Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-13 / 36. szám

Szeged, 1913. II. évfolyam 36. szám. Csütörtök, február 13. Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-teleíou: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24-— félévre.... K12.— negyedévre K 6*— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K28-— félévre.... K14*— negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász - utca 9. Kiadóhivatali-telefon: 305. Kiadó telefonja: 81. Berzeviczy beszéde. Közéletünk egyik oszlopos alakja hosszú, hallgatag visszavonultság után újra megjelent a nyilt szintéren., választókerületében, polgártársai közt, hogy politikai beszédet tartson a helyzetről és annak válságos előzményeiről. Berzeviczy Albert szólamlott meg igy, tavaly ilyenkor még a képviselőház nagytekintélyű elnöke, ki e méltóságáról az obstrukció viharai közepett, azok konvencionális leszerelésének bebizonyult lehetetlensége következtében mondott le s azóta — egy beszéd kivételével, amelyben a parallel ülések jogossága mellett foglalt állást — a háttérből figyelte az eseményeik folyását. Most azonban, hogy a parlament korszakos törvényalkotás előestéjéhez érkezett: Berzeviczy Albert, elvonultságából kilépve, nem habozott megragadni az első alkalmat, melyet a főváros második kerületében választói nyújtottak neki, hogy nyilatkozzék mindazok felől, amikről a megszólamlást a közérdek szempontjából helyesnek és kívánatosnak érezte. A keret, melyet e politikai beszédhez igénybe vett s a külső forma, amit hozzá választott, kevésbé szolennis, inkább in>tim jellegű. Nem formális gyűlés volt az, ahol megjelent, hanem egy barátságos lakoma. Ott áll föl Berzeviczy Albert a fehér asztalnál és nyilatkozattevésének politikai tószt alakját adta. De e pohárköszöntő súlyos tartalmánál, mély reflexióinak és tanulságos következtetéseinek erejénél fogva messze elhallatszik, az egész ország figyelmét magára vonva és reszonnálni fog politikai közéletünkben. Kétségtelen, hogy e beszéd elé élénk várakozásokkal nézett a magyar közvélemény. Az ellenzék azt sem titkolta előzőleg, hogy a várakozásokon felül reményeket, sőt követeléseket is fűzött vala hozzá. Berzeviczy Albert szemükbe mondotta, hogy ők állták útját amaz elnöki intencióknak, melyek pártközi megértésre törekedtek s engedmények módozatait, a kompromisszum lehetőségét keresték, ők a felelősek is a juniusi következményekért, amelyek megelőzésére Berzeviczy hasztalan törekedett figyelmeztető, kérlelő, óvó szavaival: siket fülekre s elvakult szenvedelmekre talált. Azt is nyiltan kijelentette ma a Ház lemondott elnöke, hogy utódával a juniusi retorziók dolgában teljesen egyetért, mert azok elkerülhetetlenek voltak már akkor s a végszükség jogához kellett folyamodnia, midőn minden tételes jog imperfektté vált az ellenzék záró pecsétje s tettleges ellentállása miatt. Bírálatát Berzeviczy Albert azzal a megállapitással zárja, hogy ez a gyászos ellenzéki politika lehetetlen helyzetbe jutott immár s a parlamenti krizis dolgában a játszmát vitathatlanul elvesztette. A beszéd második része a jelenlegi helyzet megvilágítására törekszik s a jövő felé vet egy-egy kérdő, kutató avagy óhajtó pillantást. Az államférfi s az igaz hazafi szemével, tapasztalataival, reményeivel alkotja meg egészen egyéni véleményét. Meleg, bensőséges szavakban fejezi ki megi'lletődését, fájdalmát a kiélezett s végszerütlenné vált pártközi ellentétek fölött. Élénk óhajtó módban nyilatkozik arról is, hogy vajha mindkét részről minden elkerültetnék, ami a szakadékot még nagyobbá tehetné. De itt is rámutat arra, hogy az ellenzék magatartása az, mely a helyzetet naponkint uj bonyodalmak felidézésével súlyosbítja. Ilyen volt az a kampány, melyet az adóügyben oly botorul és igazságtalanul megindítottak, szövetségben az adóreform ellen azokkal, kik e reformot első szerkezetében megalkották. A választójogi problémáról Berzeviczy Albert szintén határozott kijelentéseket tett. A törvényjavaslat általán megfelel lelkiismereti meggyőződésének, de óhajtaná, hogy ily nagyszabású parlamenti reform az összes pártök kompromisszumának müve legyen, mert