Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-19 / 15. szám

Szeged, 1913. II. évfolyam 15. szám. Vasárnap, január 19. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K24 — félévre.... K12.negyedévre K 6'— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 - félévre.... K14'— negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Egyes szám ára 10 fillér. K I a/dóhjlv a tál JCárász-utca 6 Kiadóhivatal 1-tel ef on^I °{305. ,„ . .MÉfri. ".aiiiiiiaáa » Kiadó telefonja: vsTT Szeraesztőség Nappali-telefon: Éjjeli-telefon: Kárász-utca 9. 305. 10-83. A harc előtt. Mához egy hétre hivta a Házelnökség a képviselőket össze, hogy országos ülésben határozzanak a legközelebbi napirendről s gondoskodjanak első sorban a választójogi reform előkészítésére bizottság kiküldéséről. A nagy kampány ezzel megindul; az állam létérdekei, a nemzet sorsa, jövendője függ az eldöntendő parlamenti reformtól. A kormány felelőssége tudatában és áthatva javaslatának korszakos jelentőségétől, behatóan komoly vitát óhajt, mely a kérdés minden oldalára kiterjedjen, s a közvélemény fölvilágositására is, megnyugtatására is, egyaránt alkalmas legyen. A munkapárt komoly és lelkes harci kedvet érez, egyöntetűen szervezkedik, fegyverkezik, hogy kellő készültséggel vonuljon föl a küzdő térre, melyet a nemzet izgalmas várakozásokkal vesz körül. De mit fog tenni az ellenzék? Ez a kérdés most, a feladat sürgőssége miatt s az akció megindulásának közeledtével, egyre aktuálisabbá válik. Kíváncsiak rá nemcsak a törvényhozás többi tényezői, hanem a nagyközönség is országszerte. Mert a felelettől függ, lesz-e egyáltalán harc, ami ellenfél hiányában lehetséges. S a választ csak maga az ellenzék adhatja meg. Hogy erre kötelezve is van, azt ugy látszik érzi is és hogy szeretne valamit felelni, ez tegnapi kiséri étéből gyanítható. Megpróbálta. Összeült az ellenzéki koalíció központi jólétbizottsága a néppárt födele alatt. Képviselve volt a házigazdákon kivül a Kossuth-szárny s a Justhszárny, meg a pártonkivüliék töredéke. Csak a vezérek abszentálták és mentették ki magukat. Ezzel (aztán meg is pecsételődött a gyűlés jellege, a melyből ,a cselekvő erő, a határozni tudás, sőt a hozzá való hangulat is hiányzott. Legyen eldöntetlen, hogy mindez azért hiányzott, mert a vezérek otthon maradtak, avagy azért maradtak légyen otthon, mert a hiányt messziről eleve megérték s tán önmagukon is tapasztalták. Az utóbbi esetben fölötte érthető óvatosságnak engedtek, midőn inkább elnapoltatták a gyűlést, semhogy nyilvánvalóvá tegyék, mennyire képtelenek végleges közös elhatározásra s kitegyék ügyüket egy ujabb fiaskónak. Az óvatosság annyiban hasonlít a szeméremhez, hogy neki is van takaró fügefalevele. De az övé átlátszóbb, a használattól gyűrődött, szakadozott s a rések mögül kikandikál egy s más abból, amit ezzel takarni kiván. Igy esett ma az ellenzéki koalíció vezéreinek óvatosságával is. Arról volt szó, hogy valamit feleljenek a munkapárt meghívására, mely a Ház választójogi bizottságába tagsági helyekkel kinálja az ellenzéket loyalisan és kollegiálisán. Egyöntetű üzenetben kellett volna megállapodniok. De már az első tempónál megakasztotta a dolgot a távollevő elnökök egymásba ütköző nyilatkozata. Juth ugy intézte el a kérdést, hogy a munkapárt meghivó levelét fölbontatlanul visszaküldte, a mi alakilag rusztikus s értelemre elég radikális eljárás. A formákhoz értő, Kossuthnak és Zichy Aladárnak ez a módszer nem felelt meg: ők azt üzenték, hogy a munkapárt levelére felelni szándékoznak, ez ildomosb és konciliánsabb igy. De a koalíció intéző-bizottsága kellemetlennek találta az otthon maradt vezérekből már az első lépésnek kitört temperaraentumbeli, felfogásbeli és ízlésbeli ellentétet. Ugy találták, hogy ily helyzetben nincs .mit határozniok. El is végezték, hogy majd máskor fognak végezni; öt napos lusztrumot adományoztak hozzá maguknak: majd január 22-én, tehát a Ház előestéjén — ugy remény lik — megjönnek nemcsak a vezérek, hanem megjön a cselekvő és határozatképességük, vagy legalább az ehhez szükségds — hangulat. Nehéz nekünk az ő ebbeli reménységükben osztoznunk. Ahány próbát eddig tettek magukról, pa mind gyökeres elvi, széthúzó irányzati és személyes érzületi A fiu. Irta: Biró Lajos, Lóránt az ágyban feküdt még, rágyújtott a második szivarra, egy újság után nyúlt, megnézte az órát, látta, hogy tizenegy sincs egészen, befordult a fal felé és olvasni kezdett. Az ajtaján ekkor halk kopogtatás hallatszott. i , fj , % — Szabad — mondta Lóránt. Az ajtó felnyílott és egy magas, szép, (szémtü, szőke fiu lépett be rajta. Az ajtóban •megállott és kicsit zavarodottan, mosolyogva nézett Lóránt felé. — Oyurka! — kiáltotta Lóránt meglepetve. Lehajította az újságot, letette a szivariát és kinyújtotta a két karját. A fiu odasietett hozzá, bel'évetette magát a karjai közé, lehajolt hozzá, össze-vissza csókolta és reszketve mondogatta: — Apa!... Drága, édes apukám!... Lóránt meghatva simogatta a fiu fejét, megveregette a szép, piros arcát, felállította, 'járatta, gyönyörködött benne, azután leültette az ágya szélére. — Hát Oyurka, — mondta, — hogy ke•rülsz te ide? — De apám, — válaszolt a fiu —- hiszen te rendelted el, hogy jöjjek. írattad, hogy az érettségi után a vakációt még töltsem János-bácsiéknál és azután utazzam hozzád. — Igaz, igaz, — mondta Lóránt mosolyogva. — És most mi lesz veled? — Most beiratkozom a teknikára és mérnök leszek. — Bravó, — mondta Lóránt örömmel — nagyon jó, ez a legkitűnőbb, amit tehetsz. Nagyon örülök neki. Hát van kedved hozzá? — Csak ehhez van kedvem. — Bravó — mondta Lóránt újra, boldogan. — Nagyon jó. Ez a legjobb. Csak tanulj szorgalmasan. És csak semmi irodalom. — Oh nem — válaszolt a fiu egy kézlegyintéssel. Lóránt jókedvűen ugrott fel az ágyból, öltözködni kezdett, rá-rámosolygott a fiára és boldogan beszélt: — Ma lakást veszünk neked. Nem itt a hotelben. Ez nem neiked való. Egy szép, csendes szobát... Vagy kettőt... —- Nem, — mondta a fiu — csak egyet. — Hát egyet. Minden elsején eljösz hozzám a havi pénzedért. Ha közben megszorulsz, akkor is jöhetsz. És ha többet kinálok neked, csak fogadd el... Mert megtörténhetik, hogy épen elsején azután nem lesz. Takarékos légv. Légy okosabb, mint az apád. Tudod-e? — Én, — mondta a fiu — mindig arra gondolok, ha valamit csinálok, hogy a mama mit szólna hozzá, ha élne ... Reszketett a hangja a becsületes meghatottságtól. Lóránt is meghökkent, elérzékenyedett, fájni kezdett a szive. Hallgattak. Lóránt azután befejezte az öltözködését. Lementek az utcára, beszélgették és újra jókedvük támadt. Lóránt karonfogta a fiút, lassan és mosolyogva .ment vele végig az őszi napfényben uszó déli korzón és boldog völt, amikor az emberek meglepetve fordultak utánuk s csodálkozva nézték meg, menynyire hasonlítanak egymásra. A lakást azután kivették, a fiu beiratkozott a műegyetemre és azontúl ritkábban találkoztak. Délelőtt a fiúnak volt dolga, délután és este Lorántnak. Megtörtént az is, hogy ha a fiúnak véletlenül szabad délelőttje akadt, nem lehetett beereszteni, mert Lornátnak női látogatója volt. Ugy rendezkedtek be tehát, hogy a fiu vasárnap déltájban ment el mindig az apjához és ilyenkor azután együtt töltötték az egész napot. — Apám, — mondta tél közepén egy vasárnap a fiu — olvastam, hogy csütörtökön van a premiered. — Igen — felelte Lóránt mosolyogva. — Kell jegy? — Nem. Már vettem. De én máris izgatott vagyok. — Tudod mit? Tapsolj szorgalmasan. És ha nagyon nagy siker találna lenni, gyere át előadás után a Palace-hotelbe. Az emeletre. A kisterembe. Ott vacsorázom egy pár emberrel. De csak, ha nagyon nagy siker van. A fiu az előadás után felment a Palacehotelbe. A kisterem tele volt emberekkel; fel és alá járkált az ajtó előtt, azután egy pincérrel kihivatta az apját. Lóránt kijött. Az fiu megölelte és megcsókolta. — Édes apám, — mondta könnyes szem-