Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-25 / 114. szám

2 A kormány és a választójogi reform. (Saját tudósítónktól.) A Népszava, mely néhány nap előtt jogtalan módon birtokába került választójogi törvényjavaslat egyes részleteit teljesen önkényes beállításban közölte a nyilvánossággal, következetesen folytatja félrevezető akcióját, hogy a közfelfogás a tervezett reform valódi tartalmát illetőleg megzavarja. Megállapítható, hogy a szociálisták újságjának a választójogi törvényjavaslathoz fűzött eddigi összen kommentárjai részben tévedés, részbén pedig megtévesztésre irányulnak. Épen azért illetékes helyről rámutatnak arra, hogy mindazok, akik a parlamenti reform nagy horderejű problémáját tárgyilagosan és nem bizonyos tendenciától vezetve akarják megítélni, akkor járnak el helyesen, ha a Népszava célzatos ferdítéseinek hitelt nem adnak, hanem magának a törvényjavaslatnak hivatalos publikálását bevárják. A törvényjavaslat hiteles szövegéből és állami és társadalmi rend minden barátja maga megítélheti, hogy a Népszavának ezt a destruktív irányt szolgáló vádjai mennyire jogosak. Budapesti munkatársunk a munkapárt egy kiváló tagjával beszélgetést folytatott az előterjesztendő választójogi törvényjavaslatról. Az illető politikus a többi közt ezeket mondta: — A Népszavának a választójogi reformról hozott közlése érdekes tüneteket váltott ki mind a sajtóban, mind ia közvéleményben. A szocialista orgánum időelőtti közlése tálén éppen azért, mert sem a statisztikai kisérő adatokat, sem a részletes indokolást közléseihez hozzá nem fűzhette, a politikai ben találja meg azokat. De a tőkehalmozás már oly nagy, hogy egyes társadalmakban szinte a rnegpattanásig fokozta a proletár tömegek teherviselési képességét. Nagy lépésekben rohanunk a szocializmus egyenlősítő világa felé, melyben megtorlás fenyegeti a magántulajdon visszaéléseit; az altruizmus korlátokat szab az egyéniség jogának. Lesz-e művészet abban a korban, melynek értékmérője egyedül a társadalmilag hasznos munka? Milyen lesz a kollektív társadalom művészi szükséglete és a szükséglet kielégítésének módja; ki fogja eltartani a művészeket, mikor ezer korlát köti majd a magántulajdont? Ezek a kérdések ott zsonganak minden ember agyában, aki aggódva figyeli a művészek osztályhelyzetének állandó hanyatlási esélyeit. És szorongva vetjük föl a másik lesújtó kérdést: hogyan fogja igába hajtani a szociális társadalom az alkotó művészt, kinek kifejező képessége szabadságot és bő alkalmakat föltételez, kinek intuíciója nem lobog fel parancsszóra, mint a gép mellé ültetett munkás kötelességérzete? E problémák várható megoldása kapcsán kétségtelenül veszély fenyegeti az emberi lélek szabadságvágyát, individualizáló hajlamát, teremtő és álmodozó kedvét, szóval mindazt, amit az életben a legszentebb egyéni jogok közé szokás sorolni és amiknek elvesztését a legszociálisabb érzésű ember is csak sajnálni tudná. Ha valahol nehéz a social ingénieur munkája, mely meglevő társadalmi erők eredőjét számítás utján van hivatva meghatározni, ugy művészeti kérdésekben igazán nehéz. A művészet evolúciójának törvényei nem olyan világosak, mint a gazdasági berendezkedésé, vagy az ipari munkáé. Mai' jelenségei olykor visszaütnek több ezer éves DÉLMAGYARORSZAG körök feszültségét és az általános várakozást nemcsak hogy nern elégítette ki, de ellenkezően, fokozta