Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-03 / 70. szám

2 delmaqyarorszáo 1912. november 3. j a választójogot. Vannak különbségek a kormány és az ellenzék tervezete között, de talán meg lehet bocsájtani egy kormánynak és többségnek, hogy felelős pozíciójában mégis azt és ugy teszi, ahogy ö az ország érdekében valónak tartja és nem ugy, ahogy azt a felelőtlen kisebbség tartja annak. A fölirati vita alkalmával Justhék va.inn léseket, de annál agresszívebben követelték léseket, re annál agresszívebben Követelték az általános, egyenlő és titkos választójogot. Akkoriban a többi ellenzéki pártvezérek, — akik most ugy hirdetik Justhék programját, mintha azzal a szájukon jöttek volna a világra -- mind nyilatkoztak a függetlenségi párt föliratáról, persze elitélőleg. Szükségesnek tartjuk ezek közül a nyilatkozatok közül egy-kettőt leközölni, talán akad, aki megtudja magyarázni, hogy ezek után a nem rég tett nyilatkozatok után hogy állhatott elő a mai helyzet. KÁROLYI MIHÁLY QRÓF: Sajánlattal kell értesülnöm, hogy a Justh Gyula elnöklete alatt állá függetlenségi párt leszögezte magát a választójog általános, egyenlő és titkos megoldása mellett. Annyival inkább sajnálom ezt, mivel nem tartom lehetőnek e jelzők körülírása mellett a magyar faj föltétlen vezérszerepének biztosítását. Én az egész kérdést csupán a magyar faj szupremáciáia szempontjából ítélem meg és annak ellenére, hogy a szociálizmustól, mint olyantól nem félek, mindazonáltal a választójognak olyképen való reformálásába, hogy az általános, egyenlő és titkos legyen, nem tudnék belemenni, mig olyan érvekkel meg nem győznek, melyek e három jelző fentartása mellett is a magyar faj szupremáciáját biztosítják. MEZÖSSY BÉLA: Az általános, egyenlő, titkos választójog olyképpen, ahogyan a Justh-párt követeli, nekem nem kell, de viszont széles alapon kívánom a reformot ós éppen a legutóbbi képviselőválasztás erősítette meg abbeli meggyőződésemet, hogy a városokba be kell hozni a titkos választást. De nem osztozom azokban a kormánypárti nézetekben sem, hogy elsőbben az ipari munkásoknak 'kell megadni a választójogot. Magyar állami és nemzeti szempontból nagyobb garanciát nyújt az alföldi színmagyar mezőgazdasági munkás szavazata, mint a Weltnerék szárnyai alatt politizáló nemzetközi ipari munkás. SZENTIVÁNYI ÁRPÁD: Nekem az általános, egyenlő és titkos választási jog nem kell. Sok egyéb nemzeti okon kiviil különösen a nemzetiségek miatt ellenzem a radikális reformot. Ma is van elég bajunk a pánszlávizmussal és a dákorománokkal. Ha pedig általános, egyenlő és titkos választójogot csinálunk, a nemzetiségi veszedelmet még inkább magunkra zuditjuk. Az sem igaz, hogy a magyar kisgazdának kell a radikális választási reform. A felvidéken sem találkoztam egyetlen magyar .gazdával sem, akinek az általános, egyenlő és titkos kellett volna. TÓTH JÁNOS: Nekem az általános, egyenlő és titkos választójog nem kell, mert a magyar fajnak és az értelmiségnek felsőbbségét féltem » Justh párti követeléstől. A Justh-párt is biztosítani akarja ugyan a magyar nemzeti szempontokat ós a magyar faj fetsőblxségét a kerületekbeosztásával kívánja megóvni, csakhogy akkor hol van az egyenlő választójogi Az egyen l lőség követelése csak frázis a Justh-párti határozatban, mert példának okáért iia 5000 magyarnak van annyi joga, mint 10.000 románnak vagy tótnak, akkor a választójog nem egyenlő. A legerősebb kifogásom a titkosság ellen van, níent városokban talán még ki lehetne mondani a titkos szavazást, de községekben semmi szín alatt sem. Általában hogy az emberek tömegei ily módon, ilyen erőszakkal és igazságtalanul váljanak halottakká, hollóktól ellepett, siratatlan, koporsótlan halottakká? . . . Ellenzéki nyilatkozatok. — Hogyan állt elő a mai helyzet. — (Saját tudósítónktól.) A választójog minél szélesebb alapon való kiterjesztésériek föltétlen hivei vagyunk. Meg tudtuk és meg tudjuk érteni, hogy egy politikai kampány központjává teszik ezt a korszakos reformot, de kezdettől fogva ellenzői voltunk annak a modornak, ahogy ez a harc inszenáltatott. Le hetetlenségnek találjuk, hogy a választói jog méltóságos jegyében vivjanak élet-halál iiarcot azok, akik a Justh-pártnak ebbeli követelését nem rég megbélyegezték, harcát elítélték. Nem akarunk évekre visszamenni a történelmi vonatkozások föltárásában, nagyon jól tudja a közönség, hogy annak a harcnak, amelyet az ellenzék több mit tiz éve folytat, a karaktere állandóan változott. A nemzeti követelések szélsőségétől a választójog szélsőségéig. Alig van a parlamentek történetében példa, hogy párt parlamenti munkássága vagy munkátlansága közben akkora politikai