Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-24 / 62. szám

2 DfiLMAGYARORSZÁG 1912. október 24. kább fogja tehát ezen helyzetünket szövetségesünk méltányolni. Az olasz királyságnak Európa programjához való csatlakozása mementóként hangzik át a Balkánra; ez a mementó még él s életét békességben akarja élvezni. Ipari nevelés. — A szegedi nagygyűlés tanúságai. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi, országos iparos kongresszus már lezajlott, a küldöttek elutaztak. Hisszük, hogy tapasztalatokkal gazdagabban. Az bizonyos, hogy szinte üditőleg hatott ránk most, — amidőn kizárólag csak politikai érdekcsoportok torzsalkodásai és háborús hirek kötik le a közfigyelmet, — valami ujat, hozzánk közelebb álló reális dolgot hallanunk. És megelégedéssel látjuk, hogy a szegedi nagygyűlésen tárgyalásra került az iparosság több nagy kérdése. A magyar ipar helyzete, tekintettel a közgazdasági viszonyokra, — ime, ez a kérdés az, amely nemcsak az iparosokat érdekli, hanem minden közgazdászt, kereskedőt, sőt a nagy közönséget is. Hiszen mindenki tudhatja már, hogy a népek gazdasági fejlődésének folyamán bebizonyult, hogy az ipari termelés magasabb fokú kulturténykedés a mezőgazdasági termelésnél. Az óriási eltérés mechanikus és organikus produkció között eltörölte az idők folyamán a mezőgazdaság túlsúlyát, a naturális gazdaságot és a feudális társadalmat és létre hozta a mindent uraló kapitalizmust, a vidék urává tette a várost, a nyugati társadalom első polgárává a gyáriparost. Mi: a magyar társadalom és a magyar gazdaság, még nem értük el a fejlődésnek ezt a fokát; nálunk még mérkőznek az erők, az ország még túlnyomóan agrár jellegű és a magyar társadalom még nem ismerte el a gyáriparost. Az igazi magyar még mindig a vidéki mezőgazda és nem a városi iparos polgár. A magyar közönség még nem ismeri az ipart és az iparost és bizalmatlanul húzódozik az ismeretlentől. Pedig az ipart, szintúgy, mint az őstermelést, nagy erők, úgyszólván természeti törvények alapján mozgatják. A munkának, mint termelő erőnek szintén meg vannak a maga törvényei, amelyek alapján megváltozhatatlan rendszerességgel s pragmatikával" következnek be egyes kialakulások és körülmények. Az ipar tehát nem egy bizonytalan kockáztatás és muló valami, hanem egy természetes csirából racionálisan fejlődött fenomén, amely a polgári társadalom által a munka törvényei alapián létezik és működik. Számos jel bizonyítja, hogy a magyar ipar életképes lesz, dacára annak, hogy a jelenlegi körülmények még ellene esküdtek. Ismerje föl az ország az ipar fontosságát, tekintettel a nemzet jövőjére, űzzünk közjogi politika helyett gazdasági politikát és elkövetkezik az iparos, egészésges Magyarország kora. Országunk gazdasági helyzetét ha vizsgáljuk, rámutathatunk rögtön azokra a súlyos bajokra, amelyek nálunk az egyoldalú mezőgazdasági termelés és az ipar hiánya folytán előállottak. Az ország szinte kizárólagos foglalkozása a szemtermeiés; a husz milliónyi lakosság fokozott fogyasztási igényei következtében azonban a termelt menynyiség legnagyobb része az országban fogy el, gabona kivitelünk nincs, iparunk fejletlen és nem fedi az ország szüklégletét: az ország tetemesen többet konsumál, mint a mennyit produkál és a gazdasági értékek ilyen visszás eltolódása eredményezi, hogy nemcsak a