Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)
1912-11-05 / 71. szám
DÉLMAGYARORSZAG 1912. november 5. mert a. tiszti szemle volt, ugy a közösöknél, mint a honvédeknél. A tartalékos tisztek legnagyobb része megjelent, akik elmaradtak, azoknak ti? nap múlva pétszemléjük lesz. A hadajrródok' ós Zászlósok számára még e héten lesz szemle. A legénységi ellenőrzési szemle azonban az idén is elmaradt. — Nagy postaiopás Szegeden. Hétfőn 'este hat és hét óra között nagy postarablás történt Szegeden. Zekics György és Szűcs János sofförök este hat órakor indultak el a postapalotából. A Szeged-állomás második szánni postahivatalba igyekeztek pénz- és csomagküldeménnyel. Közben megálltak a Szent István-téren levő hetes számú postafiók előtt, ahol egy kilencezer és száz koronát tartalmazó pénzeszsákot raktak a küldeméifyek közé. Ebből ezerszáz korona ezüstpénz volt, a többi bankjegy. Útközben megálltak még a hatos, kettes és a hármas számú postafiók előtt is. Amikor a Szeged-állomáson kirakodtak, észrevették, hogy a kilencezerszáz koronás pénzeszsák hiányzik. A pénz eltűnéséről jelentést tettek a rendőrségen, ahol most Szakáll József dr. büniigyi kapitány megindította a nyomozást. — Uj alapitvany. A sz.ged: zsidó ár\aegyesiilót elnöksége ' Goídsch midi György dr elúöklésóvel látogattad ülést tartott. Elfogadta a/, elnökség á Beregi Béla által, elhunyt kis fia, Beregi Sándor emlékére létesített 2000 koronás alapitványt és az alapitványtevőnek k őszön el ét n yi 1 vánittata. — Tűz a temetőben. Körösi Lajosné a rókusi temetőben nyugvó hozzátartozói sírjára koszorúkat tett. Majd Halottak napján, estefelé gyertyákát gyújtott s az úriasszony imádkozott. Az egyik koszorú szalagja a gyertya lángjától tüzet fogott és Kőrösinó kalapjának gyászfátyola is égni kezdett. Az asszony sikoltozására többen segítségül sietlek, letépték az égő ruhadarabokat. — „Erzsébet emlékffizet.* Az iskolai ünnepeik között legmeglüitóbb, a gyermeki lélekre legközvetlenebb hatású a november 19-én rendezni szokott „Erzsébet ünnepély." A növendékek kegyeletes szeretettel emlékezzenek a jó királynéra, ki valóban anyja Volt a magyarnak. Ez alkalomból a növendékeknek való emlékfüzetet ad ki az „Iskolai ünnepeink" szerkesztősége, melyben versben, színdarabban stb., van ismertetve a Nagyasszony élete, jóságos tevékenysége. Ez már ll-ik kiadás, mert a mult évi I-ső teljesen elfogyott. A füzet ára 20 fillér. Megrendelhető Szentgyörgyi Dénes szerkesztőnél, MarosVásárhelyen. — Árverés az állomáson. A vasúti kocsikban és állomási helyiségekben elhagyott és tulajdonosaik által neon igényelt tárgyakat november 7-én délelőtt 9 órakor a Szeged-állomás III. osztályú várótermében nyilvános árverés utján eladják. A befolyt össze-' get a vasutas árvaház céljaira fordítják. — Ég a malom. Kedden este kerül bemutatóra a Eoss-mozgófényképszinházban a Nordisk filmgyár egyik legkitűnőbb produktuma, az „Ég a malom" cimü három felvonó-' sos, izgalmas dráma. Idegfeszítőbb látványban még nem gyönyörködött a szegedi közönség. Nagyobb világvárosokban, minden zajosabb reklám nélkiül 150 előadást ért el ez a müfilm. Csak egy napig marad műsoron. Szerdán már Max Linder műsora lesz a Vass-iNfi. Nyolc dartph Max Linder-fólo film fölti be a műsort. Max Lilidért, ezt a csodálatos tehetségű komikust nem kell bemutatni a közönségnek. Hisz ismeri mindenki. <"> most a világ legnépszreiibb színésze, kinek nívós mókáin millión és millión mulatnak. A ritka érdekességii Max Linder műsor szerdán, csütörtökön ós pénteken látható a I'osshaű. — Mindent a szerelemért. Szerdán este hájosx hófehér darabot mutat be az Uránia-' .szinház. A elme: Mindent a szerelemért. A Nordisk filmgyár remekműve a háromfelvonásós dráma1, melynek főmotívuma az örökké aktuális, szerelem. A főszerepeket Carló Wied és Klára Wied játszók. — Vivó-est. A Buday tanár által rendezett tanfolyam első órája ma kedden este fél