Délmagyarország, 1912. október (1. évfolyam, 42-68. szám)

1912-10-18 / 57. szám

2 DCLMAGYARORSZAQ 1912. október 18. gyarország délszlávjai körében elég sokan ábrándoznak és alkalmat adott tegnap Khuen-Héderváry Károly gróf, volt miniszterelnökünk, hogy a monarchia világpolitikai föladata szempontjából, magas államférfiúi kritikával, de az ő nyugodt megnyerő és meggyőző hangján rámutasson e törekvés képtelen, céljaiban utópisztikus voltára, mely a reális szükség minden természetes föltételét s a történeti hagyomány szilárd bázisát nélkülözi. Nyomatékkal emelte ki, hogy a hasonló aspirációk minden reál-politikust hidegen hagynak, mert e monarchiában a dualizmus az adott s egyedül lehetséges jogalap, melyen mindannyian összefoghatunk, megtalálhatjuk s meg is érthetjük egymást. Az ülésszak magasan emelkedett ki a napiesemények forgatagából s előnyös világot vetett a monarchia rátermettségére, hogy a keleti bonyodalmak közt eredményesen működhessék közre az európai koncerttel a béke-sancok növelése, a harcias súrlódási felület elszigetelése s a nemzetközi egyensúly megóvása érdekében. Ötven évig fizet az olasz Tripoliszért. Konstantinápolyból jelentik: Megbízható értesülés szerint a Tripoliszért fizetendő pénzbeli kárpótlás kérdését! az ouchy-i jegyzőkönyvben ötven annuitás fizetésének formájában rendezték. Tegnap a palotában a szultán elnöklósével tanácskozás volt, amelyen a nagyvezér, a külügyminiszter, az igazságügyminiszter és Kiámil basa vett részt. A szultán bemutatta az Olaszországgal való békeszerződést. Zenepalota és államsegély. — Jövő ősszel kezdik az épitkezést. — (Saját tudósitónktól.) A tanács mai ülésén a jövő év májusáig újból bérbeadták azoknak a házaknak helyiségeit, amelyeket le kell bontani nyomban, ha a zenepalota építésére komolyan gondolnak. Ez a határozat tehát legalább egy esztendőre újból elodázza ennek a régóta vajúdó ügynek végleges megoldását és pedig, ugy látszik, szüksegszerüleg. A közgyűlés ugyanis 450,000 koronát szavazott meg a zenepalota fölépítésére. A tervpályázaton nyertes pályamű kivitelére azonban 700,000 korona kell, a hiányzó 300,000 koronáról a város ugy vél gondoskodni, hogy fedezetét a kormánytól kéri. És pedig: vagy ugy, hogy a kormány utalja ki egyszerre ezt az összeget, vagy pedig akkora évi államsegélyt adjon a városnak, hogy azzal törleszthető legyen egy 300,000 koronás amortizációs kölcsön. Az államkölcsön iránt való kérelem, a mint annak idején meg is irtuk, fölment a kormányhoz, mi azonban túlságosan hoszszunak látjuk azt az időt, amit elintézésére szükségesnek vél a polgármester. Egyébként is kétes ma még, hogy egyáltalán megkapjuk-e az államsegélyt, legalább is a tanács tagjai körében nagyon pesszimisztikus a hangulat. Azt mondják, hogy Pécs most kapott zenepalota építésére 400,000 koronás államsegélyt és hogy általában a kormányok a többi városokkal szemben mostoha elbánásban részesitik Szegedet. Hivatkoznak arra. hogy közintézmények létesítésénél minden nagyobb vidéki városnak különb támogatásban van része, mint Szegeden és az igy majdnem saját erejére utalt város csak a legnagyobb erőmegfeszitések árán birják megtenni azt az utat, amely vár rá, ha el nem akar maradni. A tanács egyik-másik tagja sajátos, de egyben nagyon figyelemre méltó indokolását adja ennek a helyzetnek, amire egy izben már rámutattunk. É szerint annak, hogy ügyeink a minisztériumokban nem részesülnek megfelelő elbánásban, az a legfőbb oka, hogy nincsenek befolyásos támogatóink. A polgármester kritikán feliil álló városszeretete és ügybuzgalma, ügyeink igazsága pedig — ugy latszik — nem tudja fölvenni a versenyt azokkal a támogatókkal, akik más városok érdekében járnak el a minisztériumokban. Ép ezért újból és újból fölvetődik az a régi idea, hogy Szeged megye megalkotására kellene mindenek előtt, akciót indítani. A tanácsban ugy gondolják a dolgot, hogy a két szomszédos és hatalmas területű megyéből: Bács- és Torontálmegyéből kellene kihasítani néhány járást és Szeged székhelylyel megalkotni, belőlük az uj megyét. Maga a megyeszékhely fölérne bármelyik intézménnyel azok közül, amelyekért Szeged az ujabb időkben — sikerrel vagy sikertelenül — harcolt. A város fejlődésére pedig ki sem számitható előnyöket biztositana azzal, hogy ; a megyeszékhellyel ide kapcsolna sok délvidéki városokat, akik vagyonuk, messzire nyúló összeköttetéseik, sokszor előkelő pozíciójuk révén az előrehaladás munkájához minden eddiginél nagyobb és értékesebb segédkezet tudnának nyújtani. ; A zenepalotával és azzal kapcsolatban, hogy Pécs Szegedet megelőzve kapott zene palotájának épitéséhez tekintélyes államsegélyt, ugy vetődik föl ismét, talán az eddigi nél nagyobb erővel a megye-székhely ideája. Olyan hangok is hallatszanak, hogy