igazságot, ellene foglalnának állást, csak azért, mert ők mondották. Kifejezhetné a lelkük legrejtettebb és titkoltabb gondolatait, meghazudtolnák. Hát nem igy van a választójog kérdésében Is? Nem nyilvánvaló-e, hogy az ellenzék óriási többsége lelke legmélyén irtózik azoktól a jelszavaktól, amelyeket most pártja nyilvánosan képvisel? Nem nyilvánvaló-e, hogy mialatt a kormány javaslatait támadják, valójában rettegnek annak puszta gondolatától, hogy a saját pártjuk jelszavai valóra váljanak? Aki nem tudja ezt a természetes lélektani következtetés szerint, annak a számára vanrtak jelek ís: jelenségek, amelyeket félreérteni nem lehet; amelyek ílyiltan megmutatják; hogy az ellenzéki pártok nagy többségének is mi az igazi hajlandósága. Nem szólunk arról a vádról, melyet Poíónyi emel a kormány választójogi javaslafá ellen s amely szerint az az ipari munkássággal sterilben túlontúl liberális s ez által káros a keresztény lakosságra. Könnyű volná é'zt a ravasz dőreséget kiaknázni s vele agyoncsapni azokat, akik ellenkezőleg azt mondják, hogy a kormány javaslata túlontúl reakciós s valósággal „jogfosztást" jelent az ipari munkássággal szemben. Ebbe a felekezetiesdi játékba nem megyünk bele. Ellenben annál nevezetesebb jelenség az a hatás, amelyet a Kossuth-párti Bethlen István grófnak Erdély veszedelméről szóló fejtegetései az ellenzéken keltettek. A Kossuth-párt e lentős tagja egyenesen károsnak tartja még a kormány javaslatát ís, a szövetkezett ellenzék állítólagos választójoga tehát neki egyenest végzetes szinben kell, hogy mutatkozzék. Ezt a gróf nem is titkolta s habozás, kertelés nélkül a nemzeti védelem szempontját jelölte meg a választójogi reform egyedül döntő szempontjának, nyiltan állást foglalt a doktrinér és jelszavas választójogi politika ellen. Az ellenzék minden pártján néma hallgatás a válasz érre a fölszólalásra. A legtürelmetlenebbek is csöndesekké lettek, akár mert lelkiismeretük megszólalt, Akár mert érzik, hogy minden próbálkozás a Bethlen gróf állásfoglalásával szemben még szakadékot vághat az ellenzéknek amúgy is lazán összetartó soraiban. Már nem hallatszik, hogy a radikális választói jog nemzeti szempontból nem árthat az országnak. Már nem hivalkodnak, hogy ők tudják a módját, amely szerint szélső jogkiterjesztés mellett is egyensúlyban tudják tartani a magyar szupremáciát. A választójogról való közvita, a bizottság tárgyalása, Bethlen gróf s a többi erdélyi politikus , szava lejebb szorította az elbizakodottságukat. És még valami: az ország szava. Az ellenzéki urak, akik párttaktika, pártboszu kedvéért olyan sikeresen tudták egy ideig elaltatni magyar lelkiismeretüket, megdöbbenéssel látják, hogy az ő lelkiismeretük helyett megszólal az ország, még pedig a radikálizmus mindennemű túlzásai ellen. Eddigelé csak a fővárosi közélet hangját hallották: a túlzások lármáját, a terror fenyegetéseit s ugy vélték, a sikernek, a gyűlölség és boszu kielégítésének kecsegtető utja kínálkozik, ha ez által az áramlat által ragadtatják magukat, megkísérlik ennek a hátára ülni. S a nagy radikális barátkozás közepette, a főváros más arányszámu népkeverékének megnyilatkozásai mellett, ahol a főváros nemzetközibb és ipari jellege folytán a radikálizmusnák több talaja van, mint másutt: ebben a fővárosi légkörben megfeledkeztek Gőg. Tragédia öt kis jelenetben. Irta: Balázs Béla, 1. Szegény legénylakásábah iil Báttfalvy Gábor. Kopognak és a szabadra egy rendkívül elegáns hölgy suhog be. Gábor (felugrik): Bella! Mi