hétkor kezdődik, amire ezúton is fölhívjuk a jelentkezett urak figyelmét. . — Nyugat. A „Nyugat" Ignotus, Ady Endre és Fenyő Miksa szerkesztésében megjelenő szépirodalmi folyóirat 1-i száma a következő igen érdekes tartalommal jelent meg. Gróf Andrássy Gyula: Pár megjegyzés. Nagy Zoltán: Lucidum intervallum (Vers.) Kaffka Margit: Mária évei (Regény) II. Babits Mihály: A kételkedés kötelessége. Füst Milán: Egy begedümész (Vers.) Kádár Endre: Két méter tiz (Novella.) Halász Imre: Bismarck és Andrássy (Politikai tanulmány) VI. A békeszövetség megkötése. Turcsányi Elek: Éjjel a váróteremben (Vers.) Ybl Ervin dr.: A torzó művészete. Nagy Lajos: Mosolyogni (Novella.) Bálint Rezső: Rajz. Jásza,y-Horváth Elemér: Első, egyetlen szerelem (Vers.) Ignotus: A politika mögül. Fenyő Miksa: Gazdasági érdekeink a Balkánon. Figyelő: Elek Artúr: Aiplionse Lemerre. Lányi Viktor: Hubay Jenő. Bálint Aladár: Fényes Adolf nj képei. Karinthy Frigyes: Bernstein: Az ostrom. György Mátyás: Nagy Endre: A miniszterelnök. Lányi Viktor: Carmen. Bálint Aladár: Rónai Dénes találmánya. Fekete Miklós: Szilágyi Géza: Versek. Feleky Géza: Lukács Gyögy: A modern dráma fejlődésének története. Szabó Dezső: Jean Doruis: La sensibilité de la Poésie fraiicai.se. Disputa: Szabó Dezső: Egy uj tipus. Csécsy Imre. Tayloring. Egyes szám Szegeden Várnay L. könyvkereskedésében kapható. — Tudományos előadás az Urániában. Kedden este tudományos előadás lesz aUrániában, Szilire kerül a Vasul cimü európai liirü uránia darab, melyet Eiscber Mór és Jörg László dr. irtak. A kitűnően ,megirt darab a vasutat, mint a kultura egyik legfontosabb tényezőjét tárgyalja. Szenzációsan érdekes a szöveget kisérő álló és mozgóképek. A budapesti Uránia-színházban ezt a darabot tartják a kassza slágernek. Az Urániában a tudományos előadás kedden este pontban 9 órakor kezdődik. — Rendőri hírek. A szegedi 3. honvédhuszárezredben tisztiszolgai minőségben szolgált Papp Dezső. A gyöngyélet azonban nem igen tetszhetett neki, mert vasárnap a huszárlaktanyából buesu nélkül meglépett. Az eltűnt katonát körözik. Nem lehetetlen, hogy a huszár nem is szökött meg, hanem a vasárnapi múlatás mámorát alussza ki valahol. — Horváth Mór Korona-utca 5. szóm alatt levő lakásáról ismeretlen tettes 175 korona készpénzt ellopott az asztalfiókból. A rendőrség keresi a tolvajt. — Vasárnap délután a Róna-utcában szerencsétlenség történt. Gordó Mihály kocsis egy nagy szekér kukoricaszárat vitt kocsin. Útközben az egyik lőcs eltörött, á szekér félre dűlt ós Gordó Mihály oly szerencsétlenül esett le, hogy bal lábát eltörte. A súlyosan sérült embert a kórházba szállitották. — A lovagias ügy. Nagy feltűnést keltő lovagias affér foglalkoztatta most néhány napig az egyik fővárosi kaszinót, amelynek tagjai nagyobbára liékés polgáremberek. A kaszinó egyik tagja, egy jómódú kereskedő, csúnyán összekapott a vendéglőben egy huszárkapitánnyal. A kapitány provokálhatta és az eset olyan volt, hogy lehetetlenek látszott békés hton, jegyzőkönyvvel elintézni. Verekedni kellett, karddal vagy pisztollyal, vagy talán mind a kettővel. Amikor ezt a kereskedőnek — aki eleinte hősködött, de alapjában rettenetesen félt —• a segédei megmagyarázták, az ijedt ember panaszos Ivangon kifakadt: — Egész életemben jóravaló, derék, becsületes ember voltam, senkit se rövidítettem meg, senkit se csaltam meg, a légynek se vétettem és most családos ember létemre álljak oda és k asz ab ol tas sn.m le magamat, vagy lövessem iriíagalh keresztül?! Hiszen ez borzasztó, ez borzasztó! URANIA magyai* szinház NIAI tudom. I !±Ü 554a „VASS" mozgóféngkép szinház Kedden. JUozt Újság. Heti aktuálltások. stasissaaBBBBiRBHaaii fa elcserélt kalap. Bohózat. <33SIBaHI8BlflflBB8BBBflBfl' poiiöor ljerét[párljalaníjai. Bohózat. Nordisk sláger! Dán színészek! Ól a malom. Dráma 3 felvonásban. Előadások szombaton Vs6,8 és 9 órakor Vasárnap d. u. 3 órától éjjel 11 óráig ]