Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-12 / 9. szám

1913. január 10. DÉLM AGYARORSZÁO t Bőjük csarsija Az európai muzulmán-uralom letűnésének idején, amikor Szerbiával való ujabb válságunkban az annexiós bonyodalmak hatványozottan ujuinak meg, sokszoros jelentősége van ennek az irásnak, amely Szarajevó és Bosznia értékelése mellett a török lélekrajzban gazdag motivációját adja a mohamedán uralom végpusztulásának. Ki törődik nálunk igazán Boszniával ós annak hegy övezte gyönyörű fővárosával: a miiiacskamenta Szarajevóval, amelynek ina is álló, de már omladozó bástyáinál oly sok kecskeméti és nagykőrösi fin lelte korai halálát?! Pedig inegérdémli az érdeklődést mind ez ország, mind e város, ahol a napkelet misztikus varázsa s a napnyugat lázas haladása oly csodás egyvelegbe fut össze. A város félig toprongyos balkáni viskók tákolmánya, félig a villamosság korszaka, nagyszerű müveinek szintere. A lakossága is a legváltozatosabb: szurtos, bocskoros pórnép, nagyszakállú turbános török, szögletes fövegü spanyol zsidó, zsakettos dandy, kockásfelöltős utazó, aranysujtásos katonatiszt, mind-mind jár-kel itt a folyóparton, a korzón. De e zűrzavaros emlberkeveréknek, mely e város hol szűk, görbe, meredek, hol pedig egyenes, palotasorokkal szegélyezett utcáin tolong, fut, kiabál, vagy édes semmittevésben henyéli a napot, legérdekesebb helye mégis a nagy piac: a bőjük csarsija. Ilyet nem láthatni, csak az iszlám napfényes országaiban, hol a vallás a közéletre oly jellegzetes bélyeget ütött. S a nyugati kultura, amely ide Budapestről és Bécsiből beköltözött, kénytelen alkalmazkodni a bennszülöttek százados szokásaihoz, ősi hagyományaihoz és megrögzött inaradiságához s igy történt, hogy a palotasz egély ezett Franje Josipa, Ferhadije és Cetmalusa utcák végében a maga hamisítatlan törökös rendezetlenségében, orientális tarkabarkaságában megmaradhatott az egész városrészre terjedő nagy piac. A bosnyák, de (különösen a mohammedán népet, bár a kultura iránt elég fogékony, mégsem lehet ódon felfogásának világából egy zökkenéssel a kultura sebesutjára téríteni, mert inkább kivándorol, semhogy ősapáitól örökölt szokásairól lemondjon. Igy vándorolt ki az okkupáció után több ezer török család a próféta utódjának: a nagy padisohnak félholdas birodalmába, mert féllek az „aleman"-tól, a némettől. Nem szeretik még ma se a „svábát." A mohammedán elem kivándorlása pedig érzékeny csapás, mert ez a lakosság legmegbízhatóbb, legműveltebb, legbékésebb s legtisztább eleme. Ha az utcán egy jól öltözött, kifogástalan külsejű fezes, turbános embert látni, az biztosan mohammedán; ha a bugyogóján, meg ujjasán töíbb a rongy, lyuk, felt, szenny, mint az alapszövet, az bizonyára szerb-horvát, még ha turbánt vagy fezt hord is, mert a bennszülöttek nagyrészt átvették a hódító törökök öltözékét is. A török viszont a meghódítottak nyelvét, ugy hogy rájuk ez elnevezés „török" ma már nem is találó, hanem csak a lakosság mohammedvagy iszlamhitü részéről lehet voltaképen beszélni. Egész Boszniában senki sem beszél törökül, csak azok a hodzsák (papok, tanárok), akik a sarajéval felső jogi iskolát, az u. n. seriát-birói iskolát elvégezték. Ott a korán és hagyoanányimagyarázathoz, amely a közös kormány által is respektált moszlim házassági, örökösödési és egyéb magánjognak a forrósa, az uj és régi török, továbbá az arab nyelv ismerete föltétlenül szükséges. De e kevés korán t adóson kivül — évenkint 15—20 kerül csak ki — mindenki, még a mohamimedán lakosság is szerbül beszól, bár utóbbi tetemes török eredetű szóval keverve. A muzulmán hivők sarajevoi főpapja: miüftijie büls$4a ieaniegjditté: Ben türkcsede bilirim! (Én törökül is tudok.) A mohammedán elem itt a legvagyonosabb is: földbirtokos, kereskedő, mig a szerbbosnyák földhözragadt szegény paraszt. Itt a birtokos és a föld miivelője közt ma is az a viszony áll fönn, mint Magyarországon 1848. előtt. Ez a joibbágyviszony az u. n. kmet, amelynek kötelező megváltása még nincs ugyan törvényileg vagy rendeletileg kimondva, hanem ennek fakultativ megváltása a „Bosznia-hercegovinai szab. kereskedelmi és agrár bankra": a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank egy fiókalapitására bizatott. A földbirtokos főleg a