Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)

1912-12-24 / 113. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12 — negyedévre K 6'— egy hónapra K 2"— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre K 14 — negyedévre K T— egy hónapra K 2 40 Egyes szánt ára 10 fillér. Kiadóhivatal KáriJitsc Kiadóhivatali-telefon:: 305. Kiadó telefonja!: 81. Szeged, 1912. I. évfolyam 113. szám. Kedd, december 24. Precedensek. Ismét fölvetődött az ellenzéki pártok egyesülésének ideája és kiderült, hogy a legkülönbözőbb kérdésekben teljes a nézeteltérés az ellenzéken. Pedig ezúttal forrongott bennük valami. Keresték a módot, hogyan szabadulnának ama zsákutcából, ahova lehetetlen politikájuk által jutottak s a farkasveremből, amit nem önmaguknak, de saját kezükkel ástak. Elég volt egy gondolat, amit Széchenyi Aladár gróf a pártegység kimódolásáról és kormányképes parlamenti ellenzék szervezéséről vetett bele a vitába, hogy meginduljon az erjedő folyamat s különváljanak az összeömlött elemek, vegyi kompozícióra nem kaphatólag. Károlyi Mihály gróf észrevette a kellemetlen hatást s oldaljegyzetekkel próbált rajta enyhiteni. De a kommentártól még zavarosabb lett a helyzet. Azt hozta föl a nemes gróf ugyanis magyarázatul, hogy elvi kérdésekben már megegyeztek a pártok, taktikai dolgokban pedig nem érdemes szétkülönbözniök. Szerinte is tehát az utóbbi vonatkozásban vannak differenciák. A gyülekezet azonban ugy érezte, hogy az csak féligazság, sőt Károlyi Mihály gróf ennek sem mondta ki az igazi nevét. Azok a kardinális pontok, amiket Apponyi eltoerjesztése tartalmazott, nem érintik, sőt óvatosan megkerülik az ellenzéki pártok egyenkint vallott különálló elveit, ugy közjogi, mint egyházpolitikai, szabadelvű vagy konzervatív vonatkozásaikban. Mindössze egy ad hoc természetű alkalmi programot tűznek a koalíció elé, a mely taktikai jelszavakból áll s rövid életű volna akkor is, ha nem kötné magát lehetetlen föltételekhez. Ily alkalmi rögtönzés ötlete nem egyenliti ki a két 48-as s a néppárti 67-es frakció közjogi ellentéteit. Egységes párt azokból csak elveik föladásával alakulhatna. Együttes kormányképességük pedig csak az elvek ujabb kikapcsolását jelentheti, amit a régi koalicióban megpróbáltak már egyszer s akkor is balul ütött ki. Ne regéljen hát senki közülük, Károlyi Mihály sem arról, hogy elvi differenciáik nem léteznek többé s azokban megegyezés jött köztük létre. Ilyen transzakcióról akár a Royal-szálló fehér terme, akár a Justh-klub, vagy a Kossuth-klub s a néppárti kör mitsem tud. Annál több tudomásuk van a párttaktikában való elemi ellentétekről pártok és pártvezérek közt. Es Károlyi Mihály téved, vagy tudatosan szépítget, midőn e differenciákat alárendelt jellegüeknek tünteti föl, amik könnyen elejthetők részükről. Sokkal alaposabban értesültnek vált be Széchenyi Aladár gróf, ki a pártegység legnagyobb akadályául azt tüntette föl, aminek haladéktalan „félretételét" szorgalmazta: ez a „mindenféle melléktekintet" s a személyes „hiúsági kérdés". Ebből a szempontból foglalta össze Apponyi is „a legközelebbi összeforradás" ügyét, a remény csalfa hangján fejezve ki, hogy nem lehet közülünk senki, akinél kicsinyes hiúsági, vagy személyes tekintetek játszanának főszerepet." Ámde az ország nem osztozik e reményben, mert az előzményeket jól ismeri s azokról Apponyinál világosabb, hűségesebb memóriával bir. Közvéleményünk nem feledte el, hogy a régi koalició összes dolgaiban a személyes becsvágynak és kielégítendő hiúságnak mily nagy szerep jutott. Emlékezetben maradt, hogy az a rendszer a személyes torzsalkodások miatt folyvást ingadozott, egyéni temperamentumok ellentéte, gőgös fölfuvalkodások és boszuálló intrikák siettették összerobbanását, végül a *nagy" koalíciónak kicsinyes okokból apró frakciókra széthullását. Idősebb emberek tudnak egyebekről is. Tanuságtételük egyértelmüleg vallhatja