Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-25 / 114. szám

1912. decembei 25. KÖZIGAZGATAS DELMAÜYARORSZÁQ (—) A szabadkai polgármester jubi­lauma. Szabadka város közönsége és tör­vényhatósági bizottsága most ünnepelte Bí­ró Károly dr. polgármestert 10 évi működé­se alkalmából. Biró Károly dr.-t érdemei elis­meréséül ö felsége legutóbb udvari tanácsos­sággal tüntette ki. A jubileum alkalmából a szabadkai színházban díszelőadás volt, mely­nek keretében a filharmóniai társulat hang­versenyt adott, Nádasy József színtársulata pedig "a Parasztbecsület operát játszotta el. A színházba belépő polgármestert a zene­kar tussal fogadta, a közönség pedig megél­jenezte. Vasárnap délelőtt a város törvény­hatósági bizottsága Purgly Sándor dr. főis­pán elnöklésével díszközgyűlést tartott. A közgyűlés Janiga János dr. országgyűlési képviselő indítványára elhatározta, hogy Bi­ró Károly dr. nevére 1000 koronás .alapít­ványt tesz. Manojlovics János dr. indítvá­nyára kimondta, hogy Biró Károly dr. 10 éves polgármesteri működéséről irt dísz­munkát közköltségen megszerzi, a bizottsági tagoknak és a társtörvényhatóságoknak megküldi. Klein Adolf dr. indítványára elha­tározta, hogy -a jubiláns polgármester arc­képét a tanácsterem számára megfesteti. A díszközgyűlésen résztvettek a katonai, egy­házi és polgári hatóságok és Szabadka kö­zönsége pártkülönbség nélkül. Délben küldött­ségek tisztelegtek a jubiláns polgármesternél, azután 500 terítékű bankett volt. (—) Krassó Szörényvármegye községi kölcsönöket folyosit. Krassó-Szörény várme­gye közönsége legutóbb kimondotta, hogy az összesített szegény-alapokból -községi építkezé­sekhez kölcsönt ny-ufjt átlagosan olyan mérvű kamat mellett, amilyent a vármegye -akikor kapna, ha azt a bizonyos összeget pénzinté­zeti kezelésbe adná. Tkintve, hogy a hitelin­tézetek ma tisztán o,s kamatozást biz­tosítanak az alapnak, a községek által -fize­tendő kantat -clsszegpt) 6%-ban alapították meg, melyből azután a tőkekamata-dó ós a ne­tán felmerülő költségek az alap által viselen­dők. A kölcsönök általában 10 évi visszafi­zetésre adatnak, különös esetekben a vissza­fizetés 15 év alatt is történhetik. Minden egyes kölesönt kint aló vármegyei határozat kormányhatósági jóváhagyást igényel. Szőrmeáruk, francia szabású fn%ok, legújabb női kötött kabátok, óriási választékban Pollák Testvéreknél Szeged-Szentes. TUDOMÁNY ÉS IRODALOM Alkoholizmus és tüdóvész, Irta: Hollós József dr. Hazánkban, amely összesen csak öt és fél ezer orvost tud eltartani, ugy, hogy a la­kosság fele meghal anélkül, -hogy orvosi se­gítséget vehetne igénybe: 60.000 korcsmá­ros talál -megélhetést! Honfitársaink, akik szegénység miatt nem tudnak iskolákat fön­tartani, akik megélhetés hijján százezerszám­ra -külföldre vándorolnak: évi egy milliárd koronát költenek szeszes italokra. Micsoda föllendülés volna széles ez országban, ha azt az összeget évente kulturára és közegész­ségügyre lehetne áldozni. De ne is emlitsük az anyagi veszteséget, amely -még a legki­sebb kára az ivási szokásoknak, hanem gon­doljunk arra — a számokkal meg nem mér­hető — szellemi, testi és erkölcsi pusztulás­ra, a lakos-ságnak nemzedékről-nemzedékre való elikorcsosulására, amely