mohammedán, s a nagy piacon is a mohammedán kereskedők vannak túlsúlyban. Foglalnak itt helyet spanyol zsidók is, akik az ibériai (pyrránensi) félszigetről századokkal ezelőtt kiűzetvén, a Balkánon telepedtek meg. De számuk nem nagy, mindössze alig 8000, mig Mohatmméid követőinek létszáma BoszniaHercegovinában a félmilliót meghaladja. * • • A bőjük csarsija roppant sok jól-rosszul összetákolt fabódénlak rendezetlen halmaza, melyeknek hátsó részéhen gyakran téglából, kőiből rakott kis raktárhelyiség van az értékes holmik elhelyezésére. Rendszer mindössze csak annyi észlelhető, hogy az egy foglalkozási ágat űzők egy-egy sikátorban foglalnak helyet: a kunduradesi-ulácálban (cipész utca) a vargák, tímárok, csizmadiák, papucsosok, bocskorosak; a kujumdzsu-\úieában (aranyműves utca) az ékszerészek, ötvösök, órások; másutt a szabóik, szövetárusok; újra másfelé a kovácsok, fémkorsó-, csésze- és kulcskészitők; aztán cukrászok (sekerdasi), pékek (eknekdzsii), pástétomosok (börekdzsi); majd élelmiszer árusok, zöldségkereskedők és sok más. Az üzlet, mely télen hiányos ablaktáblákkal elzárható, nyáron pedig nyitott, egy rizige-roziga deszkatákolmány, amelyben csak annyi hely van, hogy a néhány zsák vagy halom áru mellett a gazdájuk s tán még egy társa épen hogy megfordulhatnak. Vevő nem léphet he, de minek is, hisz minden iki van rakva eléje, csak a kezét kell kinyújtania. A török kereskedő pedig lábait maga alá húzva, fekete kávét és szálepot (édes fűszeres folyadék) szürcsölve, meg csdbnkozva a legrendületlenebh lelki nyugalommal várja a vevőt, mert az jön, masallah (ha Allah akarja). A vevővel szemben is udvarias (mültefid): nincs áradozó rábeszélés, nincs hangos alkudozás, veszekedés; ilyen illetlenséget csak a fiatal szerb rétesárusok, meg zöldséges legények csinálhatnak! A vevővel szemben is fő az edeb (illem) és a namusz (becsületesség). A török a pénzből jól ád viasza, az árut pontosan leméri különös fogas karikaalaku sulymértékével: okával (k!b. 1'2 kg.) és a dirhemmel (drachma kb. 2 kg.), a vászonnemüt (bez) pedág arsunnal (rőf). A xnéterinértékrendszert még nem sikerült meghonositani s használatának kötelező elrendeléséről szóló rendeletet csak nem rég kellett a közös pénziigy minister nek bizonytalan ídőre felfüggeszteni. Az üzletek néha elképzelhetlenül parányiak: egy-egy booskorkészitőnek, meg cukorkaárusnak az egész üzlete egy üres szerencsi v-agy nagysurányi cukrosláda, amelyben maga alá szedett lábakkal benne ül, körülötte kalapács, dikics, ónszegek, meg egy alacsony üllő, néhány darab bőr, két pár kész bocskor s kész az egész üzlet. Persze üzletbér csak az a pár krajcár, amiért valaha a cukorszállitó ládát megvette. A rezsiköltség = 0. Igy aztán az a pár batos, ami befolyik, az majd mind tiszta haszon, hiszen dikicsből, kalapácsból elég egy egész életre egy. És ez a hihetetlen elégedett török kisárus, aki jóformán csak feketekávén és dohányon, meg pompás kenyéren, házi cipón él, lassankint megszedi magát, lesz neki lassankint üzlete, mely 4 lépés hossza, 5 lépés széles, mig a szerb paraszt és napszámos, amit keres, mind elíssza rettenetes lebujokban, bűzös kafanakban. Nincs az a török, akit bármi szép szóval is rá lehetne ibárni, hogy lenyeljen egy korty pivot (sör) vagy rákit (pálinka). A mértékletesség és önmegtartóztatás Allah szigorú parancsa. * * * A bódéban bent, vagy előtte a földön másod-, harmadmagával ül a gazda — minidig csak férfival, nő sehol se látható, az otthon takarít, tisztit, mos — s folyik csöndes hangon a beszélgetés, mese és sodorják egyik cigarettát a másik után. Az ember egész elcsodálkozik, mit keres ez a sók dologtalan kéz abban a parányi boltban?! Hja! — élvezik azt, ami egy igazhitű férfi számára a földi gyönyörök teljessége: a „kef'-st, az édes semmittevést. Nyugalom, közöny, beletörődés, türelem ül az egy.es arcok kifejezésén s ez a zsibbasztó nyugalmasság, ez a lassú mozgás keríti hatalmába az árusnegyed egészét. Allah ákbár! Isten a legnagyobb. iMi más a nyugat lázas, siető, rohanó kereskedelmii élete! Fiume vásárcsarnoka, Velence halpiaca, Hamburg tőzsdéje! Itt is adnak-vesznek, ott is, de mi más a résztvevők temperamentuma! Itt Keleten más a levegő, más a nép, mások a szükségletek, mások a vágyak, Nyu-