kereskedelmi mérlegünk, amely behozatalt és kivitelt szembesiti, — hanem a fizetési mérlegünk — amely az összes árués hitelforgalmunkat számolja el — is paszsziy évente 434 millió koronával. A nemzeti vagyon ezen állandó horribilis csökkenése pusztulásba vezeti az országot, amely elől csak egy menekvés van és ez: a termelés fokozása, kiszélesbitése, az eddig kizárólagos őstermelés iparral való párosítása. A Szegeden lezajlott országos nagygyűlés propagativ jellegű is volt, egyediili célja pedig — de ez igazán nagy — az ipari öntudat fejlesztése. Nevelnünk kell a tömeget és terjesztenünk az indusztrializmus tanait. Meg kell ismertetnünk országunkat az előrehaladott nyugati országok kulturprogram.iávaí, amelyek az ipar által jutottak el a ma elfoglalt magas pontra. Szerezzük meg a jövőre hivatott gyáriparnak a társadalmi elismerést és a politikai befolyásoló erőt, hogy a jövendő magyar törvényhozás ne a közjogi, hanem a gazdasági politikát szolgálhassa. Egyengessük az útját a jövő iparos Magyarországnak, mert tapasztaljuk, hogy a huszadik században Európa szivében egyedül szemtermelésből és kivándorlásból megélni nem lehet. HnSBBBflflaBBBBBBBBBBBBBBBaaBBBBaBBaflBBBBBBaBflflBaBBB* Rossz termés Szeged környékén. — Panaszok az ország minden részéből. — (Saját tudósítónktól.) Országszerte keserű csalódást okozott az idei szüret. A kedvezőtlen időjárás, főleg a sok esőzés egyes helyeken teljesen elpusztította a szőlőtermést. Szeged környékén pedig mérhetetlen károkat okozott a termelöknek. Királyhalmán s Szatymazon, ahol évente óriási mennyiségű nagyszerű minőségű homoki szőlő terem, az idén üresen állanak a tőkék és csak itt-ott látható egy-egy nagyobb szőlőfürt. Az ország más. részeiből is a legsivárabb eredmények hire érkezik a most folyó szüretről. Ruszt és Tapolca leghíresebb bortermő vidékén, ahonnan ezelőtt a világ minden részébe exportálták a kitűnő minőségű borokat, idén a legszomorúbb állapot uralkodik. Az a kevés, ami termett. még a helybeli fogyasztást sem elégíti ki. Minősége pedig összehasonlíthatatlanul gyöngébb az elmúlt években termett boroknál. Hasonló különben a helyzet mindenfelé. Nagyszalontán tegnap kezdődött a hivatalos szüret, de termés egyáltalán nincs. A kedvezíőlen szüreti eredményeket egyébként teljesen megvilágítják az alábbi nyilatkozatok, amelyeket a Délmagyarország, nemcsak átrezdültek a szivén és kegyetlen önsanyargatással ujjongott megfigyelésein: — A festő lelke ... a muzsikus énekel .. . Egy nagy üvegházban lakott, szegény emberek palotájában, melyben minél kevesebb a tégla és minél több az ablak. Egy holdas éjszaka Bork hazafelé ment. Delejes sápadtság ült a világ fölött és bizonyos, hogy a ba.iban levő emberek a szivüket nézegették a sugaras világításban, nászban találkozott a szerelmi sóhaj, méla tragédiákba hajolt át a busongás. Bork ballagott hazafelé és forgatta fejében a terveket, az irástémákat, melyek halkan, de intenziven beleringatták a hangulatba. Meleg nyári szél ingatta körülötte a hársfákat és ami fűszer volt a lombos fák koronái között, belesodorta a levegőbe. Bork födetlen fővel bandukolt és közeledett a lakása felé, itt hirtelen megállt, megrémült és fölkiáltott: — Jaj, itt vau . . . Az üvegház elébe állott. A bérpalota formái a fakó világosságban megtompultak, az egész monstrum kikerekedett, rámeredt