Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-27 / 90. szám

mm Szerkesztőség Kárász-utca 9. Előfizetési ár Szegeden Előfizetési ár vidéken Kiadóhivatal Kárász-utca 9 egész évre . K 24-—• félévre.... K 12--egész évre . K28 — félévre K 14 — ..... Nappali-telefon: 305. negyedévre K 6-— egy hónapra K 2'— negyedévre K 7-— egy hónapra K 2'40 Kiadóhivatali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Egyes szám áfa 10 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Kiadó telefonja: 81. Széped, 1912. 1. évfolyam 90. szám. Szerda, november 27. Háborus-mozaik. A szerb fővárosban egészen komolyan hiszik, hogy Pasicsnak csak egyet kell intenie és lángban áll a magyar délvidék is, Horvátország is, lázonganak a csehek is, morvák is és a monarchia haderejének java azzal lesz majd elfoglalva, hogy Ausztria-Magyarország békétlenkedő szláv népeit gyiirje le. Még a közelmúltban erősen biztak abban is, hogy a hármasszövetség meg fog bomlani és hogy Németország és Olaszország nem fognak kitartani Berchtold gróf követelései mellett. A hármaisszövetség-balgrádi követeinek legutóbbi démarsa gondolkodóba ejtette a szerb hivatalos köröket, az a viszszautasitás pedig, amelyre Nenadovics Jása, a helyzetpuhatolás céljából Berlinbe küldött volt konstantinápolyi követ talált, egyenesen megdöbbentette őket. A nép azonban, amelyet a törökökön aratott könnyű győzelmek szinte kiforgattak önmagából s amely szentül meg van róla győződve, hogy csak akarnia kell s kardcsapás nélkül juthat el akár Budapestig is, nem akar józanodni, nem hallgat senkire s lázasan követeli a monarchiával való leszámolást. Pasicsék most éppen olyan ferde helyzetbe kerültek Ausztria-Magyarországgal szemben, amilyenben csak a közelmúltban voltak a Törökországgal folyó háború előtt. Ma már igen jól tudják, hogy a hármasszövetség egy emberként áll talpra, tudják, hogy a balkáni háborúban volt szövetségeseikre, különösen Bvigáriöra, aligha számithatnak, ha a monarchiával keverednek háborúba, tudják, hogy a hadseregük kimerült, fáradt s hogy a kitűnően fölszerelt magyar-osztrák ármádia! ellen, aligha lenne képes megállani a sarat, tudják, hogy jlz államkasszájuk kimerült s tudják azt is, hogy háború esetén egyetlen pillanatig sem tudják védelmezni Belgrádot s azzal a demoralizáló tudattal kell megkezdeniök egy hadjáratot, hogy a fővárosuk az első napon elesik. Pasics ezt ma már mind igen jól tudja. Mindezt elmondta neki a legutóbbi démars alkalmával Griesinger báró a német követ és figyelmeztette arra is, hogy bármennyire is bizik Szerbia Oroszország katonai támogatásában, jó lesz erre a támogatásra, a melyet a békepárti Szasszonovval szemben Hartwig, a háboruspárti belgrádi követ helyezett kilátásba, annál kevésbé számítani, mert Oroszország igen könnyen juthat abba a helyzetbe, hogy haderejének javát kénytelen lesz a nyugati határ helyett a keleti határra vetni, ahol egészen komoly feszültsége támadt Kínával. A kinai kérdés egyáltalában nagy I nyugtalanságot keltett szerb kormánykörökben, ahol megvannak róla győződve, hogy a hármasszövetség és Kína között katonai entente jött létre és hogy a keletázsiai helyzetnek a mennyei birodalom részéről történt hirtelen kiélezése, Berlinben és Bécsben nyerte iniciativáját. A magyar-osztrák követség egyik magasállásu tisztviselője ma a következőképen nyilatkozott a helyzetről: — Az orosz mozgósításról szóló jelentések igen kevés hatással vannak a monarchia külügyi politikájára. Nagy nyugalommal fogadjuk őket s ha Oroszországnak az a szándéka, hogy Szerbiával szemben követendő politikánkra gyakoroljon befolyást, alaposan csalódik, mert a monarchia amúgy is minimális követeléseiből nem fog engedni. Azok a hatalmak, melyeknek érdekkörébe Szerbiának az Adriáig való előnyomulása belevág, már régen tudatták a belgrádi kormánnyal, hogy ezt a lépést nem helyeslik, de azok az államok, a melyeket