Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-23 / 87. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. november 23. Bosznia ügye a magyar delegációban. (Saját tudósítónktól.) Boszniában megmozdultak a szerbek és fajtestvéreik fegyveres sikereinek mámorában jóval tulmentek az együttérzés, az együttünneplés határán. A bosnyákok olyan manifesztációi bocsátottak ki, amely nyilt megtagadása a monarchikus köteléknek. Harmincnégy évi fáradságos, vért és pénztemésztő kulturmunkáért igy fizet az annektált szlávság. Természetes, hogy ez a bennünket, magyarokat különösen fenyegető mozgalom nem maradhat megtorlatlanul. A magyar delegáció mai ülésén Papp Géza és Chorin Ferenc tették szóvá a szerb ágaskodást, mire Thallóczy osztályfőnök a közös pénzügyminiszter nevében kijelentette, hogy nem fogják tűrni a szerb-barát, monarchia-ellenes üzelmeket. A bosnyákok, ugylátszik, közben meggondolták magukat. Szerajevóból az a hir érkezett, hogy ujabb, de lojális manifesztációra készülnek. Ezzel szemben a muzulmánok Ausztria-Magyarországhoz való hűségüket fejezték ki. Á delegáció teljes ülésén gróf Zichy Ágost elnökölt. Fölvonult az egész kormány Berchtold külügyminiszterrel az élén, de annál kevesebben jöttek el a delegátusok közül. A bosnyák költségvetés volt a napirenden. Pap Géza előadó jelenti, liogy a boszaiaitercegovinai kormányzat jövő évi költségvetésében 13,966.504 korona a rendes kiadások löbblete. A véd erő javaslat következtében a katonai többletkiadások összege 1,198.000 korona. Bosznia ügyeivel kapcsolatban megemlíti a vasúti hálózat ügyét. A magyar érdekek szempontjából elsőrendű fontosságúak: a Samac-Doboji vonal kiépítése és a Doboj— Szerajevói keskenyvágányu vonalnak rendes nyomtávúvá való átalakítása. Az nj vonalak kiépítéséből 180 millió korona fogja terhelni Magyarországot, kéri tehát a közös pénzügyminisztert, hogy a magyar ipart előnyben részesítse a vasútépítéseknél. A népszámlálás arra mutat, hogy az országos kormány gondoskodása a legnagyobb eredményeket produkálta; tizenőt év alatt a lakosság 21 szúAz élet hangja. Irta: Knut Hamsun. Az Íróbarátom mesélte. — Kopenhága belső kikötője mellett fut d a Vestavoldnak nevezett széles ut, amely igen elhagyatott, kevés ház, kevés lámpa van injta, embei pedig alig jár terjedelmes vonalán. Ritkán esik meg nyáron hogy valaki oda megy sétálni. Nos, tegnapelőtt este történt velem valami ezen az elhagyatott uton és ezt akarom neked elmondani. Néhányszor föl és alá sétáltam a Vestavoldon, amikor nő közeledett felém. Rajtunk kivül embert nem látni. A lámpák pislákolva égnek, homály van és nem láthatom a nő arcát. Ez bizonyosan az éjszaka leányai közül való, gondolom magamban és elmegyek mellette. Az ut végén megfordulok és visszafelé sétálok, a nő is visszafordul és megint találkozom velem. Ez vár valakire, gondolom ismét, lássuk csak, kire? És ismét elmegyek mellette. Amint harmadszor is találkoztam vele, megemeltem a kalapomat és megszólítottam: — Jó estét! Talán vár valakit? összerázkódott. — Nem ... de igen . . . — Tehát mégis vár valakit. — Nincs ellene kifogása, ha társaságában maradok, amig „ő" megjön? — kérdeztem és mindjárt hozzá is szegődtem. Nem volt kifogása. Köszönte az ajánlkozásomat. Különben, mondotta egyszerre csöndesen, nem vár ő senkit, csak sétálni jött ide, mert itt olyan nagy a csönd. Egymás mellett ballagtunk aztán és közömbös dolgokról beszélgettünk. Karomat ajánlottam. — Oh nem, - mondta és megrázta a fejét. A dolog kezdett