Délmagyarország, 1912. november (1. évfolyam, 69-93. szám)

1912-11-14 / 79. szám

m ÜP Szerkesztőség Kárász-utca 9. a ti Telefon 305. Q n Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24 — félévre.... K 12-— negyedévre K 6'— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28 — félévre.... Kiknegyedévre K T— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9 ••••a • • Telefon 81. o • Szeged, 1912. I. évfolyam 79. szám. Csütörtök, november 14. Albánia. (Saját tudósitónktól.) Albánia sorsát különös figyelemmel kiséri a hármas-szövetség két hatalmas országa: Olaszország és Ausztria-Magyarország. Az albánok évtizedek óta a legnyomorúságosabb viszonyok közt élnek, a török uralom képtelen volt gondoskodni nemcsak exisztenciájáról, de életbiztonságukról is. Albánia katolikusai Ferenc József király protektorátusa alatt állanak, ő nevezi ki püspökeiket s ezen a réven a bécsi diplomácia befolyása mindig érvényesült az albán népre. Az arnauták egyrésze most a törökökkel harcol, de a hegylakó szkiipetárok —- a malisszorok — a szerbekhez és montenegróiakhoz szegődtek, akik szabadságot Ígértek nekik. Most pedig visszataszító szörnyűségek történnek Albániában. Az egyesült szerb és montenegrói csapatok ezerszám mészárolják le a békés, fegyvertelen albánokat, aggokat, gyermekeket, leányokat. Ez a vérszomjas barbárizmus tettre serkentette az albán vezéreket. Izmail Kemal Albánia legtekintélyesebb politikusa, a mult héten Bécsben és Budapesten járt és beható tárgyalásokat folytatott a külügyminisztériumban. Kemal határozott garanciákat kapott, hogy Ausztria-Magyarország nem feledkezik meg az albánokról, megvédi autonómiáját a földaraboltatás veszélyétől és ebben a kérdésben szolidárisán jár el Olaszországgal, amelynek Albánia már csak azért is fontos, mert odahaza negyedmillió albán alattvalója van. Berchtold gróf külügyminiszter, a mi legjobb információnk szerint, már meg is egyezett San Giuliano márki olasz külügyminiszterrel, hogy Albániának önálló tartománya, esetleg fejedelemmé való szervezését a nagyhatalmak elé viszi, amelyek többé-kevésbé határozott formában kifejezték már abbeli véleményüket, hogy Törökországnak ezt a tartományát nem szabad fölosztani, hanem valamilyen módon autonómmá kell tenni. Ez annyit jelent, hogy Szerbia nem tarthat -igényt Albániára, a háboru befejezése után vissza kell vonni csapatait és azután a két szomszéd hatalom gondoskodik Albánia békéjéről. Diplomáciai forrásból szerzett információnk szerint Albánia ügyét nemzetközi kongresszuson fogják rendezni/Ahogy a párisi kongresszus határozata folytán Szerbia önálló királyság és Bulgária fejedelemség lett, ugy fogják Albánia függetlenségét is garantálni. Ha Albánia fejedelemség lesz, valószínűleg egy habsburgi főherceg vagy egy savoyai herceg kapja az uj koronát. De ha a személyi kérdés miatt áttörhetetlen akadályok merülnek föl, valószínűleg egy kisebb északi állagi kölcsönöz uralkodót a legfiatalabb országnak. Lukács a délszlávokhoz. Jelentős kérdésben jelentős nyilatkozatot tett tegnap Lukács László miniszterelnök. A pénzügyi bizottság egy tagjának meghatározott kérdésére válaszolva pragmatikus rövidséggel nyilatkoztatta ki a magyar kormány álláspontját nemcsak Horvátországra vonatkozólag, hanem mindarról, a mi ezzel a kérdéssel kapcsolatosan, vagy e kérdés ürügye alatt az úgynevezett délszláv propaganda érdekében történik. A miniszterelnök elsősorban és különös sulival azokat az osztrák urakat leckéztette meg, akik jónak látták az osztrák delegációban és az osztrák költségvetési bizottságban saját ausztriai ügyeik helyett, amelyeket tárgyalni hivatásuk és kötelességük, a mi ügyeinket bolygatni és nemcsak ildomtalan, hanem törvényellenes módon is