Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-11 / 8. szám

Szeraesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12.— negyedévre K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28'— félévre.... K14 — negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó hivatal Kárász-utca 9 • •••A Kiadóhlvatali-tel efon': 305. Kiadó (telefonja: 81. Szeged, 1913. II. évfolyam 8. szám. Szombat, január \l Vádak és párhuzamok. Tegnap megszólalt Andrássy Gyula gróf is. Vezércikk keretében mondta el a véleményét a kormány választójogi javaslatáról, amelyet a maga 1908-iki javaslatával állit párhuzamba. Andrássy gróf saját plurális javaslatát liberálisabbnak és demokratikusabbnaik tartja, mint Lukács László törvénytervezetét. Ez aligha meglepetés. Annál meglepőbbek az érvek, melyekkel ezt az álláspontját, amelynek igazolására elég lett volna a szerzői hiúságra hivatkoznia, megokolni igyekszik. Abból az állításból indul ki, hogy az ő pluralitása a nagymérvű jogkiterjesztés értékét nem szüntette volna meg. És ennek igazolására azt hozza föl, hogy az ő javaslata szerint a választóknak 43 százaléka, a szavazatoknak pedig 36.3 százaléka volt a munkásosztályé, holott jelenleg csak 17 százalékot érnek el. És emellett Andrássy a maga számításait biztosabbaknak mondja, mint a mostani kormányjavaslat alapjául szolgáló számszerű föltevéseket. Könnyű e két állítás téves voltát kimutatni. Andrássy az országos átlagokat idézi javaslata szociális hatásának jellemzésére, pedig a gyakorlatban az lett volna a helyzet, hogy a pluralitás következtében mindazokban a kerületekben elnyomták volna a többes szavazatok a munkásjelöltek érvényesülését, ahol a munkások ugyan nagy számban vannak, de nem olyan túlnyomó többségben, hogy ezzel még a többes szavazatok dacára is győzedelmeskedhetnék. Vagyis a munkások annak dacára, hogy az országos összlétszámot tekintve, a Lukács-kormány javaslatában kontempláltnál nagyobb számban kerültek volna be a választók közé, a pluralitás furfangja következtében csak az abszolút munkáskerületekben nyerhettek volna el mandátumokat. És azután arról sem szabad megfeledkezni, hogy Andrássy gróf javaslata nagyon tág értelmezéssel alkalmazta a munkás jelzést olyan statisztikai csoportokra is, amelyekre a munkások a maguk szempontjaik képviselése tekintetében egyáltalában nem számithatnak. Ennek igazolására elég arra rámutatnunk, hogy Andrássy a javaslata indokolásában azt állította, hogy közel 300000 munkásnak lenne a javaslata alapján kettős szavazata, ha azonban a kettős .szavazati jogcímet szemügyre vesszük, alig tudjuk elképzelni, hogy a szó szociálpolitikai értelmében vett 300.000 munkás hogy tudna kikerülni az ott megkövetelt jogcímekből. íme ilyenek ezek: a középiskola 4 alsó osztálya, vagy olyan közhivatal, amihez ilyen kvalifikáció kell, vagy 32 éves kor katonaviseltséggel és három törvényes gyermekkel, vagy 20 korona adó, vagy legalább egy 16 éven felüli, fizetéses alkalmazott legalább 5 éven át, vagy 5 évi állandó szolgálat. Ha ezeket a jogcímeket a mostani kormányjavaslatnak igazán az ipari munkások viszonyainak figyelembevételéről tanúskodó választójogi jogcímeivel összehasonlítjuk, elfog a kiváncsiság, hogy az előbb idézett címeken hogy hozott volna össze Andrássy 300.000 kettős szavazattal felruházott munkásválasztót. Hiszen látjuk, hogy Lukács javaslata az ipari munkásságnak egyenesen kedvező jogcímek mellett — amelyek mellett csak a harminc éves korhatár szigorúbb, mig minden más föltétel sokkal szabadelvűbb, 255.562 választót hoz ki az iparforgalmi munkásság köréből . Mig a gyakorlatban a pluralitás, mint jeleztük, — az abszolút munkástöbbségü kerületek kivételével — meghiúsította volna a munkásjelöltek győzelmét, a Lukácskormány javaslata, különösen azáltal, hogy sok, a munkássághoz csatlakozó kis exisztenciát is juttat szavazati joghoz, olyan kerületekben is lehetővé teszi a munkások