Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-10 / 7. szám

Szernesztöség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2'Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K-28'— félévre.... K 14'— negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. K 1 a d ó hji v a t a 1 Kárász-utca 9 aaaaa Kiadóhlvatall-telefonJ: 309. Kiadó telefonja: 581. Szeged, 1913. A városi reform sürgőssége. Irta: Lukács György országgyűlési képviselő. A városi élet voltaképen csak a legújabban visz vezető szerepet nemzeti fejlődésünkben. A régi Magyarországban a nemesi vármegye volt a nemzeti élet minden megnyilvánulásának szintere. Ami kevés haladás volt, az is a vármegyei szerkezettel kapcsolatosan tudott levegőhöz jutni. A városi élet fejletlenségének, befolyástalanságának példázására elég azt az egyetlen körülményt említeni, hogy mig a rendi országgyűlésen valamennyi vármegye két-két követtel volt képviselve, kik mindegyikének egy-egy szavazata volt, addig a városok összesen birtak egyetlen egy szavazattal. Pedig a szepesi városokban, a bánya-városokban, a Felvidék meg Erdély városaiban akkor is élénk élet honolt, nem egy iparág dicséretes előhaladást tett és az ipari munka már akkor is mint a jólét forrása jelentkezett. A népképviseleti alkotmány behozatala óta fokozatosan emelkedik a városok súlya és befolyása. A nagyobb arányú, öntudatos városfejlesztés azonban mindöszsze az utolsó évtized munkája. Sőt a vidéki városok erőteljesebb fejlődése még ilyen rövid múltra is alig tekinthet vissza, mert a főváros felszívó és absorbeáló erejével szemben az egész decentralizáció iránya az a törekvés, mely mennél több II. évfolyam 7. szám. kulturális és közgazdasági gócpontnak a vidéken való létesítését és erősítését tekinti céljául, alig egy-két évtizede tud hatályosabban érvényesülni. Napjainkban már mégis azon a ponton tartunk, hogy a köztudatban beette magát annak a felismerése, hogy a városi élet nagyobb arányú és erőteljesebb kifejlesztése sine qua nonia nemzeti fellendülésünknek. A város a leghatalmasabb magyarosító tényező. Egy tekintet népesedési statisztikánkra a cyklikus népszámlálási adatok legegyszerűbb aritmetikai összehasonlítása meggyőzhet mindenkit arról, hogy felszívó erő csak városainkban van. Századokon keresztül változatlanok voltak hazánkban a nyelvhatárok. Ahol tömegesen telepedtek le idegen ajkú nemzetiségek, ott azok napjainkig nemcsak sértetlenül őrizték meg nyelvöket és kulturájukat, hanem a magasabb rendű magyar kultura és a magyar nyelv tapodtat sem tudott ezen nemzetiségektől tömegesen lakott országrészekbe hatolni. Sőt törzsgyökeres magyar vidékek közepébe telepitett kis számú idegen nemzetiségeket sem volt képes fölszivni az azokat körülvevő nagy számú magyarság; idegen szigetek maradtak azok mind mostanság. S ha az ország határán tekintünk végig, sehol még csak kivételesen sem mutathatunk föl olyan határrészt, ahol a magyar faj idegen államPéntek, január 10. területre terjeszkedni tudott volna, ellenben a mi hazánk testébe a határszéleken minduntalan mélyen belenyúlnak a környékező idegen fajok. Asszimináló képességünk sajnálatos hiányán csak. ujabban javítanak örvendetesen a városok. Budapesttől kezdve sok vidéki városunkon végig számos példáját tudjuk ma már fölmutatni annak, hogy a magyar kultura és a magyar nyelv a városokban igenis határozottan beolvasztó képességgel bir, a városokban van asszimiláló erő, sok városunkban az idegen nyelveket és fajokat fokozatosan fölszivja a magyar faj, beolvasztja a magyar kultura. De ettől eltekintve is, hogyne kellene városainkat minden áron istápolnunk, midőn a város a kulturának, továbbá az ipar és a kereskedelemnek igazi