Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-22 / 86. szám

10 DÉLMAGYARORSZÁG 1912. november 23. temes magyar nemzeti politikát hirdet, mely még belpolitikailag vonatkozásaiban is felette áll minden pártpolitikai elfogult­ságnak. „Erős hadsereget, erős flottát!" — A magyar delegáció teljes ülése. — (Saját tudósítónktól.) A magyar delegá­ció negyedik plenáris ülését tartotta ma dél­előtt Zichy Ágost gróf elnöklete mellett. Na­pirenden a tengerészeti és hadügyi költség­vetés volt. A jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök Károly Ferenc József főhercegnek, a prezumtiv trónörökösnek a bizottság sze­rencsekivánatát fejezte ki abból az alkalom­ból, hogy fia született. A tengerészeti költségvetés tárgyalása került ezután sorra. Molnár Viktor előadó is­mertette a költségvetést és megállapította, hogy az 1913. évre szükséges összeg 74,757.210 korona, vagyis 25 millió koronával több a mult évi szükségletnél. Már most is megállapítható, hogy a tengerészeti kiadások évről-évre jelentékenyen fognak emelkedni. Ennek az emelkedésnek kettős forrása van: az egyik a legénység számának emelése, a másik a nagy csatahajók épitése. A flottafej­lesztést nem szabad tisztán financiális szem­pontból megítélni, mert vannak tekintetek, a melyek szükségessé teszik, hogy haditenge­részetünket fejlesszük. Az egyik az ország biztonsága, a másik kereskedelmi tengerésze­tünk és az idegen országokban lakó honfitár­saink védelme. Erre a célra pedig akcióképes flottára van szükségünk. Minthogy a költség­vetés ezeknek a szempontoknak megfelel, kéri annak elfogadását. Okolicsányi László hangoztatja, hogy a flottának a partvédelmen tulmenőleg sok föl­adata van, ezért örömmel látja az utóbbi esz­tendőkben történt fejlődést. Ezentúl nem sza­bad sajnálni az áldozatot a fejlesztéstől. A költségvetést elfogadja. Este van már ! Este van már, úgy esik az eső! Zajos-csobogva pattan szerteszét A súlyos vízcsepp és a nedvesség, Mint árvíz-iszap, kétségbeejtő. Monoton nóta, bús, átmos ütem, Az, ami kopog az ablakomon. A régi könyüt újból zokogom És elbágyaszt az, miért kerültem, Halk sellők árján épp oly csöndesen Küldi illatát útra a rózsa, Ahogyan multam lenyűgöz engem. Oly csöndes halkak e kis emlékek! Színezüst tükrön suhannak tova Ily alvajáró révedezések, Z IPSE 11 JÁNOS. Három csók. Irta: Scossa Dezsöné. — Amint csak szerét tehettem, félre vo­nultam s könyveimnek szenteltem minden időmet. Egyszer egy hátborzongató német regényt olvastam, ahol a hősnő, a sárga ruhás nő, mindenkit meggyilkol, hogy kedvesét gazdaggá tegye, de rájönnek s ő halállal bűn­hődik gonoszságaiért. A sirba sem tud nyu­godni s sárga ruhájában bolyong éjjelenkint a kastélyokban, ezzel a kérdéssel: „Quo us­iiue tendem — Wie lange nocli?" — mig meg nem váltja a boldogtalant egy véletlen ese­mény. Szóval azóta az én jelmondatom az lett, hogy: „Quo usque tendem" — azaz med­dig igy élni még? — S egyszer csak éreztem'azt, hogy mé­(Erős hadsereget, erős flottát!) Heltai Ferenc szólott ezután. Az utolsó delegáció óta lezajlott események —• úgy­mond — kétségtelenné teszik, hogy lia a ma­gyar nemzeti államot fönn akarjuk tartani, erős hadseregre és erős