be, hogy az ellenzéki pártoknál a belső válság, a fegyelmezetlenség s a vezérbotért való rivalitás régi nyavalya, ugyszólva eredendő természeti hiba. A 48-asok már a kiegyezéskor több felekezetre oszlottak, melyek mindegyikének más volt a kátéja s a prófétája; a simonyiánusok és irányiánusok ellentétét a Mocsárystáké és Ugronistáké, majd az Eötvös-hiveké és Polónyikövetőké váltotta föl. E hagyományokat A francia szoba. Irta: Heltai Jenő. (Szin: egy vendéglő szeparéju, amelyet minden különösebb ok nélkül francia szobának neveznek. Talán azért, hogy megkülönböztessék az angol szobától, a japán szobástól, a török szobától, az orosz szobától. Mert ezek a szobák mind egyformák ugyanazokkal az Ízléstelen, unalmas bútorokkal; a hosszúkás asztallal, az üres pohárszékkel, a vörös selyem pamlaggal, az arany keretes nagy tükörrel és az utálatos gázkályhával, aminél kijózanitóbb, ridegebb valamit képzelni sem lehet. Hideg és merev sárgaréz-csUlásr, melynek csak minden második körtéje ég, takarékosságból vagy hanyagságból. A szoba inkább barátságtalan, amit az asztalnál egyedül ülő smokingos ur is érez. Nem néz az étlapra, amelyet a pincér feléje tol, hanem cigarettára gyújt és nagy szakértelemmel, megfontoltan, az orrán keresztül ereszti ki a füstöt.) A pincér (tiszteletteljesen): Nem vacsorázik a nagyságos ur? A nagyságos ur: Köszönöm, majd később. . . . Egy hölgyet várok. De miért adták nekem ezt a barátságtalan, rideg szobát? A pincér: Kérem, nagyságos ur, minden szobánk egyforma ... és csak ez volt szabad. A szobáink nagyon kapósak, az urak egy idő óta nagyon ideszoktak. Minden este zsúfolva vagyunk. A nagyságos ur: Veszem észre. A pincér: De gondom lesz rá, hogy a nagyságos ur legközelebb a legjobb szobát kapja . . . A nagyságos ur: Legközelebb? . . . Egyhamar nem igen jövök ide . . . (Kis szünet.) A pincér: őszintén megvallva, azt hittem, hogy a nagyságos ur örülni fog ennek a szobának. Igaz, hogy régen volt szerencsénk a nagyságos urlhoz, de azelőtt minden este ebben a szobában vacsorázott. A nagyságos ur: Ebben a szobában? A pincér: Már nem méltóztatik emlékezni? Mielőtt meg tetszett házasodni . . . A nagyságos ur: Maga tudja, hogy megházasodtam? A pincér (mosolyogva): En ne tudjam? Hiszen itt tartottuk a legénybúcsút is ... . bizony, lesz már vagy tiz éve . . . Azóta sem járt itt a nagyságos ur. Tiz éve! A nagyságos ur: Tizenkettő. A pincér: Tizenkettő! A nagyságos ur nem változott meg. Ma is olyan fiatal, derék. Egyetlen egy ősz bajaszála sincs . . . A nagyságos ur: Ügyesen titkolom. De gyújtson be abba a gázkályhába . . . fázom. A pincér: Igenis . . . (Mialatt begyújt.) A nagyságos ur azelőtt nem volt olyan fázékony. A nagyságos ur: Vénülöik. A pincér: Ugyan! A nagyságos ur nincs több negyvenkét évesnél és harmincötnek látszik. A nagyságos ur: Maga nagyon kedves. Negyvenöt éves vagyok, ötvennek látszom és hetvenöt évesnek érzem mag m A pincér: A nagyságos ur rosszkedvű. A nagyságos ur: Sok szomorúságom volt. A pincér: Igen, tudom . . . (Valamivel halkabban.) A válás . . . A nagyságos ur: Maga azt is tudja, hogy elváltam a feleségemtől? A pincér: Én ne tudjom? Husz éve vagyok Budapesten pincér, tizenkét éve ebben a hotelban . . . .4 nagyságos ur: Csodálatos! Azt hittem, hogy engem már mindenki elfelejtett... A pincér: Azért, mert pár év óta külföldön tetszik élni? Az olyan vendéget, mint a nagyságos ur, nem lehet elfelejteni . . . A nagyságos ur: Hogyan hívják magát? A pincér: Lajosnak. En vagyok a Waitzner Lajos. .4 nagyságos ur (emlékeiben keresgél): Lajos . . . Lajos . . . igen, kezd eszembe jutni .. . A pincér: Az természetes. Másiél évig én szolgáltam ki a nagyságos urat, armg minden este itt tetszett vacsorázni a Vilma nagyságával . . . A nagyságos ur: Kivel? A pincér: A Vilma nagyságával . . . ,4 nagyságos ur: A Vilma nagyságával . . . igen ... a Vilma nagyságával. Ez volt az a szoba?