az alkoholipar virágzását nyomon Ikiséri. Hisz nemcsak a tüdővész elterjedésében, -hanem társadalmi életünk csaknem -minden kóros megnyilvánu­lásában, aminők pl. a bűntények, az elmeba­jok, a prostitúció — s ezzel együtt -a nemi bajok -terjedése — a tömegnyomor, a faj de­generálása stb., az alkohol oly -mértékben közrejátszik, hogy valósággal lehetetlenné te­szi e kóros állapotok egyéb okainak fontos megállapítását. E isorok -célja, hogy reámutassunk arra a közvetlen összefüggésre, amely az alkoholiz­mus fokozódása s a 'tüdővész terjedése kö­zött kimutatható, amelynek fölismerése a tiidővész leküzdése szempontjából elsőrangú fontosságú. Tévedés azt hinni, hogy a tiidővész lét­rehozásában egyedül a gümőkór bacillusa a bűnös. Nagyon természetes, hogy enólkiil a betegség nem keletkezik. A fertőzés azonban annyira gyakori, hogy ugyszólva, valameny­nyi-en átesünk rajta, egészséges ember szer­vezete azonban a kisebbfajta fertőzést le­küzdi, kiküszöböli; a sejtek a benyomuló ba­cillusok nagyobbfoku elszaporodásának gá­tat vetnek s igy a betegség nem tud kifej­lődni. Mindazok a körülmények, melyek a szer­vezet i-m-munizáló vagy közönséges nyelven mondva ellentállólképességét fokozzák, ami­nők általában a jó hygiénikus viszonyok; elegendő táplálkozás, tiszta levegőn való tar­tózkodás, kellő pihenés stb., e sejték -műkö­dését a bacillusok leküzdésében nagyban elő­segítik. Másrészt ezer pusztító munkáját tá­mogatják a rossz levegőjű, egészségtelen la­kás, tisztátlanság, túlfeszített munka, hiá­nyos táplálkozás stb., szóval -mindaz, ami együtt jár a tömegnyomorral és tudatlanság­gal. Épen ezért határozottan állithatjuk, hogy a lakásviszonyok, a munkaidő s a mun­kabérek javulása és a kultura terjedése a közegészsé-gi viszonyok javulását is előse­gítik, amelyek pedig a tüdővész leküzdésének legfontosabb alapföltételeit képezik. De nem várhatjuk be ö-sszetett kezekkel, mig az em­berek kizsákmányolását megakadályozó uj társadalmi rend kialakulásra vagy legalább megfelelő szociálpolitikai intézkedések a tii­dővész terjedésének gátat vetnek, hanem ad­dig is, -mig ez megtörténik, szüntessük meg legalább szervezetünk ellentállási képességé­nek szeszes italokkal való mesterséges ron­gálását. Ezt mindenki megteheti, ehhez sem­mi egyéb -nem kell, mint az ivás ostoba és káros szokásának" elhagyása. Ezt persze könnyű igy mondani, mert hiszen a meggyö­keresedett ivási szokások, a szeszesitalok Iránt táplált előítéletek s főként az alkohol­foké és itt különösen az állam mint — fájda­lom —• a legfőbb alkoholérdékelt, mindent el­követnek, hogy ez be ne következzék. Már azért is nagyon fontos, hogy az alkohol ve­szedelmes hatásának ismeretét a köztudat­ba átvigyük és ne csak mint közvetlen kór­okozót, hanem mint fertőző betegségekre, különösen tüdővészre hajlamosító, tehát köz­vetett kórokozó szerepét is bemutassuk. Ma már mindenki előtt eléggé ismere­tes. hogy a szeszesitalok szokványos élve­zete a szervezet összes sejtjeire mérgezőleg hat, azoknak táplálkozási zavarait, sorvadá­sát, az egyes szervek szöveteinek kisebb­nagyobb foku gyulladását és elkoresosulását eredményezi. Az agy sejtjeire való ezen ál­landó behatása a -szellemi képességek