Szerbia előnyomulása nem érint közvetlenül, nincsenek teljesen meggyőződve arról, hogy a szerb hadseregnek ez a lépése föltétlen szükséges, annál kevésbé, mert Ausztria-Magyarország hajlandó kitűnően fölszerelt kikötőit használat céljából Szerbia rendelkezésére bocsátani. Szerbia követeléseinek a teljesítése már csak azért is lehetetlen, mert az a esik, a melyet a tengerig követelne, sohasem lenne kellőképen megvédelmezhető, ott a jövőben is folyton bandaharcok folynának s ez a vidék a jövőben is örökidőkig, az a tűzfészke maradna Európának, mely a múltban volt. A kikötő pedig azért nem adható meg, mert semmi sem biztosithatja a monarchiát arról, hogy a most kereskedelmi kikötőnek tervezett városból nem lesz a jövőben hadikikötő s ennek a lehetősége is olyan viszonyt teremtene a lövőben a monarchia és Szerbia között, a mely mindennek nevezhető, csak barátságosnak nem. Durazzó megszállása, ha itraz volna is, nem jelentene semmit. A szerbek, ahoey oda bementek, ugy ki is mehetnek onnan, éppen ugy, ahogy Bulgária sem fogja a határait a Csataldzsa vonalig kiterjeszthetni, hanem jóval kisebb területtel lesz kénytelen beérni. Az angol és az orosz kormánykörök legalább erősen hangoztatják, hogy Bulgária határainak ekkora kiterjesztését semmiesetre sem fogják megengedni. Ha mindennek véee les^, akkor a hatalmak egy tartandó konferencián mee foeják vizsgálni a teremtett helyzetet és Európa érdekeinek fievelembe vételével fogják a határokat szabályozni. Éppen ezért teljesen céltalan és fölösleges a Csataldzsa alatt most folyó emberpusztitó, véres harc. Erről a kérdésről egyébként Nenadovics Jása, Szerbia volt konstantinápolyi követe is nyilatkozott a következőképpen: — Bulgáriának Baba-Eskinél és Lüle-Burgásznál be kellett volna fejeznie a háborút. Akkor biztosan győztes maradt volna. A Konstantinápolyba való bevonulás nem egyéb, csak egy szép póz, amelyért kár kockára tenni az eddig elért sikereket. A diplomáciában azonban gyakoriak az ilyen gyerekségek. Egy hatásos eclatért százmilliók vérét nem egyszer teszik kockára. Remélem, hogy Csataldzsánál is győzni fogunk, de — bár félek tőle, — akkor sem lennék meglepve, ha az ellenkezője következnék be. Adja Isten, hogy ne ugy legyen! Pedig most már valószínű, hogy ugy lesz s Magyarország-Ausztria szempontjából kívánatos is, hogy ugy legyen: a szerbeknek már nagyon megnőtt a szarva. Volt egyébként Pasicsnál egy másik démars is, melyben nem ugyan diplomaták, de orvosok vettek részt, A szerb vöröskereszt szolgálatában itt időző Oettingen dr. berlini egyetemi tanár vezette őket s ő volt a szóvivőjük is. — Kegyelmes uram, — mondta a szerb miniszterelnöknek, — egész Európa nevében jövünk s kérjük Nagyméltóságodat, igyekezzék odahatni, hogy abból a harmincötezer szerb katonából, aki a bolgár seregek támogatására Csataldzsa alatt tartózkodik, egyetlen egyet se bocsássanak haza egyelőre. Ha azok most hazajönnek, nemcsak Belgrádot, de az egész kontinenst megfertőzik s a kolera és pestis, mely egyelőre odalenn szigetelődött el, vágtatva fog elterjedni egész Európán. Pasics megígérte, hogy mindent meg fog tenni, ami tőle telik és — nyolcszázhatvanegy sebesültet hoztak Belgrádba Csataldzsa és Drinápoly alól. Oettingen dr. a sebesültek és foglyok közegészségügyéről a következő fölvilágositásokat adta: — Ott voltam az orosz-japán háborúban is s ott valósággal élet-halálharcot kellett vivnunk a járványokkal. Most, amint ez a háborúk Idején, amikor az emberek össze esznek-isznak mindent, tisztátalan ételt, pocsolya vizet, amikor hetekig nem alusznak ágyban, nem váltanak ruhát, nem mosdanak, természetes is, újból föllépett a járványok egész tömege. Eddig himlő, fekete himlő, tifusz voltak azok a bajok, a melyek a mi sebesültjeink és foglyaink között is fölléptek. A kolera és a pestis eddig csak odalenn pusztítottak. Ha a bolgár kormány elköveti azt a lelkiismeretlensé-