célszeriitlenscgből vizsgázott volna le, mint a magyar ellenzék. Nem junius 4-ről van itt most szó, hanem a-ról, hogy a felelős kormányzásnak mennyi re 'lehetetlen az ellenzék követelését ínég csak komolyan is venni, mikor ezek a követelések ugyszólván évszakonként változnak. Ma az ellenzék a választójogért való harcban egyesül. Szem elől ne tévesszük, hogy a kormány is széles alapokra akarja kiterjeszteni tát. Mintha már szóval megvádolták volna, ellenségesen, haragosan védekezik gondolatban. Mit? Ö épp annyit szenvedett az anyaságért, mint ezek — és azóta szinte csak ennek élt, éjjel-nappal gondolt vele, tanult hozzá, komolyan vette. Nem elég, ha az övéiért felelős minden asszony? Az van rábízva! De azért kellemetlen itt lenni és ilyen szokatlan, nevetséges gondolatokra kényszerül. Csak már haza mehetne! A szolgafiu kimegy valamiért, egy percig csend van; aztán hirtelen, keserű nékibátorodással kipattan az első vaskosan perfid megjegyzés. Közönséges és oktalan, a szomszédjának veti oda az egyik, az rádupláz ós hálás közönségre talál a szembeniülőik közt. Az úriasszony ugy tesz, mintha nem hallaná, de valami megdöbbentőt érez ebben a készségben, álliogy ezek a durva szel 1 emeskedések felszakadnak itt, mint ami már rég szivárog és gyűl és rohbanásra-készen vár közel a felszín alatt. Ezek nem most gondolták 'ki, nem most mondják először ez ügyetlenül gúnyos támadásokat; közönséges népek módján egymásnak beszélve ugyan, die azért tüntetően és leplezetlenül ő ellene. És neki sem mostani gondolatai az ellenérvek. Mi bajuk vele? Árt nekik azzal, hogy jó cipője van és kalap a fején; ós ha neki sem volna, segítve lenne rajtuk ezzel? Ismerik ezek az ő asszonyéletét, sok ideges gyötrődését, szóvá se tehető sok nehéz keresztjót? Az örök igazságtalanságot érezte, hogy „egy"-eken bosszulodnak meg a messzeoku és érthetetlen tömeg-igazságtalanságok. Miért épen ő? De azért ülve maradt a helyén furcsa, megrettent, ideges passzivitással és hallgatta. — Ugyhizony! A tolluskalapuak kölykinek a nyavalyája is jobbszagu! — A maga gyereke, lelkem, megdögölhet tízszer is, mig annak a doktor tíz pengőér kifújja az orrát. — Nincs is kutyabaja, csak parádézni jött vele. Egy óráig fog mulatozni odabenn, minket meg hazaküldenek. Az isten mér' is n em...! — Jót emleget. Az Istent...! Nyers kacagás hangzik, csúnyán, idenemillőn, aztán elcsendesülnek, mert senkisem szegül ellenük. A szegény, haldokló pólyás zizegő, fujtató lélegzése hallatszik. A három idegen ott a sarokban most már ugy ül külön, hogy a forró gyűlölködés szinte körülfolyja, mint a láva ós elszigeteli őket. A dajka mérges, apró cselédszemével rájukmered és kész volna feleselni, mint a hű ugató kutya, de az asszonya csendre inti, maga a kislánya fölé hajol és ideges, sirásbacsukló erőlködései gügyög hozzá. Az fehérke, apró tenyerével hízelegve tapogatja az anyja arcát; olyan gyöngéd, selymes, mint egy puha, pántlikás, fehér cicáeska. A tízesztendős kis sánta fiu előregörnyedt vézna kis vállaival és öntudatlanul, mosolyogva bámulja. Az aszszonyok némán ülnek most ós szinte fáj nekik a még mindig beléjük fojtott, ottrekedt gyűlölködés. Ó, könnyű annak oda se hallgatni, nem törődni velük. Beszélhetnek ők akármit, ki bánja azt! Az ő gyerekük már a születése előtt el A'an kárhoztatva minden nyavalyákra. Az urak tudják, amit tudnak, egy gyerek, két gyerek, de őnekik csak hadd szülessen évrőlévre, egyik még szopik, már ugy vannak és mosni kell járni, meg vasaló mellett szédelegni olyankor is. Hát a lakás, meg az étel! Csak mire hat-hét 'karaj kenyeret leszelnek, oda van egy 'kiló kenyér egyszerre. Ha mindent elmondhatnának, a baromi életüket, ahogy önmaguk előtt is csa'k fcödlő zűrzavar gyerekségük óta!... De hát a gyerekeik! Jött valami alattomos, gonosz kór — honnét nem — az ártatlan, csöpp testükből elő, a levegőből vagy a szülők múltjából, — hogy undorodniok kell, ha rájuk néznek. Ennyien itt vannak most együtt és minddel közös a szörnyű sok nyomorúság; és az itt egy az urak közül. Még idejön zavarni a kicsi reménységüket, az ő napjukat... Hosszan sivó, éles köhögés szakad bele a tikkadt csendességbe, — fuldokolva és „húzva" kínosan — a padsor közepe tájról. Egy szegény kiesi lánynak szinte belegörbül a vézna gerince, ugy megcsuklík, a homloka is átpirosul és fehér nyál habzik elő a sírásra görbült, vékony száján. Az urnő egyszeribe felretten rá, odafigyel, majd szétnéz gyorsan, mintegy támogatáséirt az ellenséges, haragvó arcok között. Az inas most jött vissza épen. — Kérem — fordul hozzá határozottan — az a kisleány ott szamárhurutos. Azt a járványkórházba kell vinni. Csak ez hiányzott épen. A még visszatar-