unalmassá válni. A nagy sötétségben nem láthattam az arcát. valókkal emelkedett. Ezután áttér arra, hogy a bosznia-hfírcegovinai lakosság a szerb-törrök háborút meglehetős nyugalommal szemléli, a szábor tagjai azonban olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek az osztrák-magyar érdekek ellen szólnak. A táborban ugyanis kijelentették, hogy a szerbeknek joguk van az Adriához. Kéri a pénzügyminisztert, hogy nyilatkozzék e tekinltetben, a költségvetést pedig elfogadásra ajánlja. Vio Antal sajnálattal konstatálja, liogy a vasútépítési program dolgában létrejött megegyezés végleg mellőzi Fiume város és a magyar tengerpart, érdekeit s ezzel szemben a dalmát kikötőket favorizálja. A novi-bihácsi vonalat például, amely egyedül biztosította volna a magyar tengerparttal való gyors összeköttetést, kikapcsolták a programból. Határozati javaslatot terjeszt elő ezeknek a sérelmeknek orvoslása tekintetében. Chorin Ferenc a délszláv agitáció veszedelmeivel foglalkozik, amely ugy látszik, a inegsaállott tartományokban is kedvező talajra talált. Kéri a közös pénzügyminisztert, hasson oda, hogy ez a törekvés még idejében elfojtassék. A délszláv veszedelem komolyságát bizonyltja a szábor szerb tagjainak deklarációja, amely nemcsak a szerbek vélt jogai 'lett szállt sikra, de Albánia autonómiája a is tiltakozott. Az a vasúti program, raeíyet a közös pénzügyminiszter már az albizottságban ismertetett, csaknem kizárólag Ausztria érdekeit szolgálja, mindössze a doboj—szerajevói vonal kivétel e tekintetben. Sürgeti a magyar iparnak a bosnyák vasútépítés terén a kvóta arányában való részesítését. Bosznia n>e arra használja föl autonómiáját, liogy a délszláv propaganda eszközéül adja magát, hanem legyen hálával ós hűséggel a monarchia iránt, me.ly Bosznia fejlődését oly melegen óhajtja. Thallóczy Lajos osztályfőnök a közös pénzügyminiszter nevében szólal föl. Sajnálatosnak mondja a bosnyák szábor 27 szerb tagjának nyilatkozatát, de ezen nem lehet csodálkozni, mert valahányszor szerb mozgalom volt, még a magyarországi szerbek is megmozdultak. Mindazáltal a közös pénzügyminiszter elitéli ezt a manifesztációi, sajnálGyufát gyújtottam hát, próbáltam az arcát megvilágítani, majd az órámra néztem. — Fél fiz! — szóltam. Összerázkódott, mintha fázna. Kínálkozott az alkalom, hát megkérdeztem: — Ön fázik? Nem jönne valahova, valami meleget inni? — Nem, nem! Hiszen látja, hogy nem mehetek sehova. Csak most vettem észre, hogy hosszú gyászíátyolt visel. Bocsánatot kértem és a sötétséget okoltam a baklövésért. Az a mód, ahogy bocsánatkérésemet fogadta, egyszeriben meggyőzött arról, hogy nem tartozott a közönséges éjszakai nőkhöz. — Fogadja hát el a karomat — mondtam, — az melegit. Elfogadta. Jó ideje sétálgattunk már, amikor arra kért, hogy nézném meg, hány az óra? — Tiz elmúlt — mondtam, majd mindjárt megkérdeztem: Hol lakik ön? — A Gamle-Kongewejen. Visszatartottam. — És szabad önt a kapuig elkisérnem? — Nem, ez lehetetlen. Ezt nem teheti, Ön a Bredgade-on lakik? — Honnan tudja? — kérdeztem meglepődve. — Tudom, ismerem önt. Sziinet. Kart karba öltve mentünk aztán és befordultunk a kivilágított utcákba. Gyorsan ment és hosszú fátyolát csöndes éjszakai szellő libegtette. A Gamle-Kongewejen, házának kapuja előtt felém fordult, mintha megakarta volna köszönni, hogy elkisértem. Kinyitottam az ajtót és ő lassan befelé indult. Közben hátrafordult és rám nézett . . . Beléptem utána. Megragadta a kezemet. