Délmagyarország, 1913. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-11 / 34. szám

1913. február 3. DELMACiYARORSZAQ 11 SIMON TÁBLABÍRÓ LEÁNYA A SimON-PETROVICS-ÜGY FINÁLÉJA! (Saját tudósiíónktló.) A Simon—Petrovics-ügy, Simon Ákos dr. szegedi táblabíró és Petrovics Mihály battonyai főszolgabíró országos nevezetességre vergődött incidense péntekien váratlan fejezethez érkezett. Simon Margit, a táblabíró tizenöt éves leánya szüleinek a tudta nélkül Battonyára utazott és a községháza előtt inzultálta a szolgabírót. Bottal többször végigvágott rajta, leköpte és becsmérlő kifejezésekkel illette. Az inzultusnak a Kúria ítélete a közvetlen előzménye. A táblabiró, négy évvel ezelőtt, amikor még a battonyai járásbíróság vezetője volt, a kaszinóban összeszólalkozott a főszolgabíróval a község rossz világítása miatt. Petrovics erre azzal felelt, hogy „Söpörjön az ur a maga háza előtt, van ott is söpörni valója!" Ebből keletkezett a becsületsértési per, amely évekig foglalkoztatta a közvéleményt. A szegedi törvényszék több napig tartó izgalmas tárgyalás után fölmentette a főszolgabírót, az Ítélőtábla bűnösnek találta és kétszáz korona pénzbüntetésre ítélte, a Kúria föloldotta az Ítéletet és ujabb tárgyalásra utasította a táblát, a mely újból kétszáz koronára ítélte Petrovicsot. A védő semimiségi panaszára a Kúria szerdán megsemmisítette a tábla marasztaló ítéletét 'és fölmentette a főszolgabírót. , A táblabiró leánya, hogy elégtételt szerezzen az izgalmaktól megviselt családnak, inzultálta a főszolgabirót. (Az inzultus előzményei.) A Kúria ítéletét a csütörtöki lapok közölték. Simon táblabiró odahaza kivágta az újságokból az ügyével foglalkozó cilkket, nehogy a gyermekei is értesüljenek az esetről. Meg akarta őket (kímélni az izgalomtól. Csütörtökön délután aztán sürgöny érkezett Budapestről. A táviratot a táblabiró tizenöt éves Margit leánya vette át és azt 'kíváncsiságból fölbontotta az előszobában. A táviratban a következőket olvasta a 'leány: - Petrovicsot fölmentették,. Bővebbet levélben, Béla, A táviratban Sírnom Ákos budapesti ügyvédjelölt flá küldte. A leány gyorsan visszaragasztotta a táviratot és átadta az atyjának. Forrt benne az elkeseredés és azon töprengett, miképen bőszülj,a meg a család becsületén esett sérelmeket. Elhatározását, hogy Battonyára utazik és ott inzultálja a főszolgabirót nem közölte senkivel. Csütörtökön délután meglátogatta Simon Margit a velük egyházban lakó Hollós József dr.-nét, akitől fátyolt és öt koronát kért kölcsön. .... — Valami bolondságot akar csinálni, Mancika, én mem adok — mondotta Hollós dr.-né. • — Dehogy! — válaszolta a leány. — Az öt korona azért kell, mert meglepetésben akarom részesíteni a mamuskát, a fátyol pedig azért, mert holnap korán reggel gyónni megyek a zárdába. Olyankor még nagyon hűvös van és azt sem akarom, hogy lássanak, jó lesz a fátyol. Hollós József dr.-né teljesítette a leány kérését. A szüleinek bejelentette, hogy pénteken korán reggel meggyón és ezért már négy órakor fölkelt. Éjszaka az ebédlőben aludt, hogy a korai fölkelésével ne zavarja meg a család nyugalmát. Ébresztő órát tett i: , •' 1 " ' az asztalra és sonkát is kenyeret is kikészített. Reggel félőt órakor indult el hazulról a szobaleány kíséretében. Amikor a zárda kapujához értek, odaszólt a cselédnek: — Ne várja meg, amig a csöngetésre majd kinyitják a kaput. Mond) a meg a mamuskának, hogy talán itt ebédelek az apácáknál és akikor délután négy óra tájban megyek haza. A szobaleány ezzel eltávozott. Simon Margit pedig, ahelyett, hogy becsöngetett volna a kapun, a Szeged-állomásra szaladt, hogy az öt óra negyvenkét perckor induló vonattal elutazhassék Battonyára, Nádpálcát vitt magával hazulról, amit elrejtett a téli kabátja ujja alá. (A Simcm leány Battonyán.) Délelőtt féltíz óra volt, amikor Battonyára érkezett. Az állomásról egyenesen a temetőbe ment, ahol virágot tett. az édes anyja sirjára és imádkozott, hogy a terve sikerüljön. (Kilenc hónapos volt, mikor meghalt 'és édes anyja.) Onnan visszatért a községbe. Fáradtan és elcsigázottan csatangolt az utcákon, leste a főszolgabirót. A nádpálcát elővette és lóbázta ,a levegőben. Meglehetős föltűnést keltett a lefátyolozott, bottal hadonászó leány. Féltizenkét ór,a tájban észrevette, hogy Petrovics, a főszolgabírói hivatal felől a községháza irányába tart. Elébe sietett és a községháza 'előtt szembetalálkozott vele. Pálcájával többször egymásután rávágott a főszolgabíróra, a következő szavak kíséretében: — Nesze, te