Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-08 / 100. szám

4 DÉL-MAGYARORSZÁG 1912, december 8. K ALEID QSZKOP Róth Hanzi és a telefon. Vörösszeplős kis sváb fiu a Róth Hanzi. Most került Szegedre magyar szóra. Kon­viktusba. Nehezére esett a csengetyüszóra beosztott élet. Milyen más minden otthon! A szekrény mindig nyitva, akikor vágott ma­fiának a kenyérből egy karéjt, mikor jól esett, sőt még akkor is, mikor nem esett jól. Egy­egy kis lekvár, vagy darab szalonna is akadt mindig melléje. Bezzeg máskép van most itt. Itt a kenyeret is csengetyüszóra adják s rá­adásul se lekvár, se szalonna. Nagyon fáj a szive Róth Hanzinak. Mint a kalitkába zárt madárnak:. Hisz itt is kalitkába van zárva, bár a kalitka kétemeletes épület. De azért csak kalitka az. Napsütéses domboldalon, micsoda vere­kedések estek meg vasárnap délutánonkini az ő édes szülőfalujában! Az utcán is, hogy hajszolták egymást, mikor itidiánust ját­szottak! De itt bizony sorjában, párosával, illedelmes hallgatagsággal kell az utcán ha­ladniok. Ez séta. Sohse sétáltak ők otthon; játszottak, az legalább mulatság. Első, második nap még csak szórakoz­tatta a sok újdonság, amit a városban látott. A sok magas ház, a csilingelő villamos, a Tisza ... Az ő falujában csak az uraság mag­tára emeletes épület, a Tiszát pedig még egy patak se jelképezi. Villamosnak meg pláne hire-hamva sincs. Egyszer ugyan végig fu­tott a főutcájukon valami magától rohanó kocsi, de az olyan gyorsan szaladt, hogy már nem is emlékszik rá, milyen volt. Nem is magától rohant az, hanem elül egy ördög ült, az hajtotta. A nagyapja legalább igy mondta. Nagyapa pedig mindig igazat mond. Itt a városon pedig sok ilyen ördöngös kocsi .fut-röhan az utcákon. Hogy is érezze jól magát ilyen ördöngös dolgok közt! A vizet sem a kútból merik, hanem a falból folyik. De nem is olyan üditő és friss, mint az ott­honi kútból való. Milyen más is a falu, az ö édes otthona! S a honvágy a maga kinzó, ke­serű gyötrelmével egészen megtöltötte az ő falusi gyerekszivét. Nagy elhatározással, szepegve bekopog­tatott az igazgatóhoz. — Talán még sincs meg az egyenru­hád? — kérdezte tőle a direktor, amint be­lépett az irodába. — Még nincs meg, de nékem nem is kell, — volt a válasz. — Hogyüiogy? — Én beteg vagyok és haza megyek, mert én itt meghalok, —felelte Hanzi, mi­közben nagy, csillogó könnyek gördültek vé­gig ábrázatán. Az igazgató próbálta vigasztalni: — Nézd csak Hanzi, neked talán az fáj, hogy a te uniformisod még nincs készen. Majd megsürgetem a szabónál s akkor neked is olyan szép ruhád lesz, mint a többi fiú­nak. Azzal az igazgató felállott és a telefon­hoz ment. Felhívta a szabót és meghagyta neki, hogy Róth Hanzi még ma megkapja a ruháját. A szabó megigérte, hogy meglesz. — Na látod, Hanzi fiam, szólt az igaz­gató, még ma megkapod. Ugy fogsz kinéz­ni, mint egy kis kadét. Hanzi pedig ott állott és remegett. Az igazgató jóságosan megcirógatta és leküld­te a többi fiúhoz játszani. Este felé jelentették, hogy itt a 146-os növendék ruhája. Az igazgató hivatta Han­zit, de sehol sem találták. De hogy is találták volna, mikor Hanzi már ott ült a vonaton. Megszökött. Ép vacsoránál találta a szüleit, akik borzasztóan bámultak a váratlan vendég lát­tára. — Hát mi az, Hanzi? —> kérdi apja, anyja egyszerre. Hanzi pedig nem felelt, csak ott zoko­gott az édes anyja kebelén. Az édes anyja is vele sirt. Csak együtt sir a Hanzival, ha nem is tudja miért, anyai kötelesége ez. Vagy ta­lán joga? — Az apja, az keményebb és fag­gatta: — Mi lelt Hanzi, miért jöttél haza? — Nem tudtam ott maradni a városban, jelezte ki nagysökára és fuldokló hangon Hanzi. — Miért kis fiam, bántottak? kérdi most gyöngéden az édes anyja. — Nem bántottak, mondja Hanzi még mindig zokogva. — Hát akkor mi történt? veszi át most a kérdést az apja. — Nem tudtam ott maradni, mert az igazgató a konviktusban az ördöggel cim­borál, feleli a meggyőződés hangján a fiu. — Ugyan te Hanzi, hát hogy beszél­hetsz már ilyent? iszól feddőleg az apja. — Édes jó apám, hát a saját szememmel láttam, saját fülemmel hallottam, erősiti Hanzi. — Mit? — Azt, liogy az igazgató egy kis szek­rényen keresztül a faiba beszélt és a fal, az válaszolt neki, — s erre a kijelentésre nrég most is a hideg verejték iilt ki a Hanzi hom­lokára. Mikor a fiu már elaludt, suttogva mondja fz asszony az urának: — Tudom, hogy az telefon, amitől