Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-18 / 14. szám

170 gesek hadseregei ujabb győzelmet aratnak s ujabb mámort hintenek el a lelkekben. A nemzetközi békét állandóan súrolni fogja ez az ujabb hadjárat s minden momentum robbanással fenyegethet. A felelősséget pedig Oroszországra kell hárítani, mert az ő viselkedése akadályozza meg elsősorban a békés megoldást. Oroszország az általános bonyodalmat alkalmasnak látja régi tervei megvalósítására, annál inkább, mert soha sem állott még szemben olyan keleti szituációval évszázados harcaiban s törekvései megvalósitására irányuló küzdelmeiben, mint most, amikor a maga oldalán látja Angliát, amely mindig féltékenyen őrködött azon, hogy az orosz birodalom bázist ne üssön a Boszporus mellett. Sötét borongással szemléljük ezeket a fejleményeket, amelyek kevés vigaszt és kevés reményt nyújtanak. Minden elhamarkodott pillanaton százezrek élete és java fordulhat meg. Sók szenvedelmes szituáció merült föl már e hadjárat folyamán, de egy sem fenyegetett olyan végzetes következményekkel, mint ez s egy sem adott olyan nehéz munkát a diplomáciának abban az igyekezetében, hogy a tüzcsövákat ne engedjék idegen területekre átdobálni. Egy tagadó szó s Európa népe ismét oda van dobva a legrettenetesebb kétségeknek. — Elégtétel adtak Mitrovicában is. Mitrovicából jelentik, hogy tegnap ott ünnepiesen kitűzték az osztrák és magyar konzulátusra a zászlót. Röviddel délelőtt tiz óra előtt egy szerb különitmény egy tiszt paroncsnoksága alatt fölállott a konzulátus előtt. A ceremóniára kirendelt belgrádi osztrák és magyar konzul, Wildner dr., a konzulátus személyzetének élén megjelent és egy kavasznak jelt adott a zászló kitűzésére, mire a különitmény tisztelgett az előirt módon. Röviddel azután Wildner dr. látogatást tett a szerb katonai parancsnoknál. Este Wildner dr. konzul visszatért Belgrádba. leány meglátja. Összefacsarodik a szive. Pityeregni kezd s leejti a félepret. Ott piroslik a fehér abroszon a csonka eper, olyan, mint egy megrablott, véres sziv. öt perc múlik gyászban. A szöszke küzködik magával. Látszik az arcán, a savó szemén. Aztán reszkető kézzel fogja az epret. Megcsókolja és megint leejti. Apolló szinte táncol ülőhelyben s ugy kapja be az epret, mint falánk pézsma-rucák az alkonyati bogarat. Nagy boldogság s Hilda a dühtől nem tud enni. • Vonatok robognak ki-be. Cserélődnek az arcok az étteremben. A három ül nyugodtan. Hilda kétségbeesik. Ezek az ő vonat jávai utaznak? Előveszi a noteszét újra. Ir, ir, fölfölnéz s gúnyosan mosolyog. Azok nem látják. Talán egy félpercig sem néztek összesen Hildára, nem sejtik, hogy mellettük a szenvedélyek nagy ismerője ül. Egy vén, bolond-tüzii asszony-vulkán. Semmi sem volt bennük, ami ez asszony érzéseivel rokonos lett volna, ök nem érezték maguk mellett Hildát. Hilda fölpattant s ebbe belefáradt. Vonszolódva, haragosan ment ki az estébe. Es hátán, homlokán, mindenütt érezte két férfiúi szem sütését. Soha még ugy nem nézett reá férfiú, mint az ott bent arra a hitvány szöszkére. Ö mindig csak ölelt ette, szerettette magát. Mikor pedig a csókos óráknak vége volt, az íróasztalához ült. Betintázta a csókokat. Most pedig hideg a világ, mint ott fent a havas csúcsok. Itt lent virágosak a rétek. Ö, Hilda, ott fent DÉLMAGYARORSZÁQ A krassószörényi éhínség. — Van kOzség, hol a nyomorult nép 300 százalék pótadót fizet. — Még csak nyomorfiliérek se gyűlnek az „országos akció" nyomán. - Sürgős segítség kell! — (Saját tudósitónktól.) A