azt. Azoknak, akik indulat nélkül és csupán a valódi közérdek szempontjából mérlegelik a kérdést, osztaniolk kell a kormánynak azt a fölfogását, amelyet a Népszava indiszkréciója után egy hivatalos közleményben hangoztatott, hogy tudniillik, a reformjavaslatok értékéről az adatok teljes ismerete nélkül Ítéletet alkotni nem lehet, Meg lehet állapítani azt is, hogy az a lármás fölháborodás, amellyel a szocialista újság adatait 'ellenzéki oldalon fogadták, félreismerhetetlenül erőszakolt és egyáltalán nem olyan mélyenjáró, mint a milyenre el lehetett volna készülve a közvélemény, ha a kormány javaslata olyan nagyon messze járna az ellenzék válsztójogi fölfogásától. Nemsokára ki fog tűnni, hogy a kormány javaslatát úgyszólván csak árnyalati különbségek választják el az ellenzéknek különböző ismert elaborátumaitól s attól a választójogi fölfogástól, amelyet az ellenzéki vezéreknek a legutolsó esztendő folyamán hangoztatott nézeteiből megalkotni lehet. Más szóval: ki fog tűnni, hogy a kormány javaslata feltétlenül életképes és alkalmas arra, hogy a komoly és hazafias közvélemény ellenőrzése mellett a különböző fölfogások képviselőinek komoly vita és tárgyalás alapjául szolgáljon. Khuen és Burián Bécsben. Khuen-Hé derváry Károly gróf és Burián István báró tegnap Bécsbe utaztak. A volt miniszterelnök és a volt közös pénzügyminiszter útja intim politikai körökben élénk feltűnést keltett és sok kombinációt vont maga után. Khuen-Héderváry a királynak és. az udvarnak ma is bizalmi embere, tanácsait mindenkor meghallgatják, judiciúmát nagyrabecsiilik és az események irányításába szívesen beavatják. Burián báró szerepéről azt hiszik, hogy a bárót nagyobb pozícióra személték ki. kulturák ősi tartalmára, mint az ember ösztönei a praehisztorikus idők állatias vágyaira; a szépélvezés módjai, sőt tárgyai is rég befejezett korok és eltűnt társadalmak eszményeire emlékeztetnek. De másfelől világos, hogy minél szövevényesebb és emelkedettebb valamely társadalom kulturája, annál mélyebb vágású útja vau benne a művészetnek és annál finomabb alakérzék ébred benne életre; folytonos fejlődés, elmélyülés, differenciálódás mutatkozik itt is, mint a világon minden fejlődésreképes jelenségnek érlelő forrásában. Kell tehát megoldásnak lennie és c- megoldás nem lehet más, mint az ellentéteknek egy olyan összebékiilése, mely a jelenleg fennálló diszpozíciókból természetszerűen foly. Hol kell keresni a fejlődési pálya legközelebbi pontjait? Azt hiszem, hogy e tekintetben senki sem fogja kétségbe vonni annak a felfogásnak jogosultságát, mely következtetéseit a társadalomtudomány értékes megállapításaihoz fűzi. A szociológiai kutatás megjelöli a társadalmak evolúciójának kereteit és rámutat arra az igen nevezetes momentumra, hogy a gazdasági érdekek minden időben a legszorosabban összefüggtek az emberi közösségek fejlődésének rugóival. A történelmi materializmusnak ez a vezérelve tehát olyan megbízható normativumot ad, melyet a művészet várható fejlődésének kutatásában is vezetőül tekinthetünk. Meg kellene rajzolni a szocializált társadalom helyes miliőjét, ugy, mint annak a szemünk előtt lefolyó gazdasági átalakulás után be kell következnie és e változott viszonyok közé egyszerűen odahelyezhetnénk az esztétikai fogalomkört, uj kapcsolataival és rendeltetésével. A nehézség abban van, hogy bármennyi1912. december 20. A