Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-22 / 86. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. Nappali-telefon: 305. Éjjeli-telefon: 10-83. Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24-— félévre.... K 12— negyedévre K 6-—• egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér. Előfizeiési ár vidéken egész évre . K28 — félévre.... K 14'— negyedévre K 7-— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca g* Kiadóhivatali-telefon: 305. Kiadó telefonja: 81. Szeged, 1912. I. évfolyam 86. szám. Péntek, november 22. Szerbia meghunyászkodott. (Saját tudósítónktól.) A szerb kormánynak a megszállott vidékeken működő konzulokra vonatkozólag hozott határozata dolgában a bécsi Pol. Korr. Belgrádból a következő közlést kapta: A konzulok e határozat értelmében visszanyerik akciószabadságukat, amit eddig a katonai hatóságok korlátok közzé szoritottak. Különösen az írásbeli és távirati közlekedést illetőleg ismerik el újra a konzulok jogait. Azok a jogok azonban, amelyeket a konzulok a Törökországban fennálló kapitulációk értelmében élveznek, továbbra is fölfüggesztve maradnak. Szóval Szerbiával kezdünk valahogy rendbejönni. A győzelemittas szerb hadsereg talán mégse kerekedett egészen felül az állami jogrenden és a nemzetközi szabályokon. Nemcsak az osztrák-magyar monarchia konzuljaival bántak el népjogellenesen és brutálisan a mámoros katonák, hanem a többi hatalom megbizottaiba is belekötöttek, mozgási szabadságukban akadályozták és a kormányaikkal való érintkezést lehetetlenné tették. A legfölháboritóbb mindenesetre a prizrendi eset, ami még ma sem világos a monarchia előtt. Edl Tivadar konzul, a külügyminisztérium futára, néhány nap múlva tehet csak jelentést. Akkor kiderül, hogy annak a szerb jelentésnek van-e igaza, amely szerint Prohászka Oszkár konzul Üszkübben van és semmi bántódás nem érte, vagy pedig az osztrák és magyar alattvalóknak, akik Ó-Szerbiából a legrémesebb visszaélésekről adtak hirt. A szerb kormány most garanciát vállalt aziránt, hogy a megszállott törökországi vidékeken működő konzulok szabadon mozoghatnak és küldhetnek jelentéseket kormányaiknak. Ez az intézkedés az osztrák-magyar konzulokra is kiterjed. Ugylátszik, a veszedelmesnek indult affér elsimul rövidesen és nem lesz szükség nyomatékosabb föllépésre a meggondolatlan és packázni akaró szerbek ellen. A prizrendi konzul-affér megvizsgálására, annyi nehézség és bonyodalom után, Edl Tivadart küldte ki császári és- királyi kurírnak a közös külügyminiszter. Edl most harminckétéves, magyar ember, tartalékos honvédhadnagy. Eddig mint konzuli cimmel és jelleggel fölruházott konzul működött a külügyminisztériumban. A hivatalos lap mai száma jelenti, hogy ő felsége konzullá nevezte ki. Edl ma érkezett Nisbe, ahonnan vonaton megy tovább Uszkübig. Innét lóháton kell megtennie az utat Prizrendig. A külügyminiszter és a hadügyminiszter között szakadatlan folyik a tanácskozás a királyi Várban, őfelsége ma délelőtt előbb Berchtold grófot, majd Auffenberg lovagot fogadta audiencián. Berchtold a szerb konfliktusról és az albán kérdésről referált, a hadügyminiszter pedig a legutóbb tett katonai intézkedésekről. A szerb konfliktus mindaddig nincs elintézve, amig a belgrádi kormány végkép le nem mond az adiriai kikötőről. Addig történhetnek ujabb komoly lépések. Albánia nem okoz gondot, mert az önálló albán fejedelemség megalakulását a szövetséges balkáni államok se ellenzik már. Magyar külpolitika. A magyar közélet igen sok tényezője megdöbbentő rövidlátást és pártos elfogultságot tanusit szemben a nagy külpolitikai