Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-24 / 62. szám

Szerkesztőség Kárász-utca 9. n V~ Telefon 305. • • Előfizetési ár Szegeden egész évre . K 24 — félévre.... K 12 negyedévre K 6-— egy hónapra K 2-Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28-— félévre.... K 14'— negyedévre K T— egy hónapra K 240 Egyes szám ára 10 fillér. Kiadóhivatal Kárász-utca 9. a • Telefon 81. a • Szeged, 1912. I. évfolyam 62. szám. Csütörtök, október 24. Berchtold sikerei. A balkán politikusok nyilatkozataiból mind világosabban domborodik ki az a tendencia, hogy a Törökországhoz küldött reformjegyzéket ugy kívánják tekinteni, mintha az csak a háború kitörése előtt lett volna érvényben, de a hadüzenet megtörténte után már elvesztette az érvényességét. Szerintünk a balkáni államok politikája most már a kard élére van állítva és az ágyuk egész más és pedig területi programot fognak diktálni és egyidejűleg keresztül vinni. Ha a Balkán-államok és Törökország egyedül volnának a világon, akkor ez az állapot talán elfogadható volna. Azt lehetne akkor mondani, hogy ők irták azokat a bizonyos jegyzékeket, tehát joguk is van azt széttépni. A valóságban azonban ugy áll a dolog, hogy Törökország és a Balkán-államokon kivül még a nagyhatalmak is itt vannak s azoknak az akaratát is számba kell még venni. Azt akarjuk ezzel mondani, hogy a nagyhatalmak erősebbek, mint a Balkán-államok s keleti politikájukhoz is konzekvensebben ragaszkodnak, mint ezek a saját programjukhoz. Ha a balkáni kormányok négy vagy hat hét múlva, — mert hisz mindenfelől azt halljuk, hogy a háború csak egész rövid lesz, — kedvet kapnak s a Törökországhoz intézett jegyzéküket széttépik, a nagyhatalmak semmiesetre sem fogják a balkáni államokkal közölt jegyzéküket hasonló sorsra juttatni. A nagyhatalmak jegyzékében pedig az állott, hogy bármilyen nagy ur legyen is a háboru, a balkáni határköveket mégsem tépheti ki a földből. És mindazok a balkáni politikusok, akik nem igazodnak ezen jegyzék után, a kellő pillanatban tudomására ébrednének annak, hogy ellentétbe kerültek Európával és hogy ez az Európa nem enged magával tréfálni. De hát nem az összes balkáni diplomaták és nem az összes balkáni manifesztumok beszélnek ilyen agressziv hangon. Alig néhány napja, hogy az összes Balkán-államoktól azt hallottuk, hogy a háború csak a törökországi reformokért folyik és a balkáni szlávok macedóniai testvérek fölszabadításáért. Ezen programra vonatkozólag örvendetes egyetértés áll fenn Európa és a Balkán-államok között, amit mi nyomatékosan szeretnénk hangsúlyozni. Európa is reformokat akar Törökországban s erre nézve Ígéretet is tett a szövetséges államoknak, amely igéretét nem fogja visszavonni. Ezen program mellé állt legújabban az eddigi nagyhatalmakon kivül egy uj és erős harcos: Olaszország, amely a Törökországgal kötött béke folytán szabad kezet nyert. Most tehát Olaszország Európa többi államával együtt a Párisban fölállított és a többi nagyhatalom kabinetje által elfogadott program érdekében közremiiködhetik s kétségkívül közre is fog működni. Berchtold gróf és olasz kollégája találkozásának az eredménye nagyon rövid időn belül megfogja győzni a Balkán-államokat erről a fontos tényről. Az olasz politika ragaszkodott a Balkán-statusquohoz és ma, midőn hosszú háboru után végre abba a helyzetbe jut, hogy népének erejét belső kulturális munkára fordíthatja, a statusquo mint Európa békéjének előfeltétele, inkább a szivén fekszik, mint valaha. Olaszország hozzájárult Európa programjához s ezzel megerősítette külpolitikája és a mi külpolitikánk közötti harmóniát. Ennek a jelentősége a jelenlegi bonyodalmak után is fenn fog maradni. Ausztria-Magyarország a szövetséges királyság hatalmának az északafrikai tartományokra való kiterjesztését szivből kivánta s Olaszország ezt most annak az elismerésével viszonozza, hogy a keleti statusquo minden megbolygatása a mi érdekeinket érinti. Szasszonov orosz külügyminiszter az orosz minisztertanácsban ugy nyilatkozott, hogy Ausztria-Magyarország a Balkánon leginkább érdekelt hatalom. Mennyivel inBork