foko­zatos csökkenését, szellemi és erkölcsi elkor­esosulását, az egyes szerveiknek pedig a leg­különfélébb -megbetegedéseit és egyszersmind a betegség-okozókkail szemben való csökkent ellentáiló képességeit eredményezik. Ezen csökkent, ellentállóképesség az oka annak, hogy alkoholisták -mindenféle járványos -be­tegségnek hamarabb esnek áldozatul!, egy­részt azért, -ment a fertőzésre fogékonyabbak, másrészt azért, mert a bekövetkezett fertő­zést szervezetük kevésbé tudja kiküszöbölni. Ennek a közismert tapasztalatnak Leitinen, finn hygiénikus több mint hatszázra -menő állatkísérletével tudományos alapot terem­tett, amidőn kimutatta azt, -hogy az állatok a legkülönfélébb -fertőzésekkel szemben való természetes immunitásukat elvesztik, na­ponkénti — bár mérsékelt — alkohol a dago­iás mellett, ennélfogva a fertőzést hamarabb megkapják, az hosszabb ideig tartó betegsé­get vált ki náluk és gyakrabban -esnék neki áldozatul, -mint azok az állatok, mélyek ha­sonló körülmények között alkoholt nem kap­tak. Leitinen évekre terjedő vizsgálataiban az alkoholizált állatok utódait is figyelemmel kisérte, amelyek már születésüknél fogva gyöngébbek voltaik, gyakrabban szenvedtek táplálkozási-, növekedési-, anyagcsere zava­róikban s a kísérleti fertőzésekkel szemben föltűnően csökkent éllentállási képességet tanúsítottak és nehezebben is -lehetett őket ímmunizálni, mint a kontrol állatok utódait. A güimőkór bacillusával szemben is — igen természetesen — fölötte m-egcsökken az alkoholizált szervezet ellentálló képessége. A1 kolholisták nemcsak könny-ebben szerzik meg a giimőkórt, de az sokkal rosszindulatubb, sokkal rohamosabb kifej lődésü is náluk. A boncasztal tapasztalatai ezt eléggé bizonyít­ják. De sokkal szembeötlőhb és szomorúbb bi­zonyítékokat szolgáltat maga a statisztika. Ha összehasonlítjuk egyes országok vagy or­szágrészek tüdővész-statisztikáját az illető vi­dékek alkoholfogyasztásával, ugy azonnal szembeötlik a kettőnek szoros kapcsolata, íme néhány példa Franciaországból, hol az alkoholizmus a legnagyobb ós vele együtt a lakosság elkoresosulása -is a legszembeötlőbb. Havre-haw ós Rouen-*ban évenként 14 li­ter abszolút alkohol jut -egy-egy lélekre. E városokban 10.000 lakosból 522 halt meg éven­ként tüdővészben, -míg Toulouse-ban, ahol az évi alkoholfogyasztás fejenkint csak 2 liter: a tüdőv-észben -elhaltak száma 10.000 lakos kö­zül -évenként csak 195. Egy nagy -statisztikai összeállításból a következő adatok derültek ki: 12 liter -fejen­ként való alkoholfogyasztás mellett volt 30— 40 tüldő vészhal ál ozás 1000 emberből; 14 liter­fej énként való alkoholfogyasztás mellett volt 50—60 tüdővészhalálozás 1000 emberből; 16 liter fejenként való alkoholfogyasztás mel­lett való 70—80 t-üdővósz,halálozás 1000 ember­ből; 17 liter fejenként v-aló alkoholfogyasz­tás mellett volt 80—90 tüdővészhalálozás 1000 emberből; 18 Liter fejenként való alkoholfo­gyasztás mellett volt 90-en felül tüdőv-észhalá 1-ozás 1000 emberiből. Sajnos, hazánkra nézve egyes vidékek 1L LA legszebb és legmodernebb kivitelben Braun Viktornál Szeged, Vár-utca > 7. szám. Telefon 11-77. Telefon 11-77. A legkedvezőbb fizetési feltételek!

Next

/
Thumbnails
Contents