otthona, fejlesztője. A műveltség és vagyonosodás bevonulását, terjeszkedését jelenti a város és a városi élet. Az mit sem tesz, hogy ezzel kapcsolatosan az igények is folyton emelkednek, mert hiszen az igények nyomán támadó szükségérzet ujabb szellemi és anyagi javak termelésének soha ki nem apadó forrása és motora egyaránt. A műveltség és vagyonosodás után való vágy és törekvés szüli meg a városi élet keretében az egészségnek, mint minden haladás alapvető tényezőjének nagyfokú megbecsülését és válik alapjává a higiénikus és humanisztikus berendezések Böske... Irta: Nagy László. Személyek: Két gimnazista. Az egyik: Hát elmondjam? A másik: El. Az egyik: .Komolyan? A másik: Komolyan. Az egyik: No, akkor elmondom. A másik: Mit? Az egyik: Hát nem tudod? A másik: Persze, hogy nem. Az egyik: Csudálom. A másik: Ne csudálkozz, hanem beszélj, vagy itt hagylak. Az egyik: Azt akarom elmesélni, hogy én nem tudom, mit is csináljak. A másik: Miért? (Csönd.) A másik: Hát beszéli, vagy mi lesz? Az egyik: Azon gondolkozom, hogy elmondjam-e, vagy ne? Dehát elmondom mégis. De másnak ne meséld el! A másik: Én? Kinek tartasz engem? Az egyik: Mert ha meg is vetem a Bőskét, azért szeretem. A másik (izgatottan): a Pap Böskét? Az egyik: Azt. Én nem akarom, hogy tudja mindenki, hogy milyen hiütelen. A másik: Hütelen? Az egyik: Az. (Csönd.) A másik: Hogy te azt mondod ... hát hogy hütelen? Az egyik: Hagyj békét! A másik: Nézd csak, én mindent tudok. Tegnap volt. Nem? Az egyik: De igen. A másik: Na látod. Aztán hol? Az egyik: A meccsen. A másik: Gondoltam. .> Az egyik: Jelzem, én voltam a marha. A másik (halkan): Gondoltam. Beszélj na: miért? Az egyik: Miért? Ezt nem is lehet kérdezni . . . Ezt érezni lehet. Én érzem. Tudom. Én voltam a marha. Persze azt hittem, hogy nagyon szeret. Igaz, szeretett. Mondta is. De én még azt is hittem, hogy ha engem szeret, akkor már mást nem is szerethet. Nem igaz? A másik: Nem. Az egyik: Na látod. Nem igaz! Én nagyon kis pont vagyok ezen a világon. És ez fáj nekem. De igy van. A Böske tegnapelőtt még nagyon szeretett, ö azt mondta. És én is, hogy szerettem! A másik (félénken): Hát most már? ... Az egyik: Most is. Ha meg is vetem, azért szeretem. Nagyon belenőtt a szivembe. Igy vagyunk mi férfiak. Tudod? A másik (szomorúan): Nekem mondod! ( Szünet.) Az egyik: Igen. A másik: Ühüm. Az egyik: De én voltam a hülye. Neki eszeágában sem volt a meccsre kimenni; de én annyit rágtam a fülébe, hogy igy a meccs, ugy a meccs, a játék, a játékosok, bogy milyen szép a Fiirj, a center, meg milyen aranyosan védi a kaput, hogy végre is kijött. Köllött ez nekem? A másik: Mit mondjak? Az egyik: Hát jó. Kint van a mecscsen. Az még nem lett volna baj. De ott megint marha voltam. Mutogattam neki a Fürjöt, dicsértem, hogy milyen szépen játszik, milyen remekül suttol, micsoda lába van. Egy angyal, egy arkangyal. Köllött ez nekem? Ráirányítottam a figyelmét arra a nyavalya Fürjre, pedig görbe a lába, különösen a bal, de .tényleg jól játszik, ha görbe is: ami igaz, igaz és a Böske az egész meccsen a Fürjöt nézte és el volt ragadtatva tőle. Köllött ez nekem? De azért én még most is szeretem. Ha megvetem is, de azért szeretem. A másik: Ez szép. Ez lovagias. Az egyik: Szépen! Ez éppenséggel nem lovagias. Mert ha én lovag volnék, akkor rá se ihederitenék, ki se ereszteném a nevét a számon, nem gondolnék rá. Tudod? A másik: Ugyan . . . Az egyik: Hagyjuk. Szóval mindig a Fürjöt nézte. Tetszett neki. Szerelmes lett bele. Sze-rel-mes. Tudod te mi az? A másik (sóhajt.) Az egyik: Nem tudom imicsoda szive van annak a nőnek. Épenséggel nem tudom. Tegnapelőtt miég engem szeretett, ö mondta. És ma már a Fürj után bolondul. Ezután bolon-