flottára van szüksé­günk, Enélkiil nemzeti életünk alapjai van­nak veszed elemiben. Az a fölfogás, hogy flot­táink csak partvédelemre való, már a múlté. A változott külügyi alakulás kétségtelen­né tette, hogy olyan flottára van szüksé­günk, amely meg tud birkózni azokkal a föladatokkal, amelyek elé a jövő alakulásai állíthatják. A hajóépítés terén nagyon elma­radtunk. Elkerülhetetlen szükség, hogy erre a célra 80 millió évi dotációt szánjunk. A ha­jóépítést gyorsabb tempóban kell folytat­nunk. Végzetes hiba volna, ha nem használ­nék ki azt a helyzetet, hogy a jövő évben a Stahilimento Teknikóban két sólya áll üre­sen és a Dannbius-gyárban is üres lesz a nagy hajó épitésére szolgáló sólya. Magyaror­szágon teljesen fölszerelt arzenált kell épite­ni. Ezzel biztasitékofb kapnánk arra, hogy azok a nagy áldozatok, amelyeket a flottafej­lesztésre hozunk, egész összegükben visszaté­rülnek az országnak. Németország példája mutatja, hogy az ipari pangást egy nagysza­bású flottaprogram egy csapásra képes meg­szüntetni. Ezeket ajánlja a két kormány fi­gyelmébe, a költségvetést pedig' elfogadja. (A külügyi helyzet intelmei.) Heltai nagyszabású és kiváló szakérte­lemről tanúskodó beszéde általános tetszés­f1 találkozott. Utána Lucich Károly korvett­*ány Montecucoli ellentengernagy nevé­ben megköszönte a delegátusok bizalmát s liaingoztatta, hogy igyekezni fog a flotta szük­ségleteit a rendes költségvetés keretén belül gis van más is az életben, ami leköti az em­bert, mint a könyv s kezdtem örülni a létnek, — csak az keserített el, hogy olyan csú­nya vagyok. — Bocsáss meg Vali, ha közbe szólok, — jtgyezte meg Hanna —sohasem néztél tü­körbe? Hiszen az lehetetlen, hogy ne láttad volna, milyen bájos, milyen szép vagy? — De értsd meg Hannám, mindig csak azt hallottam, hogy csúnya vagyok, — no de folytatom, ahol abba hagytam. — Az a változás akkor történt rajtam, amikor Dabasy Pista, a vármegye legelegán­sabb. legszebb, legnemesebb embere észrevet­te igénytelenségemet. — Egy házimulatság alkalmából tör­tént, amikor én félrevonulva, egy sarokból néztem az én szép mamám ünneplését. Da­basy mellém ült s az ő lágy, behizelgő hang­ján addig beszélt hozzám, mig végül meg­győzött, hogy nem vagyok csugya, — hisszen ő, akiért versenyeztek asszonyok, leányok, — egész idő alatt velem foglalkozott és én a legostobább módon beleszerettem. Mit tud­tam én, hogy én csak eszköz vagyok, hogy boszut álljon egy szép asszonyon, aki a tár­saságban volt s őt halálosan megsértette, a mikor a megyebálon ö mellette kacérkodni kezdett egy huszárfőhadnagygyal. — Később, mikor megtudtam az esetet, már nem birtam lelkemből kivetni. Szeret­tem forrón, lángolón, habár tudtam azt, hogy reménytelenül. — S ép ezért, mikor Vizeky Qéza meg­kért, hogy két kis árvájának édes anyjuk le­gyek, habozás nélkül tettem kezébe az enyé­met, mert tudtam ugyan, hogy szeretni soha se fogok mást Dabasyn kiv-ill, de ő, a hires, gazdag gavallér, engem nőül nem vesz soha, — de éreztem azt is, hogy Qézának hűséges felesége, a leánykáknak gondos édes anyjuk leszek. kielégíteni. A tengerészeti parancsnok kéri a bizottság támogatását, liogry a flotta fej­lesztése ínég idejekorán