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Fölmentünk a lépcsőn és a második emeleten megálltunk. ja és a jövőben nem fog ilyeneket eltűrni. (Helyeslés.) Kéri a vátesz tudomásul vételét. Az általános vita ezzel véget ért. Elfogadták Vio Antal határozati javaslatát s a költségvetést részleteiben is megszavazták. Nyegre László ismertette ezután a közös pénzügyminisztérium költségvetését, amelyet hozzászólás nélkül elfogadtak. Berchtold Lipót gróf külügyminiszter kijelenti, liogy a delegáció határozatait a király elé fogja terjeszteni legfelsőbb jóváhagyás végett. Ezután a király elismerését tolmácsolja a bizottság fáradozásaiért és áldozatkészségéért. A közös miniszterek nevében is megköszöni a bizottság támogatását és jóindulatát. Hosszú Vazul püspök a bizottság hálájának ad kifejezést, a miniszterek és a bizottság elnöksége iránt, amiért megkönnyítették a bizottság munkáját. Sajnálatát nyilvánítja az ellenzék távolmaradása miatt, mert, mert e nemzet teljes együttérzésének dukoinentálására. A delegáció örömmel áldozott a hadsereg erősítésére, amelyre a monarchia mindig bizton számithat. Végül az Isten áldását kéri a királyra. (A delegáció tagjai felállanak.) A bizottság ina délután fél hat órakor tartotta utolsó ülését az egyeztetés céljából. Canalejas gyilkosai. Madridból jelentik : Nagy vita volt ma a kamara ülésén a Canalejas ellen elkövetett merénylet felett. Az alkotmánypárti Senante rendkívüli intézkedéseket követel a kormánytól az anarkisták s a merénylet elkövetői ellen, akik között meggyőződése szerint néhány képviselő is van. A szociálisba Iglezias Pablo és a republikánus Arcarate elitélték a merényletet és kijelentették, hogy soha sem helyeseltek ilyen tetteket és senkit sem buzditotak föl rá. Romanonez miniszterelnök megállapitota, hogy az öszszes pártok elitélik a gonosztettet és megígérte, hogy a kormány erélyesen és szigorúan alkalmazni fogja a törvényt. Nem tétovázott egy pillanatig sem. Kinyitotta lakása ajtaját, kézenfogott és bevezetett. Sötét volt. Valamelyik belső szobában lehettünk, mert órának a ketyegését hallottam. A nő pillanatra megáll a szoba ajtajában, aztán hirtelen a nyakam köré fonta karjait és forrón, reszkető szájjal megcsókolt. Éppen a szájam közepén. — Üljön le, kérem, — mondta gyöngéden, alig hallható suttogással. — Itt a pamlag. Mindjárt lámpát gyújtok. Meggyújtotta a lámpát. Körülnéztem, kissé zavartan, de mégis kiváncsian. Nagy, szépen és ízlésesen berendezett nappali volt, amelyből több ajtó nyílott a mellékszobába. Fogalmam se volt arról, ki lehet, miféle lehet ez a nő, akivel ilyen különös, ilyen csodálatos módon akadtam össze. — Milyen szép itt! Itt lakik ön? — Igen, ez az otthonom, — Ez az ön otthona? ön talán a ház leánya? Fölnevetett és ezt mondta: — Nem, nem. Én már öreg asszony vagyok. Mindjárt meglátja. — Na, idenézzen . . . Hirtelen ismét megölelt és fékezhetetlen, vad szenvedélyének az erejét éreztem az ölelésében. Ez a nagy, bolondos gyerek!... Körülbelül huszonhárom éves lehetett; a jobbkezén jegygyűrűt viselt. Tehát valóban férjes asszony. Szép? Nem. Sok szeplő volt az arcán és a szemöldöke olyan szőke, hogy alig látszott. De vad, tajtékozó életkedv áradt ki belőle és a szája nagyon szép volt. Meg akartam kérdezni tőle, hogy hívják és ha van, hol az ura. Meg akartam tudni, kinek a házában vagyok, de ő egészen hozzámsimult, amint kinyitottam a számat és megtiltotta, hogy kíváncsiskodjam. — Engem Ellennek hivnak, — szólt és mindig halkan beszélt. — Akar enni vaia-