Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-03 / 2. szám

Szericesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12.— negyedévre K 6-— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K 28-— félévre.... K 14-— negyedévre K T— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárisz-utca 9 Kiadóhivatali-telefon!: 305. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1913 II. évfolyam 2. szám. Péntek, január 3. A polgármester beszéde. i. Szegednek az újév szenzációt hozott. A sablonos üdvözlések és köszöntések so­'rából ugyanis az idén nagy méretekben emelkedik ki a polgármesternek beszéde, 'amellyel a helyettes-polgármester üdvöz­lésére válaszolt. Önérzettől duzzad ez a beszéd elejétől végig és akik bennünket is­tnernek, tudni fogják azt a véleményünket, hogy mi ezt az önérzetet jogosnak, indo­koltnak találjuk. Közigazgatásunk sok baja vár még orvoslásra, hiánya pótlásra. Nem vagyunk egy véleményen a tekintetben a polgár­mesterrel, hogy ezek között a bajok között a legnagyobb lenne a tisztviselők túlter­heltsége és legsürgősebb megoldást érde­melné, — bizonyos fentartással azt — hogy uj tanácsi ügyosztály szervezhessék. Viszont meg tudjuk érteni, ha a város első tisztviselője nem az újévi tisztelgést vá­lasztja ki ahoz alkalmul, hogy figyelmez­tesse a tisztviselő kart, hogy a zónázás nem olyan aktadarab, amelynek elintézé­sére délelőttönként a legtöbb időt kell szen­telni és hogy a felekkel való érintkezés­ben az elzárkózó idegességen kivül eset­leg a modor más formái is megfelelnek. Jól tudjuk, hogy vannak tiszteletre méltó ki­vételek, de azt is tudjuk, hogy abból, hogy a számonkérőszék ugy találta, hogy min­den rendben és sok akta van, még nem kö­vetkezik az, hogy kötelességüket a legtöb­ben hiven és lelkiismeretesen végzik és hogy a tisztviselő kar tul van terhelve munkával. A polgármester sokat dolgozik, nagyon sokat, szinte kár, hogy talentumát annyi bürokratikus munka magáravállalá­sával őrli. De ő nem ülhet tisztviselői nya­kán, nem is tudja, ki mikor van hivatal­szobájában, az aktaszámok kétségtelenül nagy emelkedése mellett is tehát mennyi munka terhe nehezedik embereire. A város további fejlődésére rendkí­vül nagy horderejű lehet a polgármester­nek az a kijelentése, amely szerint szüksé­ges, hogy „az ipar és kereskedelem érde­keit a legmesszebbmenőleg támogassuk, mert jövőbeni nagyarányú szükségleteink csak igy lesznek a mai községi pótadó fen­tartása mellett kielégithetők". A város jö­vője függ attól, hogy a polgármesteri be­szédnek ez a pontja mihamarabb tettekre váltódjék föl, mert —- anélkül mondjuk ezt, hogy az agrikultur értékeket és érde­keket le akarnók becsülni — több, jelentős vonatkozásban való visszamaradottsá­gunknak kétségtelenül az a legfőbb oka, hogy városi politikánknak alapkarakterét eddig túlságosan a földműves érdekek raj­zolták meg. Ezen a ponton aztán össze­találkozunk a város vezetőjének azzal a tervezett ujitásával, hogy okvetlenül meg­fontolás tárgyává kell tenni egy uj taná­csi ügyosztály szervezését. Okvetlenül és minél előbb és ennek az újításnak keretei között első sorban az ipar és kereskedelem eddig istápolatlanul maradt érdekeinek kell kielégítést nyerni. Az uj tanácsi ügyosz­tályt kifejezetten és ebben az esetben mi­nél előbb azzal a hivatással és föladatkör­rel kell megszerezni, hogy már létező ipa­runknak és kereskedelmünknek minél jobb pozíciót teremtsen, megalkossa mindazo­kat a föltételeket, melyek a kisipart a vég­pusztulástól, a nagyipart a meddő pangás­tól megoltalmazzák és megadják a lehető­séget arra, hogy Szeged gyáripara fölvi­rágozhassék. Meg kell tehát szervezni a kereskedel­mi és ipari ügyosztályt és csak a dolgok rendjét követjük, amikor ennek az ügyosz­tálynak felügyelete alá kívánjuk helyezni a statisztikai hivatalt. A legteljesebb meg­értéssel és örömmel tudjuk üdvözölni ezt az ujitást is, mert talán nem kell mondani, hogy a sötétben tapogatódzik az, aki a legpontosabb statisztikai adatok rendelke­zésre állása nélkül akar javítani például közegészségügyünkön, akarja megkezdeni a munkásjóléti intézmények létesítését. Lázár beszédének azzal a