Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-15 / 11. szám

( Szerkesztőség Kárász-utca 9. Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken K 1 a(djójh]ljvJaJtXI ü Kárá: z-atc a 9 egész évre . K 24-— félévre.... K12.egész évre , K28 — féléire.... K14'— ..... Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2'— negyedévre K T— egy hónapra K 2*40 Kiadóhlvatali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám ára 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kladó'telefonja s 81. Szeged, 1913. II. évfolyam II. szám. Szerda, január 15. Gazdálkodás. A magyar királyi állami számvevőszék most adta ki nyomtatásban az 1911. esztendőről szóló állami zárszámadást. A zárszámadás sommázatából és pénztári mérlegéből megállapítható, hogy a valódi kiadások és bevételek egymáshoz való viszonya kerekszámban 62 millió felesleget, az átfutó kiadások és bevételek viszonya pedig kerek 20 millió korona hiányt eredményezett. Az 1911 -ik évi állami zárszámadás végső eredménye tehát kerek 42 millió korona felesleg, ugy, hogy az állam pénztári készletei az 1911 -ik esztendő során 181 millióról 224 millióra gyarapodtak. Említendő még, hogy az állam tiszta vagyona 1911. végén 2284 millió korona volt és hogy ez a vagyon az 1911-iki kezelés folyamán 183 és egy fél millió koronával gyarapodott. Ezek szerint az 1911-ik állami gazdálkodás jellemzésére szolgáló három legfőbb adat: 1. 42 millió fölösleg, 2. 224 millió pénztári készlet, 3. 183 millió vagyoni szaporulat. Ezek a mai kormányzati rendszer vagyoni gazdálkodásának eredményei. Amikor ezeket az eredményeket ebben a zárszámadási összefoglalásban röviden ismertetjük, jogos, sőt indokolt egy visszapillantást vetni egy másik gazdálkodásra, illetve annak eredményeire. A munkapárti kormány tudvalevőleg 1910. január havában vette át az állami ügyek intézését. 1909. végéig egy másik rendszer gazdálkodott. A koalíciós rendszer. Vájjon milyen eredményekkel járt ez a gazdálkodás? Nem akarjuk olvasóinkat részletes számcsoportokkal untatni. Csak a legfontosabb adatokat foglaljuk össze. , Mikor 1910. elején Khuen-Héderváry Károly gróf lett a miniszterelnök és Lukács László lett a pénzügyminiszter, akkor volt az országnak körülbelül 220 millió korona fedezetlen deficitje, az állampénztár összes aktivái 19 millió koronát tettek ki, a pénztári készlet pedig volt 3 és fél millió korona! Február elsején csak ugy lehetett a tisztviselőket kifizetni, hogy a kormány sietve fölvette az elődje által előkészített függő kölcsönt! íme, beszélnek a számok. Most fölösleges, vagyoni szaporulat, pénztári készletek. Akkor rengeteg hiány és üres kassza. Ilyen különbség van gazdálkodás és gazdálkodás között . . . Szinte halljuk már a jajgató panaszt, hogy már megint a koalíció hibáiból akarunk tőkét kovácsolni. Pedig szó sincs róla. Nem kell nekünk az ő hibáikból tőkét kovácsolnunk. A gondolkozni tudó közvélemény szemében elég tőkét szolgáltatnak a mai rendszernek az ő saját erényei. Még az összehasonlítással se próbálnánk hatni, ha erre az összehasonlításra nem kényszerítene bennünket épen maga a koalíció. A szövetkezett ellenzéki pártok nevében a demokraták és a szociáldemokraták véres kardot hordanak körül az országban. Renitenciáról, általános sztrájkról szól az ének. És hiába keressük ennek a harsogó danának elvi alapszólamait. Nem indokolja ezt a harcot a véderőreform, mert hiszen annak terheit az ellenzék provizóriuma túllicitálta. Nem indokolja a házszabályrevizió, mert az szószerint ugyanaz, mint amelyet a koalíció csinált — önmagának. Nem indokolja az adóreform, mert azt a kormány el is halasztotta, de meg nem is ez a kormány, hanem az ellene „harcoló" koalició csinálta. Nem indokolja a választójog kérdése sem, mert arról ma még csak javaslat van, melyet a parlamenti munka közmegnyugvás szerint átformálhat. Szóval, halljuk a harci szólamokat, látjuk a véres kardot, tapasztaljuk a nagy erőlködést, de nem tudjuk, hogy miért? Illetve nagyon is tudjuk. Nagyon is tudjuk, hogy amiért