Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)
1912-10-18 / 57. szám
Szerkesztőség Kárász-utca 9. a D Telefon 305. a a Előfizetés! ár Szegeden egész évre . K 24 — félévre.... K 12 — negyedévre K 6 — egyhónapraK 2-— Egyes szám ára 10 fillér. Előfizetési ár vidéken egész évre . K28— félévre.... K 14 — negyedévre K T— egyhónapraK 2-40 Egyes szám ára 10 fillér. 11 iB Bl -l Mll.® Kiadóhivatal Kárász-utca 9. n • Telefon 81. • • Szeged, 1912. I. évfolyam 57. szám. Péntek, október 18. Nemzetközi egyensúly. Az idei delegációk befejezték ülésszakukat, novemberben fog az uj szesszió következni. A közös budget idei tételei Bécsben most állapíttattak meg, a jövő évi előirányzatok rnajd Budapesten kerülnek tárgyalás alá, a novemberi ülésszak alatt. A feszült nemzetközi helyzet és monarchiánk készenlétének nagy érdeke egyaránt megkivánja a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságoktól ezt a szorgos, odaadó munkásságot. Ami belőle máig mögöttünk van: a lefolyt ülésszakról elmondhatjuk immár, hogy feladatának s a hozzá fűzött várakozásoknak a legteljesebb mértékben megfelelt. Végzett munkájának tömegével és jelentőségével valóban rászolgált a monarchia mindkét államterületén a közvélemény, valamint a szövetséges szomszéd hatalmak s a békés civilizáció nagy érdekeiben egyetértő európai népek elismerésére. Mert nehezebb világhelyzetben, komolyabb nemzetközi komplikációk közepette már régen nem volt alkalma magyar és osztrák delegációnak működnie, mint a milyen most alakult ki, ez ülésszak küszöbénél s az alkotmányos tárgyalások közben. A nagy válság, mely katasztrofális kitöréssel fenyegetve, a Balkán-félszigeten, tehát monarchiánk érdekszférája körében támadt: felénk terelte egész Európa figyelmét s a magatartásra, melyet Ausztria és Magyarország súlyos elhatározások idején tanúsítani fog. Mély megfontoltság, tudatos nyugalom, fegyelmezett rend és egyetrétő bizalom jellemzik a magatartást az egész vonalon, mely a legjobb hatást téhette Európára és szükségkép bizalmat keltett még az akut keleti kérdés körül egymással súrlódó felekben is az osztrák-magyar monarchia politikája iránt. A delegáció előtt feltárult a nehéz helyzet, fölismertettek politikánk békés föladatai, békéltető céljai s az áldozatok szükséges volta, hogy ezeket amazok biztosítására teljes nyomatékkal vethessük a siker mérlegébe. Közös külügyminiszterünk, Berchtold gróf érdeme, hogy a delegációk elé oly külpolitikai expozét terjeszthetett, mely befelé és kifelé egyaránt megnyugtatólag hat s a monarchiát a hatalmi készenlét helyzetébe hozza, bárkinek provokálása nélkül, nyomatékot és tekintélyt biztosítva a monarchia további közbenjáró akciói számára, melyeket a többi hatalmakkal egyetértőleg bevezetett és a krizis elmultáig ugyan ily egyetértésben folytatni szándékozik. Elismerés illeti a két államkormányt is, hogy e politika eredményes folytatásához az események tempójában megtalálták a szükséges eszközök fedezetét. Nemkülönben el kell ismerni a közös hadvezetőségről, hogy az igényekkel mértéket tartott a szükség határáig s a kormányok álláspontjához alkalmazkodva, mérsékelni tudta azokat a teljesíthetőség szerint. Amily egyetértőleg dolgoztak a kormányzati szervek e siker érdekében, oly konszenzus tömöritette a két delegációt kormányaik, a közös külpolitika és a közös védelem ügyének támogatásában. Teljes volt az egyetértő összhangzat a delegált testületek közt is egymás irányában. E harmóniát semmi meg nem zavarta az egész ülésszak alatt, mely nagyarányú bizalmi aktusnak vált be s monarchiánkat, összes mértékadó tényezőiben, kifelé egységes, erős, öntudatos és egyetértő nagyhatalomnak mutatta be. Pedig a delegácionális gépezet valóban nem gépileg s nem a formákra szorítkozva működött. A kritika a magyar ellenzék távolléte dacára erélyesen hallatta a szavát, a tárgyalások minden fontos részletre, kényes területekre is kiterjedtek. Szóba került többek közt a trialisztikus irányzat, melyről ugy Ausztria, mint MaOrök szépség. Irta: Szekula Jenő. Andromeda kilépett a rózsavenyigés fürdőből. Rabszolganői már várakoztak rá a medence szélén s miközben