megtörténjék. A változott külügyi helyzet, figyelmeztetőiig int arra, hogy a Monarch-tipusu hajóosztály pót­lásához minél előbb fogjunk hozzá, A költségvetést ezután általánosságban és részleteiben megszavazták, öt perc szünet után következett a hadügyi költségvetés tár­gyalása. (A kvóta arányában.) Hegedűs Lóránt előadó eJfogadá«ra ajánlja a költségvetést, örömmel veszi tudo­másul, hogy a hadügyminiszter támogatni fog egy magyar ágyúgyár ós lőporgyár fel­állítását, valamint, hogy az aviatikai tele­pek közül kettőt Magyarországon fognak fel­állítani. Először vagyunk egyébként a költ­ségvetésnél abban a helyzetben, hogy itt is elértük az ipari kvótái, (Tetszés.) Nyugodtan mondhatja, hogy hadseregünk a mi erőssé­günk, szövetségeseinknek támasza, ellensé­günknek pedig veszedelme. Okolicsányi László védelmébe veszi a hadsereget a támadásokkal szemben. A mi hadseregünk erős és elsőrangú képességekkel rendelkezik, Jól mondotta nemrég a hadügy­miniszter, hogy a hadsereg népnevelő iskola. Ha ez igy van, akkor az iskolába olyan szel­lemet kell bevinni, amely a mi nemzeti kirvá­nalmainkat fedezi. Sajnálattal emliti meg, hogy a tisztikarban a magyar elem nem emel­kedik. Ne kicsinyeljük le hadseregünket, ha­nem foglaljuk ott el megillető helyeinket. Sok uj tiszti és altiszti állást szerveztek most a hadseregben, figyelmezteti erre a magyar társadalmat és kéri, hogy fiaink minél töme­gesebben menjenek a tiszti pályára. A költ­ségvetést elfogadja. — Lassan, lassan azután elhomályoso­dott egyetlen szerelmem emléke szivemben s boldog voltam, hogy Edithnek s Gittának szentelhettem életemet, kik szeretettel csüng­nek rajtam. Férjem imád, a tenyerén hord s nyugalmamat nem zavarta semmi mig egyszer a hatalmas főispán, Dabasy István, föl nem keresett bennünket, hogy a hadgya­korlatok miatt értekezzen férjemmel, aki ve­zető szerepet játszott a mi kis városunkban. Nem kevesebbről volt szó, mint arról, hogy a király is városunkban tölt két napot. Dabasy nap-nap után nálunk volt s férjemmel in­tézkedtek, rendezkedtek. S én éreztem, hogy az eltemetett emlék újra életre kel, féltem, rettegtem önmagamtól. — És mikor egy alkalommal Dabasy a hozzánk beszállásolt tábornoknak, mint a megye legszebb asszonyáról, beszélt rólam, éreztem, hogy a dicséret, mely máskor hi­degen hagyna — az ő ajkairól hallva, bol­dogsággal tölt el. S mikor az ő fogatán rö­pített a hadgyakorlatok színhelyére, boldog, nagyon boldog voltam. — Otthon azután, mikor utána gondol­tain az eseményeknek, pirultam esztelensé­gemért, hogy én a nyugodt, komoly asszony játszom a'tüzzel s megfogadtam, hogy ez igy tovább nem mehet — s mégis másnap feled­tem mindent s örültem'a jelennek. — Az utolsó estén történt, amikor fé­nyes tűzijátékot rendeztek a Duna partján ő felsége tiszteletére s én Dabasy oldalán gyö­nyörködtem a tündérszép kivilágított Du­nán, melyen a csónakok százai siklottak vé­gig, majd egy remek magaslaton ő felsége koronája tündökölt, sziporkázott millió és millió fényben, — egész elkábulva a sok lát­ványosságtól Dabasyhoz simultam, aki ma­gához szorított, ajka már majdnem alkain­hoz ért, amikor én riadtan szabadítottam ki

Next

/
Thumbnails
Contents