jut eszébe? Ho&y tehet ilyet?!... Bella: Jó estét, Gábor. Haragszik, hogy eljöttem? Gábor: Dő ha meglátják! Bella: Nem látott senki. És bánom is én! Ha sorfalat áll az egész világ, azt se bánóm! Gábor: De... Bella... Bella: Erre persze nem számított. Gábor (férfias, kemény arca még merevebb lesz és szája szélén dacos domb duzzad) : Nem szoktam számítani, kedves Bella. Semmire és senkire. Eddig se tettem, ezután se fogok. , . Bella: Ne! Kérem, ne vessen gáncsot rettenetes érzékenységével minden egyes szavamnak, mikor az életünkről akarok beszélni. Ne kritizálja tempóim szabályosságát, mikor fuldokolva partra akarok uszm. Gábor, könyörgöm, beszéljünk végre egyszer arról, amit tudni akarunk ... Gábor (fel és .alá járkál): Kérem . . . Foglaljon helyet, Bella. Miről akar beszélni? Bella: Miért kerül engem? Miért nem jön többé hozzánk? Gábor (kurtán): Mert nincsen értelme. Bella: Gábor! Maga azt mondja nekem ... hogy szeret. Gábor. Éppen azért. Csak kínozzuk egymást és .magunkat Céltalanul. És nincs jogom hozzá, hogy fogva tartsam. Én kezdő mérnők vagyok egy iparvállalatnál, 4000 korona fizetéssel, maga pedig egy milliomos bankigazgató lánya. Én nem vehetem el feleségül, mert nem tudom eltartani. Bella: Gábor, az istenért, ne legyen naiv. Csak nem gondolja, hogy eltartatnám magam, még ha volna is elég pénze?! Gábor: A világért se tenné. De én rólam feltételezi', hogy kitartatnám magamat. Bella• Könyörüljön! Hagyja, hogy elmondjak mindent, amit gondolok, végig. Alig merek beszélni, mert nem tudom, melyik szavammal bántom meg. Nézze: ha én holmi szegény tanítónő vagy gépkisasszony volnék, már elvett volna feleségül vagy a szeretője volnék, mindegy, a magáé volnék, boldog volnék. Hiszen szeret! (Ugy-e nem haragszik, hogy mondom.) Két év ota ismerjük egymást. Soha, soha még -csak különböző véleményünk sem volt. Olyan félelmesen, szentül összetartozunk, mintha egy gyökéren nőttünk volna. És maga most elhagy, elkerül engem, csak azért, mert az apámnak sok pénze van. Hát szabad, szabad enek lennie? Nem bün ez, nem gyilkosság? Hagyjon! Kérem, hagyjon vegigbeszélni. Maga nem tudja elviselni, hogy az apám pénzén jobb módban éljen, mint eddig. Én pedig, ugy-e, nem fogadhatom el, hogy a sajátmagának is alig elég jövedelmét velem megossza. Ez különben is kivihetetlen. Anynyi apanaget akartam csak kérni, amennyi fizetése magának van. De azt sem türi, hogy nélkülözzem életem megszokott kényelmét. Még azt is megtiltotta, 'hogy az apám jobb állásba protegálja. Hát mit tegyünk? Itt nincs megoldás! Hiszen értem imagát. Istenem, édes istenem, hiszen ezért, éppen ezért szeretem ugy. És ez mégis lehetetlen. Gábor, ez lehetetlen és ennek nem szabad megtörténnie. Nem lehet, nem szabad, hogy tönkretegyük mindkettőnk életét a gyalázatos pénz miatt! Nem engedem! Nem engedem!... Ne haragudjon, hogy sirok. Bocsásson meg... Gábor (a leányhoz lép és lecsuklott fejét simogatja. Nehezen, akadozva beszél): Bella ... Hiába ... Nincs megoldás ... Mert nem a pénz teszi... Ha ugyanegy világban élnénk, egy uton járnánk és maga valami nagy kincset találna: elfogadnám a felét. Magától elfogadnám. De ezzel a pénzzel én most átlépnék az apja környezetébe és ott lenéznének engem. Engem, Battfalvy Gábort! Lehetetlen volna a helyzetem. És még ha én kibírnám is ... talán. Maga Bella, nem birná! Szégyelné ... aztán szégyelne engem ... aztán nem tudna szeretni... Nem! Inkább minden gyötrelmet magának és nekem! Bella (megragadja Gábor kezét): Gá-