ez a kérdés van olyan nagy horderejű, hogy érette nagyobb akcióba is érdemes fogni. : talán küldöttségileg kellene fölhívni a kor• mány figyelmét régi elődök ezen Ígéretének beváltására. Különösebb aktualitást ad még ennek az ügynek az, hogy most készül az uj választójogi törvény és igy a kerületek uj beosztásá! val könnyen lenne konstruálható az uj megye. cikákat tüzesitett. Hogy a leomló hajzuhatagot, féloldali koszorúba süssék ki, — ahogy Afrodité viselte Kapri-szigetén. Majd aranyszegélyű piros topánkákat csatoltak föl a lábaira s égő, sötét szalagokkal kötötték át a bokái alatt. Azután a leheletkönnyű pepiont adták rá, selyemlenből szőve, lenge ókori fátyolszövet, amely alól ugy csillant ki bőrének meleg fehér fénye, mint a hold, a világos felhők közül. A palliumot a vállán ezüstből vert fibula csatolta össze; abban az időben kezdett Rómában divatba jönni ez a viselet. Pókháló könnyű köpeny volt, mintha csillog ógázból és ezüstszínű niuszlenböl lenne szőve az egész. Nyakára félhold alakú ékszert csatolt föl, amelyben kincset érő igazgyöngy és sötét zafír szikrázott. Mikor elkészült (soká tartott az öltöztetés), még egyszer megnézte az alakját az eziist tükörben. Kilépett az utcára. Arcába sütött a jeruzsálemi nap kábitósugárözöne. S hamvas, meleg szin áradt el egy pillanat alatt az arcán a déli ég kábító verőfényében. * Az utcán futótűzként terjedt a hire a sokaságban : — Itt jön Aeliusz Rufusz felesége. Meredt tekintettel bámultak a tovasuhanó tünemény után. Egy öszvérhajcsár fölágaskodott a nyeregben, hogy jobban lásson. Égy sötétarcu benszülött férfi ajkán eltitkolhatatlan sóhaj rezdült keresztül. Valami szamaritánus suhanc.meghuzódva egy boltajtó mélyedésébe, félhangosan mondta: — Ha átölelhetném a derekát! Pe elhallgatott hirtelen, félénken nézve szét, nem-e hallották szentségtörő kijelentését. Ariadné ijedten suhant a sokaságon keresztül, amely tiszteletteljesen utat nyitott előtte. Könnyű volt, karcsú és kecses, mint valami táncosnőé, vagy a sivatagban fölnevelt paripáé. A forumot akarta elérni, ahol a férje most birói székben ül s nyilván igazságot szolgáltat a benszülött nép ügyes-bajos dolgaiban. A templomhoz ért. A lépcsőkön egy vén rabbi ült. Szent kendő volt a nyaka köré csavarva. Megpillantotta a közeledő római nőt, néhány pillanatig tágra meredt szemmel nézte, aztán hirtelen tenyerébe temetve az arcát - hangos sirásra fakadt. — Miért sir ez az idegen? — Mért fakadt sirva, hogy megpillantott? — tűnődött magában Andromeda, mig visszapillantott loppal a szentély cédrusfából faragott oszlopai felé. * A vén rabbit hamarosan kiverte a fejéből. Ám hogy visszafelé jött, most már férje társaságában gyaloghintón, fegyveres liktorok kíséretében — a szakállas öreg benszülött még mindig ott gunyasztott a lépcsőkön s Andrornedát megpillantva, ujabb sirásra fakadt. A fiatal asszony hamvas liliomtestén hideg borzongás futott keresztül. — Valami jós? — elmélkedett. S talán a végzet lányai elárultak volna neki valamit sötét jövendőm felől. Vagy szerelmes belém ez az öreg koldus s kiömlő könnyeinek eltitkolhatatlan érzelme a forrása? S mert jószívű nő volt, loppal talán arra gondolt, hogy egy éjszakát is föláldozná, hogy a boldogtalan öreget megvigasztalja. Ez a gondolat különösen nyugtalanította. Alkonyatkor a rózsákkal megterített asztalnál még egyre a vén benszülött járt az elméjében — s meghagyta a szolgáinak, kerítsék elő, akárhol is találnák, hogy megtudakolja tőle különös viselkedésének okát. Néhány pillanat alatt már előtte állott az öreg. Ott szedték föl a templom lépcsőiről, melyet nem akart elhagyni. Ben Akibának hivvák, valami taurita bölcselő. Hogy tekintete Andromeda arcára tévedt, két szemét ismét elfutották a könyek. — Mért sirszl? — kiáltott rá a nő riadtan. A benszülött pap megrázkódott. — Bocsáss meg, de arra gondolok, hog ' mily szörnyű kár, hogy gyönyörű tested, a mely szebb és kívánatosabb a mezők virágainál, — a föld, a homok és a férgek martaléka lesz egykor. Hogy el kell pusztulniok a legszebb remekmüveknek is! Egy pillanatig kábultan nézett a fáklyák sápadt lángjába. — Mily borzalmas! Habfehér testedből csak a csont és a koponya marad egykor — sóhajtotta elhaló hangon a bölcselő. Andromeda arca elfehéredett. — Ostoba vagy, — mondta kedvetlenül. ~~ Olyan dolgokat beszélsz, miket nem szívesen hallgatok. Ám azért kegyelemben elbocsátotta a tudóst. • Andromeda aznap éjjel korán visszavonult meghitt hálókamrájába, ahova még legkedvesebb rabnőinek sem volt szabad követni ők. — A zsidók nem hisznek az istenekben, suttogta vetkőzés közben, mig a meztelen tükörnek még egyszer bemutatta gyönyörű testét, amelyet bevilágított most a nyilt oszciurnon keresztül beözönlő holdfény földöntúli ragyogása.