olyan magatartást tanusitani, olyan határozathozatalt követelni, amely a legdurvább beavatkozás Magyarország belügyeibe s megsértése lenne a független magyar államnak. A magyar kormány elnöke méltó és stilszerü rendreutasitásban részesítette ezt az állambontó tolakodást, anélkül, hogy túlságos súlyt tulajdonítana nekik. Attól ugvanis még távol vagyunk, hogy az osztrák délszlávok okvetetlenkedése az osztrák közvélemény fölfogását fejezné ki. Az szeperatisztikus és parciális vélemény, egy vakmerően kihivó pártnak fölfogása, melyhez az osztrák közvéleménynek semmi köze. Újból megállapíthatjuk, mint már egy hónapja tettük, hogy az osztrák közvélemény soha olyan idegenül, olyan tartózkodással nem viselkedett e magyarellenes kirohanásokkal s propagandával szemben. mint most. Sőt azt is meglehet állapítani, hogy az osztrák közvélemény ma már gyanúval nézi a délszlávok akcióját, amely annál vakmerőbb és tapintatlanabb, mert a jelen külpolitikai alakulások között csak félreértésekre adhat alkalmat s bátorítása lehet olyanoknak, akik a Habsburgmonarchia külérdekeivel konokul szembeszállni próbálnak. Éppen ezért nagv jelentősége van a miniszterelnök fölszólalásának. Országvilág előtt föltárta a horvátországi rendkívüli állapotok okát, leleplezte nyiltan azokat az állambontó törekvéseket, melyekkel a délszláv fantaszták a monarchia szilárd szerkezetét meg akarták rendíteni. Lukács László miniszterelnök beszéde után nem lesz Európában senki, aki ne látná tisztán, hogy a horvátországi királyi biztossággal a magyar államférfiak egy végzetes bonyodalom veszedelmét hárította el nemcsak Magyarországról, hanem a monarchiáról is. Sőt mindenkinek az lesz az érzése világszerte, hogy a külpolitikai helyzet hirtelen átalakulása igazolása a magyar kormány intézkedéseinek és dicsérete az államférfiúi előrelátásnak. A miniszterelnök nemcsak Magyarország, hanem a monarchia szempontjából is teljesitette kötelességét a délszláv agresszió visszautasításával és a nemzetközi közvélemény fölvilágositásával. És hol marad az ellenzék ebben a kérdésben? Hol marad az ellenzék tiltakozása az állami rétid védelmére? Hol vannak a magyar ellenzékiség nagyszerű tradíciói, melyek erőt adtak a mindenkori kormányoknak minden állambontó törekvéssel szemben? Akik elvakult pártérdekből, végzetes rövidlátással részt vettek a fiumei rezolució létrehozásában s a szerb-horvát koalició megteremtésében; akik ezzel s egész további magatartásukkal nagyranövelték a délszláv ábrándot; akik egyenes okozói a jelenlegi horvát állapotoknak; a kik szétrombolták Horvátországban a kiegyezéshez hü többséget; s akik mindezek dacára még ma is lovat adnak ez állambontó törekvések alá, a helyett, hogy legalább hallgatással néznék, mint védi az általuk eljátszott állami érdeket a munkapárt kormánya mindenfelé; ezek az urak és ezek a pártok ma nemcsak nem tiltakoznak a beavatkozás ellen, nemcsak nem védik a magyar állameszmét, hanem — vak dühvel-e, vagy számítással — egyenesen bátorítást adnak az ellene törőknek. Amikor komoly helyzet közepén állunk, akkor ők gyöngiteni akarják a monarchia szavának súlyát. Amikor, a mit Isten ne adjon, olyan a helyzet, hogy szükség lehet erőnkre, le akarnák fogni a monarchia kezét, hogy a külső és belső állambontók bántatlanul emelhessék föl a magukét. Ilyen eljárás mellett szerencséje az országnak, hogy a magyar állameszme és közjogi rend védelmét az ellenzék helyett is elvégzi a nemzeti munkapárt s annak élén elsősorban annak vezére — a miniszterelnök. Az ország okulni fog a példából és le fogja vonni a konzekvenciát. A kormány és a munkapárt eljárásának eddigi ismételt igazolásához ujabb és nevezetes adalékot fog látni az ellenzék szlavofil állásfoglalásában.