bitang, becsületrabló vadrác! Petrovics a meglepetéstől szóhoz sem jutott, még csak védekezni sem igyekezett. A leány az inzultus után otthagyta, visszafelé indult A főszolgabíró utána. A leány, amikor látta, hogy Petrovics követi, megállt és bevárta. — Nem is tudom, hogy kicsoda ez a leány! — mondta a főszolgabíró, néhány paraszt a jelenet szemtanul felé fordulva. — Nem, tudod, te bitang! — kiáltotta, a leány. — Én vagyok a Simon Manci! A te Mancikád! És újból rávágott a főszolgabíróra és az arcába köpött, Petrovics pedig visszafordult a hivatallába. A kínos utcai botránynak alig volt három-négy szemtanúja, azok pedig nem is tulajdon,itottaik jelentőséget az esetnek. Az inzultus csak néhány pillanatig tartott. (A botrány után.) Simon Margit az eset után fölkereste Vukadmovity István szerb tanítót. A tanító családja jó ismerőse a táblabírónak, az egyik fia hét évig Szegeden járt a gimnáziumba és Simonéknál lakott. Lihegett az izgalomtól, reszketett, beszélni is alig tudott, A tanító és a felesége faggatták, amire a leány elbeszélte, hogy inzultálta a főszolgabirót. A tanító marasztalta, ebéddel kínálta, — Nem maradhatok itt — mondta izgatottan — a fél egykor induló vonattal hazautazom. És egy leánnyal a következő táviratot adatta föl a szüleinek: - Ne aggódjatok. Délután érkezem, Manci. A tanító családjától hamarosan elbúcsúzott ,és .gyors lépésekkel indult az állomásra. Útközben betért Gyorgyevics Iván, a járásbíróság hivatalszolgájának a házába. Gyorgyevics régi jó ismerőse, a leányával együtt járt Batitonyán iskolába. Csak a hivatalszolga féleségét találta odahaza. Rongyot kért, amivel letörölhette a sáros cipőjét. Az aszszony nagyon meglepődött a leányon, aki azzal elégítette ki az érdeklődését, hogy virágot vitt az édes anyja sirjára. Alig tartózkodott a házban néhány percig, sietett az állomásra. Amikor Gyorgyevics hazaérkezett, a felesége elmondta neki, hogy ott járt a Simon Manci. A hivatalszolga, aki nagyon különösnek találta az esetet, utána szaladt az állomásra. Még ott találta a leányt, aki néhány perccel lekéste a vonatot. Simon Margit közölte Gyorgyeviccsal, hogy miért járt Battonyán. A hivatalszolga arra kérte az elcsigázott, éhes, (az izgalomtól meggyötört leányt, hogy férjen vissza vele a községbe, maradjon nála, hogy kipihenhesse magát. A leány azonban nem hajlott a meghívásra, künn maradt az állomáson, ahol bevárta a három óra tizenhárom perckor induló vonatot, (Simon Margit az inzultusról.) A Délmagyarország munkatársa az inzultusról beszólt Simon Margittal. A gyönge testalkatú, középtermetű, közvetlen és eleven beszédű leány a következőkben beszélte el az inzultus történetét: — Csütörtökön föltűnő idegességet ós leIbangoltságot tapasztaltam ,az édes atyámon és a mostoha anyáimon. Kutattam ennek az okát, de, hiába, rejtély maradt előttem az eset. Délután sürgöny érkezett és éreztem, bogy a táviratnak valami összefüggésben kell Ilennie a szüleim Miangoltságóval. Fölbontottam hát a táviratot, amely világosságot derített a rejtélyre: a Kúria fölmentette a főszolgabirót. Nem sokat teketóriáztam: elégtételt kell vennem a családunk becsületéért. És ez a gondolat olyan intenziven élt bennem, hogy senki el nem téríthetett volna a szándékomtól. Fokozta még ,az elkeseredésemet, hogy a zárdában is folyton nyaggattak a leányok, hogy mi van az édes atyám perével, ezt meg azt olvasták az újságban. — Uollós József dr. feleségétől, aki igen kedves ismerősünk, kértem kölcsön öt koronát és egy fátyolt a tervem végrehajtásához. Uollós néni eleinte szabadkozott, hogy talán valami bolondságot akarok csinálni, die megnyugtattam és erre teljesítet,te a kérésemet. — Pénteken reggel négy órakor fölkeltem, a szüleimnek azt mondtam, bogy gyónni megyék a zárdába. Az ebédlőben aludtam, néhogy megzavarjam a nyugalmukat. Reggel a szobaleány elkísért a zárdáig, ott visszaküld tem, azzal; hogy ne várja meg, amig én becsöngetek. Az édes atyámnak azt üzentem, hogy talán az apácáknál ebédelek és akkor csak délutánra várjanak haza. — A zárda kapuján be sem csöngettem, hanem az állomásra siettem és a reggeli vonattal elutaztam Battonyára. Ahogy mégérkeztem, első utam .a temetőbe vezetett, ahol virágot hintettem az édes anyám sirjára és imádkoztam, hogy iá tervem sikerüljön. — A temetőből a községháza elé mentém és az utcán le-föl sétálva, várakoztam Petrovicsra A szomszédos utcában van ,a hivatala, tudtam, hogy a községháza előtt találkoznom kell vele. Majd egy óráig várakoztam, amig végre elébe kerültem. Rávágtam