liliomtestét illatos kendőkkel dörzsölgették, elárasztották bókokkal és hizelgésekkel. — Valamely erdei najád, lehetett a szüléd, — duruzsolta a fülébe a terebélyes Lavinia, — a tested azért nőtt föl ily sudárrá, mint a pálma. Már heted éve, hogy férjhez mentél s ragyogó és kivánatos vagy, mint egy harmadnapos asszony. — Az istenek, ha alátekinthetnének most a magasságokból, vetélkednének, hogy melyik öleljen meg először. Ez az alak s ez a rózsás száj, az olimposziak lakomájára termett. Így a második. — Nehogy éjjelente nyitva felejtsd az ablakodat, — suttogá a harmadik cselédje. Még megejthetne valamely isten vágya. — Vagy megverne fekete szemmel egy féltékeny istennő. Andromeda mosolyra nyilt szájjal hallgatta a csacska beszédet. Kísérteties éjszakákon, csakugyan voltak olyan aggodalmai, hogy valamely isten reá fog hajolni a nyoszolyája fölé, s gyönyörű száját, amely üde volt és illatos, mint egy fiatal es frissen kettétépett virág kelyhe, el fogja árasztani csókjaival. Mert szép volt. Nemcsak Jeruzsálemben volt nagy hire, ahol megakadt a forgalom, ha gyaloghintón, fegyveres szolgáktól kisérve, átvonult a piacon, hanem messze Tiberiász és Cézárea kőfalain tul is, — sőt már Rómában is emlegették, ahonnan fejletlen gyermekleány korában került még el. Mint a felesége, Aeliusz Rufusznak, aki mint teljhatalmú polgári kormányzó uralkodott Jeru- ' zsálem fölött, — s kérlelhetetlen szigorúsággal szedte be az adót, inkább gyűlöletben lett volna része, mint szeretetben, de sugárzó szépsége dicsfénnyel övezte körül az alakját, a leigázott népek képzeletében. Andromedának nevezték, nem a leánynevén, vagy a férje jóvoltából, hanem egy rajongó görög filozófus szólította igy először, — mert végzetesen hasonlított Andromedára, az*etiopiai király leányára, akit Perzeusz hősiessége mentett meg a szörnyeteg hatalmától. Ahogyan római köképeken és falfestményeken bőségesen látható. S most is, mig habtestéről alápermetezett a fürdő langyos harmatvize s mig szolgálói törülgették üde és illatos testét, olyan volt egészen, mint a keleti mesék királylánya. — Chloé, — hozd a fésűimet, adta ki a parancsot az urnő. A rabszolgalány sietve engedelmeskedett. S Andromeda, mig teveszőrből szőtt fürdőköpenybe burkolódzva, fázósan kuporodott az egyiptomi pamlagra s hallgatta a szökőkut álmodozva csobogó vizét, most egészen olyan volt, mint a szikla peremén guggoló szűz, amint reménytelenül vár, a sejtelmes szabaditóra. A nap már magasan járt a perisztilum kéklő boltozata fölött, de Andromeda még mindig nem készült el. Egyáltalában egész nap nem tett mást, mint öltözködött, vagy fürdőben ült, illatos babilóniai olajjal kenette habfehér bőrét még finomabbá, vagy a haját fésiiltette magas toronycsigákba kisütve, a hogy különös egyiptomi szobrokon látta egyszer. Vagy a tükör előtt táncolt, meghitt magánosságban, ruhátlanul, — ahogy a görög énekesnőtől tanulta el, gyermekleány korában, még Rómában. Vagy virággal megkoszorúzott testét megmutatta bizalmasabb rab szolganőinek, hogy hallgassa azoknak áradozó dicséretét s megfürödjék a bőre, a szép és kábító szavak mámoritó özönében. Mert tudott gyönyörködni a saját szépségében s majdnem szerelmes volt önön testtébe. Ha egy rabszolganőt korbácsoltak meg az ergasztolóban (többnyire nem az ö szeszélyéből, hanem a férje szigorú és kegyetlen hivatalnok volt), szinte sajnálta, hogy nem ő fekszik ott, kifeszitve, ruhátlanul, hogy megállna a korbács egy pillanat alatt a kőszívű felügyelő kezében. Az utcára is csak azért lépett ki, hogy hallgassa a csodálkozás moraját maga után fölzudulni. Néha megjelent a táborban is, — nem mintha a katonai élet különösebb módon érdekelte volna, hanem hogv lássa a vad, íarkasétvágyu tüzet fölcsillanni, a kiéheztetett légionáriusok szemében. Most kissé fáradt volt és unatkozott. Egy rabszolganő, finom parányi késeket hozott és lekuporodva úrnője elé a földre, a körmöket csiszolta még rózsásabbra. A másik gileádi szőlőolajjal dörzsölte be a körmök körű! a bőrt, hogy semmit se veszítsen kábító pirosságából. A harmadik lány a haját fonta be, azalatt egy parányi rabszolgafiú, vaspál