lelke. Irta: Révész Béla. Bork, az iró, egy nyári éjszaka ült a kávéházi terraszon és félt önmagától. Minden szelid volt körülötte, a mámoros lumpok is más vidéken csoszogtak, itt CS'ÜK! volt, a csi'lagok is alig hunyorogtak, nesztelenség őrizte a kávéházi tájékot. Bork remegett és nyomkodta a fejét, melyben kuszán kavarogtak a tökéletlen gondolatok, tompa sejtelmek és végighúzott testén az irtózat, mi fog történni vele, elveszti önmagát . . . Bork félelmében összekuporodott, behúzódott egészen karosszékébe és kábultan rámeredt szomszédaira, akik egy asztal körül beszélgettek. Némák voltak. Az arcuk ráncolódott, grirnace-ok futkároztak a homlokuktól az állukig és rejtelmes mozdulatokkal szakgatták a levegőt. Egy kopaszfejii, bajusztalan öregember vitte közülök a szót és az ujjai fürgén csukódtak, nyitódtak, néha a tenyerét mutogatta és a néma gondolat átfutott a karján is, hadonászott vele. A társai rriegfeszülten figyeltek, az arcukon vibrált a mondanivalójuk és többször fölemelték a kezüket, az ujjaikkal belebökdöstek a beszédbe. ' Bork csak a némákat látta, tekintetét nem tudta másfelé fordítani és kitágult szeme előtt nyugtalanul let.iettek a némák kezei, iveket irtak le karjukkal a levegőben, ám az izgatott beszéd fölött mozdulatlan volt a vak csönd. Ekkor valami csuda történt. Bork a lélekzetét is visszafojtotta és a szive mélységes áradással forró hullámokat árasztott a nyaka, feje felé, a szive összedobogott vérének lüktetésével. A némák ahányszor megérintették ujjaikkal a levegőt, ének szállott el Bork fölött. Finom, fátyolosan bugó dal, mely úszott Bork felé és suhant, libbent tovább az éjszakában, aztán halk zengése messziről is visszaszállt. A némák ujjai egymásután rebbentették föl a bűvös dalokat az éjszaka méhéből, egymáshoz simultak, öszszefonódtak és titkos melódiák repdesték körül Borkot, aki lehajtotta fejét az asztalra, gyönyörű enyhülés szállott meggyötört agyvelejére és fölsóhajtott: — Az én dalaim . . . Bork a lelkét kereste. Az uton, mely már közel vitte az álmodott célokhoz, egyszer csak megtorpant és ijedten nézett maga köré, hogy eltévedt. Valami világosodott az agyában, amit egy életen keresztül öntudatlanul érezett és ráébredt a tragédiájára, a mikor már későn volt. Innentől kereste Bork a lelkét, mely a magányosság pillanataiban tnás- és másképen megzengett benne. Bork, a novella-regényköltemények irója, kínlódott a gondolattal, hogy festőnek, muzsikusnak született és a művészet megcsalta. Nem tudott dolgozni. Harcolt a betűvel és alig gördült ki a tollából egy és kettő, elébeszálltak, lenyűgözték és Bork belézuhant tépelődéseibe, melyek aztán, a meddő fantáziálás pillanataiban elhalványodtak, a szelid érzelmességbe áthallottak és Bork fáradtan belémerengett a képzelete előtt ringó látomásokba. A témák, amiket leirni nem tudott, mint pikturák elevenedtek meg előtte a hangulat, mely novellahősök lelke fölött ült, belesziirődött az énekbe, ami Bork szivéből fölszállott. Bork előtt markánsan kirajzolódott eltévelyedése. Mikor irt és érzések kiváltásával nyűgösködött, a szó hirtelen megszürkült számára, a félbenmaradt sor rámeredt, mint i vajúdásainak kinzó szimbóluma és a betűk mögül fölcsendültek, előzugtak, muzsikás diszharmóniával lappangó, torlódó érzései. Máskor tájakon barangolt képzelete és bíbelődött a plasztikával, hogy mindent elhozzon onnan, ahol emberei lelki életüket élik. A kifejezés elillant előle, mikor az erdők, mezők plein-air szépségei eléje szálltak és a szinek bőségesen, orgiás skálával rátűztek képzeletére. Érezte a festők koncentrált érzését, hogy piktorát lát a milieuk elgondolásánál, a napsütötte borongó völgyek, az alkonyatban kigyuló erdő, a rapszodikus vonalakban összeszaladó hegyhátak, a hold elé libbenő párafátyolok, mint festőtémák lebegnek el előtte. Bork ilyenkor letette a tollat, a fantomok mélyen beléplántálták vergődő agyába a gondolatot: — Bűnhődni fogok, csaltam egy életen keresztül . . . Megfeszült éberséggel figyelte ezután önmagát. Megleste ötleteit, a pillanatban, mikor fölvetődtek agyában, az érzéseit, mikor