csak igy vár tőle országos megnyugvást. Ha azonban ez a jogosult óhajtás a pium desideriumok ködíátyola mögött fullad el s nincs remény j.u.3 megoldásra, mint a melyet a kormány kötelessége és felelőssége tudatában vállalt: ez esetre is kimondja BerA bomba. Irta : Edmond Harancourt. — Nem, ti írem ismertek engem, nem ismernek, senki sem ismer! Mit tudtok rólam? Hogy a nevem Eurigne Jarguina; hogy valamikor rendőrségi hivatalnok valtam, detektív, ki szenvedéllyel és 'ügyességgel gyakorolta a mesterségét. Azután, egyszerre — ennek négy éve most: az újságokban olvastatok rólam, amit az én „esetemnek" mondanak: A rendőrforradalmár. — Detektív — anarkista összeesküvők körében. Becsuktak, bizonyíték hijján szabadon, bocsátottak, de elcsaptak a szolgálatból. — És most — most itt ülök a vádlottak paciján — és várom, hogy kimondják reám az ítéletet — gyilkosságért ! Bonyolódott, érthetetlen ez az én esetem — ugy amint ti látjátok — amint mindenki látja, aki hajdan ismert, aki tudta, müy gyűlölettel és megvetéssel beszéltem a forradalmárok rendbontó törekvéseiről és mily szelidlelkü, derék és jó embernek bizonyultam magánéletemben. Figyeljetek hát, megoldom a talányt, elmondok mindent, a hogyan valósággal lefolyt, a belső mély indokokkal való összefüggésben. Emlékezték-e az iszonyú barcelonai napra: amikor az ünnepélyes díszmenet alkalmával anarchista kezéből 'bomba repült a király kocsija elé? Azt is megállapították akkor, hogy ez a bomba megölt harmincnégy embert Igen. Harmincnégy embernek a testét. De hánynak a lelkét? Hány apának, anyának, gyermeknek, hitvestársnak a boldogságát, élete üdvét? Erről imitsem szóltak a statisztikai adatok. Nos, azt a 34-es számot én mindenesetre kikor.r igái hatom 35-re. Mert az én lelkem életét, az én előbbi én-emet is megölt akkor az az őrjöngő gyilkos . . . Nem tudja azt senki, hogy ama 34 irtóztatóan csonkatott hulla között volt a két lény, kit én egyedül szerettem a földön ... Az én drága szép, imádott Barbarám, ki csak azért nem lett a feleségem, mert dölyfös szülei nem adták beleegyezésüket és ő, vélük szakítva, követett engem: a homályba, a magányba, titkos -boldogságba . . . igen, senki sem tudott a boldogságomról, rejtegettem, mert az efféle regényeket reteszemmel .nézik a rendőrségnél. Nos ö, Barbara és kis leányunk, édes kis Inezünk: ők ott álltak . . . szegény kicsike látni akarta a díszes kocsikat, a ragyogó urakat és hölgyeket és én magam választottam számukra jó helyet, a legjobbat, első sorban. Messziről néztem őket, gyönyörködtem bennük, simogattam a tekintetemmel. A kicsike kezeivel .tapsolt és anyuskája mosolygott: világoskék, tollas lkalapot viselt Barbarám, erről ismertem rá később; és egyszerre jöttek a lovak és leányunk szinte táncolt örömében, az anyja lehajolt hozzá, hogy megnyugtassa: igy láttam utoljára a szeretteimet. Dörej — felhő — és vége volt mindennek. Mindjárt megértettem. Szaladtam. És amidőn megpillantottam a füstben, a porban, a csonkított testek közepette, a piros vérben: az én világoskék tollamat: és amikor ott láttam őket a földön fetrengve — őt és őt, egymás mell lett: ugy éreztem, mintha egy másik bomiba pattanna széjjel én bennem, összerombölva, összezúzva mindent: és halott lettem én is egész életemre. őrjöngtem. .Rájuk vetettem magam és ordítottam. Az általános zürvarban nem vetettek ügyet reám. De egyszerre csak megütötte a fülemet a mellettem elhaladó rendőrkapitány parancsoló hangja: Előre: A házak köré! A kapuk elé! És e szavak eszméletre téritettek: mert a kötelességemre emlékeztettek. Nem hivatalbeli kötelességemre, képzelhetitek, mi? Nem! Arra a kötelességemre, hogy megboszuljam halottaimat, hogy megtaláljam a gazembert, aki meggyilkolta őket, hogy elhozzam nekik, csupán' nekik, megtorló kezemtől elejtett véres holttestét. A szeretet és boszuállás kötelessége, ejh! És ekkor . . . Nos és most köll figyelmesen hallgatnotok reám, ha meg akartok érteni mindent. Vannak az életben nagy pillanatok és e pillanatokban ismerjük meg az embereket: vannak, akiket a rázkódtatás összezúz, elpusztít; és vannak akik, ellenkezőleg, hirtelen ugy érzik, hogy a végső