Délmagyarországban ismételten irtunk arról, milyen éhínségbe került Krassószörény legtöbb vidéke. Ismertettük, hogy mivé zsugorodott az az országos akció, melyből milliókat vártak s melyből bizony még filléreket se kapnak egyes vidékeken. Pedig ,az éhínség leírhatatlan. Nem is csoda: annyi katasztrófa után. Hiszen emlékezhetünk a lapoknak akkori híradásaira, melyekben a katasztrófa borzalmas részletei meg voltak irva; olvashattuk, hogy első izben, 1907-ben, másodszor 1910ben és harmadszor 1912-ben mily pusztítást végzett a bősz elem emberben, állatban, városon, falvakon, házakban, tanyákban, réten, szántón, vetésen, hidakon, utakon egyaránt. Hosszú évek elemi harcaival még az ország segítségével is nehezen birt volna el mostanra ez a hatalmas és valamikor — nem is régen — virágzó táj, ellenben a nyomorfillérekkel és a nélkül mit csináljanak? Pusztulnak, még ha nem akarnak is, igaz, hogy az évek óta tartó iszonyú állapot egyes vidékek lakóiból kiölt minden akaratot, az életük nem élet már, hanem tengődés. S a legrosszabb, hogy változásra, segítségre semmi remény, — hisz az állam is a háborús készülődésekkel lle volt teljesen foglalva. Igen, az utolsó félévben a háborús izgalmak és a politikai viri-vári minden idejűnket lekötötte és minden pénzünket az utolsó fillérig rezerválni késztette. Krassószörény vármegye hihetetlenül siralmas képet fest. Se szeri, se száma a községeknek, ahol a nyomorult nép 150—300 százalék községi pótadót fizet. A nép nyög az adóterhektől, a kritikán aluli közigazgatási szekatúráktól, az őket tönkretévö birságés büntetés-pénzektől, a szolgabirák és jegyzők basáskodásától. Elmondunk mutatóba néhány szemelvényt közigazgatásunk „ténykedéseiről" e majdnem kizárólag románok-lakta vidéken. 1. Ki volt tűzve X. Községbe egy (bizonyos •napra a biróválasztás. A jegyzőnek ós főbíróinak volt egy jelöltje ós a községi lakosság van. Fehér volna a haja, ha nem festené. Menekülnek tőle, holott ő benne most ébred az asszonyiasság. Eddig elbírta a szenvedélyeit. Most a világ összes Kleopátráinál többet tudna adni egy szerelmes férfiúnak. Leány ő, leány és nem hiszi senki. Megint bemegy az étterembe. Apolló a szöszke kezét fogja. Csak ujjai hegyét s mégis már olyanok a szemei, mintha rneszsze, kék, napos partvidékek minden álmodó, nagy pompája benne lakna. Kinos kíváncsisága isimét melléjük csalja Hildát. Gondolja: megálljatok. Kegyetlenül véresen fogok irni a ti ostoba boldogságtokról. Ti ezt nem fogjátok tudni. De nekem kéj lesz. Nagy dübörgés: megérkezett a vonat. A három rohan. Hilda utánuk. Csakugyan az ő vonatával utaznak. A szöszke rózsákat fog a kezében. Egy rózsát leejt. Három rózsából. Bent a kocsiban veszi észre s fölsikolt: — Jaj, a rózsám. Apolló leugrik a vonatról. Lent hajlongva tapos. Keresi a rózsát. A szöszke sikong. — Jaj, el fog késni. Az ablakhoz szalad: — Jöjjön, jöjjön már. Nem kell a rózsa. Egy pillanat s megtörténik a tragédia. A vonat kirobog. A szöszke elájul. A mama jajveszékel. Hilda az ablakhoz áll. Látja egy pillanatig a loholó Apollót az éjszakában. Valami nagy béke áll a szivébe. Rögtön utána titáni öröm. Ül a két sváb némberrel szemben s őrjöngve, boldogan hahotázik. 1913. január 10. zömének más jelöltje. A választás során hivatalos részen észreveszik, hogy a szavazatok gyéren esnek jelöltjükre és nagy a kétségbeesés. A Választási jegyzőkönyvet a községig jegyző vezeti. A választásnak vége és néhány vokssal a hivatalos jelölt győz. Feljelentés folytán büntető eljárás indul meg és a törvényszék itéletileg megállapítja a jegyző terhére a választási jegyzőkönyv több rendbeli meghamisítását, de mert akkor részeg volt, fölmenti a vád alól. Azóta már második esztendeié ós a jegyző még ma is jegyzője a kérdéses krassószörényi községnek! 