kérdésekkel. Egy politikai külön stilisztikát fejleszt ki, mely mindig,a résví ja az egész helyett, a pillanatnyi jelem a hosszú jövendő helyett, a pártsikert az egyetemes nemzet győzelmes érvényesülése helyett. Ez valóban elszomorító és méltán elkeserítő jelenség. De nem általánosítható. Valóban kötelességet teljesítünk akkor, a mikor ez általánosságban jogos és keserű váddal szemben védelmezzük a nemzeti munkapártot. Hasonlítsák csak össze a munkapárti részről elhangzott nyilatkozatokat az „ellenparlament" külpolitikai nézeteivel, nem véve ki Apponyi örvények között hánykódó, bizonytalan elaborátumát sem. Ezekben szűkös pártszempontok, amikor a nemzet egyetemességéről van szó; amott felülemelkedés minden egyéni elfogultságon. Ellenzéki részen kisszerű taktikázás, itt történelmi folyamatok éleselméjü fölismerése s az aktuális külpolitikának ezekbe való nagy koncepciójú belekapcsolása. Bizonnyal színesebb, ujabb és sajátosabb az, amikor magyar politikusok mindenkinek igazat adnak a világon, csak éppen a dinasztiának, a monarchiának és a magyar államnak nem, sőt nyilt ellenfeleink nek is lovat adnak alája. De hogy ez a külpolitika helyes, hogy ez magyar politika lenne, azt senki sem hiszi el ebben az országban. A munkapárt részéről olyan jelentős és súlyos nyjlatkozatok hangzanak el, a minő Tisza István gróf aradi beszédének már méltatott külpolitikai része, vagy a minő Láng Lajos bárónak tegnapi delegációs beszéde. Akik hallották ezt a beszédet, a jelen delegációs ülésszak eseményének fogták föl azt, épen ugy, mint ahogy a közelmúlt bécsi delegációs ülésszaknak Khuen-Héderváry Károlynak a délszláv kérdésről való beszéde volt az eseménye. A Láng Lajos báró előadása mesteri összefoglalása volt a balkáni kérdések egész komplexumának s annak a viszonynak, amelyben ezek a kérdések a monarchiához, valamint Magyarországhoz állatiak. Maga a beszédnek alapgondolata és konklúziója kell, hogy külön is hangsulyoztassék, mert megállapítja azt az egyedül lehetséges alapot, amelyen hazánk is, a habsburgi kettős monarchia is belső és külső nyugalmát és továbbfejlődésének föltételeit megtalálhatja. Ezt az alapot a történelem logikája kényszerítően adja meg. Magyarország maga helyzeténél fogva mindenkor balkáni hatalom volt. Minden kísérlet a nyugat felé való érvényesülésre csak ideig-óráig való sikerrel, legtöbbször pedig kudarccal járt. Ellenben a Balkánon mindig predomináló volt a helyzetünk. S legnagyobb harcainkat is ezért a pozícióért vivtuk: az Árpádok alatt Byzánczczal, utóbb a törökkel. Mihelyt a Habsburgok kerültek a magyar trónra, ők, a nyugati hatalom is belevonattak ebbe a balkáni, ebbe a keleti érdekeltségbe s nagyhatalmi állásukat két irányban is kellett érvényesiteriiök. Ez a kétoldalú irányzat azonban a külön német birodalom megteremtésével megszűnt és a kettős monarchia élén a Habsburgokkal teljes balkáni nagyhatalommá lett, az egyedüli Balkán-hatalommá. Ezt ismerte föl Deák Ferenc és Andrássy s ennek a helyzetnek konzekvenciáit érvényesítette gyakorlatilag ez utóbbi. Azt jelenti ez a folyamat, hogy a történelmi fejlődés során a dinasztia érdeke egyre jobban közeledett a speciálisan magyar állami érdekhez s ma már a történeti fejlődés odajutott, hogy a dinasztia és a monarchia másik állama, Ausztria számára is az egyedül helyes Balkán politika egyazonos a magyar politikával. Ez az a nagy tanulság, amelyet a delegáció egyik elnökének nagyjelentőségű beszéde mestermódon állit elénk. S amikor ez igaz és megragadó történelmi levezetés tanulságait levonja, akkor nem pártpolitikát csinál, *nem belpolitizál, hanem egye-