Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)
1912-10-24 / 62. szám
1912. október 24. delmaqyarorszao 5 > Szegedről, hanem az ország más "híresebb bortermelő vidékéről is kapott: Szegeden és a környéken nagyon gyönge az idei szőlőtermés. Még nem szüreteltek le mindenütt, de ami mar megvolt a szüret, ott szomorúan lehet konstatálni, hogy az idei eredmény a normális termésnek 30 százalékát alig haladja meg. A szőlőnek a minősége is sokkal rosszabb, mint más években, tdes szőlő egyáltalán nem termett és az egyes íürtökön nagyon ritkán vannak a szemek. Szatymazon, Királyhalmán és Horgoson, ahol nagyobb a homoki szőlőtermelés, szintén igen gyönge termés mutatkozik. A borkereskedelemre nagyon káros hatással lesz az idei termés, mert kivitelről beszélni sem lehet. Tapolca és környékének szüreti eredményét a „Badacsony vidéki szőlőtelep kezelQSége" ismertette. Az idei szüret eredménye szerint a normális termész husz százalékának sem felel meg. A bor cukortartalma 16—18 százalék, ami a múlt években csak a legritkább esetben fordult elő. finnek okát abban a nagy esőzésekben látják, amelyek tavasszal uralkodtak vidéKiinkOn. Az eső táplálta a peronoszporát, ameiy tudvalévően a szőlő legnagyobb ellensége. Ez okozta azután azt a körülményt, hogy az a kevés szőlő, ami be tudott érni, csak a leggyöngébb minőségűnek mondható. A gyönge termesből ónként következik a must drágasága. Tapolca és kornyékén a must hektoliterenként öl ven korona, mig az elmúlt évben 36 --38 korona kőzött ingadozott az ára. A borkereskedelem teljesen pang. Arra a kevés mennyiségre, amelyet sikerült oszszehozni a szüretek alkalmával, már előre meg voltak a magán reflektánsok, ugy, hogy a bor elhelyezése ezen a horribilis áron sem okoz nehézséget. Hasonló a helyzet Ruszt környékén, ahol a szüret eredménye az elmúlt év terméséhez viszonyítva, annak ötven százalékát sem teszi ki. Minőségét illetőleg még az ötven százalékot sem érte el, amennyiben cukortartulma 12 százalék. A must hektóliterének az ára 38—40 korona. Tavaly 30 koronába került. Óbor ezen a környéken sincs. Kecskemétről is szomorú jelentések érkeznek. A nagy szőlőtermelő városra ujabb csapásként nehezedik a rossz termés. A lakosság még ki sem heverte a földrengés rémes katasztrófáját és már is ujabb gazdasági katasztrófa előtt áll: Fél annyi bortermésük sincs, mint az elmúlt évben volt. Igy természetesen a bor ára' nagyon magas. Közönséges minőségű borért hektóliterenként 48 koronát, finomabbért 54, sőt 60 koronát fizetnek. Mig az elmúlt évben 38 és 45 korona közt ingadozott a legfinomabb minőségű bor ára hektóliterenként. Borkivitelük erősen megcsappant. Kötés szerint eladtak Bécsbe 30 waggon mustot, de ugy látszik, hogy 20 kocsival sem tudnak szállítani, annál is inkább, mert ide és Felső-Ausztria egyes városaiba csakis elsőrangú mustot küldhetnének, amelyet 50—52 koronával honorálnak. Ez pedig a íeníorgó körülmények mellett nem áll módjukban. Amint ezekből a jó helyekről érkezett nyilatkozatokból látszik, az idei rossz termés első következménye az lesz, hogy borkivitelről az idén szó sem lehet. Pedig a borexport évente sok pénzt hozott be az országba és a termelöknek nemcsak biztos megélhetést, hanem lényeges hasznot is biztosított. Nagy csapás ez normális időkben is, de különösen nagy csapás az idén, amikor pénzváiság van, amikor háború környékez és amikor a gazdasági viszonyok amúgy is nagyon roszszak. Ma arról is hir terjedt el, hogy az Osztrák-magyar bank egy százalékkal ismét fölemeli a kamatlábat. Ép ez hiányzott még és a rossz termés. A HÁBORÚ A BALKÁNON. A török-bolgár döntőütközet szerdán megkezdődött és előreláthatólag péntekig eltart. — Nagy veszteségek minden vonalon és kisebb győzelmek. — Franciaország hivatalosan jelenti be a semlegességet. — A cár békés politikája. (Saját tud ősit ónktól.) Hivatalosan nem adtak jelentést se bolgár, se török részről a döntőütközetről. A mai napon mégis jelent meg egy hadügyminiszteri irás. Ugyanis konstantinápolyi jelentés beszámol arról, hogy a hadügyminisztériumban az a nézet, hogy talán mára, szerdára nagy török-bolgár csata várható a driná polyi síkságon és eredménye pénteken válhatnék ismeretessé. Hivatalosan elismernek egyes kisebb vereségeket a nyugati harctereken, kijelentik azonban, hogy a törökök keleten előnyben vannak. Más, a harci állásba igazán bevilágító jelentés a mai napon csak egy érkezett. Nem hivatalos bár, de teljesen megbízhatónak látszik. A