nő a társadalomban. Irta: Raskó Istvánné. De sokan és sokszor ,is vetik a szemünkre, hogy mi nők is napjaink társadalmi mozgalmaiban mindjobban részt veszünk. Hányszor is kell hallanunk, liogy otthon, a családban van a mi dolgunk, a többit bízzuk csak a férfiakra, majd elvégzik ők, mint azt eddig is tették. Pedig hát nem egészen ugy van, uraim! Mert ha igaz is, hogy hivatásunk legelső sorban is a családunkhoz köt, igaz az is, hogy korunk társadalma is ezen legszentebb hivatásiunk mellett még nagyon is sok és fontos feladatot ró reánk. Ezeket a feladatokat pedig a ..megváltozott életiszonyok teremtették meg. Hisz, istenem, milyen más volt még csak rövid idővel ezelőtt is a nők helyzete. Ritkaság számba ment az olyan nő, aki önálló volt. S mit látunk ezzel szemben .most! A férfi mellett, majdnem mindenütt ott találjuk a nőt is az élet harcában, s ma már ritka az olyan nő, akinek kenyérkereseti életpályája nincsen. Ilyen körülmények között azután természetes, hogy társadalmi szereplésünk sem merülhet ki, mint azelőtt, kizárólag csak a karitativ munkában. Feltétlenül szükséges, hogy a megváltozott viszonyok hatása alatt mi, nők is minél szélesebb teret nyerjünk a társadalomban. Azonban, uraim, ne gondolják, liogy mi ezzel az önök jogait szándékoztunk csorbítani. Nem! De családunk iránti kötelességeinket sem vagyunk hajlandók ezért elhanyagolni. A világért sem! Érezzük azonban és tudatában vayunk annak, hogy nekünk nőknek is kell a társadalomban dolgoznunk, még pedig első sorban is — a nők érdekében. 'S ezt talán senki sem fogja tőlünk rossz néven venni, valószínűleg mé azok sem, akiknek szemében a mi társadalmi szere megkapóak is a marxi filozófia ismeretes eredményei, föltevéseknél egyebet aligha lehet hozzájuk fűzni. Legkevésbbé sem mondhatjuk azt, hogy a kapitalizmus kora után föltétlen bizonyossággal fog elkövetkezni az az álmodott jobb világ, melyben a felszabadult proletártömegek végtelenül megnövekedett mennyiségben élvezhetik az emberi kultura termékeit. A történelmi materializmus által megjósolt forradalmi megoldást ma már nem hisszük elkerülhetetlennek, sőt ellenkezőleg: minden jel arra mutat, hogy a gépek és közlekedési eszközök csöndes forradalma a véres erőszak észrevétlen megkerülésével sokkal alaposabban át fogja gyúrni a világot, mint ha a rombolás géniusza suhant volna rajta keresztül. És a történelem mutat példát arra is, hogy világrészeket átfogó hatalmak majdnem nyomtalanul eltűnteik, ősi kulturák köddé váltak, nagy központok rommá estek össze. Meg kell tehát gondolni, hogy a proletárius forrongása nemcsak diadallal végződhetik, hanem bukással is, amely esetben a társadalom disszonanciái a végletekig kiélesedve, az egész nyugateurópai kulturának sirját megásnák. A marxizmus csupán azt az egyetlen nagy lényeget állapítja meg, hogy a szociális tömegek elismertetése és uralomra jutása nélkül a munka társadalma csődbe jut. De ezek az aggodalmak fölöslegesek. A szociális tanítások nemcsak gazdaságilag elnyomott osztályok politikai jelszavait foglalják magukban, hanem a tudomány, találékonyság és az alkalmazott érteleim eredményeit is. Az ember okossága segiteni fogja az ember küzdelmét. A kollektív értelem egyszerűen meg fogja győzni az emberiséget arról, hogy egyszer majd véglegesen le kell zárni azt a világtörténeti korszakot, melynek domináns gondolata a korlátlan magán-