Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-02 / 27. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. • 4aaa Nappali-telefon: 395. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24-— féiévre.... K 12.— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 - félévre.... K 14'negyedévre K T— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. K i a d ó h 1 vja tja_l Kárész-atca 9 Kiadónivatali-telefon.': 305. Kiadó telefonja: 81. Szeaed, 19(3. II. évfolyam 27. szám. Vasárnap, február 2. Uj háború. A Balkán nagy háborúja mult decemberben nyugvóponthoz ért. 'A hadviselő felek mindkét részről belefáradtaik a borzalmas küzdelembe s az operációk eredményei alapján hosszabb fegyverszünetre léptek. Megindulhatott igy a béketárgyalás is s egész Európa a legjobb kilátások közt nézhetett annak befejezése, gyümölcse elé. Két akció egyengette a békesség útjait: a közvetlenül érdeklett államoké s a világpolitika szempontjából őrködő nagyhatalmaké. A diplomácia nagy és nehéz munkát végzett, komoly föladatának magaslatán. Sikerült neki a bonyodalmas nemzetközi kérdéseket akként szétbontani és egyszerűsíteni, hogy egyfelől megszilárdíthatta ekkép a nagyhatalmak szolidaritását, másfelől befolyásával részint kiegyenlitőleg tudott hatni a harcos államok ellentéteire. Tiz napja ezek már oly közel jutottak egymáshoz a megértésben, hogy differencia alig maradt fönn közöttük. A győztes balkáni országok ildomosán mérsékelték követelményeiket s a török meghatalmazottak is elmentek a lojalitásban az engedékenység szélső határáig. Már-már a legvalószínűbb volt, hogy a megegyezés perfektuálva lesz. Csupán egy hiányzott: Törökország részéről a ratifikáció. Egy kis optimizmussal erre is lehetett akkor számítani. Az egyezményhez hozzájárult nemcsak az ottomán kormány, hanem az összehívott diván, a birodalmi tanács is. Ekkor jött közbe váratlanul az a viharos fordulat Konstantinápolyban, mely az egész kérdést újból élére állította és ettől a békeinstrumentum is fölborult. Az „ifju-török" áramlat bocsátotta dagadó hullámait az események szinterére. Pár mozgalmas óra elég volt, hogy a portán a kormányaztot más erők ragadják ki az eddigi kezekből s a padisah palotájában ez a személy és rendszerváltozás törvényes megerősítést kapjon. A hatalom az „ifju-török" irányzatú államférfiakhoz került, kik a békeegyezményt elutasitották s ennek pontozatai helyébe ellenjavaslatokat terjesztették ugy a Balkánállamok, mint az európai nagyhatalmak elé. E lépés lényege az, hogy az uj-török rezsim elvi kérdést csinált Drinápolynak s az égei.-szigetek egy részének ottóimán főhatalom alatt megmaradásából. Maga a fordulat a béketörekvések útjába uj torlaszokat emelt, a mi a felekre oly lehangolólag hatott, hogy be is szüntették legott a további tárgyalásokat a londoni konferencián. Emiatt most közelálló valószínűség, hogy a fegyvereknek kell ismét átvenniük a (szót a diplomáciától. Ebbe a vágásba állítja a kérdést a bolgár fővezénylet tegnapi lépése, melylyel a fegyverszünetet fölmondja s a szerződéses kikötéshez képest az ellenségeskedések folytatását a fölmondástóll számítandó negyed napra: tehát jövő hétfőre bejelenti a török főhadiszállásnak. Ha tehát addig nem lehet más utón a katasztrófát föltartóztatni, a háború második része, a téli hadjárat, ujabb borzalmakkal megindul csákhamar. A nagyhatalmak föladata e szomorú fordulat után elsősorban bizonnyal az lesz, ami az első őszi hadjárat kezdetén volt, hogy a háború a Balkánra szoritkozólag lokalizáltassék s messzebb terjedő méreteket ne ölthessen. Európa jóléte s nyugalma érdekében nemcsak óhajtjuk, hanem bizvást remélhetni véljük is, hogy ez a törekvés ismét teljes sikerrel kecsegtet. Sok garanciát látunk erre nézve abban, hogy a nagyhatalmak szilárdul ragaszkodnak