2. C. vendéglős valamelyik napra mulatságot hirdet és záróóra-meghosszahhitást kér táncra. A polgármester megtagadja a kórelem teljesítését, „mert az, hogy a vendégek esetleg táncolni akarnak, nem szolgálhat alapul a záróóra .meghosszabbítására." A vendégek: ügyvédek, kereskedők, banktisztviselők vegyest, családjaik nő tagjaival együtt éjfélkor felmennek a kaszinóba — amelynek tagjai — ós tovább mulatnak. C. vendéglős kap 80 korona büntetést a szolgabiróságtól. Azonban maga a főszolgabíró ez esetet megelőzőleg és követőleg is nem egyszer hajnalig elmulatott 1—8 emberével és őt a záróórára figyelmeztető rendőrnek és vendéglősnek azt mondta: „ahol a főszolgabíró mulat, ott nincs záróéra!" 3. A főszolgabíró miért-, miért nem, szeretett v-olna bejutni egy itteni pénzintézetbe igazgatósági elnöknek. E pénzintézetnek elnöke mindenkor főszolgabíró volt, az intézet -vezetősége pedig a járás kereskedőiből és 'legvagyonosabb gazdáiból került ki. Miért, miért nem, az eladdig kimondottan közigazgatási bankban ,a főszolgabíró nem lett elnök. Ezután a járásbeli községek egyszerre mondták fel1 a bankban elhelyezett betéteket képviselőtestületi határozatok nélkül és hogy a bank a (krízisben megállhassa helyét, kénytelen volt a román paraszt adósokat nagyobb tőke törlesztésékre szorítani és ahol ennek nem volt foganatja — jött a dob, az árverés. 4. A bozovicsi járásnak 19 községiében elosztva mintegy 30.000 lakosa van. .A legközelebbi vasúti állomás a járás központjából 45 kilométer. E 30.000 embernek már éveik óta csák egy -orvosa van: a bozovicsi járási -orvos. Nem akarok most szólani az itteni orvosi szolgálat ellátásáról, csak megemlíteni, hogy töibb községben már hónapok óta zárva vannak az iskolák és hallomás szerint egyelőre ujabbi három hónapra bezárják azokat. Ugyanis a vörheny s dyphteritis járvány dühöng itten ós könyörtelenül szedi áldozatait. Csak magában Bozovies községben 62 esetet állapítottak meg -eddig, mint bejelentett betegségi esetet és már vagy 10 halállal végződött! Mégis mindmáig hire sincsen járványorvosnak, a díjtalan kötelező beolt ásnak, ellenben olvashatni közigazgatási körökben kedvelt lapban a buzdítást, a pénzen való beoltásra! Hát ahol ennyire keveset törődnek a néppel, ott nem kell lelketlen izgatás, a nemtörődömség és a .magyar hatóságok „tevékenysége" egymaga elegendő arra, hogy a szenvedélyeket a végsőkig fölkorbácsolják és hogy a nép, az a különben jóindulató, békés -hajlamú, nagyrészt román nép, vágyva várja a rendszerváltozást, jóakaratú, pártatlanul birásikodó, méltányos közigazgatást. Itt igazán a közigazgatás államosítása segithet és semmi más nem. Még valamit az „országos segélyakcióról." Erről csak a legnagyobb pirulással beszélhetünk. Mskép kellett volna a dolgot elejétől fogva csinálni. Nem volna-e érdemes a szervezés munkálatait külföldön tanulmányozni és akár csak kicsiben is utánoznunk!? Mert az, hogy az alispán litográfiát vagy nyomtatott átiratokat intéz minden törvényhatósághoz adományok gyűjtése végett, ez szinte teljesen céltalan fáradság. A legtöbb megyének megvan a maga speciális baja és volna segélyezni valója a saját maga területén belül. Hogy igy igaz, bizonyítja a teljes — eredménytelenség.