Bork. ra, mint egy rengeteg fej és a sápadt portré sok sárga szemével fölkandikált a holdba. Bork megrázkódott és a pihenő örvény uj hullámzásba indult agyvelejében. Benn a szobájában megállott, nem tudott az Íróasztalig menni, lediilt egy székre és megindult lelkében. teljes zajlássál a kísértetjárás. Az üvegház muzsikált. A nyári szél megfújta az égbe ágaskodó falakat és tompa, fojtott dalok röpködtek az ablakok körül. A szellő nekizuduit . a millió éneknek, összebogozta valamennyit és körülhullámoztatta velük a házat, mely zengett, dalolt a megrémült Bork körül. Az énekek sokasodtak, külön röpültek, bebújtak az abiakrámákba, az ajtóhasadékba, keresztiiifurták magukat a mennyezeten és sípoltak, furulyáztak, keresztülbugtak a kulcslyukon is. Bork rettegett és ijesztő gondolatokkal mardosta önmagát: — Jönnek a dalok értem, amiket elhagytam ... ott szunnyadtak mind a lelkemben, de megölni akartam őket, de fölébredtek és kicserélik a szivemet . . . nem fogom tudni, hogy ki vagyok . . . Jönnek értem és elviszik a lelkemet, az eszemet, mert csaltam ve] lük . . . muzsikus voltam és eltagadtam . . . | a dalok jönnek, keresnek engem . . . , Bork résen volt és leste a változást, amikor elveszti önmagát. Nyugtalanságok tornyosodtak lelkében, a metamorfózis misztériumokat kinált, amiktől iszonyodva félt és mégis a muzsikás, pikturás pillanatokban kéjes gyönyörűségekkel szállották meg hánykódó képzeletét. A kávéházi éjszaka után, mikor már a némák gesztusai is dalokat kergettek Bork felé, Borkot elutaztatták Pestről, pihenni. Szigorú orvosok az idegeit kúrálták és fürkészve, buzgalommal hessegették a zenélő, szineskedö fantomokat, amik Borkkal velejöttek a fürdőhelyre is. A tudós kuruzslás azonban hanyattvágódott egy igézetes szép séta alkalmával, amidőn Bork ballagott a fürdő körül, az érett búzatáblák vonalában. A duzzadó élet fölemelte aranyarcát a kalászos tengerből és ráragyogott Borkra, akinek bomlott agyában és lelkében csudás •harcra keltek a búcsúzó művészetek. Bork belébámult a szikrázó óceánba, amely fölött hullámok hemperegtek. Megindultak a tábla elején, lágyan elgördültek a kalászok fölött és el ringtak messzi-messzire, a búzatáblák halványodó határáig. Bork látta, a hullámok eléje emelték, hogy egy titokzatos szárnyas asszony bujdosik a kalászok között, iöl-fölrepiilt, megcsókolja az érett búzát és tovább szárnyal a többi kalászokhoz, akik lehajtják fejüket, hogy a hullámos asszony csókjait elfogják. Bork elgondolta, hogy ez a hullámos asszony a föld. anyja, aki kiszáll puha, szagos nyoszolyájából, hogy kenyértestü gyerekeit a csókjaival érlelje . . . Mélyen belefúrta tekintetét a búzatáblába, hogy a lebegő fantomot tovább is lássa és megakadt a szeme egy kövér kalászon, mely roskadozott a duzzadó buzaszemektől, kiültek egészen a napsugár elé, majdnem hogy kiperegtek a kalász méhéből. Vad, bizarr, szines piktúra csapott Bork képzelete elé. Terhes, nyolchónapos fiatal asszonyokat látott a terhes kalászok között és azok fáradtan ráhajoltak az asszonyok csípőjére . . . Bork letilt a kalászok közé és dalolni kezdett; zizegő, furcsa hangok bujdostak a táblák között, az acélos buzaszemek összeverődtek, összecsendültek. Titkos énekek röpködtek immár a kalászok között is és a szenvedő Bork gyönyörködve hallgatta a maga dalait . . .