a világbéke mostani egyensúlyának fenmaradásához s egyikük sem akarja a háborút, egyikük sem kiván az európai szolidaritás köréből kilépni, vagy tőle távolodni, rettenetes felelősséggel az akkor beállandő következményelkért. E részben tehát nyugodtan nézhet a jövőbe a közvélemény. De nem adunk föl minden reményt arra nézve sem, hogy a hétfői terminus lejártáig történhetnek eredményes kisérAz idegen gyermek. Irta: Biró Lajos Az asszony (mosolyogva): Nagyon komoly dologról? A férj: Igen. Ne mosolyogj. Egy nagyon, nagyon komoly dologról. Az asszony: Hát tessék. Beszéljünk arról a nagyon, nagyon komoly dologról. A férj: Még mindig mosolyogsz. Még mindig nem veszed elég komolyan. Az asszony: De szivem, hát mit akarsz tőlem? Előre is beleegyezem mindenbe, amit kívánsz. A férj: Ne mondd ezt ki olyan könnyedén. N.em tudod, mit kívánok. Az asszony: De igen. Minden gondolatodat ismerem. Takarékoskodjunk? A kicsi számára? Jó. Én már hozzá is fogtam. (Nevet.) Minden gondolatodat ismerem. Minden. lépésedet ismerem másfél év óta. Miért ijesztgetsz? Ugy-e, ezt akarod? A férj: Neim. Az asszony (legyint): Akkor valami hasonló dolog lesz. A férj: Hasonló!... Nem, nem hasonló. Egészen más... (Megakad.) Igaz... hogy te szinte minden gondolatomat ismered másfél év óta. Szinte minden lépésemet tudod. De nem tudod, milyen volt az életem, mielőtt a feleségem, mielőtt a menyasszonyom lettél. Az asszony: Elmondtad nékem, A férj: Nem mondtam él mindent. Az asszony: Nem? A férfi: Nem. Az asszony (megdöbbenve): Hát akkor.. mondd el... amit akarsz. A férj (mély lélegzetet vesz): Elmondom. Szeretem, hogy komolyan hallgatod végre. Amit elmondok, amit kérek tőled, az nekem nagyon fonitos, az nekem végtelenül fontos. Félek elmondani. Az asszony (elsápad): Mondd el. A férj: Az egész életünk nyugalma, az együttélésünk boldogsága függ tőle, hogy megbocsátasz-e, hogy megértesz-, hogy tovább is igy leszünk-e, mint eddig, hogy minden érzésünk és minden gondolatunk közös marad-e? Az asszony (szorongva): Mondd el. A férj: Én nagy hibát követtem el: el kellett volna mondanom neked ezt már akkor, amikor a menyasszonyom lettél. Mielőct a menyasszonyom lettél. De akkor azt monctam magamban, hogy ha asszony leszel, jobban megérted, majd azt gondoltam, hogy ha a feleségem leszel és látóid, hogy én is mindig igyekszem jó, mindenkivel elnéző, mindenkinek megbocsátó lenni, akkor te is türelmes leszel... Az asszony: Ne kinozz. Mondd meg már... A férj: Amikor már régen szerettelek és amikor már tudtam, hogy szeretsz, még mindig haboztam, hogy megkérjem-e a kezedet .,. Az asszony: Igen. A férj: Igaz, hogy te bátorítottál? Az usszony: Igaz. A férj: Igaz, hogy mikor a menyasszonyom lettél, üzt mondtad, hogy nem tudsz okot a világon, amely téged visszotarthatna attól, hogy a feleségem légy? Az asszony: Igaz. A férj: Volt egy ok, ami miatt félteni, visszautasitanál. Ami miatt hónapokig haboztam, .megkérjelek-e. Az asszony: Mi volt az? A férj (ingadozik, küzd magával, összeszedi az erejét): Nekem... évekkel ezelőtt... hét évvel ezelőtt... huszonkét éves koromban ... amikor te még kislány voltál... volt egy ... dolgom volt egy nővel. Az asszony (vállat von): Ez az egész? A férj (türelmetlenül): Nem, nem ez az egész. Hogy gondolhatod!... Annak a nőnek gyereke született... Vele többé nem volt dolgom ... nem is láttam azóta... de a gyerek az enyém volt... én vettem át... én neveltettem... Az asszony: És a gyerek... él? A férj: Él. Erős, egészséges gyerek. Most hat éves. Az asszony (sirva fakad). A férj: Miért sirsz? Ne sir], kérlek. Nem értem, miért sirsz. Azt tudtad, abba belenyugodtál, azt természetesnek találtad, hogy a házasságunk előtt én is csak ugy éltem, mint minden más férfi. Most megtudtad, hogy én — nem tudok rá más szót — er