Hanzi ^megijedt. Azt is tudom, miről jó, de azért •csak nem rendes dolog az. Ebben Hanzinak igaza van. Nem is kényszeritették vissza Hanzit a konviktusba és abba az ördöngös városba. Striegl F. József. Hiidessen a Déhnaoyai 01 szag ban g • • • a • • • • a 0 a D kimerítő felvilágosítást nyújt q Dr. Dános Árpád min. fo­AznjaiízísoHra galmazó által irt és Várnay L. D kiadásában megjelent követ­• z= kező müvek: D A házadó Ára 1 kor. D D A földadó Ára 1 kor. n Az általános kereseti- és jö- " n vedelemadók .... Ára 2 kor. n A nyilvános számadásra kö­j] telezett vállalatok adózása Ára 2 kor. [] Magyarország adórendszere 0 Kötve . . . . . . . Ára 6 kor. Q • n • • • • • • • ingyen kenyér. (Saját tudósítónktól.) A Szegedi Jóté­kony Egyesület utján a város közönsége már két év telén át látta el naponkint ingyen ke­nyérrel e város szegényeit. A felületes te­kintet nem lát benne mást, csak alamizsnát, tényleg pedig alig van társadalmi kérdés, mely vele össze ne függne. Még a közbiztonságot is fokozza meg­előző rendészeti hatása által. Nagy szó az, ha egy város elmondhatja magáról, hogy ime nincs olyan szegény a falai között, akinek naponkint legalább egy friss kenyér ne jutna a hideg télen át az asztalára. Még Róma is csak fénykorában adott kenyeret és gabo­nát a népnek, amint ott meg volt ennek az állam rendjére a jó hatása, ugy nálunk is '— természetesen sokkal kisebb viszonylatban — nagyon sok apró lopásnak veszi elejét, ha na­ponkint megkapja a szegény ember azt az egy kis kenyeret. Mi, akiknek van ebédlőszobánk, szalo­nunk, külön háló szobánk, előszobánk stb. el­tudjuk-e képzelni, hogy Szegeden van kö­rülbelül 3000 ember, ami kitesz 7—800 csalá­dot, akik egy kis, alacsony, hideg, sokszor nedves szobában húzzák meg magukat. Ott van az apa, anya, a nemzet egyik jövő re­ménysége a gyermekek, mind abban a kis szobában; és bizony télen át, mikor sokkal kevesebb a munka, sokszor éheznek is. Mi, akiket a gondviselés ellátott anyagi jóval, hogy a kinzó általános drágaság mellett is ellátogathatunk néha a színházba, hangver­senyre megengedhetjük magunknak, hogy hús kerüljön az asztalunkra, ne feledkezzünk meg arról, hogy nagyon sokan vannak, akik­nek mindennapi kenyérre sem telik! Az az igazi általános jótétemény, amely nem ismer különös pártfogást, nem válogat, hanem olyan terjedelmű, hogy mindenki aki arra rászorul, hozzájuthat és ez a mi váro­sim khan az ingyen kenyér. Még ia jótékonyság is osztályozódik. Egyik elsőrangú, másik másodrangú szüksé­gesekkel látja el iaz embereket. Micsoda áldá­sos jótétemény a kultura terjesztése, a ron­gyos ruhának jóval való felváltása és igy tovább. Ámde hiába a kultura, hiába a jó ruha, ha üres a gyomor. Ez utóbbin segít az ingyen kienyér. Ne állítsunk a magunk mentségére ka­imíjs kifogást, hogy a jótékonyság minden merne a dologtalanságot mozdítja elő; — áll­hat ez a meggondolatlanul adott pénzsegély­re, de egy falat kenyér már hogy mozdilhatná elő a munkátlanságot? A napi falat kenyér olyan minimuma az életszükségletnek, bogy azért nem tartja érdemesnek senki sem „nem dogozni", csak az, aki nem is képes a mun­kára. Hamis érv az is, íhogy az alamizsna meg­szégyenítő. Az erényekben nrutaíkozhatik csak a helyes önérzet, de nem abban a segít­ségben, amelyet a jó sziv elfogad a. jó szívtől. Az élethez való ragaszkodás ősjoga az ember­nek és nem lehet megszégyenítő. Szálljunk magunkba a szeretet ünnepé­nek hónapjában, hadd érezzék ennek a vá­rosnak szegényei, hogy ime mégis csak tö­rődik valaki ebben a városiban az ő dolguk­kal. Törődik a szegedi jótékony társadalom. És akinek bármi tekintetben kedvezett a sors, akit a közel múltban öröm ért, ossza meg szerencséjét azokkal, akik nyomorusá­gu'knál fogva nem tudnak igazán még csalk örülni sem, sőt éppen e miatt hálásaknak lenni is gyakran elfelejtenek. Ha valakit csapás, veszteség ért, gondol­jon azdkra, akik szükölködésüknél fogva nála százszorta sorssujtottabbak, enyhítsen a ma­ga fájdalmán azáltal, liogy juttatván a sze­gényéknek, a saját belső lelkivilága, érzése melegebbé válik. Valami felemelő van abban, hagy nem­csak éppen az állam, nemcsak éppen a város segít, hanem segit maga a 'társadalom az ő jó szivével, minden végrehajtható kötelezés nélkül. Aki csak azért ad, hogy a társadalmi konvenciónak eleget tegyen, elvesztette jó eselekmónyénefk a nemesebbik felét, éppen

Next

/
Thumbnails
Contents