ő mindennek, még a saját alkotásainak is hadat izen és amiért ő lázítani, izgatni próbál: az semmi más, mint a hatalom! A koalició 1909-ben megbukott kormányzati rendszerének hihetetlen könnyelműsége miatt. Ez a koalíciós kormáuyA Lidón. Irta: Hevesi József. Mikor Vedressy Barna este a csépléstöl hazatért a kis kastélyba, Íróasztalán két levél hevert. Mind a kettőn olaszországi bélyeg, mind a kettő Velencéből való. Az egyiken azonnal ráismert a felesége írására. A másik írás iis ismerősnek tetszett, de nem emlékezett reá, hogy kinek a kézjegye. A feleségétől naponta kapott levelet, tehát az ismeretlen levél inkább izgatta. Azt bontotta föl előbb és olvasta, amint következik: Venezia, augusztus 26-ikán. Tisztelt barátom! Megnevezem neked ezennel segédeimet: az egyik Nagy Berci, a imásik meg Vámos Géza. Ezeket az urakat bizom meg e sorokkal egyidejűleg, hogy a köztünk fönforgó ügyet a lovagiasság szabályai szerint elintézzék arra az esetre, hogy néked szándékod volna két jó barátodat hozzám küldeni. En már jövő héten, a kúrám befejezése u-tán, otthon leszek és rendelkezésedre fogok állani. Szokatlan ugyan, hogy „elintézés" előtt lovagias térfi maga elegyedjék tárgyalásba ellenfelével, de egyrészt a kihívás még nem történt meg, másrészt tudom azt, hogy neked eddig még csak sejtelmed sinos arról, hogy közöttünk milyen ügy „forog fönn". Úgyis, mint lovagias férfiú, úgyis mint jó barát, kötelésségemnék tartóin a következőket közölni;" Vedressy Barna, aki fáradtan, átmelegedve jött a cséplőgép mellől, nagyot fujt magától. — Mi az Isten csodája lesz ebből? :— dörmögé, aztán hátra vetette magát karszékében és olvasott tovább. „A mi esetünk a következő: Három hét óta lakom a lagúnák városában és használom a Lidón a tengeri fürdőket. Az Északi-tengernek nagyon is erős hullámai vannak és orvosaim az Adriát ajánlották. Azt hiszem, ismered az itteni életet. Ilyen magamforma embernek meglehetősen unalmas. A templomokat, muzeumokat, palozzókat ismerem is, untatnak is; a Merceriát ezernyi zugutcáival és piszkos illatával már fenékig kiélveztem; a gondolázáshoz holdvilág mellett nem vagyok eléggé zöld; a szerenádozó jámböknak minden nótája kinő a fülemből, nem marad tehát más hátra, .mint hűségesen megtartani a kúrát, vagyis unatkozni. — Itt lakom a Lidón és nem teszek egyebet, mint lustálkodom és fürdöm." Vedressy Barnát idegessé tette ez a hosszadalmas önéletrajz. Fordított egyet a levélen, mely szokásától eltérően kíváncsivá tette és aztán nézte az aláirást: Rupprecht Bandi. —Ah, a Bandi. Ez a szeleburdi bolond! No lássuk, mit akar! „Az egyetlen mulatságom a fürdés. Nem a magam fürdése, de hogy az ember mégis lát egy kis elegáns világot, no tneg aztán szép asszonyokat. Tudod, hogy mennyire bolondja vagyok a szép asszonyoknak és itt annyi a szép asszony, hogy .semmi reményem nincs valaha megokosodni. Órákig elnézegetem őket a terrászrol, melyről az egész fürdőt át lehet tekinteni, mint lépnek ki kacér fürdőruhájukban a kabinból és mint mennek néki a lágyhullámu tengernek, mely kéjes gyönyörtől reszketve simul hozzájuk, kapja hátára és himbálja, cirógatja, becézgeti, csókolgatja őket. Ótt úszkálnák ezek a bájos najádok, ezek a csábító vizi tündérek a kék hullámok között és fölhangzik kacagó sivitásuk, ha az Adria kissé megfeledkezik magáról szerelmi mámorában s hullámárjával kissé erösebben pacskolja meg a nymfákat, vagy hogyha gyöngéd kis lábuk egy tengeri pókra vagy csigára talál lépni. Mondhatom, ennek a sok szép, rernektestü najádnak a láttára — elbujhatik Böklin mester! — nagy gyönyörűségem van és ez kárpótol az unalomért". Vedressy Barna megint izgatottan gyűrt egyet a levélen. — No lesz imár ennek vége? Türelmetlenül olvasott tovább: „A mullt héten egy gyönyörűséges szép asszony, mint egy varázslat jelent meg a habok között. Mikor kabinjából kilépett, világoskék uszóruhájában, elragadó volt. Bátor lépéssel tartott a kék hullámoknak, melyek meghunyászkodva, hízelegve simultak feléje. És aztán megjelent a huiHámok között,