részével, a mely a mult év munkásságát méltatja, ez­úttal nem kívánunk részletesen foglalkoz­ni. Az eredményeket senki sem tagadhatja meg, az egyes eseményekhez mindég hoz­záfűztük a magunk kritikáját. Egy vélemé­Simóné meg a leánya. Irta: Lengyel Géza. A sáros, rosszul (kövezett, hepe-hupás, görbe utcát (korzónak hívtak. Délben megtelt a sziik járda emberekikel, ötszáz méternyi rö­vid darabon járkáltak buzgón föl és alá egy óra hosszat. Az egész kis város járkált. Fér­fiak, akik egymás zsebébe láttak, asszonyok, akik meg tudták mondani, ki mikor vásárolta a cipőjét, amit hord. Minden nap ugyanazok, egyforma időben, egyforma léptekkel. Pont­ban félegvkor az egész utcán ez a jelszó fu­tott át: — Itt van a szép Simóné a leányával. Ott volt ő is mindennap, félegykor jött s a népszerű jelenvoltak közé tartozott, akik­ről megérkezésükkor állandóan megemlékez­tek. Igy a szép Simóné. Nem is volt nagyon szép. Harminc éves asszony volt, gondtalan életet élt, finoman evett, nem nagyon korán és nem nagyon későn ment férjihez és csak egy gyerekért szenvedett. Az arca tehát elég friss maradt, a haja tömött volt, jó kalapokat viselt és tudta, hogyan kell a kezeket ápol­ni. Ennyi volt a szépsége. A nevezetessége ipedig a lánya. Hatesztendős, nyúlánk, izmos gyerek. Tulajdonképpen az alakja vollt kitű­nő. Egyenes és már is ruganyos, finom bo­káik, inkább vékony, de kerek lábak. A kor­zón azonban az (arcát méltányolták, ezt a valószínűtlenül szép, ezt a plakátról lemásolt, tündöklően színes arcot, a kék szemeket és a vállig érő hullámos, dus, aranyszőke hajat. Ahogy végigmentek, a korzó meg-megszó­lalt: — Milyen gyönyönü gyerek! A lány primadonnamosollyal köszönt­getett jobbra-balra. Ha megálltak beszélgetni Valakivel, gyönyörű pu kertit vágott ki és kék szemeit kerekre meresztve, vidám, egy pici­két már affektált elfogulatlansággal nézett 'mindenki szemébe. Az anyja olykor lehajolt hozzá, finom kis ruháján megigazított egy szalagot. Mellettük elragadtatva jegyezték meg: — Milyen gondos anya. Hogy szereti a 'gyerekét. A szép Simóné még hazafelé menet is hallotta ezeket a kedveskedő, hízelgő szava­kat. Hálásan szorította meg a kicsi kezét és inkább magának mondta: — Te vagy az én mindenem. Ha te nem volnál! A mondatot nem fejezte be hangosan. A 'folytatás nyilván az (lett volna, hogy nélküle, 'a kicsi nélkül, egészen máskép rendezné be az életét a szép Simóné. A szokásos déli sütkérezés után siettek haza. Simó ur már türelmetlenül várt az asz­tal mellett. Ebes volt és félt, hogy elkésik a kártyától. Azonfelül nem szerette a korzót. ' — Minek az a céltalan kóborlás? — kér­dezte meg mindennap a feleségét. Az asszony unottan, egyformán vála­szolt mindig: — Te azt szeretnéd, ha megpenészednék itthon. — Nagyon cifrán öltözteted ezt a kis lányt — dünnyögte még Simó ur. Azután et­tek mindnyájan kitűnő étvágygyal, de szótla­nul, mogorván. Végül Simó ur szivarra gyúj­tott és ahogy betette maga után az ajtót, a szakácsnő, a szobaleány, a szép Simóné és a gyönyörű gyerek, mind megkönnyebbülten sóhajtottak föl. A gyerek azután megcsókolta az anyját és aludni ment. Igy szoktatták pici kora óta. Simóné rendbeszedte a pongyoláját, megigazította a haját és egy könyvet vett élő. Nézte a könyvet és nézte az órát. Fél­háromkor megérkezett Sziilasi ügyvéd ur. Az élőszobában megkérdezte hangosan, tüntetőn !a szobalánytól, hogy a nagyságos ur itthon Van-e? ösz óta járt föl kétszer, háromszor hetenként, soha nem találta még Simó urat, de megkérdezte mindig, hűségesen, a rend, a tisztesség, a jó hirnév kedvéért. Azután han­igosan sajnálkozott és — még mindig az elő­íszoibában — hangosan jelentette ki, hogy (mindegy, most már mégis itt marad fekete kávéra. Bdlépett a szalonba, csöndesen, óva­tosan, — a szomszéd szobában alszik a gye­rek. A szobalány hozta a fekete kávét. Mi­kor kiment, a férfi fölállt a székről, leült az asszony mellé és megcsókolta a száját. A 'szép asszony örök refrén gyanánt mondotta 'el a mindennapos tiltakozást: — Ne, ne, Ilike fölébredhet. Szilasi visszaült a helyére. Ezek az iro­daelőtti gyors látogatások nem voltak köz-

Next

/
Thumbnails
Contents