érvényesülését, ahol a szoros értelemben a munkásosztályhoz számítandó szavazók kisebbségben vannak. Andrássy odavetve egyik-másik részletkérdésről is megemlékezik, de a részletek felett nem tartanok a vitázást időszerűnek, mert maga a miniszterelnök kijelentette, hogy a részletekben nem zárkózik el a javaslat elvi alapjait nem érintő módosítások elfogadása elől. Azonban ahhoz, hogy a javaslat a vitákból tökéletesbbedve kerülhessen ki, szükséges volEgy pap és egy apa. Irta: Adachi Kinnosuke. A pap egyedül ült szobájában. Mélyen elgondolkozott. Kora este volt, de kint már egészen besötétedett. A szolga egy látogatót vezetett be. — Tisztelendő atyám, — kezdte a látogató, — én O-Tsitne-nak az atyja vagyok. Egyetlen leányom . . . Ajkához emelte kimonója ujját és nem beszélt tovább. — Kérlek, folytasd, — mondta a pap. — A feleségem meg én, ugy vigyáztunk rá, mint a legnagyobb kincsünkre, ugy ápoltuk, mint egy kényes virágot. Ugy nőtt föl, mint egy fehér, karcsú lótus-virág és olyan szép volt, mint egy álom. Nevetett a szivünk, amikor ránéztünk. Elfelejtettük, hogy a Mindenható milyen gyakran inegfagyasztja a legpompásabb virágot. Most már hiába .minden. — Hiába? Miért? —- O-Tsune, a leányom, a mult éjjel meghalt. Nem tudjuk, hogy hol vándorol most- az árnyék-világban. De mimden bizonynyal a szelleme nehéz terhet visz magával. — Buddha majd könyörül rajta, — mondotta a pap remegő, megindult hangon. — Elhoztam magammal azt az emléket, arait itt hagyott nekünk, mielőtt elindult a messzi útjára. E szavaklkai a látogató egy kis fehér papirosba burkolt csomagot vett ki a kimonója zsebéből. Kitekerte ,a papirost és letett a pap elé egy kis éles tőrt. Azután folytatta: — Amint látod, véres. Ezzel vágta el élete fonalát. — És nem mondta el az öngyilkosság okát, mielőtt meghalt? — Nem, egy betűt sem tudtunk meg . . . az ő ajkairól. Mikor a feleségem azután megfésülte O-Tsune haját utolsó útjára, megtalálta a hajában . . . ezt. — A látogató egy összetekert levelet adott át a papnak. — Kérlek, olvasd el! — Tehát a szerelmi bánat vette el a szegény gyermek eszét? — Ezt tudtuk meg a levélből. Tisztelendő atyám, ismered te ezt az irást? A pap újból a kezébe vette a szerelmes levelet. Azután megint letette és egyenesen a szemébe nézett az öt néző férfinak. — Megismered ezt az irást? — Igen, — felelte a pap. — Ismerem ezeket a merev vonalakat . . . jól. — És a levélíró iránt való szerelemből az én leányom, O-Tsune elfelejtette Buddhát; ő érte tért le az egyenes útról és az ő kegyetlen keze markolta meg a leányom szivét. Igazam van, szemtéletü ember? És ő érette vágta el O-Tsune élete fonalát. — Igazad van. — Hát akkor, tisztelendő atyám, miért ne fordítsam meg ezt a tőrt? Látod, még véres. Miért ne haljon meg ő is ugyanettől a tőrtől? Miért ne vándoroljon ő is nyugtalanul az árnyékvilágbam, mint most a leányom? Te tudod a törvényt. Ugy-e, nem büntetnének meg ezért? — Nem, — felelte a pap. — És te ismered ezt a kézirást, ugy-e, szentéletü férfiú? — Igen; isimerem jól. — Természetes . . . mert a te kézírásod! — kiáltott föl a látogató nehezen viszszafojtott izgalommal. — Tehát megismered az Írásodat? Ez helyes! A lelked olyan fekete, mint a ruhád, te szent ember! Tehát elismered a kézírásodat? — Az én kézírásomat? — Igen, atyám, — mondta a látogató gúnyosan. — Vagy talán azt akarod mondani, hogy nem te irsz ilyen egyenes, merev betűket? Nézzed, itt látok tintát; kegyeskedj irni egy pár szót, hadd gyönyörködjünk mi is szép írásodban, mint ahogy O-Tsune szivét megdobogtatta kezed vonása. Oh, szegény, szerencsétlen gyermekem! Milyen megingathatatlan bizalma volt Buddha fölkent papjában! És ő miatta ég most az ő szegény, fehér lelke. Igazat beszélek, te törvénytudó ember? — Szin-igazat, — felelte a pap. — És most az ő bolyongó lelke után akarsz egy másik lelket küldeni? — Még véres a tőr. El van készítve, a mint látod, — mondta a látogató.