Frankfurter Zeitung kiküldött tudósítója szerdán este azt a hirt jelentette lapjának, hogy Kirk-Kilisszenél a bolgár-török döntő harc ma még eldöntetlen, viszont kétségtelen, hogy a törökök nagyarányú győzelmet aratnak Ugyanis a véresebb harcok a keleti oldalon ma zajlottak le és a bolgár hadsereget teljesen visszaverték, óriási pusztítást okozva. A nyugati oldalon szintén megkezdődtek a véres harcok, de itt csak a csütörtöki napon dől el a döntő győzelem kérdése. Minden jel szerint a törökök itt is megsemmisítő győzelmet aratnak. Bolgár részről a mai kirk-kilisszei harcokban három ezer katona halt meg, a súlyos sebesültek száma legalább hat-nyolcezer. A mai napon különben mindenfelé véres harcok voltak. A török-szerb, a törökgörög összeütközések után is sok a sebesültek és halottak száma. Amig ilyen borzalmak remegtetik meg a sziveket, ugyanakkor egyik-másik nagyhatalom mind nyíltabban lép föl a vérengzések ellen. Számottevő Berchtold Lipót gróf külügyminiszterünk útja, aki Olaszországban tárgyalt ma az olasz külügyminiszterrel és a tárgyalás eredménye, hogy a monarchia és Olaszország szigorúan őrizkedni fognak minden beavatkozástól. És igazán nagyjelentőségű Franciaország föllépése. Párisi jelentés szerint a hivatalos lap kihirdeti Franciaország semlegesség nyilatkozatát a balkáni háborúval szemben. Az orosz cár politikájáról a legellentétesebb hirek jelentek m.eg. Szentpétervári jelentés szerint Szasszonov külügyminiszter tegnap kihallgatáson fogadta Dillon dr-t, a „Daily Telegraph" pétervári tudósítóját, aki Szjisszonovval folytatott beszélgetéséről lapjának ezt jelenti: —- Szasszonov megmarad állásában s tovább is követni fogja azt a politikát, a melynek eddig szószólója volt és amelyből le fogja vonni a legvégső konzekvenciákat, mert Szasszonov politikája a cárnak és ennélfogva az egész orosz birodalomnak is politikája. A cár ugy vélekedik, hogy mentül tovább tart a háború, annál nehezebb lesz a beavatkozás. Mindazokat a célokat, amelyekért a balkáni népek harcolnak, vérontás nélkül is. el lehet érni és miután a sok vért hasztalanul kiontották, el is fogják érni. A macedóniai reformokkal nem járhat semmiféle területi változás s a főfeladat most az, hogy a nagyhatalmak a tüzet lokalizálják és mentül előbb eloltsák. És Oroszország a többi nagyhatalommal erre a föladatra a legrövidebb idő alatt vállalkozni fog. Az európai államok területi viszonyai teljesen érintetlenül maradnak és semmiféle egyenetlenség nem támadhat. Ausztria és Magyarország meggyőző bizonyítékait adta ama szilárd elhatározásának, hogy Európa nyugalmának föntartásához a fönnálló nagy nehézségek mellett hozzá akar járulni. Oroszország ezt a viselkedést, amely az övével teljesen megegyezik, a legnagyobb mértékben tudja méltányolni. Oroszország mostani politikája a következő szavakban foglalható össze: Szasszonov a cárnak teljes bizalmát bírja s a külügyminiszter politiI kaja teljesen megegyezik a cár intencióival. Ezért a békét illetőleg az aggodalomnak még csak árnyékáról sem lehet szó. A mai napon még ezek a jelentések érkeztek: Milyen erős a szerb-bolgár-török haderő? Bécs, október 23. A „Politische Korrespondenz" konstantinápolyi katonai forrásból egyfelől Bulgária és Szerbia, másfelől Törökország haderejének viszonyáról a következő számításokat közli: A bolgár hadsereg két hadműveleti testre oszlik, melyek egyike a drinápolyt vilajet környékén nyomul előre száznegyvenezerszázötvenezer főnyi erősségben A második hadműveleti test KüsztendU északnyugati részén van és mintegy százharmincezer főnyi legénységből áll, a lovasságot nem számítva. Ehhez járulna még a huszonötezer főnyi szerb gyalogság. A törökök azt hiszik, hogy Üszkűb ellen a bolgárok és a ezerbek együttesen fognak (felvonulni, összesen csaknem kétszázezer főnyi seregekkel. Az ellenséggel itt szembeszálló török haderő a szalonikii 5-ik, az üszkübi 8-ik s részben a monasztiri 6-ilc hadtest és a serresi hadosztály. Azonkívül a nevezett hadtesteknek ós hadosztályoknak tartalékait és két korosztály honvédséget is zászló alá hívták és összpontosították. Az Anatol iából behivott tartalék ós honvédség nyolcvanhárom zászlóaljra tehető. A milicia ós az önkéntesek ezekbe a számokba nincsenek belefoglalva. Az ottomán hadműveleti sereget, amely e harctéren a bolgár ós szeri) haderővel szemben felvonul, egészben kétszázötvenezer emberre teszik. Drinápoly területén Törökország több mint száznyolcvanezer főnyi milíciával rendelkezik.